Unalmas (?) hétköznap...

Kezdem a már teljesen unalmas dolgokkal. A csomagunk még mindig sehol. Illetve állítólag már kocsin van. Remélem nem Frankfurtból hozzák, Szibérián keresztül... 

Aztán élmény és tapasztalatbeszámoló. Mivel a fent említett csomagjaink nem érkeztek meg, ezért ma vásárolni kellett. Ez által is turistából lassan átmegyünk lakossá. A másik ok, hogy mivel a csomagunk hat óránál többet késett, ezért a biztosítóm 300 dollár értékben vállal nyugta és számla ellenében kártérítést. Na jó, megér egy misét, hogy ezért eredeti papírokat kell postán küldeni, de a postáról egy kicsit később. 

Egy kis látkép...

Úgyhogy ma vettünk Ancsának nadrágot (mivel az egyetlen nadrágját már Budapesten leöntötte üdítővel, s a helyzet azóta csak romlott), meg kardigánt, nekem meg vettünk egy öltönyt. Igen csinos, és formás. Mellény, meg minden van hozzá. S megint megbizonyosodhattunk, ez valóban Amerika. A próbafülke mellett ott üldögélt egy szimpatikus afroamerikai szabó, aki méretre igazítja. A helyzet, hogy a ruhaméretem szélesebb, mint a hosszúságom. Nekem semmi gondom nincs a súlyommal, csak a méretem szerint 2 méter 86 cm-nek kellene lennem. Ez a jóember szolid 10 dollárért rám igazította a ruhát. S most jön a slusszpoén. Ez otthon napokat vesz igénybe (tudom, mert próbáltam). Itt 25 percet. 

Csinos, mi?

Aztán még ugyanabban a ruhaüzletben vettem elektromos borotvát, meg hajnyírót, mert lassan kezdek hasonlítani a neandervölgyi ősemberre. Ja és 20 dollárért egy szandált. Így most már semmi akadálya, hogy szombaton és vasárnap látogatást tegyünk Passiacba, a környék egyik, ha nem egyetlen magyar katolikus plébániájára.

Aztán még átalakítókat kellett vennünk, most így már minden otthonról hozott cuccon van egy kis átalakító, ami azért jó, mert mindent tudunk tölteni. Ami technikai cucc hiányzik még az egy hajszárító Ancsának, s nekem egy telefon. 

Ezt a vackot ráhúzza az ember a normális csatlakozójára, s már mehet is az amcsi konnektorba...

No, meg persze nem ártana, ha meglenne a csomagunk. Ancsát most felhívta valami szállító, hogy majd hozza. Ismervén a német precizitást 15:55-kor fog ideérni, hogy a Lutfhansa megússza a 200 eurót. :) Ettől függetlenül ma bejelentettem a kárigényemet a magyar biztosító felé. Hát, nem egy ügyfélbarát rendszer. Minden dokumentumot másolatban küldjek el postán. Az amerikai posta szép, is nagy is, hiszen azon a postán, ahol jártam 46 ablak volt... zárva. S három nyitva, de abból egyik ablaknál csak az útleveleket intézték. Ugyanis Amerikában az útlevélpapírokat a postán kell leadni, nem az okmányirodában. 

United States Post Office

A boríték kitöltése - valamikori postás létemre is - igen komoly nehézséget okozott. Ugyanis külön van a boríték, s külön a címzés, melyet rá kell ragasztani a boríték hátoldalára. Ugyanis nem a szép fehér oldal az eleje, nem, hanem az ahol a sok reklám, meg ismertető van. Ott van egy nyúlfaroknyi hely, ahova ragasztani kell. Mellesleg ez is hülyebiztos, mert egyértelműen rá van írva... Csak akinek gondjai vannak az angollal az nem érti. Az meg leskelődik a mellette címzést kitöltőre. 

Eszembe nem jutott volna a leragasztás felőli oldalra írni a címzést...

Szóval ma is mozgalmas napunk volt, meg van. Ancsának lehet, hogy egy oltás miatt (itt teljesen máshogy nézik pl. a TBC oltást mint nálunk, s az, hogy be vagy oltva TBC ellen, azt úgy mutatja ki a vizsgálatuk mintha fertőzve lennél TBC-vel), ki kell mennie valahova Philadelphia keleti részére (persze megyek majd vele), sajnos az amish piacra nem jutottam el, de majd este szerzek valami vacsorafélét, s szívből várjuk a hét végét, mert kedves pap ismerősünk megígérte, hogy elmegy egy magyar henteshez, s vesz nekünk is jó magyar kolbászt, igazi szalonnát... Hát a kaja megér egy külön bejegyzést, úgyhogy arról majd legközelebb, vagy amikor kicsit nyugisabb lesz minden. Azért még búcsúzásként egy kép, ahogy megküzdök a reluxával...Ugyanis felhúzni lehet, de leengedni... :)

Ancsa azt kérte húzzam fel... Megtörtént. Másfél óra alatt engedtem vissza. Soha többet, innen úgysincs kilátás. :D