Ma ünnepélyes kereteket teljesen nélkülöző módon átvettem a lakás kulcsait. Az ünnepélyes kereteket nem csak a bokréták valamint a néptáncosok tánchiánya okozta, hanem az is, hogy egy valamiből jelenleg több is van a kelleténél: gyakorlatilag özönvíz-szerű eső van jelenleg Philadelphiában, mire átsétáltam az új lakásban a kabátom ronggyá ázott. Szerencsére a magammal vitt katonai málhazsák jól bírta a vizet, így a benne lévő dolgok nem áztak át.
Arra gondoltam, séta közben, hogy bemutatom leendő otthonunkat, így csupaszon, pőrén... Láthassa ország, s világ, óceánon innen és túl, hogy mit lehet kapni kb. ezer dollárból Philadelphia belvárosában. Meg kell, hogy mondjam nem véletlenül választottuk ezt a lakást. Nem csak az aranyossága miatt, hanem mert ez egy biztonságos környék, Ancsa hazajöhet akár este 10-kor is nyugodtan, anélkül, hogy különösebben aggódni kellene érte. Igazi, kellemes, családi házas övezet.
Így egy kis házi videót készítettem, a még (majdnem) teljesen üres lakásról. A videó minősége telefonos, de látható, hogy hol is fogunk élni. A következő videón már nagyon remélem a berendezett otthonunkat mutathatjuk be.
Nos, akkor a moziban a fények lemennek, s leendő holivúúúdi rendezőnk filmje következik, melynek címe, a 302. számú lakás.
S íme, ilyen lett... Persze még nincs kész, de már nagyon alakul...
Közkívánatra már én is teszek egy bejegyzést. Nagyon
sokan kérdezték, hogy én mit csinálok miközben Robi ír vagy próbálja élhetőbbé
tenni az életünk pl. mos, vagy vacsorát hoz stb.
Vagy például elvisz sörözni...
Jelenleg a Jefferson Egyetem Patológiai Intézetének
MitoCare egységében dolgozom. Itt mint a neve is mutatja főként a sejtek
energiaközpontjaival a mitokondriumokkal foglalkozik mindenki.
Hajnóczky György MD, Phd, a Mitocare vezetője. Kép forrása: http://blogs.jefferson.edu/atjeff/2014/01/06/mitocare-center-debuts-at-jefferson/
Jelenleg tanulom a módszereket, ezen belül is főként azt
mikor azt vizsgáljuk, hogy a mitokondriumok hogyan mozognak. Ezt időben
regisztráljuk és utána a felvételeken több kevesebb sikerrel próbálom számolni,
hogy hányszor érintkeztek egymással. Meg hányszor szeretik egymást, meg hányszor bunyóznak. Meg minden amit csinálnak. Az
intézetről az első benyomásaim jók.
A mitrokondrium... Bemutatom, ő az személyesen.
Újdonsült kollégáim nagyon nyitottan
állnak hozzám, még akkor is mikor nem igazán bírom kifejezni magam, nem nagyon
értem mit mondanak (pl. a 20% itt tvani per, s nem (kiejtve tventi)).
Valaki épp összeszámolta, hogy hány nyelv is van a laboron belül, így ha
a brit és amerikai angol is külön vesszük akkor 8, az olasztól a perzsáig, persze a
magyaron keresztül.
Picit mint Bábel tornya...
Remélem sokat fogok tanulni és a közös munka jó eredménnyel
zárul majd. Persze ehhez Robi türelmére is nagy szükségem lesz. E mellett
segíteni fog hogy reményeim szerint jövő héten már rendezett környezetből
indulhatok nap mint nap, saját konyhában azt főzhetem amit szeretek (feltéve ha
kapok nem sodium mentes fűszereket). Az
is nagyon vicces, hogy mint az ovisok mindent benyalunk. Már voltunk nagyon
megfázva, most egy has-görcsös problémával kínlódunk. Más kontinens, más
vírusok és baktériumok.
S arra is jó lenne rájönni, hogy Robi mire lett allergiás, mert szinte minden étkezés után köhögőgörcse van. De saját konyhában ez is könnyebb lesz.
Hamarosan csütörtök lesz, május elseje, ami az Egyesült Államokban nem a munka ünnepe, hanem sima mezei hétköznap. Itt a munka ünnepe szeptember első hétfője, május elsején nem ünnepelnek semmit. Maximum mi ünnepelhetjük az új, Amerikában véglegesnek számító lakásunk elfoglalását. A lakás kiválasztásáról, formájáról, méreteiről már sokat írtam, amiről most szeretnék írni, utódainknak segítségül a lakás kiválasztása és az elfoglalás közötti elintézendők.
Ennyire azért nem bonyolult...
A nehézség nem a lakás kiválasztásakor kezdődik, bár az se egyszerű. Volt, hogy álltunk 30 percet az esőben, s az illető nem jött, s mire hajlandó volt felvenni a telefonját, kiderült, már rég kiadta a lakást, csak nem szólt. Viszont, amikor megkaptuk a lakást jön több vizsgálat. Először is, be kell csekken (ez nem postai csekk, ez egy itteni mondhatni a bizalomra épülő felmutatós csekk, fizetni a megfelelő applikációs összeget. Ez esetünkben 50 dollár volt, ami azért kell, mert lenyomoznak. Írd és mondd ellenőrzik a credit-történetedet. Ami nekünk írd és mondd, nincs. Ugye egy hónapja jöttünk lassan az országba, április 2-től van bankszámlánk, ennyi. De nincs credit-history-nk. Ez pedig kicsit nehezíti a lakás kiadását. Mondjuk bizonyos szempontból érthető a dolog, hiszen biztosítani akarják, hogy biztosan fizetni fogsz, van elég pénzed, stb. Ehhez nekünk a pályáztató szervtől kellett igazolást kérni, hogy mennyi pénzt fog Ancsa kapni havonta. S miután ezt megkapták álltak egyáltalán szóba velünk.
A csekk annyira egyszerű, hogy a számlaszámunkat inkább kiradíroztam. Az ördög ugyanis nem alszik... Legalábbis nem akárkivel...
Aztán nagyon fontos megtekinteni, hogy mi az amit neked kell fizetni, s mi az amit a tulajdonos áll. A mi választott lakásunkban a tulajdonos állja a hideg és meleg vizet, valamint az internetet. A víz általában a legtöbb apartmannál benne van az árban (bár jártunk olyan helyen, ahol nem), azt internet viszont általában nincs. Többször mentünk be szolgáltatóhoz megkérdezni mennyibe kerül, s ott szembesültünk azzal, hogy nincs egy általános ár. Itt Philadelphiában úgy működik, hogy megnézik a cím alapján, hogy mennyire van ellátva széles sávval, s ha jó, akkor csak egy wifi vevőt adnak. Ha nem, akkor építenek. Nos, hogy melyik van éppen, az alapján derül ki, hogy mennyibe is fog fájni az internet.
Ugyanígy nagyon lényeges, hogy bár megkötik veled a lakásszerződést (erről majd később), de a lakást nem lehet addig elfoglalni, amíg órákat nem ülsz sorba azoknál a szolgáltatóknál, amiket neked kell fizetni. Ez esetünkben a gáz és a villany. Maga az ügyintézés pillanatok alatt lezajlott, alá se kellett semmit se írni, de amíg oda eljutottunk... A gázos cég honlapján valamiért rossz cím szerepelt, s kimentünk egy olyan részre, ami finoman fogalmazva furán nézett ki. Aztán kiderült, hogy tőlünk egy sarokra vannak. Na mindegy, mind a kettő el lett intézve, az áramosoknál, ha kérjük még magyar tolmácsot is hívtak volna.
Persze rengeteg mindent meg kell vásárolni, hogy be tudjon költözni az ember....
A lakásszerződést e-mailon küldték ki, annak ezerkétszáz mellékletével. A mellékletek a normális együttélésről szólnak, meg tájékoztatnak, hogy olajos festék is van a házban, s ez a kismamák részére káros lehet, ha sokat nyalogatják. Mivel kettőnk közül egyikünk se kismama, sőt a falat se szoktuk nyalogatni, így tudomásul vettük, hogy ezért nem vállalják a felelősséget. Fontos egyébként tisztázni, hogy milyen lehetőséged van átalakításra. Tehetsz-e fel függönyt, vagy amit mi szeretnénk, redőnyt, ha feltetted, utána ott kell-e hagynod, vagy viheted (vagy simán kidobják), ki miért felelős... Ki aki eljár káresemény esetén, ki a közvetlen kontaktod. Ezek mind, mind megkönnyíthetik, vagy megnehezíthetik az életet.
Effektíve ez a legolcsóbb redőny, erre az évre tökéletes lesz.
A szerződést egy példányban aláírva kell visszajuttatnod, csekkek kíséretében. Amit ilyenkor alapból ki kell fizetni egy csomó pénzt, csekken. Először is egy security despositot, ami általában egy havi bérleti díj. Apropó, bérleti díj. Philadelphiában a bérleti díj teljesen más, mint New Yorkban, vagy Los Angelesben. Minden városban más az árfekvés, s ez természetesen függ a helytől, az épület méretétől, korától, felszereltségétől. A mi lakásunk jó helyen fekszik, rendezett környék - el se hinné az ember, hogy ez itt mennyire nagy dolog - az épület is jó karban van, lift van benne, légkondicionáló nem központi, hanem önálló. Így mi 1095 dollárt fizetünk. Ahhoz képest, hogy miféle dolgokért akartak elkérni ennél jóval nagyobb összeget, bőven megfelel. Lassan leszokom arról, hogy minden összeget átdobjak forintra, hiszen, ez forintban elég nagy összeg. De itt a fizetések is nagyobbak, az életköltségek pedig - főleg, ha supercenter supermarketben vásárol az ember - alacsonyak. Tegnap a Walmartban annyit vásároltunk, hogy majdnem leszakadtam, s 72 dollárt fizettünk...
Persze, hogy ha a kisboltokban vásárol az ember, vagy eleve főtt ételt vesz, akkor azok drágábbak. De mondjuk egy Subway szendvics 4-5 dollár, s jól lakik vele az ember... Mindenesetre a legolcsóbb otthon főzni. Hiszen a gáz havi díja kb. 30-40 dollár, legrosszabb esetben.
Mondjuk ezeket a gyönyörű gyertyákat - kedvező áruk ellenére se vettem meg... De van rá kereslet, hiszen rengeteg Amerikában a spanyol-ajkú...
Visszatérve, ha leadja az ember a szerződést, tehát egyszer le kell adnia a security despositot. Ezzel egy ütemben az első hónap díját - szintén csekken. Valamint le kell adnia az utolsó hónap díját is, szintén csekken. Mondjuk, mivel még nincsen SSN számunk (ez egy olyan azonosító szám, mint otthon a TB és adó, valamint a személyi szám összevonva), valamint mivel nincs credit-történetünk, valamint mivel magyarok vagyunk, ezért nem az utolsó, hanem az utolsó kettő hónap díját kérték. Fogcsikorgatva, de leadtuk.
A lakás gyakorlatilag ezzel ki van véve, május elsején költözhető. Elvben délután 3-tól, mivel az előző lakónak elvben 10-ig kell elhagynia a lakást, s azt mi kitakarítva vehetjük át. Mindenesetre a gondnok azt mondta, hogy nyugodtan telefonáljunk, mehetünk elvben akár 11-től is. Muszáj is lesz, mivel a rengeteg bútort, s egyéb dolgokat megvettük, s azt valamikor ki fogják (kilenc és kilenc között) szállítani. Valamint a jelenlegi szobánkban felhalmozott egyre nagyobb mennyiségű holmit át kell cipelni.
Ezzel persze nagyon könnyű lenne, de Philadelphiában nem igazán lehet parkolni...
A bútorokról jut eszembe. Még Pécelen megismerkedtem a Craigslist nevű internet oldallal. Ez olyasmi lehet, mint otthon a vatera, vagy a jófogás. Mindenki felrakja a cuccait, amitől meg akar válni. Olcsóbban, drágábban. Lényeg, hogy ha van telefonszám, felhívod, ha csak e-mail van írsz az illetőnek, megalkudtok, elhozod. Elvben. Valamiért nem nagyon szerettek nekünk válaszolni, vagy hirtelen megemelték az árat. Meg igazából az se tetszett nekik, hogy mi elsején akartuk volna elhozni a dolgokat, mondván addig nem tárolják. Így - bár a lakást a craigslisten találtuk - lemondtunk az ott való keresgélésről, s inkább múlt szombaton kivándoroltunk az IKEA-ba, ahol kb. 40%-al olcsóbban kaptunk meg mindent, mint otthon.
Három kocsinyi cucc... Volt súlya... 50 dollárért elhozzák.
Lényegileg (már megint nem tudom levetkőzni, hogy ne dobjam át forintra) 200 ezer forintból berendeztük az egész lakást. Na jó, a hintaszékemmel 240 ezer. De valami kényelem kell ez életbe... Csütörtökön minden bútort kihoznak és én végre látástól mikulásig szerelhetem a bútorokat. Pénteken redőnyt fogok szerelni, s szombaton beülök újdonsült hintaszékembe, s azt mondhatom, na ez jó mulatság, férfi munka volt. Jöhet a lakásavató. De szerintem a költözésről és a szerelésről, valamint a na ez jó mulatság-ról még fogok írni, a hét folyamán.
Alig várom, hogy beleüljek... Igaz, még előtte ezt is össze kell szerelni.
Utóirat: Közben találtam egy videót a fölöttünk lévő lakásról. Ugyanez a beosztása. Talán a fürdőszoba picit más, de szinte egyforma a kettő. Jó nézelődést...
Szóval, nagy nehezen ez a nap is eljött. Ma reggel megint kimentünk az (én csak így nevezem) öreg kikötőbe, hogy Ancsa a változatosság kedvéért oltásokat kapjon. Eredetileg a 6:50-es - megjegyzem ingyenes, a tengerészet által üzemeltetett - busszal akartunk menni, amiből 7:50, majd 8:50 lett, de kiértünk. S csoda történt. Egyetlen szurit se kellett kapnia, mindenre immúnis.
Nos, akkor visszajöttünk, hogy a szent zöld papírra, amelyre a kedves, aranyos, áldott (biztos, hogy ezeket a jelzőket szerettem volna írni?) munkaügyes nem ütött egy pecsétet, elláttassuk azzal az ominózus pecséttel. Rövid fél órás sorban ülés után tettek még egy próbálkozást. Közölték, hogy elfelejtették, hogy hepatitisz ellen nem tesztelték le Ancsát. Erre Ancsa közölte, hogy most már lehet abbahagyni a mulatságot, mert mindannyian értjük a tréfát, de nem szeretjük.
S akkor végre, végre majd egy hónap után azt az egyetlen bélyegzőt ráütötték, s így elmehettünk, megcsináltatni a belépőkártyát.
A büszke kártyatulajdonos és az ő szent kártyája...
Hogy ez miért ilyen lényeges? Papíron Ancsa eddig a labor közelébe se mehetett volna, igaz, nem is nagyon tudott volna. Mivel ez nyit minden ajtót, ez indít minden gépet, ezzel kaphat belépést az ottani számítógépjéhez, ezzel tud kimenni WC-re, ezzel kaphat kedvezményt a Jeffersonos boltban, hogy ha szeretne majd (úgy mint én) otthon villogni Jeffersonos pólóban. Én bevallom ma vettem egyet, mivel nagyon tetszett. S egyébként is, ha már itt vagyok viszek haza...
Most már le se tagadhatom, hogy éltem Phillyben... :D
Nos, akkor a következő lépés, hogy hétfőn elintézzük az SSN-t, ami itt egy nagyon fontos dolog, de erről majd máskor fogok írni. Aztán csütörtök reggel költözünk az 1001 Pike St. 302. apartmanjába. Persze ehhez szombaton megyünk bútort venni, s reméljük azt el tudjuk intézni, hogy csütörtökön kiszállítsák. Ha meg nem, akkor bérelnem kell egy autót, s azzal megyünk. Úgyhogy pörgés lesz jövő héten is, de nem is kicsit.
Szóval az úgy kezdődött, hogy kiszaladtam a portára megkérdezni megjött-e már végre a postánk. Rendeltem a neten két amerikai tipusú, szaknyelven NEMA csatlakozós notebook kábelt. Vannak átalakítóink, melyet a magyar kábel végre ráhúzunk, de az állandóan kicsúszik, aztán szikrázik egyet, szóval az üzembiztonságát illetően kihívásokkal küszködik. S mivel ez így olcsóbb (kemény 4 dollár), mint egy új gép, ha ez valamiért tönkremegy, ráadásul magyar billentyűzetes gépet nem biztos, hogy a legkönnyebb itt találni, megrendeltük. Kimentem, megkértem a portás nénit, nézze már meg, hogy jött-e, mivel én bizony nem tudom. Néhány hete most már, amikor beköltözünk kértem kódot a postaládánkhoz, szaknyelven mélboxunkoz, s kaptam is. Hármat csavar erre, négyet arra, utána megint amarra, s utána megnyom... Nem vagyok teljesen analfabéta technikai dolgokban, de ez bizony, bevallom kifogott rajtam. Egyetlen egyszer se sikerült kinyitnom. Így mindig a portás néni, vagy bácsi, aki megoldja ezt nekem a másik oldalról.
Miután eme dolgot megcselekedtem lelkemben halk rőzsedalokkal elindultam kies szobánk felé, melyet még szűk egy hétig kvázi az otthonunk, amikor áthatolhatatlan akadály tornyosult elém. A második ajtó. Mert ahhoz, hogy a szobába bejussak három ajtón kell keresztülverekednem magam. S húzogatom én le a kártyát az ajtónál, húzogatom, mindhiába. Az ajtó nem nyílik. Kitartóan zárva maradt. S be kell vallanom, az ügy kezdett égetően sürgőssé válni, itt ki nem fejtendő okokból, szóval, lényegileg a 128A lakosztály kényelmét szerettem volna igénybe venni, amely a szobánkból nyílik, s sok csap található benne.
Ez a kártyaolvasó már többször megtréfált...
Hosszas, s indiántánccal tarkított kísérletezés után jöttem rá, hogy az (egyik) bankkártyámat húzogatom le, mind gyorsabb ütemben. Nos, ez után örültem, hogy a 20 méteren belüli magyar létszám a legkisebb prím szám, s kirohantam a portás nénihez, s tört angolsággal elmagyaráztam neki, hogy bizony rossz kártyát hoztam ki, legyen már szíves beengedni. Rövid papírmunka után (feljegyezte, mikor vette ki a pótkártyát, kit engedett be, aláíratta velem, s még kedélyesen el is beszélgetett - önmagában, mert ez az a portás néni, aki nagyon gyorsan beszél, s nagyon sokat) beengedett a szent ajtón. Még kérdezett valamit, amit én már nem hallottam meg, hiszen a természet szava, szent szó.
Bár én nem jutottam be az elnöki irodába, de szintén Dr. Peppert fogyasztottam...
Miközben intézkedtem jöttem rá, Amerika kártyaország. Mindenkinek rengeteg kártyája van. Most például azon megy a harc, immáron több hete, hogy Ancsa kapjon egy nyavajás kártyát. Ezért kedden beoltották szamárköhögés ellen. Hoppá, szamárköhögés ellen... S még nem is mondtam neki erről egyetlen jó poént se... Nyilván annyira megrázott, hogy ez a villámtréfa 243 dollárunkba fájt, ami kb. két heti élelem... Holnap megyünk a második adagért... Már remeg a gyomrom a gondolattól is...
De legalább szép hajókat láthattunk az oltóközpont mellett...
Szóval Amerika kártyaország. Ennek nem az az oka, hogy az egy főre jutó nemzeti adósság, mint ahogy azt New Yorkban kiírva láttuk, több mint 150.000 dollár, ami szolidan átdobva forintra 345 millió forintra jön ki. Ennek az az oka, hogy egyszerűen itt lehetetlen kártya nélkül üzemelni. Mióta kijöttünk nekünk is lett legalább négy új. Egy bankkártya, szigorúan debit, tehát annyit költhetsz, amennyi pénzed van - hiszen nincsen kredittörténetünk, nem is kaphatunk credit-cardot, magyarán hitelkártyát, belépőkártya a kollégiumba (na ez maradt ma a szobában), Walmart-kártya, biztosítási kártyák, stb. S mi még csak kezdők vagyunk. Láttam egy ismerősöm tálcáját, kb. 40 féle kártya volt benne.
Ennyi kártyával már pókerezni is lehet...
Pillanatra megszakítva a mese fonalát, éppen az előbb kopogott be egy akkora afroamerikai úriember, hogy csak annyit tudtam mondani, húha, hogy jönne, s lecserélné a zuhanyfüggönyt. Nos, takarítási lehetőség nem nagyon van ebben az épületben, de legalább a zuhanyfüggönyt azt lecserélik. Zárójel bezárva. Szóval rengeteg a kártya, rengeteg a kód, a jelszó, az aláírás. Viszont az ügyintézés nem túl bonyolult. Kedden mentünk el, s kötöttük meg az új lakásra az áramszerződést. Mikor mi odaértünk a 23-as sorszámot kaptuk, de a számoló akkor még a 932-nél tartott. Úgyhogy kellett várakozni, nem is keveset. De miután sorra kerültünk (megjegyzem zárási idő után már jóval), maga a szerződéskötés kb. 10 percig tartott, de úgy, hogy ebben benne volt, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, akarunk-e üzletelni a lakásban, stb. S egyetlen papírt se kellett aláírnunk, de a nevünkre írták az órát, s kiadták erről a hivatalos igazolást, ami kell majd a lakás landlord-jának. Ez kvázi a főbérlőt jelenti itt.
Ennyi a teljes áramszerződés.
Ma megyek, s odaadom a ház gondnokának az aláírt szerződést, s egy nagyon szép csekket. Mert azon kívül, hogy van egy csomó kártyánk, van netbankunk (bár eddig egyszer se sikerült belépni, mert nincs SSN-ünk még), csekkfüzetünk is van, ami segítségével elvileg bárhol fizethetünk. A lakást meg kifejezetten ezen kérik. Nos, a csekk, amit nehezen értek meg, hiszen annyira egyszerű. Ráírom a nevet, a bankszámlaszámot, meg hogy kinek és mennyit, s odaadom. S ő meg felveszi. Ő, vagy akinek ő odaadja... Kicsit könnyű pénzszerzésnek tűnik, legalábbis a Leonardo DiCaprio, meg Tom Hanks által főszerepelt Kapj él, ha tudsz című film alapján.
Egyébként a történet igaz mesén alapul...
Összegezve Amerika látszólag rendkívül laza a pénzügyek terén. Még egyszer se nézte meg senki alá van-e írva a bankkártyám, ellenben Ancsa bankkártyáját letiltották már, mivel azt gondolták, hogy ő valaki másét használja, mert az "Aniko" férfinév. Gondolom van valami rendszer erre is, de alapból - amit én eddig láttam -, hogy szinte minden bizalmi alapon megy. Én ma odaadok egy fél vagyont egy Dave nevű embernek, ő odaadja, akinek kell - pedig meg is léphetne vele, vagy mondhatná nem is kapta meg. De nem mondják. Itt az - legalábbis úgy tűnik - nem jellemző. A kártyáink meg majd szépen szaporodnak, osztódással. Hiszen minden helyen kedvezmény van, ha van saját kártyád. Nem sok, de pár dollár is pár dollár.
Azért a lakásszerződés van vagy 50 oldal... :D De ha ezeket odaviszem elsején beköltözhetünk végre...
Mivel húsvét szent vasárnapján olyan jól voltunk tartva, hogy tegnap este egy falatot sem tudtunk már enni, ezért ma este estünk neki a húsvéti vacsorának. Mivel itt Amerikában a húsvéthétfő sima mezei hétköznap, a locsolkodást már tegnap megejtettük, s ma reggel irgalmas szívvel ébredtem volt, nem öntöttem ki az asszonyt egy vödör vízzel. Ennek egyébként az is az oka, hogy nincsen vödrünk. Igazából semmiféle takarító-eszköz ebben a kollégiumban nincsen, pedig én már több alkalommal próbáltam kunyerálni. Azt mondták, hogy a takarító-személyzettől el lehet kérni, ha odaadja, odaadja. Eddig még nem tudtam elkérni, s itt nem csak az én hiányos angolom a hibás.
Minden esetre Ancsa biztosítva van az ellen, hogy egy évig hervadozzon...
Szóval ma nekiestünk volt este a sonkának, de előtte elvonultunk egy kis boltfelderítésre. A leendő otthonunktól néhány sarokra két nagyobbnak nevezhető bolt is van. Nem egy Walmartok, de szép nagyok, s azokhoz a boltokhoz képest, ahol szoktunk vásárolni sokkal bővebb a választék. Van vagy száz féle sajt, rengeteg féle kenyér, sőt még Club Soda is akad, ami szénsavas víz. De a csúcs, ami finoman kiverte nálam a biztosítékot, az előre kibontott, pasztőrözött, szódiummmentes tojáslé. Írd és mond a tetrapack csomagban 15 darab tojás van beütve, s elkeverve, hogy a háziasszonynak reggel ne kelljen a tojás feltörésével foglalkozni, hanem csak ráönti a bacon szalonnára, hozzákeveri a nutellát, s kész is van. Persze, igen, lehet azt mondani, hogy ez praktikus, meg ilyesmi, meg nem keni össze magát az ember, nem kerül bele a tojás héja, sőt túl sok kifogást se tudok ez ellen a módszer ellen, de nekem nagyon, nagyon amerikai. Volt mellesleg olyan is, ami csak és kizárólag tojásfehérjét tartalmazott. Mi azért megmaradtunk a hagyományos tojás vásárlásánál...
Íme 15 db tojás...
Szóval a bolt után hazasétáltunk, de előtte természetesen megtekintettük leendő otthonunkat. Most sem tudom megérteni, hogy az ott lakó leány hogyan tud függöny nélkül élni. Most már biztosan tudjuk melyik lesz az ablakunk, mert a kutya, amelyik eddig ott lakott éppen kinézett az ablakon. Úgyhogy már nem sokáig nézelődhet, hamarosan miénk a lakás... De mi függönyt teszünk majd fől...
Hazajövetel után kimentünk a közös konyhába, s már örömmel gondoltam rá, mindjárt fenhetem a kést, s felvághatom a húsvéti sonkát, aminél kulinárisabb élvezetet nem nagyon tudok elképzelni. De persze elfelejtettem, hogy hol is vagyok. Itt a sonkát eleve felvágva árusították. Természetesen ez is praktikus, hogy a háziasszonynak ne kelljen bármit is csinálni. Csak akkor is vicces...
A boltban legalább tormát is kaptunk hozzá...
Vasárnap amikor vendégségben voltunk egy családnál, megünnepelvén az újonnan keresztelt leányt, igazi házi tormát hozott valaki. Hát az olyan volt, hogy bizony kétszer csípett. A bemenetnél és a... A mai torma, melyet a boltban kaptunk nem volt olyan jó, de a sonkához illett. Úgyhogy úriasan, s egy jó Pennsylvania-i sör kíséretében megünnepeltük a Mi Urunk feltámadását. Hát most már bizonyos, hogy húsvét van, alleluja...
Amikor kijöttünk Amerikába volt bennem egy félelem. Igazából éppen elkezdtem magam jól érezni Pécelen, a gitáros csapatban megtaláltam a helyem, s féltem attól, hogy mit fogok én - most nem munka, hanem lelki szempontból - kezdeni. Szerencsére még mielőtt kijöttünk az interneten összeismerkedtem egy magyar pappal, aki New Jersey egyik kis településén, Passaicban vezeti a Szent Istvánról elnevezett magyar plébániát. Vas Laci atya meghívására ezért ott tölthettük a Szent Három Napot.
Ja és mint macskabarát, bemutatom Homert, Laci macskáját...
Én csütörtökön mentem át New Jerseybe, Ancsa pénteken jött utánam. Igazából ezt a látogatást két részre lehet bontani. Az első, amiről azért nem írnék sokat, mert valahogy belső dolognak érzem, az a lelki. Nekem nagyon jó érzés volt, hogy a szertartásokon segédkezhettem, mondhatni, mint a régi szép időkben. S közben csodálkozva hallgattam, amikor például a Húsvét vigília szertartás hol magyarul, hol angolul szólalt meg. Követtem a felolvasásokat, s mivel tudom melyik olvasmány melyik, ezért jó volt, hogy megpróbáltam magyarra fordítani...
A tűzszentelés szertartása közben a megáldott új tűzről meggyújtottuk a húsvéti gyertyát, mely a feltámadt Krisztust jelképezi.
S persze ezen kívül egy csomó minden történt. Például két szilvafa megvásárlása, és elültetése. S ez által új és újabb amerikai áruházakat ismerhettem meg, mint például a Home depot, ami egy kertészeti és barkács áruház. Itt vásárolt Laci atyánk két szép szilvafa csemetét, melyet a kertjében gyorsan el is ültettünk. Jó, megint érzelgős leszek, de jó érzés, hogy egy év múlva amikor elmegyünk haza, lesz két fa, amelyhez közöm van, amelyet mondhatom én (is) ültettem, s amelynek ágaira leszállhatnak az ég madarai, s melynek gyümölcse, illetve az abból készült pálinka megvidámítja majd a szívet.
Édesapám, mi lesz ebből a gyümölcsből? Hát fiam, ha édesanyád meggyógyul lekvár, ha nem pálinka...
S nem mellesleg jártunk gyönyörű helyeken is. A Paterson nevű településen, amely a püspökség neve is, bár a püspök nem ott lakik, van egy vízesés, amelyen egy kis erőmű is üzemel. Hivatalosan nem nagyon lehet megközelíteni, valamiért egy éve lezárták, de egész véletlenül az egyik kapu nyitva volt (bár lakat volt rajta, de a másik oldalon nemes egyszerűséggel leemelték a forgónál a rácsot), s így be tudtunk menni. Ez a park a New Jersey National Historical Park része, s Paterson Great Falls a neve. Gyönyörű.
Egy kis szivárvány, Nagyszombatra... :)
Ezen kívül voltunk üdülőparkban is, méghozzá kettőben. Az egyik a fiataloké, ahol labdázni, piknikezni lehet, a másik az idősebbeké, ahol meg üldögélni, uzsonnázni... Ki se kell szállni a kocsiból, volt aki csak feljött, leengedte az ablakokat, s levegőzött. Állítólag sok őz van, sajnos túl nagy volt a fény, s nem jöttek oda. Ugyanis, rászoktak arra, hogy visznek a látogatók kekszet, meg mindenfélét, s etetik őket. Úgyhogy ők épp pihentek, de a kanadai ludak, s a pulyka nem problémázott, egész közel engedett. Abszolút nem féltek az embertől.
De azért megfordulni nem volt hajlandó...
A hétvége betetőzése ma, vasárnap az ünnepi misén lezajlott keresztelő volt, ahol egy kislányt kereszteltünk meg. S utána meghívtak bennünket is a családi ebédre. S kiderült, hogy az egyik nagypapa nem csak hogy Szegedről származott el, hanem a Jósika utcából. Én meg ugye sok időt töltöttem Nagymamámnál az akkori Tolbuchin, ma Kálvária sugárút - Jósika utca sarkán... Hát ennyire kicsi a világ. Közben locsolkodás is volt, s sárga tojást - igaz műanyagot - is kaptam...
A zöld erdőben járás utáni zsákmány...
Összegezve hihetetlenül jól éreztük magunkat, s nagyon reméljük, hogy még mehetünk Passaicba, mert nagyon érdekes, s nagyon jó embereket ismertünk meg ott, akikkel érdemes tovább beszélgetni, megismerni őket.
Nem is beszélve arról, hogy milyen jó egy pohár ital mellett, jó társaságban, macskát vakargatni...
Szóval hazafele jövet még azért egy cseppet csavarogtunk New Yorkban, mivel a busz indulásáig volt némi időnk. S eljutottunk még egy olyan pontra, amely valahogy a gondolkodásomban ikonikusan él a Times Square-ra, ami tényleg olyan fényes és látványos, mit gondoltam. Persze hatalmas a tömeg, szinte hömpölyög, de jó volt megnézni.
Azért Ancsának is tetszett...
S végül, de nem utolsó sorban egy pár szót magyarul is tudó hőssel futottunk össze, melyért az én unokaöcsém minden bizonnyal rajong, legalábbis az egyik születésnapi tortája alapján, belefutottunk Pókemberbe, aki szépen lefotózkodott velünk. Hogy Ancsa ennek mennyire örült, az látható a fényképeken...
Hát, a hősnek is élni kell valamiből, ezért fotózkodik... :D
Szóval izgalmaktól nem mentes hétvégénk volt, s akkorákat aludtunk mellesleg, hogy szó nem érheti a ház elejét. S mindezt egy olyan közösségben, amely több mint száz éve ápolja a gyökereit, amelynek fontos, hogy van saját magyar papja, s amely boldog, hogy ha érkezik valaki, aki meg akarja ismerni őket. Nagyon szép volt ez a húsvét... Úgyhogy kívánunk mindenkinek áldott ünnepet...
Van egy téma, amely igencsak meghatározza az életünket, mégis következetesen, már-már babonásan elkerültem ezen az oldalon. Ez pedig nem más, mint a lakáskeresés. Amikor kiérkeztünk az USA-ba két dolog volt - majdnem - biztos. Először is, egy hónapra kapunk egy kollégiumban szobát, másodszor is, ez alatt találnunk kell egy tisztességes lakást, vagy házat. Vagy ezt a kettőt egyben, egy un. apartmant. Be kell, hogy valljam, azt gondoltam, ez egy picit egyszerűbb lesz. Most, hogy végre - úgy néz ki - megvan, hát elárulom, mind a ketten elfáradtunk.
A kép jobb sarkában van jelenlegi épületünk, mellette a kórház, ahova csak ma eddig kb. 50 helikopter szállt le és fel.
Picit meglepődtem, hogy - bár mondjuk ez van otthon is, hiszen én laktam albérletben - a tulajdonosok mi mindent ki nem akarnak adni. Az épület külseje általában rendben van. Sőt. Van olyan, hogy olyan gyönyörű, hogy rögtön beleszeret az ember, aztán amikor belép a belsejébe... Az, hogy kosz van, rendben, takarítás kérdése, de lepukkant, kopott, nem egyszer büdös. S így ki akarnak adni apartmant. A macskámat nem engedtem volna oda...
Volt, egy valamikori kolostor, amit átalakítottak apartman-háznak. Gyakorlatilag, a volt szerzetesi cellába beraktak egy galériát, alá a konyhát és egy picike fürdőt. S ezt azzal a régi típusú olajos festékkel festették le, ami régen az iskolák falát fedte. Borzalmas volt. Ja és természetesen kosz és piszok. Az indok: majd ha kiveszed kitakarítva kapod meg.
Ha ilyen szép lett volna belül...
Aztán Philadelphiában a tömegközeledés hagy némi kívánnivalót maga után. Sok helyen nincsen a metróhoz mozgólépcső, vagy ha van, akkor se működik, s ez Ancsának nem lényegtelen, hiszen nem tökéletes a lába. Ezért több, még Magyarországon kinézett apartman-ház kiesett a terveink közül. Végül is a hét végén találtunk egy majdnem tökéleteset, csak annyi volt a gond, hogy pénzügyi lehetőségeinknek éppen a határán táncolt. Ugye itt nem az a nagy kérdés, hogy mennyibe kerül a lakás bérlése. Az csak egy rész. Kérdés, mi van benne? Benne van-e a víz, az áram, a gáz, az internet. Ezek súlyos dollárokat jelenthetnek. Amit szombaton találtunk, s ami tényleg csodálatos és tökéletes volt, na abban semmi se volt benne. Minden még külön költség. Pedig nagyon "csiri-viri" volt.
Aztán hétfőn megtaláltuk az 1001 Pike Street címen található Kenmar Apartmanházat, s annak is a 302-es apartmanját. Nyugodt, csendes környék, három sarokra az egyetemtől. Ezt a környéket már ismerjük, tudjuk hol vannak a boltok, hol lehet enni. Eddig is itt laktunk. Ez való nekünk...
A harmadikon az egyik kiálló ablakrész lesz a mienk...
Maga az épület nem új, de lift van benne, mosoda az alagsorban van, ez is pénzbedobós, mint a mosodák általában. Saját gondnoka van, aki olasz származású, tehát kivételesen tudta, hogy hol van Magyarország. A lakásban eddig egy fiatal lány élt a kutyájával, április 30-án költözik ki, így amikor odamentünk megnézni igen komoly káoszt találtunk. Káoszt, de nem koszt és nem mocskot.
A konyha
Maga a lakás kb. 40 négyzetméter, tehát nem túl nagy, de a konyha egész méretes. Oda be tudunk rakni egy kis étkezőasztalt, ha vendégek jönnek, akkor úgyis a nagyszobában terítünk, meg Ancsának egy íróasztalt. A fürdőszoba se túl nagy, de normális méretű a kád benne. A szobát pedig úgy tudjuk megoldani, hogy egy un. sofa bed-et ami egy összecsukható ágy veszünk bele, így azt reggel becsukja az ember, s van egy nappalija.
Viszont a kedvencem az ablak. Három osztatú, a régi kastélyokra jellemző ablakbenyíló, ami magával kiálltja, hogy oda két fotel kell, meg egy kis asztal. Érdekesség, hogy függöny nincsen... Pedig a szembe levő házban is laknak... Hát mi teszünk fel azért majd...
Nem csak a fotózásnál volt ekkora káosz....
Tehát a kiválasztott megvan, jeleztük a cégnek, kivesszük. Papírokat elküldtük, ma ki lett töltve életünk első csekkje, amin a biztonsági ellenőrzéshez szükséges applikációs összeget (fejenként 50 dollár) fizettük ki. Most nem tudom mi történik. Ma eredetiben elvisszük még a papírokat a gondnoknak (no, meg a csekket), odaadjuk, s gondolom értesítenek. S elsején átcipeljük a cuccainkat, akkora beszerezzük a bútorokat (nem kell sok, egy sofa bed, két fotel - lehetőleg amish féle hintaszék, egy étkezőasztal, egy íróasztal, egy "dohányzóasztal", s a tv alá valami), valamint elhozzuk a felajánlott bútorokat, tárgyakat. Mert kapunk ajándékba tv-t, székeket... S elkezdjük a valós amerikai életet. Már alig várjuk...
Utóirat: Lehet, hogy mázlisták vagyunk. Abban a percben, amikor odaértünk, hogy igen, kivesszük, akkor ért oda egy másik jelölt, aki így sajnos szomorúan távozott... Papírok aláírva, desposit lerendezve, úgyhogy hamarosan meglesz a lakás. S íme, konkrétan a mi ablakunk...
Magyarországon nem, vagy pénzért lehet nejlonzacskót kapni a boltba, hogy belepakold a cuccaidat. Amerikában - ez is - másként van. Ma amikor átugrottunk pár apróságot venni a boltba, írd és mondd szénszavas vizet, mert hosszas segítségnyújtás után kaptunk, kéztörlőt, meg némi csokit, írd és mondd öt darab zacskóba csomagolták be.
Ez szűk négy napos termés....
Itt nem te csomagolsz, hanem az eladó először beolvassa a vonalkódot, majd amíg te húzod le a bankkártyádat, szépen rendesen becsomagolja. A biztonság kedvéért eleve a nehezebbeket kettő zacskóba, nehogy véletlen, amíg elérsz a kocsidig, vagy mi a kollégiumi szobánkig szétszakadjon, s elguruljon a napi betevő nasid.
Ancsa új zoknija becsomagolva... Az egész akkora mint a kisujjam....
Mondjuk ez az ország valahol a műanyagra épít. Csomó helyen van szelektív hulladékgyűjtés, de szükséges is, mert rengeteg a hulladék. Otthon igyekszünk azért a lehető legkevesebb hulladékot termelni, itt rémülten állapítom meg, már nem nagyon foglalkozom vele. Hogy az eper két műanyag dobozban van, törés biztosan becsomagolva? Rendben, megesszük, doboz irány a kukába. Mit tudnék kezdeni vele? Hogy az M&M-et először berakta a boltos két nejlonba, nehogy valami baja legyen? Ennyi nejlont nem tudok kezelni... Még akkor se, ha szívesen dobáljuk bele a szemetet, amit aztán kirakunk az ajtó előtti szemeteskukába, melyet minden nap ürítenek.
Kisebb nem volt, mint az otthoni négyszerese. Mellesleg minél nagyobb, árban annál jobban megéri...
Egy csomó helyen látjuk kiírva, hogy ha kettőt veszel spórolsz. A két műanyag kb. egy literes víz olcsóbb, mint az egy kb. két literes. Miért jó ez, nem tudom. Illetve persze tudom, a kapitalizmus, meg a piacgazdaság. Ja és még egy érdekesség. A kollégiumban ahol lakunk nincs közösen használható porszívó. Szőnyeg a padló, de nincs. Van takarító, aki a közös helyiségeket takarítja, ha éppen elkapod, s éppen nem kell neki, odaadja. Ez persze akkor derült ki, amikor Ancsa levágta vadonatúj hajvágónkkal a hajamat, s össze akartam a maradék lehullott hajzatot szedni a földről. Így kézzel történt meg eme művelet. Ja, mellesleg a hajvágóhoz becsomagolva adtak egy olyan műanyag nyakbavalót, amit vászonból nagyapám testvére, aki fodrász volt kötött a nyakamba.
Csinos, mi? Ez még a vágás előtti állapot....
Ma esti beszámolómat Ancsa egy rövid mondatával fejezem be, amelyet akkor mondott el, amikor a negyvenhetedik nejlonzacskót szedte össze, miután én már vagy hetvenet kidobtam: Ha ez így megy tovább nejlonzacskó-üzletet nyitok...
Lehet, hogy meggazdagodnánk?
Utóiratként annyit, hogy hamarosan írok majd a lakáskeresésről, ez eddig egy kényesen került téma volt, de talán most már látjuk a fényt az alagút végén... Csak valamiért hangosan dudál...
Fiatalkoromba a Szeged-Móravárosi templomba jártam, s ott volt egy hittanterem, ahol volt egy plakát azzal a bibliai idézettel, hogy "Nem csak kenyérrel él az ember". Ez alá valami vásott kölök odafirkantotta, hanem hússal is. Hát a biológiával, meg a teológiával nehéz jól lakni, ezért enni is kell. Régebben, még mielőtt kijöttünk sok rosszat hallottam az amerikai ételekről, s be kell, hogy valljam, annyira nem csalódtam pozitívan.
Ancsa New Yorkban...
Kezdjük az abszolút pozitívval. Rengeteg helyen lehet, rengeteg félét enni, aránylag normális áron. New Yorkban az Empire State lábánál egy kínai étteremben "szedd magad" akcióban ketten laktunk jól, nagyságrendben 20 dollárért. De annyira, hogy Ancsa már rá se tudott nézni az előtte tornyosuló ételhalomra. Ezt ábrázolja a fenti fénykép.
Az ételek hihetetlen változatosnak tűnnek, de nincs olyan, amire azt lehetne mondani, ez igazi, valóban amerikai étel. Van kóser mohamedán (ezekre az van írva, hogy Halal food), kínai, japán, mindenféle nációbeli étel. De olyan, ami amerikai lenne...
Hús és saláta... Hej, a finom krumplipüré...
Ellenben hihetetlen mennyiségű húst esznek, nagyon sok salátával. A húsok a boltokban általában elő vannak készítve, nagy adagban, nagy mennyiségben. S általában a nyers hús alapból grillezésre fel van vágva. Mondjuk minden ami csomagolt, könnyen kinyitható, nem fél órát küzd vele az ember, mint otthon. Felvágottból nem láttunk sok fajtát, de hálás szívvel gondolunk Vas Laci atyánkra, aki kitűnő magyar fajtájú kolbászokkal lepett meg, így kvázi otthoni ízű ételeket vacsorázunk.
A steak-ot van aki véresen eszi, van aki jól átsütve. Én ez utóbbit választottam, de nekem nagyon rágós volt...
Amerika bonyolultan áll az étkezésekhez. A reggelit szinte futva eszik meg, nem egyszer láttam az utcán szaladni embereket, kávéval és sütivel a kezükben. Ebéd szintén gyors, s ami érdekesség, hogy sok étteremben az ebédidőben lényegesen olcsóbb a kaja, mint este, amikor a vacsoraidő van, s ami az amerikaiaknak a fő étkezése. Amikor Passaicban jártunk három vagy négy étterem volt dugig, s kellett volna várni fél órákat. Szintén érdekes, hogy szinte minden étteremben, ahol eddig jártunk (s itt nem a gyorsbüféket értem, hanem valódi étkezőhelyeket), van kvázi portás. Megkérdezi hányan vagytok, s odavezet az asztalhoz. Nem te választod az asztalt, hanem adják.
Találtunk egy helyen cseh sört...
Ami az alkoholt illeti Pennsylvania száraz állam. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy alkoholt nem nagyon lehet, illetve csak bizonyos üzletekben lehet I.D., azaz személyazonosító igazolvány felmutatása után kapni. Ez persze nem vonatkozik a nagyobb éttermekre, ott igen borsos áron lehet alkoholhoz jutni. S alkoholon nem az erős italokat, hanem mondjuk egy mezei sört értemk Mellesleg eljutottunk egy ilyen üzletbe, ahol vettünk egy karton sört, Ancsa fogcsikorgatva iszik néha belőle, mert rettenetes. A Kőbányai ehhez képest egy úri ital.
Egy gyors étel... Tény, 5 perc alatt kész volt, egy órán át majszoltuk...
Gyorsétkezdéből annyi van, mint az égen a csillag. Mindenféle. Írd és mondd, de tényleg. Csak, ha kinézek az ablakon legalább ötöt látok. Van itt a környéken Subway, ami szendvicseket árul, Hummus, ami elősorban bárány és csirke, de van indián, van mexikói. Egy a közös majdnem mindegyikükben, mindenütt nagyon erősek az ízek. Hihetetlen mértékben használják és nem sajnálják a fűszereket. S persze rengeteg a bódé, melyet reggel kivontatnak, este visszahúznak. Persze vasárnap nem. Vasárnap nem jönnek ki, zárva tartanak.
Küzdelmem a Margarithaval...
Összefoglalva az amerikai konyha olyan, mint Amerika. Mindenből van benne egy kevés. De az természetesen hihetetlen mértékben eltúlozva. S hatalmas adagban. Amit itt nem szégyen nem megenni. Sok helyen ki van téve doboz, un. kutyacsomag. Ha akarod, viheted haza. S majd megeszed. Te, vagy a kutyád. Ez itt teljesen normális. Nos, így vasárnap ebédidőben ennyit az amerikai étkezésről. Úgyhogy most fogjuk magunkat, s elmegyünk valahova eszünk valamit. Választék az itt van bőven.
Ui.: Az édességről azért nem tudok még beszámolni, mert valahogy még nem ettem. Az is rengeteg van, itt a közelben, de még nem merészkedtem be. Bár tegnap Ancsa a kínai negyedben bement egy édességboltba, s ki is jött. Olyan habos-babos volt ott minden, hogy ránézésre fél ételmérgezés... :)
