Laktanyafogságban...

Várom a csomagot. Ma itteni idő szerint 10 és 15 óra között érkezhet meg. Valamikor. Úgyhogy ma laktanyafogságban vagyok. Régi katonai nyelven futkosón. Na jó, az ifjúkoromban megtekintett Angyalbőrben című sorozat katonai fogdájához képest ez csoda. Van puha ágy, s van James Bond a számítógépen. 

Na tessék, még lövöldözni is nyakkendőben, s persze jól fésülten...

Mondjuk legalább lesz időm egy beszámolóra. Tegnap kicsit felfedeztem a várost. Ancsának akartam venni hajszárítót, meg egy kislámpát, meg az egy darab székünkre valami párnát. A szék egyébként nagyon vicces, mivel az alja félig-meddig hintaszék, de nem az, mert nem nagyon lehet vele hintázni, maximum annyira amennyire egy diák szokott a saját székével. Gondolom arra gondoltak, hogy itt diákok fognak lakni, akkor jó lesz az ilyen szék, mert úgyis hintázni fognak. Csak leülésnél kell figyelni, hogy ne essen az ember egy hátast... Nem is beszélve, hogy kissé nagyon alacsony, s nagyon kemény-kemény fa. Ancsa meg nem szeret ágyon ülve olvasni, dolgozni, így ezt meg kell oldani. :)

Háttérben a nagy utazó bőrönd.

Szóval elindultam bevásárolni. Van itt egy nagy bevásárlóépület, meg utca, ami talányos néven a Market street nevet kapta. Erről jut eszembe, hogy kicsit elkalandozzak, elmesélem, hogy az utcák számozása hihetetlen logikus. Gyakorlatilag egy négyzethálóról beszélhetünk, az egyik irányba mennek az nevesített utcák (Wulnut str.; Locust str. - hogy a nekünk fontosabbakat említsem). Erre merőlegesen a számozott utcák, mint mi például a 11 utcában lakunk jelenleg. S itt jön az érdekesség. Mondjuk a 11 utca keresztezi a Locust str-et. Ahol keresztezi elkezdődnek az 1100-as házszámok. S ez tart egészen a 12. utcáig, ahol az 1100-al kezdődő számok véget érnek, s kezdődnek az 1200-asok. ha negyven utcával arrébb jövök be a 12. utcán, akkor is tudom, hogy ha megtalálom a Locustot, ott az 1200-as házak lesznek. 

Egy kis látkép

Tehát elindultam a Marketen, s betévedtem abba a ruhaboltba, ahol vettük az öltönyt, majd kimentem egy belső ajtóján. Hát szűk másfél órás séta vette kezdetét, amíg végigjártam ezt a teljes föld alatti objektumot, kb. négyszáz üzlettel, természetesen rengeteg kajáldával. Nem számoltam össze, de csak a mi környékünkön több mint 50 étkezde van. Nem is beszélve azokról a tipikus amerikai bódékról, ahol tegnap vettem vacsorát, amit minden reggel kigurítanak ide az ablakkal szemben, s este bevisznek. S ezek mind megélnek. 

Vicces egyébként, hogy egy csomó mindent úgy csinálnak, mintha az lenne ami. Példa erre az evőeszközeink, melyeket itt az egyik kisboltban vettünk. Ami mellesleg egyben műszaki bolt, valamint gyógyszertár is. Szóval vettünk kést, kanalat, villát. Csillog, mintha acélból lenne. Csak amikor megfogod lehet megállapítani nem más, mint műanyag. 

Rizs, füszeres csirke és falafel, némi salátával körítve. És műanyagból minden...

Kislámpát és hajszárítót sajnos nem kaptam, a borotváról meg kiderült, hogy sajnos hibás. Úgyhogy ha megjön a csomag, akkor visszaviszem. Szép halál lesz elmagyarázni, de majd rámutatok az arcomra, hogy fél órát gyalultam, s gyakorlatilag a szőr maradt, de az arcomat megnyúzta, s megpróbálom kicseréltetni. Szóval kislámpa nem volt, de ebben a bevásárlóközpontban még vasútállomást is találtam. Persze az elmaradhatatlan utcazenészekkel. Nagyon, ismétlem, nagyon jól játszottak. 

Ancsa a komolyzenész, de ez még neki is tetszett volna...

Aztán amikor kikavarodtam az épületből hívott fel Ancsa, hogy menjek be valahova, s vegyek neki füzetet. Találtam egy olyasfajta boltot, mint a 100 forintos otthon. S itt volt egy érdekesség. Már amikor bementem feltűnt, hogy a két ajtó között valamiért sok fénykép van, s egyiken se mosolyognak. Aztán amikor kifele jöttem jobban megnéztem. Nos, mindenkit akit tolvajláson kapnak azon kívül, hogy feljelentik a rendőrségen lefényképezik, s a fotóját kirakják. Adatvédelmileg necces, de látható a dátumokból, hogy egyre csökken a lopások száma. Gondolom nem nagyon akarja senki, hogy a szomszédja sztárfotót lásson róla. 

Szégyenfal

Hát nagyjából ennyi volt a tegnapi nap. Ancsa még mindig intézi a belépését az egyetemre, ki akarták küldeni valahova a gettóba (mert sajnos itt ilyen is van), valami AIDS központba, hogy ellenőrizzék a TBC oltását. Na ezt nem nagyon engedte meg a professzor, akihez jött. Meg én se. Így szerencsére ma aránylag gyorsan megoldódhat ez az ügy. Közben én várom a csomagot, s este pedig elmegyünk egy ismerősünkkel a Walmartba, s holnap reggel 5 órakor indul a vonatunk New Yorkba, majd este pedig irány Passiac, New Jerseyben, ahol a helyi magyar katolikus plébánián vendégeskedhetünk vasárnapig.