Egy új reggel....

Szép jó reggelt kívánok mindenkinek, kiabálhatnám, a klasszikussal, hogy jóóóóóóó reggggggggelt Vietnám, bár nem ott vagyunk, hanem felvirradt, illetve jelenleg csak felpirkadt az első reggelünk Philadelphiában. Az első reggeli benyomás, hogy itt később kezdődik a nap. Fél nyolc van, s minden csendes. Pedig a belvárosban vagyunk. 

Minden rádiósok rádiósa... :)

Szeretnék akkor elsősorban az utazásról beszámolni, noha az írást majd néhányszor félbe fogom szakítani, mert egy csomó mindent el kell intézni. Az utazás röviden, de velősen megfogalmazva marha hosszú volt. Mivel az Atlanti-óceán teljesen be volt felhősödve, így csak megegyezéssel tudom azt mondani, hogy Grönlandot láttuk. De előtte Frankfurtban volt egy hatalmas futásunk, mert a terminál két végén volt a budapesti gép érkezési és a philadelphiai gép indulási pontja. Elértük, s minden sokkal egyszerűbben ment, mint reméltem. Bizonyos témát leszámítva, de erről később. 

Ezzel az apró Airbus-sal jöttünk...

Az ülés kényelmetlen volt, Ancsa lábánál meg még valami fém doboz is hevert, ami a fedélzeti szórakoztató egység doboza. Arról nem is beszélve, hogy az előttem ülőt már a végén ölbéli cimborának tekintettem, mivel állandóan az ölemben ült, néha épp csak megmentve a mögötte lévő asztalkán lévő cuccokat (legyen az étel, ital, vagy akár notebook). 8 órát és 45 percet repülni akkor is kellemetlen és kényelmetlen, még ha most semmi kifogásom nem lehetett se az időjárásra, se a légiutas-kísérők hozzáállására. Apropó, légiutas-kísérők. Ezek etettek, s főleg itattak minket. A kaja jobb volt, mint amire számítottam, bár még mindig a Turkish Airline viszi a pálmát. De ennyit itatni... Szinte folyamatosan hozták. Szinte kérés nélkül. Aztán rájöttünk, hogy a könyökömmel mindig véletlenül mindig megnyomtam a hívógombot. Pedig nem akartam. Így volt amikor már egy pálinka, víz, kóla, sör, bélíz hevert előttem édes káoszban. :)

Micsoda szenvedés...

Az utazásban az a jó, hogy egyszer csak véget ér. Mert minden rossz véget ér egykor, ez is. Pontban időben értünk Philadelphiába, végig a partvidéken, amiből szintén nem sokat láttunk, hiszen párás volt az idő. Mondjuk Atlantic City nagyon szép, remélem kijutunk majd oda strandolni. 

Útvonalunk a szék monitorján. Ez már leszállás előtt készült...

Szóval megérkeztünk Philadelphiába, elég könnyen átjutottunk a határőrön. Ancsától mind az összes ujjáról vettek ujjlenyomatot, tőlem csak az egyik kezemről. De még retinát is fotóztak. Meg voltak aranyos kutyusok, akik szaglászták a csomagokat, nem-e hozunk be tiltott árút. Hát nem hoztunk. S utána mennünk kellett volna a vámhoz, ha... S most jön elő belőlem a haha... Pár napja írtam, hogy Ancsa napok óta pakol, s én milyen jót fogok kuncogni, ha nem jön meg a csomag. Hát nem jött meg. Egyik se. A háromból. Szerencsére pár napi cuccot hoztunk magunkkal, így van mit felvenni, de akkor is vicces. Nem is beszélve, hogy ma reggel (akarom írni magyar idő szerint délben) Ildi barátném segítségével próbáltunk a biztosítóval társalogni. Egyenlőre még sikertelenül.

A szobánkról és az első benyomásokról folytatása következik. Most elmegyünk, keresünk Ancsának egy kávét, utána megvesszük a telefonkártyákat, Ancsa bemegy a laborba, majd ma még bank, meg ilyesmi. Este pedig jól bevásárolunk... Kezdődik az élet....

Már szegény dolgozik...