Egy rövid hétvége. Ha szombat, akkor New York...

Szóval szombat reggel 5:15-kor indultunk New Yorkba. Vonattal. Ami hiba volt, mert a vonatjegy kb. ötször drágább, mint a busz. Persze, ezt akkor még nem tudtuk. Ahogy nem tudtuk azt se, hogy médiasztárok leszünk.

Mielőtt a részletekbe belemennék, teszek egy javaslatot. Komolyan megszívlelendő. Térkép nélkül ne indulj útnak, főleg ne New Yorkban. A lábunkat legyalogoltuk, s vagy 5 kilométert mentünk a Broadway-en az ellenkező irányba, mint ahogy azt terveztük. Viszont még így is megérte...

Első lépésben elmentünk szavazni. Igazából a fő indok arra, hogy az első szombatunkat New Yorkban töltsük az volt, hogy szavazni akartunk. Na persze, hogy megtalált az MTVA riportere, aztán interjút készített velem. A két mondatból egyet le is adtak, a másodikat, amibe szerintem a lényeg volt (miszerint levélben azért egyszerűbb, s főleg olcsóbb lett volna), sajnos valami ok miatt elfelejtették leadni. Mondjuk Ancsa arckifejezését érdemes megnézni az interjú alatt... 

Vagy hanggal és képpel is: http://www.hirado.hu/2014/04/05/tobb-szazan-mar-tul-vannak-az-idei-valasztasokon

Mellesleg nem kicsit kuncogtam a biztonsági előírásokon. A konzulátus ajtajánál tipikus fémkereső kapu, zsebből minden ki, bele egy kosárba, én a kapun át, a kosarat meg úgy ahogy van áthúzták egy asztalkán, s odaadták. Se átvilágítás, se átnézés. Ilyen erővel egy atombombát is vihettem volna. Szavazás után megkérdeztünk odakinn egy jóembert, hogy mégis merre van egyrészt a Central Park, másrészt valami reggeliző hely.  Mint kiderült a Főkonzullal készültek éppen interjút készíteni, s ő mondta el, hogy merre is menjünk. A riporter meg készítette a kitűnő vágóképet, hogy milyen segítőkész konzulok vannak. Na jó, ez tény. A reggeliző hely is jó volt. 

A Central Park pingvinjei jobbra, aztán balra, aztán fel és le...

Reggelizés közben megtapasztalhattuk az amerikai reggeli csodáját. Bacon szalonna, tojás, s mindez édes zsömlében. S hozzá Ancsa kapott egy akkora bögre kávét, amit otthon másfél nap alatt se iszik meg, pedig ő aztán kávézik, de rendesen. Szóval közben a technika csodáját kihasználva un. viber-telefonon felhívtuk az itthoniakat, megkaptuk Zsuzsa húgomtól a rendelést, hogy New York-os pólót szeretne. Nos, íme, megvan. Majd valahogy és valamikor eljut. 

Póló New Yorkból - eredeti...

Reggelizés után elmentünk a Central Park felé. S a nyakunk majd kitört. Nem hiszem, hogy újdonságot mondok, ha azt mondom New Yorkban hihetetlen magas épületek vannak. Nem is beszélve az eszméletlen mennyiségű taxiról. Volt, hogy egy zöld lámpán 60 taxi hajtott át. S ez csak annyi, amennyit meg tudtam számolni. Maga a város hatalmas. Nézegettem a térképet, még Philadelphiában, s azt gondoltam, majd 10 perc alatt odaérünk a Central Parkhoz. Ahogy azt Móricka elképzeli. Majd egy óra volt, s mi még közel voltunk...

Panorámakép a Central Park széléről...

Maga a Central Park is hatalmas. 800 méter széles, 4 km hosszú. Meg nem számoltam, de állítólag 838 fajta állat lakja, nem is beszélve a sok ezer kutyáról, melyet sétáltatni hoznak gondos gazdáik. Van jégpálya, mely üzemelt, s természetesen itt van a világ egyik leghíresebb állatkertje, mely ha másról nem pingvinjeiről biztosan híres. Na jó, picit elfogult vagyok. Az egyik kedvenc mesesorozatom a Madagaszkár pingvinjei, amely itt játszódik. Sajnos a pingvineket nem láttuk, mert éppen küldetésen voltak, de a híres főbejárat alatt elmehettünk. 

Pingvin-küldetés indul. Julien király már megint össze-vissza beszél... :)

A Central Parknak igen különös egyébként nem csak az atmoszférája, az időjárása, hanem a hangulata is. Amikor mi épp ott csavarogtunk, akkor az évenként megrendezett skót futás volt. Azt gondoltam, hogy az én fülem csend, de nem. Valódi skót dudás fújta a tempót. S volt aki skót szoknyában futotta le a tíz mérföldjét. Mi csak hógolyóztunk egy kicsit. Mert meg egy-egy foltban összehalmozva bizony hó is akad...

Ancsa a hóban, áprilisban...

Szóval a Cental Park nagyon szép. Bár csak nagyon kis részét volt erőnk és időnk besétálni. Mindenesetre egy nagy vágyam teljesült, hogy eljuthattam ide. Szép hely, s tényleg egy oázis a hatalmas betondzsungel közepén. 

Pedig nem is tűnnek olyan magasnak...

A Central Park után elsétáltunk a Dakota ház mellett - hírnevét többek között arról kapta, hogy itt lőtték le John Lennont, majd át-tömeg-közlekedtünk a Broadway-re, ahol sikeresen az ellenkező irányban indultunk el, mint ahogy terveztük. Így nem mentünk el a World Trade Centerhez, de ellenben megtaláltuk az Empire State Buildinget. Közben megálltunk enni, s egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne játsszam el, a  hülye, mindent le akarok fotózni turistát, s megkérni a mellesleg csak spanyolul beszélő kifőzdést, hogy engedje már meg lefotózni ahogy kiadja a hot dogot. A pólóját elolvasva szerintem mindenki érteni fogja miért. 

Remélem nem célzás az étel minőségére...

Amerika egyébként a sorban állás országa. Reggel sorban álltunk a vonatnál, hogy ellenőrizzék van-e jegyünk, amit később a vonaton is ellenőriztek. Aztán sorban álltunk a metrónál. Aztán sorban álltunk napunk egyik csúcseseményénél az Empire State Buildingnél.

Ez a falikép már sok-sok sorban állás után került a szemünk elé. 

Hogy is fogalmazzam. A kilátás miatt megérte, meg az egyszer vagyunk New Yorkban, de azért kissé erősen húzós a belépő. Plusz rögtön az elején le is fényképeznek, de azt nem adják oda a végén, csak ha fizetsz még 20 dolcsit. Hát nem tartottunk rá igény, így bocsánat, ezt nem tudjuk megmutatni...

A kilátás viszont, a nyolcvanhatodik emeletről fantasztikus volt. Óriási volt a szél, meg a biztonsági előírások, de a kilátás... Hát az eszméletlen... A képről valamennyire érzékelhető. Ott a kép jobb oldalán pedig a Szabadságnak a szobra... Hát ezt is megértem, hogy élőben láthatom...

Manhattan belvárosa...

Összességében megérte elmenni New Yorkba, bár tény, hogy még rá kell szánni pár napot, hogy legalább Manhattant megnézzük. Pár napja, a new yorki út előtt említettem egy kedves pap ismerősünknek, akihez vasárnap mentünk - s erről holnap fogok bőven írni -, hogy miket szeretnék megnézni. Erre közölte, hogy hány napra terveztem. S én kuncogtam, hogy meg fogom csinálni egy nap alatt. Igen. A tizedét sikerült. De remélem még fogjuk látni a többit is. 

A szél majdnem lefújt minket... :)

Aztán elindultunk Passiacba, New Jersey állam egy kis településére, ahogy nem csak magyar közösség, magyar templom, hanem magyar katolikus pap is él. Csomagunkban ott lapult a néhány misekönyv, melyet kihoztunk. Szerencsére a csomagot már reggel leadtuk a csomagmegőrzőben, így nem kellett magunkkal hurcolni. S amikor átvettük a csomagot jött egy csúnya pont, ami nagyon nem tetszett. Boldogult bíróságos koromban sok mindent láttam, de olyan, hogy rohan le egy hatvanas férfi a lépcsőn, mögötte 6 rendőr, elkapják, s úgy vágják földhöz, hogy írd és mondd nyekken... Biztos csinált valamit, elfogadom. De számomra ez elég döbbenetes volt.

Ellenben fejezzük be ezt a mai beszámolót, valami szebbel és vidámabbal: Ancsa ahogy lobog a szélben... Bár összességében lehet, hogy ez tett rá az alapos megfázásunkra, de mégiscsak megérte. 

Utóirat: Már megint benne voltunk a tv-ben. :D Ma is leadtak minket. Ime a link: http://www.hirado.hu/2014/04/07/igy-ertekeltek-a-szavazast-a-kulhoniak/