Harminc perc alatt... még ha nem is a föld körül...

Gyerekkorom egyik kedvenc rádióműsora a Harminc perc alatt a Föld körül volt. Minden vasárnap a háttérben ment a rádió, s mivel nagymamám is nagyon szerette, ezért valahogy mindig úgy oldotta meg, hogy a leves és a második között legyen egy kis idő, amíg ennek a műsornak legalább a bevezetőjét meghallgathatta. Olyan műsor volt (vagy lehet, hogy még ezt nem szüntették meg, nem tudom), amelyben kis színes hírek voltak, legtöbb esetben abszolúte komolytalanul a világ minden részéről. 

Olyan hírek, melyek annyira nem voltak hírértékűek, hogy mondjuk egy Krónikába beleférhetett volna, de mégis érdekesek voltak. Nos, ennek a műsornak a kvázi struktúráját szeretném felidézni, amikor elmesélem mindazokat az apró dolgokat, melyek egy-egy külön bejegyzésbe (most még) nem érdemesek, de mégis szerintem érdekesek. 

Hát akkor kedves olvasóink, szíveskedjenek elindítani a lenti hangfilét, s kezdődjék a műsorunk...

Mókusok: Az amerikai mókus az egy nagyon vicces kis állat. Nem olyan barna, mint otthon, ellenben abszolút könnyedén megél a nagyvárosi környezetben. Nekünk is van egy kedves mókus-párunk, amelyik itt él az épület mellett. Néha be-be nézegetnek az ablakon, kicsit kaparásznak, aztán kergetik egymást. Ma amikor kiültem a padra egy kicsit pipázni, mind a kettő odatelepedett a lábamhoz, s nagy szemeikkel nézték mit is csinálok. Hogy az egyik kedves - hamarosan házasodni készülő - ismerősömet idézzem: űbercukik voltak. 

Sokkal szürkébbek, de így jobban beolvadnak...

Épületek: Van egy ország, melynek erős izgalmi állapotban is maximum 300 év a történelme. Jó az amerikai őslakosok (itt csak native american, vagy First Nations néven emlegetik őket) itt voltak, de épületeik - legalábbis ezen a környéken - nem maradtak fenn. Szóval itt van egy ország, ahol a legöregebb épület is alig 300 éves. S amit eddig láttunk lelombozó. Hogy mennyire nem törődnek velük. Annyi gyönyörű épület lenne, s annyira el vannak hanyagolva. Ugye néhány napja lakást keresünk. Volt egy gyönyörű apartman központ, árban is elfogadható lett volna, de szóba se jöhetett, mert olyan környéken kellett volna átmenni, ahol én nem szívesen mennék át, maximum rendőri kísérettel, golyóálló mellényben. Aztán volt olyan, régi kolostor-épület, melybe a fotók alapján helyben beleszerettünk mind a ketten. Kívülről gyönyörű volt. Aztán bementünk, megnéztük a szobát, s úgy fordultunk ki, mint a egy méter húszas kis helyiségből, ahol nyögve ügykezelés közepette a maradékot felejtjük. A külcsín gyönyörű volt, de semmi mögötte... S ez nagyon jellemző itt. Ami szépet láttunk eddig az vagy modern volt, vagy pedig templom. 

A Passiac-i magyar templom legalább kívül-belül rendben volt, és szép is...

Utcák: Az utcák - legalábbis Philadelphiában, de ezt tapasztaltam New Yorkban is - akadálymentesítettek. Mindenütt tud menni kerekesszékes, vagy babakocsis, esetleg biciklista. Viszont ami érdekes, hogy nincs egységes aszfalt a járdán, hanem cementlapok vannak letéve, gondolom azért, hogy ha a hideg télen elfagynak gyorsan és könnyedén lehessen cserélni. Ellenben nagyon oda kell azért figyelni, mivel ezek a lapok gyakran el vannak egymástól mozdulva, s ezért néhányszor estünk már majdnem egy kellemesen nagyot. Ha panaszkodóra szeretném venni a figurát, akkor azt kell mondanom, Budapesten is sok a szemét, de itt bántóan sok. Valahogy mindenki figyel arra, hogy ne dobjon el semmit, mégis mindenütt szemétkupacok vannak, főleg a mellékutcákban és a foghíj-telkeken. Ott viszont zsákos mennyiségben van kidobva minden. Ja és egy érdekesség. Amerikában úgy van, hogy ha kiteszel valamit az utcára, mondjuk egy bútort, akkor lemondtál róla, s bárki büntetlenül ingyen elviheti. Lomtalanítás, mint olyan nincs szervezetten (így bandák se, akik jönnének), de múltkor láttunk egy ventilátort, komolyan gondolkodtam, hogy megragadom. Csak Ancsa mondta, hogy most éppen lakást nézni megyünk, fura lenne, ha azzal állítanánk be. 

Philadelphia-i utcakép

Koldusok: Rengeteg koldus van. Afroamerikaiak, spanyolok, vegyesen. Nem mondhatnám, hogy durvák, mert nem azok. Inkább nagyon rezignáltak. Bárhova megy az ember jelen vannak. Ma délután, amikor a már fenn említett pipázásomat elkövettem odajött egy alapjában véve nem koszos, nem büdös jóember, s kért egy tömés pipadohányt. Adtam neki, leült a mellettem lévő padra, s lenyomott rekettes hangján egy olyan bluest, hogy a jó öreg Luois Armstrong megirigyelte volna. Szívből sajnálom, hogy nem vittem ki a telefonom, s nem vettem fel. Ennek a hangnak minimum egy "Megasztárban" kellene lennie. Eszméletlen volt. Mellesleg legalább úgy beszélt angolul mint én, tehát elég jól elbeszélgettünk, kézzel-lábbal. A pipadohányom negyedét adtam oda neki ezért a számért... Megdolgozott érte...

Vásárlás a neten: Magyarországon a neten történő vásárlás még annyira nem terjedt el. Jó vannak már boltok, amelyek házhoz szállítanak, megfelelő borsos feláron, de ez itt a normális. Mármint a házhoz szállítás, nem pedig a felár. Sőt megtörténhet az, hogy a boltban nincs is, hanem csak a neten lehet megrendelni. Ellenben mesélte ismerősöm, hogy ő úgy vásárol, hogy elmegy a boltba, felpróbálja, megnézi a bolt weboldalán az árat - mely mindig kedvezőbb, de még mindig nem veszi meg, hanem felmegy az ebay-ra, vagy más ilyen webáruházba, s ott veszi meg ugyanazt az árút, negyedéért. Nos, így jutottam hozzá (illetve majd szerdán szállítják) 320 dollár helyett 170 dollárért egy olyan telefonhoz, amely otthon, átváltva 500 dollár. A szállítás, ha normál (regular) szállítást kérsz, ingyenes. Ha sürgősségit, akkor van 5-10 dollár felár. Mondjuk ma nem a neten vásároltam, mert tegnap találtunk jó áron takarót, vettünk egyet nekem, s ma reggel Ancsa úgy döntött, hogy neki is kell egy, hát meg is vettem. Remélem tetszeni fog neki, de ha nem, nincs semmi gond, foghatjuk magunkat, s vissza. Kérdés nélkül visszaveszik, cserélik, a pénzt visszaadják. 

Ancsa szép, új, bontatlan takarója.

Taxi: Taxiból rengeteg van, s nem mondhatni drágának. Egyszer használtuk, amikor indultunk New Yorkba, s nem találtuk a vasútállomást. Nappal még megvolt, de az a lejárat, ami jó lett volna nekünk, meg amit ismertünk zárva volt. A vonat indulása vészesen közeledett, hát leintettünk egy kocsit. Mellesleg előtte már nyolc, vagy tíz ránk dudált, hogy helló, szabad vagyok, nem akartok beugrani? Mellesleg kocsit kölcsönözni nem tűnik túl bonyolultnak, vagy egy úgynevezett Zip-car hálózat, ami átalánydíjas, ha nem lesz saját autónk, akkor ezt fogjuk igénybe venni. A saját autó ellen szól sajnos, hogy itt parkolni gyakorlatilag lehetetlenül drága. Nem beszélve a biztosításról, ami kemény 1000 dollár körül van évente. Visszatérve a taxira, tényleg nem tudom, hogy ennyi taxi hogyan tud megélni... Amikor New Yorkban voltunk legalább egy-egy zöld alatt 60-80 is elment előttünk...

Tudom, Ancsa húgom, a rendelést felvettem, taxi-játékautó rendel. 

Légkondicionálás: Nos, ha Amerikában kiegészíthetnék a Hét Szentséget, ez lenne a nyolcadik. Minden házban, minden épületben, ahol eddig jártunk van. Itt nálunk ráadásul központi, tehát kikapcsolni, s nagyon állítani se lehet. Megy, zúg, ha kell, ha nem. Ezzel hűtenek, ezzel fűtenek, ezzel fagyasztanak meg. Esélyed nincs enélkül élni. Állítólag Philadelphiában forró a nyár, s akkor nagyon jól fog jönni. Most, amikor jól meg voltunk fázva nem igazán élveztük... Ancsa fényt nem szereti, amikor alszik, még az én kis rádiós órámat is kihúzta otthon, mert zavarta a fénye. Én a zajt nem viselem el könnyen. Na itt most, jelenlegi szállásunkon mind a ketten megkaptuk. Zajos is, világos is. :)

Bármerre nyomkodom, ugyanúgy jön...

Biztonság: A biztonság elvileg hatalmas. Például amikor ide be akarunk jönni akkor először a kártyával bejövünk az épületbe, majd a portással elbeszélgetünk, aztán még egyszer a kártya jön a folyosónál (ez nem mindig akar működni, ma pedig nagyon kellett volna futnom, majdnem komoly szégyen ért, mert csak a hatodik lehúzásnál engedett be), majd a szobaajtónál a zár. Ja és mindenütt kamerák. Sok a rendőr, s még több a rendőrszerű ruhába öltöztetett biztonsági őr. A fő indok az, hogy lehet, hogy nem történik semmi, de akár meg is történhet...

Mosoda: Az amerikai életforma egy fontos pontja a mosoda. Ugyanis a mosógép (és a hozzá tartozó szárító) nagyon drága ezért sokan csinálják azt, hogy minden szennyesükkel együtt elzarándokolnak egy-egy mosodába. Itt a környéken is van pár, ahol egy szál lepedőbe öltözött urak és hölgyek a kis kávésbögréjükkel ülnek, s várják az egyébként gyors mosás lejártát. Itt a szálláson a mosás 47, a szárítás 57 perc. Dobálni kell bele a negyeddollárosokat, s szépen mos. 

A mi mosodánk...

Nos, mára ennyi... Megyünk Ancsával vacsorázni, mert szegény már nagyon éhes... Én annyira nem, mert ma buli volt itt a ház előtti téren, s az ingyen élelemmel jól belaktam. Meg készült rólam egy igen előnyös kép, melyet most megosztok a mélyen tisztelt olvasókkal. Következő jelentkezésünkig maradunk tisztelettel: Dudás Róbert Gyula szerkesztő és Gál Anikó a nyújtófával, ha nem hagyom abba, s megyek vele enni...