Kártyázunk, de nem jön a royal flöss...

Szóval az úgy kezdődött, hogy kiszaladtam a portára megkérdezni megjött-e már végre a postánk. Rendeltem a neten két amerikai tipusú, szaknyelven NEMA csatlakozós notebook kábelt. Vannak átalakítóink, melyet a magyar kábel végre ráhúzunk, de az állandóan kicsúszik, aztán szikrázik egyet, szóval az üzembiztonságát illetően kihívásokkal küszködik. S mivel ez így olcsóbb (kemény 4 dollár), mint egy új gép, ha ez valamiért tönkremegy, ráadásul magyar billentyűzetes gépet nem biztos, hogy a legkönnyebb itt találni, megrendeltük. Kimentem, megkértem a portás nénit, nézze már meg, hogy jött-e, mivel én bizony nem tudom. Néhány hete most már, amikor beköltözünk kértem kódot a postaládánkhoz, szaknyelven mélboxunkoz, s kaptam is. Hármat csavar erre, négyet arra, utána megint amarra, s utána megnyom... Nem vagyok teljesen analfabéta technikai dolgokban, de ez bizony, bevallom kifogott rajtam. Egyetlen egyszer se sikerült kinyitnom. Így mindig a portás néni, vagy bácsi, aki megoldja ezt nekem a másik oldalról.

Szerencsére leendő lakásunk postaládája kulccsal nyitható...

Miután eme dolgot megcselekedtem lelkemben halk rőzsedalokkal elindultam kies szobánk felé, melyet még szűk egy hétig kvázi az otthonunk, amikor áthatolhatatlan akadály tornyosult elém. A második ajtó. Mert ahhoz, hogy a szobába bejussak három ajtón kell keresztülverekednem magam. S húzogatom én le a kártyát az ajtónál, húzogatom, mindhiába. Az ajtó nem nyílik. Kitartóan zárva maradt. S be kell vallanom, az ügy kezdett égetően sürgőssé válni, itt ki nem fejtendő okokból, szóval, lényegileg a 128A lakosztály kényelmét szerettem volna igénybe venni, amely a szobánkból nyílik, s sok csap található benne. 

Ez a kártyaolvasó már többször megtréfált...

Hosszas, s indiántánccal tarkított kísérletezés után jöttem rá, hogy az (egyik) bankkártyámat húzogatom le, mind gyorsabb ütemben. Nos, ez után örültem, hogy a 20 méteren belüli magyar létszám a legkisebb prím szám, s kirohantam a portás nénihez, s tört angolsággal elmagyaráztam neki, hogy bizony rossz kártyát hoztam ki, legyen már szíves beengedni. Rövid papírmunka után (feljegyezte, mikor vette ki a pótkártyát, kit engedett be, aláíratta velem, s még kedélyesen el is beszélgetett - önmagában, mert ez az a portás néni, aki nagyon gyorsan beszél, s nagyon sokat) beengedett a szent ajtón. Még kérdezett valamit, amit én már nem hallottam meg, hiszen a természet szava, szent szó.

Bár én nem jutottam be az elnöki irodába, de szintén Dr. Peppert fogyasztottam...

Miközben intézkedtem jöttem rá, Amerika kártyaország. Mindenkinek rengeteg kártyája van. Most például azon megy a harc, immáron több hete, hogy Ancsa kapjon egy nyavajás kártyát. Ezért kedden beoltották szamárköhögés ellen. Hoppá, szamárköhögés ellen... S még nem is mondtam neki erről egyetlen jó poént se... Nyilván annyira megrázott, hogy ez a villámtréfa 243 dollárunkba fájt, ami kb. két heti élelem... Holnap megyünk a második adagért... Már remeg a gyomrom a gondolattól is... 

De legalább szép hajókat láthattunk az oltóközpont mellett...

Szóval Amerika kártyaország. Ennek nem az az oka, hogy az egy főre jutó nemzeti adósság, mint ahogy azt New Yorkban kiírva láttuk, több mint 150.000 dollár, ami szolidan átdobva forintra 345 millió forintra jön ki. Ennek az az oka, hogy egyszerűen itt lehetetlen kártya nélkül üzemelni. Mióta kijöttünk nekünk is lett legalább négy új. Egy bankkártya, szigorúan debit, tehát annyit költhetsz, amennyi pénzed van - hiszen nincsen kredittörténetünk, nem is kaphatunk credit-cardot, magyarán hitelkártyát, belépőkártya a kollégiumba (na ez maradt ma a szobában), Walmart-kártya, biztosítási kártyák, stb. S mi még csak kezdők vagyunk. Láttam egy ismerősöm tálcáját, kb. 40 féle kártya volt benne. 

Ennyi kártyával már pókerezni is lehet...

Pillanatra megszakítva a mese fonalát, éppen az előbb kopogott be egy akkora afroamerikai úriember, hogy csak annyit tudtam mondani, húha, hogy jönne, s lecserélné a zuhanyfüggönyt. Nos, takarítási lehetőség nem nagyon van ebben az épületben, de legalább a zuhanyfüggönyt azt lecserélik. Zárójel bezárva. Szóval rengeteg a kártya, rengeteg a kód, a jelszó, az aláírás. Viszont az ügyintézés nem túl bonyolult. Kedden mentünk el, s kötöttük meg az új lakásra az áramszerződést. Mikor mi odaértünk a 23-as sorszámot kaptuk, de a számoló akkor még a 932-nél tartott. Úgyhogy kellett várakozni, nem is keveset. De miután sorra kerültünk (megjegyzem zárási idő után már jóval), maga a szerződéskötés kb. 10 percig tartott, de úgy, hogy ebben benne volt, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, akarunk-e üzletelni a lakásban, stb. S egyetlen papírt se kellett aláírnunk, de a nevünkre írták az órát, s kiadták erről a hivatalos igazolást, ami kell majd a lakás landlord-jának. Ez kvázi a főbérlőt jelenti itt.

Ennyi a teljes áramszerződés. 

Ma megyek, s odaadom a ház gondnokának az aláírt szerződést, s egy nagyon szép csekket. Mert azon kívül, hogy van egy csomó kártyánk, van netbankunk (bár eddig egyszer se sikerült belépni, mert nincs SSN-ünk még), csekkfüzetünk is van, ami segítségével elvileg bárhol fizethetünk. A lakást meg kifejezetten ezen kérik. Nos, a csekk, amit nehezen értek meg, hiszen annyira egyszerű. Ráírom a nevet, a bankszámlaszámot, meg hogy kinek és mennyit, s odaadom. S ő meg felveszi. Ő, vagy akinek ő odaadja... Kicsit könnyű pénzszerzésnek tűnik, legalábbis a Leonardo DiCaprio, meg Tom Hanks által főszerepelt Kapj él, ha tudsz című film alapján. 

Egyébként a történet igaz mesén alapul...

Összegezve Amerika látszólag rendkívül laza a pénzügyek terén. Még egyszer se nézte meg senki alá van-e írva a bankkártyám, ellenben Ancsa bankkártyáját letiltották már, mivel azt gondolták, hogy ő valaki másét használja, mert az "Aniko" férfinév. Gondolom van valami rendszer erre is, de alapból - amit én eddig láttam -, hogy szinte minden bizalmi alapon megy. Én ma odaadok egy fél vagyont egy Dave nevű embernek, ő odaadja, akinek kell - pedig meg is léphetne vele, vagy mondhatná nem is kapta meg. De nem mondják. Itt az - legalábbis úgy tűnik - nem jellemző. A kártyáink meg majd szépen szaporodnak, osztódással. Hiszen minden helyen kedvezmény van, ha van saját kártyád. Nem sok, de pár dollár is pár dollár.

Azért a lakásszerződés van vagy 50 oldal... :D De ha ezeket odaviszem elsején beköltözhetünk végre...