2015. augusztus 1., szombat

Egy kis ráadás...

Már több mint három hónapja volt, hogy felültünk a repülőgépre, s egy iszonyú hosszú utazás után hazatértünk Magyarországra. Ez alatt, meg ez után többször is nekiültem, hogy írok még egy bejegyzést, mintegy lezárásként ebbe a blogba. Aztán ez valahogy elmaradt, utána meg úgy gondoltam, hogy már idejét múlt,
Sok minden történt azóta. Ancsa azonnal visszaállt a laborjába dolgozni, én meg elkezdtem munkát keresni, ami mostanság itthon nem könnyű. Szerencsém volt. Másfél hónap után, itt Pécelen találtam jogi asszisztens munkát. S nyugodtan írhatom - nem csak azért, mert esetleg a kollegáim olvasnák - élvezem a munkám. Azt mondhatom, hogy a helyemen vagyok. Saját asztalom, saját irodában. Saját feladatkörök, saját kihívások. Ez kellett nekem. 
Ancsa közben visszament Amerikába. Na jó, csak három hétre, de most éppen ott van. Először Chicago, IL-be ment, mivel volt ott egy konferencia, amire még az ösztöndíj, amivel kinn voltunk adott támogatást. 
A Wallis (Sears) toronyban 
Mivel én csak fényképeket láttam, meg amit Ancsa elmesélt, így másodkézből tudok beszámolni. Többek között arról, hogy járt a régi nevén Sears, most Willis-toronyban. Ide szerettünk volna eljutni kettesben, de nem sikerült. De neki legalább igen, s így hoz nekem majd onnan hűtőmágnest. Ja, persze, nem is meséltem, de a hűtőmágnes-gyűjteményem hat hetes utazás után, egy forró júniusi napon megérkezett. No, meg az összes többi csomagunk is. Eme gyűjtemény azóta az itthoni hűtőinket díszítik, de azért nem bírtam ki, hogy ne tegyem híressé, hiszen rákaptam arra, hogy Wikipédia oldalakat írjak, így megírtam a hűtőmágnes szócikket, melyet a saját mágneseinkkel illusztráltam. 
Kis gyűjteményünk...
Szóval Ancsa július 18-án felült a repülőre, s mivel csak így volt jegy Isztambulon keresztül elrepült Chicago-ba. Bevallom, kettős érzésem volt, s ez neki is a fejében járt. Amerika valahogy közös buli volt. Most pedig egyedül repül. Amit sose szerettem. Másik oldalon szorítottam neki, hogy legyen sikeres a konferencia, hiszen itt azt a kutatást mutatta be, amit egy éven keresztül csinált. S persze, amit lehet megnézett. Például a fentebb megemlített tornyot is. A Sears torony 1973-ban épült, s egészen 1996-ig a világ legmagasabb épülete volt. Most jelenleg az USA második legmagasabb épülete a New York-i One World Trade Center után. A Willis Tower kilátóterasza, a Skydeck, 1974. június 22-én nyílt meg a torony 103. emeletén. 412 m magasan van, és Chicago egyik leghíresebb nevezetessége. Az ide látogatók megtapasztalhatják, mennyire leng ki a torony egy szeles napon. Derűs időben el lehet látni Illinois-on túl is, Indiana, Michigan és Wisconsin államokig. 
Jó magasan van...
Aztán pár nappal később átrepült Philadelphiába, s elfoglalta jól ismert Martin Hall-unkban a szobáját. Ebben az épületben töltöttük első amerikai hónapunkat. S azóta napi 10-12 órát dolgozik abban a laborban, ahol dolgozott. S járja azokat az utcákat, amiket közösen jártunk. S szenved az amerikai 35-40 fokos hőségben. Fura innen kérni, hogy ugorj már be ide, vagy oda, ahova közösen mentünk. S az is igaz, hogy házasságunk négy éve alatt ennyi időt még nem töltöttünk külön. S még egy hét. Szegény nagyon hosszú úton keresztül jön haza. Először fel kell repülnie Chicago-ba, mivel így volt megfizethető jegy. Ott sok-sok, majdnem 10 órát kell várnia. Majd szintén a jó öreg Konstantinápolyon keresztül hazatér, úgy, hogy vasárnap érkezik haza. Már eléggé várom. Persze, addig olyan dolgokat is meg kell csinálnom, amik nagyon fontosak, például takarítani, mert még morogni fog. 
Kár, hogy nem ezzel a hajóval jön...
Utána folyik tovább a magyar életünk. Három hónap alatt sokat gondolkodtam azon jó lenne-e visszamenni. Egyfelől igen. Az életkörülmények sokkal jobbak, s valahogy olyan jó poén, hogy kinn van az ember. Másfelől nem. Itt van a családom, találtam egy jó munkát... De Amerika bármi is lesz, életem része marad. Egy izgalmas, gyönyörű kaland. Egy közös kaland. Még akkor is, ha most Ancsa egyedül van kinn, nélkülem. 

2015. április 27., hétfő

Az utolsó éjszaka

Az utolsó éjszakán írom ezt a pár sort. Annyi mindenről kellene még írnom, de mit tegyek, kedvenc Passaic-i plébánosunk már kiabál, hogy szivarozni kell menni...


Szóval annyi mindent meg kellene még írom:
- hiszen voltunk a philadelphiai Magic Gardenben...
- hiszen Ancsát elbúcsúztatták a laborban, s megkapta egy éves itt-tartózkodásának méltó emléklapját...
- hiszen sikerült pár bútort eladnunk, s jópárat nem...
- hiszen sikerült kiköltöznünk, némileg kalandos úton, s az Enterprise autókölcsönző elásta magát nálam...
- hiszen visszakaptuk a lakás-depositot...
- hiszen sikerült feladnunk a csomagokat, s a Hungarian Transatlantic Company raktárában jól érzi magát 382 font, azaz kb. 150 kg holmink...
- hiszen Laci atyát felköszöntöttük 17 éves pappászentelési évfordulóján...
- hiszen egy kitűnő bablevest ettem...
- hiszen, amikor elment a szent nép két pappal kaerokiztunk,,,
- hiszen Ancsa még rockit is járt...
- hiszen kitűnő szivarokat szívtam...
- hiszen láttuk az Intrepid csatahajót...
- hiszen még egy 4D-s moziban voltunk...
- hiszen kompoztunk a Hudson folyón...
- hiszen voltunk a Liberty-parkban...
- hiszen láttuk a 9/11 New Jersey áldozatainak emlékművét...
- hiszen még egyszer jártunk az Atlanti-óceán partján...
- hiszen egy japán étteremben úgy dobálta a késeket a séf, hogy szemmel nem bírtam követni...
Ancsa búcsúztatása és diplomája...

Nem tudom meg tudom-e írni ezt mind még. Talán a repülőtéren holnap. Hiszen holnap itteni idő szerint délután 5:30-kor indul Newarkból a gépünk, s Hamburgban átszállva magyar idő szerint 11:30-kor már otthon is vagyunk. Megyünk hazulról haza...
A Passaic-i diplománk...

2015. április 23., csütörtök

Utolsó esténk Philadelphiában

Nos, ez is eljött. Ez az utolsó esténk Philadelphiában. S mivel hulla fáradtak vagyunk mind a ketten ezért ez egy nagyon, nagyon rövid bejegyzés lesz.
Három napja, ha jól számítom, de már nem tudok számolni csomagolunk. Cuccokat válogatunk, mi az ami jön velünk a repülőn, mi az, amit feladunk hajóval, s mi az ami free... Magyarán mi az amit kiteszünk az utcára, s vigye aki akarja Isten hírével.
Közben sikerült lemondani a közműveket, persze a depositot (magyarán a biztosítékba leadott pénzt) nem adják vissza, de levonják az utolsó számlából.

Szóval folyamatosan pakolunk, takarítunk, mert a lakást (elvben) tisztán kaptuk meg, elvben úgy is kell visszaadni, ha azt akarjuk, hogy az 1095 dollárt, amit mint security desposit ki kellett fizetnünk visszaadják. Ezt nem szeretik Amerikában rengeteg rémtörténetet olvastam, hogy milyen mondvacsinált indokok miatt tartják vissza az összeget. Nekünk pedig nincs időnk. Mi kedden repülünk. Nincs időnk és módunk, hogy még egyszer visszajöjjünk ide, s majd esetleg akkor megkapjuk. Mert ilyen ötletük is volt, hogy majd vasárnap kijön valaki, s megnézi, s akkor jöjjünk vissza valahova Candem mellé, s akkor talán odaadják a csekket. Most van egy ígéretem, hogy talán holnap kettőkor, amikor átadjuk a kulcsokat, akkor kezünkbe kapjuk a csekkecskét. 
25 különböző csomag...
Ancsát ma elbúcsúztattál a laborban, nagyon kedvesek voltak, kapott egy szép képet, mondván ez a diploma, mely igazolja, hogy itt töltött egy évet. Elvileg egy pólót is fog kapni, ugyanis a labor nevezett a Board futásra, ami azt jelenti, hogy a Board streeten kell végig szaladni. Nem hosszú. 10 mérföld. S ezt egyenpólóban fogja a labor. S egy ilyet fog Ancsa is kapni. Ha holnapig megérkezik. 
Igaz, a képet ott felejtette Ancsa a laborban, de holnap úgyis megy még be egy apróságért, s akkor majd elhozza. 

Most egy jó vacsorán vagyunk túl, s nem soká alvás jön, s holnap reggel hattól még böröndpakolás, takarítás, meg ami még ezzel jár. S holnap délután három óra magasságában elhagyjuk Philadelphiát, elhagyjuk Pennslyvaniát, hogy néhány napra Passaicba tegyük át a székhelyünket, ahol reményeim szerint le tudjuk tisztázni Vas Laci atyával és Kerkay Emesével a Passaici Szent István Római Katolikus Magyar Templom címen írt templomtörténeti könyvecskémet, s akkor úgy megyünk haza, hogy Ancsa cikket, cikkeket írt, én pedig egy könyvet. Mindenesetre hasznos év volt. 

S közelít kedd, amikor repülünk haza... Hosszú egy év volt. Philadelphia - köszönjük. See you later? We hope... 

2015. április 18., szombat

Holt költők és a cseresznyevirágzás

Fogalmazhatnám úgy is, hogy avagy egy utolsó túra Washington DC-ben, de az utolsó szó nagyon nem tetszik. Bár mostanság minden utolsó. Utoljára vettünk ki kocsit, utoljára mentünk át Delawere államon, Marylandon, s érkeztünk meg DC-be. Igazából most úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy szívesen megyek haza, hiszen hihetetlenül elfáradtunk, mert akárki, akármit mondd, külföldön élni fárasztó dolog, de szívesen jönnék vissza. Természetesen a realitás, mint olyan mást mond. Nem sok esélyét látom most. Éppen ezért ebbe a pár napba még igyekszünk betenni pár olyan helyet, ahova feltétlenül el kell mennünk. S most nem egyedül mentünk, hanem nem rég érkezett Philadelphiába Erika és Ádám, ők is jöttek velünk. Ádám a Jeffersonon abba a laborba jött dolgozni, ahol Ancsa is van. 
Erika és Ádám
Szóval nekiindultunk DC felé, s előző éjszaka bizony én agyalni kezdtem. Nem lehet. Az nem lehet, hogy itt vagyunk, arra megyünk és Oda, mármint így nagy betűvel nem megyünk el. Látni akartam saját szememmel a Szent András Iskolát. Hogy ez nem olyan nagy szám? Hogy száz ilyen iskola van Amerikában? Ez tény. Pontosabban. Ilyen egy sincs. Ez az az iskola, melyet sokan láttak, sokan ismertek meg. Egy filmből. Egy filmből mely egy időben a kedvencem volt. 

Igen, a Welton Akadémiáról van szó. A Holt Költők Társaságáról, mely az itteni erdőben kereste a barlangot, s bontogatta szárnyait. S itt harsant fel barbár rivallásuk a világ háztetői felett, ahogy a szomszéd városban Candemben nyugvó Walt Withman írta az egyik versében. Maga az iskola nem látogatható, az, hogy bejutottunk a területére a kora reggeli időnek volt köszönhető. Pár percet tudtunk csak ott lenni, aztán egy kedves hölgy nagyon udvariasan kitessékelt. De ez alatt azért sikerült pár fotót csinálni, sőt a filmben megszólaló harangot is hallottuk. Bevallom, nagyon szegénynek éreztem volna magam, mármint élmény szintjén, ha ide nem jutok el. Tudom, annyi helyet nem láttunk Amerikából, de ide el akartam menni. Muszáj volt. Ifjúkoromban ez volt a kedvenc filmem, átírtam színpadra, felolvastam hangoskönyvnek... S most már elmondhatom, jártam azon a gyepen, ahol Mr. Keating sétált, s ahol Niel utána kiáltott: oh, kapitány, kapitányom. Mert egyébként a filmet teljes egészében itt vették fel ebben az épületben, s annak környékén. Igaz, maga az iskola egyébként egy egyházi iskola, s koedukált... De lehet, hogy ez csak azután következett be, hogy telefonhívás jött a Jóistentől. Aki látta a filmet, tudja miről írok, aki nem, az nézze meg. 
Semmit se változott...
Szóval ezután egy kis hamisíthatatlan vidéki Amerika következett, majd átautóztunk a Chesapeake-öblöt keresztül szelő hídon, s már meg is érkeztünk Washingtonba, ahol ezen a napon nagy ünnep volt. Igazából a dolgokat távolabbról kell nézni. Ugyanis a Cseresznyefavirágzás Nemzeti Ünnepe több mint száz éves hagyomány. A Potomac folyó árapály-medencéjének partját és a Jefferson-emlékművet körülölelő parkban található egy hatalmas, mintegy 3000 fás cseresznyéskert, amely a természet ébredésének évszakában rózsaszínbe borítja a város szívét, Tokió ajándéka, a két nép barátságának jelképe.  A dolog úgy volt, hogy a távol-keleti szigetország legyőzte a cári birodalmat az 1904-1905-ös háborúban, Theodore Roosevelt elnök pedig 1906-ban Nobel-békedíjat kapott, amiért közvetített a két monarchia között az ellenségeskedés lezárása érdekében. A felemelkedő kelet-ázsiai hatalom baráti viszonyra törekedett a világpolitika színpadán szintén egyre magabiztosabban fellépő újvilágbeli állammal, ezért a barátság gesztusaként elküldte annak fővárosába a fákat, amelyen nemzeti virágait kihajtanak. 

Az első fákat azonban, amelyeket a japán kormány 1910-ben szállíttatott le, sohasem ültették el. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium ellenőrei ugyanis megállapították, hogy a fák nem egészségesek, hogy fonálférgek és rovarok költöztek beléjük. A hivatal az amerikai termesztők védelmében mind a 2000 facsemetét megsemmisíttette. A mai óriáscseresznyés fáinak 3000 őse 1912-ben érkezett meg Amerikába. Az első két facsemetét az akkori first lady, Helen Taft jelenlétében Csinda Szutemi japán nagykövet és a felesége, Iva ültette el március 27-én.

Az első Cherry Blossom Festivalt (Cseresznyevirágzás Fesztivált) 1935-ben rendezték meg helyi civil szervezetek. 1938-ban már a "Nagy Cseresznyevirágzás Felkelésről" cikkeztek az amerikai lapok, mert aktivisták a fákhoz láncolták magukat, hogy megakadályozzák a Jefferson-emlékmű helyszínéül kiszemelt terep letarolását. Az amerikai kormány végül új fák telepítésének ígéretével szerelte le az elégedetlenséget. A washingtoniak csak Japánnak a Pearl Harbor elleni támadása után néztek ferde szemmel a cseresznyésre. Négy nappal a háború kirobbantása után. 1941. december 11-én négy fa esett a bosszú áldozatául. Szerencsére a további pusztításnak sikerült véget vetni, ám a cseresznyefákat még évekig "keletiként" emlegették "japán" helyett. 
Ezt nem tudom mi, mert miközben Ancsa fotózott én parkolni akartam...

1948-ban azonban már ismét szent volt a béke: az államokban cseresznyevirágzás-hercegnőket választottak, akik közül egyet Washingtonban királynővé is koronáztak. 1952-ben Japán kérésére már washingtoni vesszőket küldtek Tokióba, hogy segítséget nyújtsanak az eredeti ültetvény helyreállításában. Cserébe az amerikai főváros többször kapott még száz-, sőt ezerszámra is csemetéket; 1999-ben 50 olyat is, amelyet egy 1400 éves cseresznyefából szaporítottak. Az eredeti, 1912-es ültetvény hajtásaiból ma a két kontinensen több száz fa virágzik. 
Jó, persze ilyen közel nem jutottunk, de ott nincsenek is cseresznyefák... 
Tehát erre a Cseresznyevirágzás ünnepre tartottunk, negyed, vagy inkább félmilliónyi másik emberrel. Úgyhogy Ancsáékat egy helyen kiraktam, s szolíd másfél óra múlva találtam is egy parkolóhelyet, méregdrágán, s jó messze. Hiába, aki nem akart 8 órát buszon ülni (beleszámítva a késést és a forgalmat) az így jár. Mondjuk utólag tudtam meg hogy lehet, hogy én jártam jobban, mert Ancsáéknak kerítéseket kellett mászni, mert az a rész, ahol kiraktam őket a kocsiból le volt zárva. Éljenek a sportos emberek. 

Rengetegen voltak. Ha azt mondom rengetegen akkor a sok embert tessék megszorozni még vagy háromszázötvenkettővel, s az egészet négyzetre emelni. S persze mindenki néhány dolgot szeretett volna megnézni, például a Fehér házat, ha lehet minél közelebbről, meg a Kapitóliumot. Nos ezt a szórakozást egy jóember elrontotta, mivel elkezdett a Kapitóliumnál lövöldözni. Sajnos egy dolgot nem jegyzett meg az oktatásból, a Secret Service előbb lő, aztán meg már nincs kitől kérdezni. Mi ebből az egészből csak annyit vettünk észre, hogy a Pennsylvania Ave-t, ahol a Fehér ház nem a húsz dollároson látható homlokzata van le van zárva. Távolabbról se tudtunk fotót csinálni, mert ott meg valami afroamerikai csoport lelkesen tüntetett. Lelkesen és jó hangosan. 
Úgyhogy két csoportra váltunk, ami négyen nem nehéz, némi matematikával ki is lehet számolni, hogy két fős csoportokra váltódtunk, Ancsa meg én nekiindultunk, s felkerestünk az International Spy Museumot, magyarán a Nemzetközi Kém Múzeumot. Hol is lenne egyébként, mint néhány utcára az FBI központjától? Komolyan vártam, hogy Edgar J. Hoover kisétáljon a kapun, de ez eléggé valószínűtlen, mivel már 1972-ben, az FBI élén töltött 48 évnyi szolgálat után békésen és párnák között hunyt el. Egyébként kitűnően kijött az összes ez alatt regnáló elnökkel és igazságügy miniszterrel. A megválasztásuk, illetve kinevezésük másnapján besétált hozzájuk, s közölte, hogy ő biztos benne, hogy jól fognak tudni együtt dolgozni. S letett egy - általában - vaskos dossziét. Egyedül a Kennedy testvérpár gondolkodott az eltávolításán, de ők, hogy hogynem magányos merénylő áldozatai lettek. Ahogy a Hoover által ki nem állt Martin Luther King Jr. is. Természetesen e kérdésnek, eme merényleteknek Hooverhez semmi köze. Csak úgy érdekességből jegyeztem meg. 
Hány filmben is szerepelt ez a tábla? 

Szóval a kémmúzeumba tartottunk, s mialatt végigálltuk a sort, kezdetnek megtekintettük a jelenleg futó kamarakiállítás egyik íncsiklandó darabját. Ugyanis jelenleg - mintegy csúcspontként - az elmúlt 50 év James Bond filmjeiből van egy nagyon gazdag gyűjtemény-anyaggal prezentált kiállítás. James Bonddal sokáig úgy voltam, hogy jaj, bármint csak azt ne. Aztán megnéztem egyet, majd még egyet, ittam vodka-martinit, rázva, nem keverve, s megszerettem ezt a sorozatot. A főbejáratnál tehát eme sorozat egyik gonoszának autója állott, teljes nagyságában. Elfogadnám, még a színe is megfelel.
Maga a kiállítás nagyon gazdag. S meglepő, vagy nem rengeteg magyar felirat van. Sőt a Vörös zászló, leng lengeti a szél (nem emlékszem a dal címére, pedig általánosban még feleltem is belőle) magyarul is elhangzik. No meg csehül, (kelet-)németül, szerbbűl,, sőt esetlen horvátul is. Először is egy identitást kellett választani, s azt kellett memorizálni, majd egy szokásos film következett, ahol bemutatták a kémek életét. Mondanom se kell, a kémek élete nem csak játék és mese. Itt nem elsősorban Hókuszpók jön, de sokkal, de sokkal kellemetlenebb. 
Nem tudom ez-e még a nevük, de elég jeles társaságban van...
A kiállításon megmutattak egy csomó eszközt és tárgyat, melyet a kémek anno használtak. A cigarettás-doboz kamerán át, természetesen James Bond Austinján keresztül a Lubjanka elkülönítő cellájáig. A kamera tetszett, a kocsit kérem, s Lubjanka... Nos oda nem kívánkozom. Persze a kémkedés hőskorából is mutattak dolgokat, például szerepelt itt a trójai faló makettje, vagy az Enigma eredeti példánya. 
S miután már jól kikémkedtünk magunkat, irány volt az igazi szuperkém kiállítása, My name is Bond. James Bond. Cápa protézise, Passziánsz kártyái, az aranypisztolyos férfi fegyvere, s a golyó, melyre rá volt vésve: 007. A Moonraker modellje, Le Chiffre szmokingja a Casino Royale-ből. S persze egy Austin Martin. 007-es rendszámmal. S a háttérben természetesen a meghatározó motívum... Sajnos olyanok voltak a fények, hogy igazán fényképezni nem lehetett, csak néhány fénykép lett jó. Az a vicc, hogy ezek után a James Bond sorozatot is más szemmel fogom nézni, például amikor látom majd, hogy Cápa elharapja az acélt, mondom magamban: öregem, láttam a protkódat... Egyébként az alakító színész tavaly hunyt el. 
Alapjában véve tetszett a múzeum, érdekes volt. A kémek tényleg közöttünk vannak, s ellentétben James Bonddal a legjellemzőbb szokásuk, hogy a legkevésbé feltűnőek. Egy olyan kém, akiről tudja mindenki, hogy kém, az nem kém. Legalábbis nem életben lévő kém. Na ugye érthető?
Igen, pont 10 nap múlva. A tábla eredetije Nyugat-Berlinben volt.
Mindezek után betértünk egy parkba, néhány ezer társunkkal együtt, s onnan öt órakor, mondván, a parkhoz tartozó múzeum zár, egy az egyben kidobtak bennünket. Nem kommentálnám, mert még megkapom a magamét, de könyörgöm, a Mallon ember tízezrek sétálgattak, s itt egy parkot (mely elég nagy részt vett le a Mallból) bezárják, mert a Múzeum zár. Na mindegy, megtaláltuk Ádámékat, illetve ők bennünket, s a National Museum of American felé vettük az irányt. Ez ugyanis, a többivel ellentétben fél nyolcig is nyitva tartott. Ez a múzeum őrzi többek között azt a 15 méterszer 10 méteres amerikai zászlót, amely a Fort McHenry erőd felett lobogott 1812-ben, amikor az angolok megpróbálták azt elfoglalni. Pár hónappal korábban erről bővebben írtam. Sajnos hivatalosan itt nem lehet fotózni, de hát egy kis szabályszegés elő szokott fordulni a magyar múzeumlátogatók között. 


Maga a múzeum több részre osztható. Van egy kitűnő közlekedéstörténeti rész, rengeteg szebbnél szebb mozdonnyal és régi autóval... Igen, az lehetett a szép világ, amikor a fütő rakta a szenet, vagy a fát, a mozdonyvezető vezette a mozdonyt, közben folyamatosan tisztította, a prérin száguldott a mozdony, s Old Shatterhand védte meg a vasutasokkal a szerelvényt az indiánok támadásától. Persze nyugat még vad volt, de kelet se volt az, aminek ma ismerjük. 
Ezen kívül még ami nagyon érdekes volt, az az Elnökökről szóló rész volt, legalábbis nekem. Lincoln kalapja, Bill Clinton szaxofonja, a Watergate házban felfeszített iratszekrények, Truman bowlingbábúja, na és Bush atomtáskája. Természetesen egy külön teremben a First Lady-k által viselt, a beiktatási bálokon felvett öltözékek. Igen, itt Amerikában az a szokás, hogy a First Lady a beiktatási báli ruháját a múzeumnak adományozza, amely ezt nagy tisztelettel kiállítja. A képen egyébként Jackie Kennedy ruhája látható. 
Persze van még ezen kívül is bőven látnivaló, hiszen ez a múzeum őrzi a Philadelphia csatahajó több száz éves maradványait, külön kiállítása van a régi pénzeknek, s az USA szerepének a különféle háborúkban. Mert ugyebár az USA sok háborúban vett részt, s természetesen mindig az igaz oldalon. Bár ha mondjuk Mexikóban kérdezném ugyanezt, vagy esetleg Vietnámban, nem is beszélve Észak-Koreáról, valószínűleg más lenne a vélemény. Miután innen is kidobtak bennünket, mert a múzeum zár, szépen átsétáltunk még a Mallon, a kocsi irányába. Ez volt az a pont, amikor végre én is megnyugodtam. Két dologra nem emlékeztem ugyanis, mivel pont abban a pillanatban, amikor leállítottam a kocsit hívtak fel Ancsáék, hogy hol vagyok már. Nos nem emlékeztem, hogy lekapcsoltam-e a villanyt és hogy felhúztam-e az ablakot. Ami azért nem utolsó. Szerencsére mind a kettő megvolt. 
Viszlát Washington emlékmű... Sajnos esélyünk nem volt jegyre, hogy megnézzük belülről.
A kocsiba beülve még két helyre szerettem volna elmenni, amiből végül is három lett. Az első az a Jefferson emlékmű volt. Úgy gondoltam, hogy nem csinálhatjuk meg azt, hogy hazamegyünk anélkül, hogy magát Thomas Jeffersont ne keressük fel. Maga az emlékmű nem régi, az 1940-es években épült. A nyitott épület körkörös márványlépcsőkkel épült, ión stílusú köroszlopcsarnokkal és alacsony kupolával. Az épület a Nyugat-Potomac Parkban áll, a félig mesterséges Tidal-medence partján. Az emlékmű és a tőle északra elhelyezkedő Fehér Ház a nagy National Mall park fő eligazodási pontjai közé tartoznak. Az épület a negyedik a turisták által leginkább kedvelt washingtoni épületek között. 
Nem keveset, de legalább sokat kell gyalogolni a megközelítéséhez. Igaz, ennek köszönhetően letudtuk napi jó cselekedetünket, mivel a parkolóban találtunk egy mobiltelefont, s az általunk (pontosabban Ádámékon át) visszajutott a gazdájához. Virtuális vállveregetés ezért mondhatni beindítva. Persze mielőtt elfelejteném, azért visszatérve Jeffersonhoz, a szobor maga hat méter magas és teljes egészében bronzból van. S ami érdekes, a bronz szobrokkal ellentétben nem üreges hanem teljesen tömör. Jó sok anyag van benne...
A két Jeffersonos...
Tom bácsi szobra után már úgy gondoltam, lábfájás ide, késői idő oda csak azért is megkeresem a Mall két utolsó emlékművét. Az egyik egy egész emlékmű-sorozat. a Roosevelt-emlékmű, melyet 1997-ben adtak át.
Roosevelt lábát és a kutya fülét illik megsimogatni, már teljesen ki vannak fényesedve. Miért? Erre nem találtam magyarázatot...
Roosevelt volt az aki, Amerikát kivezette a harmincas évek elejének nagy gazdasági világválságából, majd győzelemre vezette a második világháborúban, és akit az amerikai történelemben példátlan módon négy egymást követő alkalommal - 1932-ben, 1936-ban, 1940-ben és 1944-ben - választottak elnökké.

Roosevelt gyermekbénulás következtében életének legnagyobb részét tolószékben volt kénytelen leélni. Az emlékmű a négy elnöki ciklusra utalva, négy gránit „szobából” áll.
Az első Roosevelt első beiktatásának állít emléket, a második a gazdasági válság nehéz napjait idézi, a harmadikban az elnök kerekes székes szobrát láthatjuk, míg a negyedik szobában vízesések zubognak, mert a víz a békét szimbolizálja.
A másik szobor, mely ennek közelében áll, Martin Luther King Jr. szobra. Martin Luther King, Jr. (Atlanta, Georgia, 1929. január 15. – Memphis, Tennessee, 1968. április 4.) amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége. Célja a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenség és a feketékkel szembeni faji megkülönböztetés megszüntetése volt. Beszédeiben, nyilatkozataiban és tetteiben mindig az erőszakmentességet hirdette, céljai eléréséért a polgári engedetlenség módszerét is alkalmazta. 
Washington központi szerepet vállalt az amerikai polgári jogok kiharcolásáért vívott küzdelemben, melynek legismertebb vezetője Martin Luther King volt, akinek meggyilkolását követően 1968-ban óriási tüntetések voltak. Az elhelyezésnek történelmi okai is vannak: az emlékmű a Lincoln és a Jefferson emlékművek lineáris vonalán található, ugyanis híres „I have a Dream” beszédet King 1963-ban a Lincoln emlékműnél mondta el.

Szobrának tekintete pedig a Jefferson emlékműre mutat, szimbolizálva annak a szabadságnak a reményét, amelyet a Függetlenségi Nyilatkozat adott az országnak. A szobor egyébként sokkal nagyobb, mint gondoltam. Eddig csak olyan fényképet láttam róla, melyen csak a szobor szerepelt. S amikor elém került, akkor csodálkoztam el, ez mekkora... 
Lassan nekünk is elfújják a takarodót, mint a Holt költőkben, pont azon a stégen...
Ezek után elköszöntünk Washingtontól. Még egy gyors étkezés, ahova éppen beengedtek bennünket, de a két perccel utánunk érkező csoportokat már nem, mondván záróra van. Hiába, szabály, az szabály. S még néhány nap, s ezeket az emlékeket visszük haza. Igaz, holnap - ha felbírunk kelni - még bemegyünk New Yorkba, aztán Ancsa hétfőtől zár, próbáljuk felmondani a közműveket, s pénteken leadjuk a lakást. S 28-án, pár napos Passaic-i nyaralás után irány Magyarország, hol, ha minden igaz, nem mással fogunk találkozni néhány héten belül, mint Vas Laci atyával, aki a passaici plébános. Hiába a világ nagyon kicsike.  

2015. április 16., csütörtök

Egy marék egyháztörténelem - Passaic-i Szent István templom története

Az elmúlt hetekben elsősorban kutattam. Igen, kivételesen én is kutattam. Igaz egyetlen pipettát sem használtam fel ehhez, sőt még mikroszkópba se néztem bele. Ellenben azt gondolom, hogy most már elég alaposan kikutattuk Vas Laci atyával a Passaic-i Szent István templom történetét. Persze, közben volt egy Washington DC-i kirándulásunk, az is íródik, de most a "végjátékban" picit kevesebb az időnk. Jelenleg a bútorok eladásával, az itteni élet felszámolásával foglalkozunk. Úgy gondoltam, hogy egy kis beszúrásként mégiscsak megérdemli az utolsó, önálló keleti parti magyar egyházközség, hogy a történetét megosszam a blog mélyen tisztelt olvasóival... Ez egyébként egy szócikk, melyet a Wikipédiára írtam, de egyes szerkesztők szerint nem nevezetes, így törlésre szánják. Nos, ennyit a nevezetességről... 

A passaici Szent István római katolikus magyar templom az Amerikai Egyesült Államok keleti partjának egyetlen, a mai napig fennmaradt, önálló magyar nyelvű római katolikus egyházközsége. John Joseph O'Connor akkori newarki püspök alapította, 1902. december 24-én kelt alapító okiratával. Az egyházközség nyelve magyar és angol, minden vasárnap magyar és angol nyelvű szentmisét is bemutatnak templomában.

Az építkezés évtizede
1883-ban a szlovák és magyar katolikusok közösen építették a Mária Mennybemenetele templomot, de a két nemzetiség között hamarosan ellentétek merülnek fel, így a helyi püspökhöz folyamodnak a magyar hívek papot kérve. Ez 1902 decemberében valósul meg, amikor John Joseph O'Connor newarki püspök kinevezi Rev. Messerschmiedt Géza atyát a passaici Szent István római katolikus magyar egyházközség első plébánosává.

Az első esküvő 1903. január 18-án volt, nevük Molnár Károly (Söréd, Fehér megye) és Krivda Mária (Szina, Abaúj megye). Az első halott Schuster Teréz volt, aki 50-éves korában hunyt el december 21-én és karácsony vigíliáján adták vissza a megszentelt földnek. 
Esküvői emléklap
Az első időszak nehézségeiről Rev. Messerschmiedt Géza így ír: ,,Bizonyára érdekelné majd a katolikus testvéreinket, ha leírom, hogy mit csináltunk mi eddig. Éppen karácsony előtt jöttem ide, úgy, hogy püspököm kinevezésétől karácsony szent ünnepéig csak egy nap választott el. Találtam egy lelkes, a szent, nemes ügy iránt lelkesülő népet, amelynek most már csak az volt az óhajtása, hogy a karácsonyi szent ünnepeket Istenhez méltó módon ünnepeljük meg. De hol? A templomok mind elfoglalva, részben idegen nemzetiségek által előre kibérelve. Az isteni tisztelethez szükséges tárgyak közül semmi, de semmi nem volt meg. És már csak ez az egy napunk volt. És mégis, karácsony éjjelén 12 órakor már készen állott minden. Egy tisztességes nagy teremben helyezkedtünk el, s mikor a világ családi körben, meleg kályha mellett, a csillogó karácsonyfa körül ülte a szent estét, akkor mi lázasan dolgoztunk, építettük az oltárt, helyezgettük és rendezgettük az igazán ,,gőzerővel beszerzett egyházi tárgyakat. Másnap, karácsony ünnepén, zsúfolásig telt helyiségben mondtam az első szentmisét. Amikor a Glóriát énekeltem, kicsordult a szemem könnye, mert eszembe jutott a kis Jézus, akit családjával együtt kivert az emberi szívtelenség a rendes hajlékból, ki a hideg, rongyos istállóba. ők se kaptak helyet!
Később beszereztük a még szükséges tárgyakat, úgy hogy most már mindennel el voltunk látva. De ennek is megvan a maga története. Hitközségi gyülést tartottunk. Előadtam, hogy mi mindenre van még szükségünk, és hogy e tárgyak megvételével ne terheljük a hitközséget, hanem álljanak fel lelkes hívek és vállaljanak magukra ezen vagy azon tárgyak megvételét. Nem ismertem még a népemet, sem lelkesedésük mértékét, és azért szinte félve tettem meg ezt a felszólítást. És íme, minden felolvasott tárgynak akadt vevője. Sőt vetekedtek az áldozatban. Úgyhogy a gyűlés végén 250 dollárral gazdagabbak voltunk.
Egyházközségi tanács
A templom építése 1903. tavaszán kezdődik meg, az alapkő ünnepélyes megszentelésére 1903. július 21-én került sor. A templomot 1904. augusztus 21-én szenteli fel John Joseph O'Connor newarki megyéspüspök.
A templom akkori plébánosa erről az eseményről így írt: ,,1904. augusztus 21-ike. Ez volt a mi napunk. Ugye, kedves híveim, erre igazán illik a szentírás szava: 'Ez az a nap, melyet az Isten teremtett, hogy vígadjunk és örvendjünk azon.' Hiszen, ti mind velem sirtatok az örömtől. Igen, amikor végigtörtem magam azon a sokaságon, mely aznap reggel a harmadik utca templom körül levő teret betöltötte, sehol egy szót sem hallottam. Néma csend mindenütt, csak azt láttam, hogy minden szem ragyogott az örömtől, a boldogság könnyeitől.
Délelőtt fél tízkor indult a menet a templomtól, a más nemzetiségek hitközségi és egyleti tagjaival mintegy négyezeren, a város közepéig, ahol a South Orange-ból jövő püspökre vártunk. Két oldalt szinte áttörhetetlen néptömeggel zsúfolt utcákon haladtunk. Öt banda ritmikus hangjai vezették ezt a nagy sokaságot, mely kibontott díszes zászlóival, egyenruhás (huszár, lengyel katona, görög katolikus egyletek, stb.) tagjaival, a női egyesületek jelvényekkel díszített soraival s különösen a fehér ruhába öltözött leányok páros menetével a hintók sokaságával valóban festői látványt nyújtott.
A kijelölt helyen Messerschmidt Géza, Molcsányi Miklós és Chlebovszky Valentin passaici plébánosok fogadták a püspököt. A katolikus templomok (ír, lengyel, tót, gör. kat., róm. kat., magyar, német, olasz) harangjainak zúgása kísérte a püspököt, ki végignézvén a párját ritkító felvonuláson, a fehérbe öltözött leányok véget érni nem akaró hosszú során – mosolyogva jegyezte meg: ,,haec est revera ecclesia fillialis (,,nohát ez igazán leány egyház!).
A plébánián tartott néhány percnyi pihenés után papjaink vezetése mellett bevonult a püspök a templomba, ahol nyomban kezdetét vette a fölszentelés. E szertartás végeztével a szentélyben készített díszes trónuson foglalt helyet a püspök, mire megkezdődött az ünnepi szentmise, melyet Főt. Dénes Ferenc, a new yorki Szt. Erzsébet egyház plébánosa celebrált, Az ünnepi szentbeszédet Főtisztelendő Dr. Sebők Imre éppen ez időben Amerikában időző budapesti reáliskolai hittanár mondotta. Beszéde mély hatást gyakorolt a lelkekre. A szentmise alatt a hitközség Boldogságos Szüz Máriáról nevezett énekkara Messerschmidt Géza plébános e célra szerzett latin miséjét énekelte. Emellett mélyen meghatották a püspököt, s a meghívott idegen lelkészeket magyar egyházi énekeink, miket a sokaság egy szívvel-lélekkel buzgón zengedezett.
Az egyházi ünnepséget fényes lakoma követte a plébánián, mely után a püspök hazautazott. Haec dies, quam fecit Dominus...! Ez volt a nap, melyet az Isten adott nekünk, hogy örvendjünk és vigadjunk! -- Legyen áldott az Ő szent neve!

Bár a templom építése 1904-ben befejeződött, de a nehézségek nem szűntek meg. A templom építése után 76 ezer dollár (2015-ös összegre átszámítva ez nagyjából 2 millió dollár lenne) adósság maradt. A folyamatos anyagi problémák, valamint az egyházközség egyes tagjainak hozzáállása, illetve feljelentése felőrölte a templomot építtető Messerschmiedt Géza egészségét, így 1911-ben elhagyta Passaicot.

Pangás, majd felemelkedés
Messerschmiedt atya után két lelkipásztor is rövid ideig volt az egyházközség vezetője, Rev. Schimkó János, illetve Rev. Kovács Lajos. Az anyagi problémák az ő erejüket is meghaladták, így rövid idő után távoztak az egyházközségtől. 1915-ben Marczinkó József tisztelendő úr érkezett meg, és maradt a Szent István élén tizenhét esztendeig. Az első világháború megpróbáltatásain és a nagy depresszió kezdeti évein Marczinkó Atya vezette át az egyházat. A depresszió nemcsak a várost, az egyházközösséget is keményen sújtotta. Az anyagi romlásból nehezen lehetett talpra állni, s megvalósítani az egyházközség fejlesztésének következő lépését: az egyházközségi iskolát. Ez az ő idejében még nem valósulhatott meg, de sikerült egy anyagi biztonságot létrehoznia, s a hitelcsapdába került egyházközséget egyenesbe hozni.

Marczinkó atya távozása után, 1932-ben egy esztendeig James Raile (Raile Jakab) volt a plébános. Rövid itt-tartózkodása alatt felismerte annak fontosságát, hogy legyen megfelelő hely, ahol a hívek társadalmi élet is élhetnek. Eddig ilyen célokra a templom alatti katakombaszerű helyiséget használták. Nappal hitoktatás folyt itt, esténként különféle klubok összejövetelei, vasár- és ünnepnapokon pedig a felnőttek és öregek rendezvényei. Raile atya engedélyt kapott Newark püspökétől egy különálló, nagy és korszerű helyiség építésére. A templom háta mögött, a Market Streeten lévő düledező vasöntödét megvásárolták, hogy helyére építsék az új auditórium faépületét. A munka azonban abbamaradt, mert a jezsuita atyákat – így Ft. Railet is – hazarendelték.

„Az utolsó patriarcha”
Gáspár János atya 1933-ban vette át az egyházközség vezetését. Időszaka alatt épült meg a magyar iskola épülete, majd 1945-ben a templomot felújítják, s 1950-ben felépül a mai is használt plébániaépület. Az egyházközségnél 1940-ben látogatást tett Habsburg Ottó.

Az egyházközség 1952-ben ülte fennállásának 50. évfordulóját. 1952 májusában azonban tűz ütött ki a templom padlójában a baloldali padok alatt. A tűzoltók színültig töltötték a pincét vízzel, de hiába, a víz nem érte el a tüzet, fel kellett hasítani a padlót a padok alatt. Hónapokon keresztül az iskola dísztermében tartották a szentmisét, mialatt a templom helyreállítása folyt.

1956-os magyar forradalom és szabadságharc után az egyházközség Gáspár atya vezetésével több, mint 120 menekült családot fogadott be. A forradalom megrázta az amerikai magyarokat is, és példátlan segítőkészséggel fogadták a menekülteket. Anyagi segítségben, bíztatásban, jó szóban nem volt hiány. A magyar református egyházzal együtt működve sok magyar családnak nyújtottak ideiglenes otthont egy, a Gregory Avenue-n erre a célra berendezett házban. Az egyházközség 1957-ben 27.000, majd még 10000 dollárt, valamint kb. 6500 kg ruhaneműt küldött Ausztriába a határmenti egyházközségeknek, hogy a kimenekülő magyaroknak támogatást nyújtson.

1958-ban, a sok nehézség ellenére is, új harangot szenteltek a Szent Istvánban, az úgynevezett. „Szabadság harangot”. Ezzel az alapító plébánosnak, Rev. Messerschmiedt Gézának az az álma teljesült, hogy legyen egy harmadik harangja is a templomnak.

Gáspár atya a felszínen szigorú, belül azonban gyengéd szívű ember volt. Erre mutat a következő eset, mely a léghűtés divatbajövetele táján történt. A rendház nyilván fullasztóan forró lehetett a nyári hónapok folyamán. Aurélia nővér, enyhülést keresvén az apácák számára, megkörnyékezte Gáspár atyát, mondván: „Atya, szörnyű meleg ez a rendház, nem kaphatnánk egy léghűtő gépet?” Gáspár atya, ez a magas, testes ember, úgy fordult sarkon, hogy majd földöntötte Aurélia nővért, s csak két szót vetett oda: „Nincs pénz!”

Másnap reggel viszont ott álltak az szerelők, hogy beszereljék a légkondicionálót. Gáspár atya, akiről azt mondták, hogy ő „az utolsó nagy patriarcha”, ismét bebizonyította, hogy a kezére bízottak kényelme volt olyan fontos a számára, hogy valahonnan előteremtse a szükséges összeget.

Ez a finomlelkű, szentéletű pap megnyerte népe szívét azzal, hogy mindenkivel személy szerint törődött, harminc esztendőn át minden egyes híve sorsát szívén hordozta. Halála – 1963. február 21-én – mély gyászba borította az egész egyházközséget.

A XX. század második fele – a megpróbáltatások évtizedei

Rev. Dunay Antal
Gáspár János atya munkáját, szeretett egyházközségének vezetését, 1963 tavaszán Rev. Dunay Antal vette át. Mikor a városi hatóságok az iskolaépület egyik részét lebontásra ítélték, hogy a tanítást ne kelljen félbeszakítani a renoválás ideje alatt, Dunay atya elintézte, hogy a gyermekeket ideiglenesen áthelyezzék a Magyar Református Egyházba. Dr. Komjáthy Aladár református tiszteletes szívesen a tanulók rendelkezésére bocsátotta a Kálvin termet. Közben Dunay atya egy bizottságot nevezett ki, hogy az javaslatokat tegyen az iskolában szükséges átalakításokra. Ezek alapján indult meg egy tágas, új épületszárny kialakítása. Az iskola építési alapjára megindult gyűjtés olyan sikeres volt, hogy az építkezésre és az öreg épület renoválására fordított 398,000 dollárt teljes egészében fedezte. Dunay atya kezdeményezésére jutottak fontos szerephez a világiak az egyházközség életében. Sok új felolvasót toborzott és több mint 20 áldoztatót képezett ki.

Mindszenty bíboros látogatása
Mindszenty József bíboros, hercegprímás 1974-ben tett az Egyesült Államokban lelkipásztori utat. Ezen az úton kereste fel a passaici Szent István magyar templomot, 1974. május 19-én. Az akkori plébános Dunay Antal 1945 után kifejezetten Mindszenty József utasítására hagyta el Magyarországot. A látogatás eseményeinek sorozata: főpásztori ünnepélyes nagymise, majd a szomszéd utcai magyar Református Egyház gyülekezetének meglátogatása és üdvözlő beszéde templomukban. Délután meglátogatta és megáldotta Rev. Gáspár János sírhelyét (aki Zalaegerszegen káplánja volt), utána cserkészeinket szemlélte meg a garfieldi cserkészházukban.

Az új viszonyok között
Dunay Antal atya betegségének végső időszakában, mint kisegítő, majd halála után 1977 második felében Rev. John J. Cuscack C.M. vette át a plébániát, mint adminisztrátor. Ő korábban hat évig volt egyházközségünk káplánja. Megszervezte a magyar nyelvű helyettesítést. (Főleg Szabó Szerén OFM mondta a magyar miséket.) 1978-ban érkezett a templomba Rev. Török Béla, aki 1978 és 1990 között volt a Szent István templom plébánosa. Az ő idejére esik a plébánia körüli település demográfiai arculatának megváltozása, aminek következményeképpen sok hívő hagyta el a plébániát. 1981-ben megnyílik az Amerikai Magyar Múzeum az egykori zárdaépületben.Az ő idejére esett a tartalék anyagi alap felhasználásával a templom külső felújítása és a templom belső festése. Ugyanabban az időben az egyháznak újabb megpróbáltatást kellett kiállnia: 1987 júniusában az auditórium kiégett és használhatatlanná vált a tűz és a víz okozta károk következtében, a felújítás egészen 1990-ig elhúzódott.

1989. szeptember 28-án fogad első ízben az egyházközség hivatalban lévő magyarországi főpapot, Paskai László bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek személyében. Rev. Török Béla nyugállományba vonulása után Mustos István piarista szerzetespap lett a plébános, 1990. október 7. és 2007. júniusa között, akit  Frank Rodimer patersoni megyés püspök és Miklósházy Attila külföldi magyarok püspöke iktat be plébánosnak. Az ő szolgálata alatt elkezdik a templom már halaszthatatlan felújítását, de azt már utódja fejezi be.

Napjainkban
Rev. Mustos István után a nagyváradi egyházmegyés Rev. Vas László veszi át a plébánia irányítását, 2007. december 2-től. Mint idegen egyházmegyés nem kap plébánosi kinevezést, de teljes plébánosi jogkörrel ellátott adminisztrátor státuszba helyezi a patersoni püspök. 2008-ban az egyházmegye bezárja a Katolikus Körzeti Iskolát (Catholic Regional School), mely után az épület közel három évig üresen áll. 2009-ben felújítják az egyházközségi bálok hagyományát, mely az 1987-es tűz miatt szűnt meg. 2011-ben elkészül a Mindszenty díszterem alatti új ebédlő. Sikerül az iskola új szárnyát bérbe adni, majd május 15-én Cserháti Ferenc püspök magyarul bérmál, s megnyitja a jubileumi év ünnepségsorozatát. 2013 tavaszán elkészül az Egyházközség ebédlőjének a konyhája. 2014-ben ünnepli az egyházközség a templom fennállásának 110. évfordulóját. Ennek keretében májusban Böcskei László nagyváradi megyéspüspök tesz lelkipásztori látogatást a templomban, szeptember 20-án Arthur Serratelli Paterson-i megyéspüspök bezárja a Jubileumi évet. Szeptember 27-én Áder János Magyarország Köztársasági Elnöke az egyházközség vendége.

Egyházi iskola, magyar nyelvű oktatás
Passaicon a Magyar Református Gyülekezet már az első világháború előtt Nyári Iskolát szervezett. 1920-ban például, Nt. Tegze László lelkipásztorkodása alatt, 120 katolikus és református gyermek vett részt ezen a nyolc hetes nyári magyar iskolán. A nyaranta megtartott nyári iskolák egyszerre több célt is szolgáltak: Míg a gyermekeket magyarul tanították, a dolgozó szülőkön is segítettek azáltal, hogy gyermekeikről napközben gondoskodtak. 1937-ben az egyre csökkenő létszám miatt megszűnt ez a formája a magyar oktatásnak. A passaici gyermekekről azonban továbbra is gondoskodtak lelkes magyarok, akik közben beindították a szombati magyar iskolát, mivel a nyári iskola nem bizonyult elegendőnek a magyar nyelv ápolására, megtartására. A bevándorlók gyermekei ijesztő mértékben felejtették anyanyelvüket. Ennek felismerése adta a gondolatot, hogy valamit tenni kell az ifjúsággal, hogy a feledésbe menő anyanyelvet megmentsék.

A Szent István Római Katolikus Magyar Egyházközségnél 1933-ban indult meg először a magyar tanfolyam. Magyar apácák tanítottak szombatonként 9–3-ig. Ők 1914-ben Rev. Kovács Lajos hívására érkeztek az egyházközségbe, s 1973-ig tartózkodtak Passaicban. A nővérek az Isteni Szeretet Leányai kongregáció tagjai voltak, nagyrészt Magyarországról érkeztek.Ebben az időben valósult meg az iskola építésének a terve is. Az egyházközségi tagok gyermekei a rendes iskolai tanulmányaikat itt kezdték már meg. Az egyházközség iskoláját 1937-ben szentelik fel, majd 1967-ben kibővítik.

A második világháború után az iskola Katekizmus Iskola néven működött, és a tanítás két nyelven folyt.

Az 1949–1951-es kivándorlások idején Passaicra is tömegesen érkeztek a második világháború menekültjei, az úgynevezett D. P. (Displaced Person) magyarok. Ismét szükségessé vált a magyar oktatás. 1953-ban a cserkészmozgalommal egyidejűleg és a cserkészet szervezésében indult meg újra szombatonként a magyar oktatás a Szent István Egyházközségnél. A tanerők legtöbbje cserkészvezető volt. 1953 őszén – a Cserkész Szövetség rendezésében – kezdődött el a 14–17 évesek részére, mint középiskola-pótló, az ún. Szabadegyetem. A két éves tanfolyam végén, 1955-ben, itt Passaicon tartották meg az első „Magyar Érettségit” magyar történelemből, irodalomból és földrajzból.

1958-ban Rev. Gáspár János plébános nyitotta meg a Szt. István Egyházközség Hétvégi Magyar Iskoláját. Az egész éven át tartó szombat délelőtti tanítás a Szent Név Társulat magyar tagozata segítségével működött. A 24 gyermekkel induló iskolában elsőként dr. Nagy Sándorné, majd dr. Mikófalvy Lajosné tanítottak.

1961-ben Andreánszky Károly vette át az iskola irányítását, bevezette a négy éves, négy osztályos rendszert. A tanulók száma 35-50 között mozgott.

1965-ben Rev. Dunay Antal plébános ideje alatt nagy és egyedülálló változás történt. Passaicon – elsőként egész Amerikában – megalakult a mindennapos magyar iskola, Mindszenty Magyar Iskola néven. A plébánia, a szülők és lelkes magyarok jelentős áldozatvállalásával indult meg a mindennapos tanítás több mint 100 gyermek számára. A rendes angolnyelvű tanítás után rendszeres tanrend szerint napi egy óra ölelte fel a tananyagot: írás, olvasás, nyelvtan, földrajz, irodalom, történelem és ének.
Kerkay Emese, aki az iskola igazgatója volt számtalan évig, s a mostani kutatás legfőbb segítője

Nagy csapás érte a mindennapos Mindszenty Magyar Iskolát, amikor 1974-ben megszűnt a Szent István Iskola önállósága és öt különböző nemzetiségű katolikus iskola egyesítésével a püspökség körzeti iskolájává változott. A magyar tanulók létszáma lecsökkent, mert a szülők kivették gyermekeiket, hiszen ez már „nem a magyarok iskolája volt”, hanem a püspökségé. 1976 tavaszán mindössze 11 tanulója volt a Mindszenty Magyar Iskolának. Ezért Rev. Dunay Antal plébános úgy határozott, hogy össze kell fogni a reformátusoknál 1975-ben újra alakult hétvégi iskolával.

A Szent István Egyházközség a Magyar Református Egyházközséggel karöltve 1976 őszén újjá szervezte az azóta is folyamatosan működő hétvégi magyar iskolát „Passaici Testvéregyházak Magyar Iskolája” néven átlag 50 tanulóval. Az iskola 1983 végén átköltözött a Szent István Egyházközség iskolájának tantermeibe. Mivel ettől kezdve a katolikus Egyház volt az egyedüli fenntartó, felvette a Szent István Magyar Iskola nevet. Ez időben 1979-től Kerkayné Maczky Emese az iskola igazgatóhelyettese, majd 1990-től 2006-ig igazgatója.

Az iskola a fogyatkozó gyermekszám miatt 2014-ben felfüggesztette tevékenységét.  

A templom leírása
Gót és római stílus keveréke, a középhajó hossza 100 láb, szélessége 65 láb. A középhajó magassága 60 láb, a mellékhajók magassága 27 láb. A hajó 14 vas oszlopon nyugszik. Minden második oszlopfón, ahol az ívek nem találkoznak, egy-egy mellszobor áll, a latin és görög egyházdoktorok szobrai. A szentély középpontja a gyönyörű gótikus főoltár, tervét Rev. Messerschmiedt Géza készítette, míg Schimmel Anton, tiroli származású képfaragó faragta. A tabernákulum felett Szent István óriási szobrát látjuk, amint a Szent Koronát a Magyarok Nagyasszonyának felajánlja. Tőle jobbra és balra az Árpádházi szentjeinket, Szent Imre herceget, Szent László királyt, és kisebb alakban Szent Erzsébet asszonyt és Szent Margit szüzet találjuk.

A templom három hajójú. A kórussal együtt 500 ember számára elegendő. A szentély jobb és bal oldalán egy-egy ajtó visz a sekrestyékbe. A szószék a szentélyben áll, annak bal oldalán. A kórus felé eső rész a három hajónak megfelelőlen -- három előcsarnokból áll -- a jobb- és baloldaliból vezetnek a lépcsők a kórusra. Az előcsarnok mindkét oldalán két mellékoltár volt, melyeket később eltávolítottak. A régi gyóntatószék helyén a Hősök oltárát helyezték el 1945-ben. A gyóntatószéket az egyik kis méretű mellékkápolnába helyezték át, ajtóval lezárva. Eredetileg ezekben a mellékkápolnákban állt Szent Anna, illetve Szent Antal szobra, egy-egy oltáron. A mellékoltárok azóta már nincsenek meg, de a szobrok a templom előterében találhatók.

Az ablakok becses kincsei templomunknak. Az eredeti ablakokat, mint a templom egész belsejét, Rev. Messerschmiedt Géza tervezte. Átlátszóak voltak, hogy minél több fényt engedjenek be. A ma látható színes üvegablakok Rev. Gáspár János ideje alatt került a templomba. Ezek körülbelül 16 láb magasak és különböző jeleneteket idéznek a Szentírásból, valamint a szentek életéből. Az oltár és az orgona felett is talalhatók ablakok, hogy a templom megvilágítása jobb legyen.
Lélekharang...
A toronyban három harang található. A kilenc csősorú orgonát a Vermont Peragallo nevű cég készítette. 1953 óta villannyal működik, felújítása óta más hangszerek hangján is meg tud szólalni. A templom alatti termek könyvtárnak vannak berendezve, több mint 10 ezer kötet könyv található itt.

Művészettörténeti jelentősége
A Szent István templomban komoly művészi értékek találhatóak. Gaetano Federicinek, a XX. század kiemelkedő amerikai szobrászának nyolc mellszobra díszíti a templom főhajóját, négy-négy szobor a két szembenálló fal oszlopfőin. A művek a keleti és nyugati egyházak nyolc egyházdoktorát ábrázolják. Federici 1880-ban született az olaszországi Castelgrandeban, és hétéves korában került Amerikába, ahol édesapjának sikeres építkezési vállalkozása volt. Ő építette a mi templomunkat is. Fia viszont páratlan művészi tehetsége birtokában a templom belső díszítését végezte. Stílusa hagyományos, klasszicista volt, az abban az időben dúló avantgarde irányzatokkal szembefordulva.
A Vulcan szobor modellje...
Egyik tanára a manhattani Giuseppe Moretti volt, aki a St. Louis-i Világkiállításra az alabamai Birmingham város rendelésére egy óriási méretű, Vulkánt ábrázoló szobrot tervezett. Mivel műterme nem bizonyult elég nagynak, az akkor épülő templomunkban készítette al a 17 méter magas szobor életnagyságú modelljét. A mű óriási méretét jelzi a végleges, kiöntött szobor 54 tonna súlya. Morettinak érdekes módon már azelőtt is volt magyar kapcsolata: Ferenc Józsefről márvány portrét készített, dolgozott Budapesten is, és Erdélyben kitűnő márványt talált, de kitermelését a katonai hatóságok nem engedélyezték (az orosz betöréstől félve nem építették ki a szükséges vasútvonalat)

Szóval ennyi a kutatásom... S most tényleg jöhet (talán még ma) a Holt Költők Társasága és Washington... 

2015. április 10., péntek

Még egy húsvét Amerikában

Azt, hogy most már lassan tényleg a végjáték következik, s néhány hét, s ez a kaland véget ér sok minden jelzi előre. Ancsa egyre fáradtabb, s egyre többet van benn a laborban, hiszen most már a végső nagy mérések, s a cikk írása van folyamatban, a konyhánk fala teljesen ki van tapétázva az eredményeivel, amit még itthon is órákon át nézeget, javítgat, rajzolgat, áthúzogat, s folytathatnám. A végjáték kezdetét az is jelzi, hogy most már vannak olyan események, amelyeken már tavaly voltunk. Ilyen volt néhány hete a nagyböjti halas ebéd, minek keretében halat és rákot lehetett enni, s ilyen volt az elmúlt héten a húsvéti szent három nap.
Nagycsütörtök, az Utolsó Vacsora emlékmiséje
Tavaly Nagycsütörtökön egyedül mentem le Passaicba, de idén sikerült - nem kis könyörgés, morgás és ne csináld már, jogilag szabadságon vagy szövegek keretében - rávennem Ancsát, hogy jöjjön le velem, már csütörtök délután. Azt, hogy már több mint egy éve vagyunk Amerikában az is bizonyítja, hogy most kezdünk rájönni, bizonyos dolgokat hogyan lehet olcsón, de legalább praktikusan megoldani. Erre egy példa a Passaicba való utazás. Első alkalommal egy méregdrága vonatutat választottunk. Hazafelé már megtaláltuk a kínai buszt, amely olcsó, ámde forgalomfüggő. Fél, egy óra késés benne van. Nem is beszélve, hogy New Yorkból indul, ami azt jelenti, hogy oda be kell jutni, s bár Laci atyánk mindig bevitt, de biztos, hogy lett volna jobb dolga is vasárnap délután, mint a csúcsforgalomban araszolni.
A Nagypénteki szertartás kezdete
Aztán néhány alkalommal ezelőtt megtaláltuk, hogy van busz Newarkba is. Newark New York elővárosa, New Jersey-ben, s arról nevezetes, hogy a három nagy New York-i repülőtér közül a harmadik itt van. Mi is innen fogunk majd 28-án hazarepülni. Szóval innen is van busz. Viszont egy része New Yorkból jön, s emiatt volt, hogy másfél órát késett. S legutóbb, a halas ebéd után fedezte fel Ancsa, hogy van egy kvázi helyiérdekeltségű vonat is, igaz, Trentonban át kell szállni, de olcsón és aránylag gyorsan hazavisz, nem is beszélve arról, hogy pár utcányira tőlünk van a megállója. Persze ezen a vonaton is vannak nekem nem érthető dolgok, mint például, hogy csak egy szerelvénybe lehet beszállni, s a kalauz akkor sem enged át a másik négy üresen álló szerelvénybe, ha egymás ölében ülünk, vagy hogy ha megjön a vonat, az ami a csatlakozás lesz, kiszállnak belőle az emberek, mi meg beszállunk, miért jön a kalauz, s kerget ki bennünket, hogy két perc múlva ugyanabba a vonatba beszálljunk. Na mindegy, lesznek szabályok, melyeket úgysem fogok Amerikából megérteni.
Tűzszentelés
Szóval verőfényes csütörtökünk volt, s elindultunk Passaic felé. A helyzetet rontotta egy kicsit, hogy én levettem a szóróanyagból egy menetrendet, amely - ismét egy nem logikus dolog - nem tartalmazta az összes megálló helyét, ahol a vonat megállt. Így egy megállóval korábban hagytuk el a vonatot, de szerencsére gyorsan át tudtunk szállni egy következőre, s azon kvázi lógva tettük meg azt a pár mérföldet. 
Krisztus Világossága...
Maguk a húsvéti szertartások nagyon mélyek és felemelőek. Nekem személy szerint ez a kedvenc liturgikus időszakom, amellett, hogy rendkívül fárasztó, nagyon oda kell figyelni, s mivel ezek a szertartások egyszer vannak az évben, úgyhogy fel is kell készülni. A szent népnek is feltűnő, hiszen sokat füstölünk, ez az egyetlen alkalom a liturgikus évben, amikor az oltár előtt teljesen leborul az ember, s a tűzszentelés viharos erejű szélben különösen izgalmas. 
Vízszentelés

A katolikus egyház liturgiájában az a különleges és az érdekes, hogy bárhová megy az ember maga a liturgia (na jó, pici különbségekkel), de ugyanaz. Mert bár mondjuk az eszkimó liturgia Isten fókájának nevezi Isten bárányát, de pontosan lehet tudni, hogy mikor és mi következik, mindenütt ugyanazok az olvasmányok vannak, ugyanazok a mozdulatok, ugyanazok a Húsvéti Örömének, még ha angolul is énekli a kántor. 
Körmenet...
A szertartások között volt arra is módunk, hogy legújabb hobbinknak, Laci atyával, éljünk. Ez pedig a Passaic-i magyar templom történetének feltárása volt. Kerkay Emese segítségével több könyvet is találtunk, s csak úgy röpködtek az évszámok, röpködtek az elképzelések... Egy részüket adat híján nagyon nehéz bebizonyítani, de ismervén a magyarokat, no meg ismervén a papokat, azt lehet mondani, szinte biztos, hogy így volt. S persze arra is volt mód, hogy Ancsa folyamatosan a szobájában üldögélve írja a cikkét. Hiába, ezért jöttünk Amerikába.
S persze volt idő egy-egy szivarra is, még ha én egy kissé fáztam...
Nagyszombaton azért, amíg sült a bárány, egy kisebb kirándulást tettünk a környékre, hiszen a Rifle Camp Park-ban már tavaly húsvétkor is jártunk, s nem láttunk őzeket, amelyeket ilyenkor etetni lehet. Nagyon bátrak, látszik, hogy ezen a környéken nemzedékek óta nem volt vadászat (a felesleget befogják, s máshová szállítják el), mondhatni szinte a tenyerünkből ettek. 
Őzetetés... 
Egy teljes liturgikus évet éltünk le Amerikában. Húsvét - Pünkösd - Évközi idő - Advent - Karácsony - Farsangi idő (bár ez nem liturgikus időszak), s újra húsvét. Az idő halad. Hogy mi bölcsebbek lettünk-e ezzel az évvel? Ancsa nagyon sokat tanult. Az biztos. Angolban mind a ketten fejlődtünk. De most vagyunk ott, hogy ha esetleg vissza kellene jönnünk, tudnánk hova is jövünk. S azt is tudjuk hova is tartozunk.