Szóval Ancsa néhány keresett szóval leírta néhány napja, hogy hogyan is telnek a dolgos munkanapjai. Azóta van bennem a gondolat, hogy uccu neki, le fogom írni, hogyan telnek az én hétköznapjaim, amikor nem megyünk sehová. Bár most éppen az előzetes tervek szerint New Yorkban mennénk a busz felé, de kedvenc lakásunk ismét közbeszólt, Tegnap este engem hívott fel a vízvezeték szerelő, hogy gáz van, illetve víz van, az alattunk lévő szomszéd úszik. Hát tény, a fürdőszobában kicsit sok víz volt, ami első pillanatban kevésbé zavart, de ez a víz nem a kádban volt, hanem a földön. Ami kevésbé jó. S kiderült gyakorlatilag csőtörés van, ezért hajnali egyig a falat verte szét egy jóember, meg a csövet javította. Végül a gipszkarton falon csinált lyukat egy dobozzal elfedte, s azt Ancsa egészségügyi ragtapaszával rögzítette. Szóval ezek után a mára tervezett New York-i utat úgy tettük zárójelbe, mint a sicc.
Vízvezeték-szerelés éjfélkor...
Mindenek előtt egy jó tanács. Aki csak teheti a J2 vízumot olyan messzire kerülje el, amennyire csak tudja. Amikor kijöttünk az volt a terv, hogy kijövünk, belépünk az országba, s azonnal kérem a munkavállalási engedélyt. Ez volt a terv, de már az SSN irodában közölték, hogy hát próbálni lehet, de nem sok esély van. Nem is beszélve Ancsa néhány kollégájának házastársáról, akik szintén malmoznak otthon, hiszen beadták a papírokat, s van akit már negyedszer utasítottak el. Természetesen lehetőség lett volna feketén munkát keresni, de nem akartam, mivel a bevándorlásiaktól eddig háromszor ellenőriztek, s nincs kedvem Ancsa karrierjét kockáztatni, mivel - s erre konkrétan figyelmeztettek lebukás esetén Ancsáért is mennek, s irány a reptér.
Jövő héten csak azért is irány New York...
Szóval pár órán belül 11 hónapja lesz, hogy az Egyesült Államokban élünk, s igazából ez a tizenegy hónap volt, amikor nem sok mindent csináltam. Na jó, ez így nem igaz, háttérből igyekeztem Ancsa munkáját segíteni. Az első amit igyekeztem, hogy próbáltam lenyugtatni. Mint minden tudós, művész, az eszéből élő ember ő is, nos itt gondban vagyok a fogalmazással, de kéretik jól érteni (Ancsa, ez neked is szól, hogy kéretik jól érteni...) önző. (Bár, Ancsa szerint ez prejoratív kifejezés, de tessék úgy érteni, ahogy most én értem. Jó?) Ez azt jelenti, hogy el akar érni valamit, van egy célja, amiért tűzön-vízen át küzd. S csak az lehet igazán tudós, művész, akiben megvan az önzés is, s az alázat is. S amikor nem sikerül valami, akkor az ilyen típusú ember nehezen viseli el. Amikor azt látja, hogy mások nem értik mit akar ő, akkor ezt nehezen tudja feldolgozni. Az én egyik fő feladatom az, hogy hol hergelni kellett Ancsát, hol lenyugtatni. Főleg ez utóbbi. S amikor azt láttam, hogy kezd a fáradtságtól kibukni, akkor simán addig kellett morognom, amíg hajlandó volt eljönni egy-egy hétvégére valahova csavarogni.
Kitünő kikapcsolódás: puzzle... Csak nekem nincs hozzá türelmem...
Persze az élet egyéb feladatai is rám hárultak. Például az ügyintézés egy jelentős része. Én ugyan nem beszélek jól angolul (bár a vízzel kapcsolatos szakkifejezéseket egyre inkább elsajátítom), de ki tudom találni vajon mit is akarnak az emberek, milyen papír kellhet. Pontosabban úgy vagyok vele, hogy az adott ügyet végiggondolom, s veszem a létező legbürokratikusabb agyamat, és elképzelésemet, s az alapján kitalálom, hogy vajon mi is lesz. S eddig ez valahogy bejött.
Az amerikai bürokrácia egyik középpontja: a posta. Ma érkezett egy levelünk, egy esküvői meghívó, amelyet január 7-én adtak fel. Az esküvő három hete volt...
Persze vannak olyan feladatok is, melyek a mindennapokhoz tartoznak. Bevásárlás, amit egyedül nem szeretek, mert mindig elfelejtek egy csomó mindent, meg megveszek egy csomó olyan dolgot, ami nagyon megtetszik, de abszolúte semmi szükségünk nincsen rá - ilyen volt például az üdítősüvegre szerelhető szifonfej, amit Passaicban láttunk, s használtuk vagy háromszor, most meg ott áll... Nem baj, hazavisszük, ajándéknak jó lesz. Az én feladatom a mosás, ami itt - ha a mosógép működik - aránylag egyszerű. Egy óra a mosás, egy óra a szárítás, aztán majd Ancsa hajtogat. Azt nem tudtam (s nem akarom) megtanulni.
Például ezt a szép darabot jó lesz hazavinni...
Vannak azért szerencsére olyan feladatok, melyek ezeken kívül lekötnek. Ilyen például, hogy szerencsére kitűnő kapcsolat alakult ki a Passaic-i magyar atyával, Vas Lacival, így szinte naponta beszélünk. Feladatul adta, s nagy örömmel csinálom az egyházközség honlapját, sőt nem egyszer volt olyan, hogy ide vagy oda nekem kellett nyilatkoznom, cikket írnom. Így például életemben először beszéltem a Vatikáni Rádióban, vagy pedig a legnagyobb észak-amerikai magyar nyelvű újságban megjelent életem első vezércikke, nagyságrendben 30 ezer példányban. S mindezt önkéntes munkaként (nehogy a bevándorlásiak morogjanak) örömmel csinálom.
Életem első vezércikke...
Azért így tizenegy hónap munkátlanság után most már nagyon hiányzik valami napról napra szóló tevékenység. Úgyhogy most már lassan nézegetem az otthoni álláshirdetéseket, munkaajánlatokat. Szívesen megyek majd haza, de nem megyek szívesen haza. Igen, ez a mondat teljesen értelmetlen volt. Megszerettem Amerikát, s egy csomó mindent még nem láttam, s már nem is fogok valószínűleg. Jó lenne még felmenni Chicagoba, jó lenne egy picit csavarogni a New England-i államokban, s csodás lenne felmelegedni Floridában, mert Philadelphiában hosszú és hideg a tél. De ezek közül minden már nem fog megvalósulni. S haza is örömmel megyek, mert egy év idegenben nagyon hosszú. Persze hihetetlen furcsa lesz visszaszokni, de majd meglátjuk. Meglátjuk, amikor jönnek majd a munkás hétköznapok.
Ma arra jutottam, hogy írok pár gondolatot a hétköznapokról, a nem csavargós hétvégéinkről, magyarul a munkáról is. Félreértés ne essék, ebben a bejegyzésben a projekt legapróbb részletére sem fogok kitérni, mivel természetesen titoktartási kötelezettségem van, de még utalni se utalhatok rá, így csak általánosságban próbálom vázolni, hogy mivel töltjük az időnk nagy részét.
A blog, egy beszámoló a kalandjainkról, amiben szerencsére jó sok részünk akadt, s mivel Robi írásait szeretik sokan, így ezekről való beszámolókat az ő tisztje megírni. Bár a kalandok számával kapcsolatban Robinak más a véleménye, szerinte keveset mozdulunk ki, s ő sokat van bezárva, mivel nem kapott munkavállalási engedélyt. Ha tehetné minden héten menne valahova.
Vasárnap délutáni analizálás....
A hétköznapi rutinunk itt úgy alakult ki, hogy reggel 9 körül bemegyek az intézetbe, dolgozom, kb. fél 7-7 körül hazajövök, vacsora, és analizálás, ameddig energiám van. Hetente egyszer-kétszer elmegyünk a boltba, körülbelül két hetente egy nagyobb főzés, ami utána adagokra fagyasztva könnyen elővehető, így mindig van mihez nyúlni és nem kerül sok időbe. Ezek azok a történések, amelyek az átlag olvasót annyira nem izgathatják, mert mindenkinek valahogy hasonló a napi rutinja. Ami mégis itt nagyobb szervezést kíván az a lényegesen nagyobb munkatempó és elvárás.
Jó néhány napra előre főzve...
Kis összehasonlításként egy-két számmal próbálom illusztrálni a két ország munkaelvárásainak különbségét. A munkaidő itt kicsit több az otthoni átlagos 8 órához képest itt általában 9-10 óra, vagy még több, de az biztos, hogy este 6 előtt az ember kellemetlenül érzi magát hogy eljön, és általában a többiek meg is jegyzik. Ha mérések úgy kívánják ez lehet sokkal több, van aki reggeltől hajnalig mér és másnap reggel újra bent. Nekem eddigi csúcsom még csak este fél 11 volt, így egész jól állok, de köszönhetem ezt annak, hogy a sejtjeim, amikkel dolgozom nem túl gyorsak és így kevesebb párhuzamos mérhető le. Közben fejjel folyamatosan ott kell lenni, ha korrigálni, újragondolni kell. Ebben nagy segítség hogy a témavezetőnk szinte folyamatosan bent van, és nagyon ritka az, hogy ha sürgősen kell dönteni nem kapsz segítséget.
Ez a kép a laborban készült este hétkor. A gyerekmegőrző már bezárt, de a szülőknek még munka volt... Így a gyerekek benn rajzolgattak...
Szabadság. Otthon mindenki által megszokott 21 és plusz napok (évek, gyerekszám, veszélyességi fok függvényében). Itt 10 nap. Ráadásul a betegségeket is ebből kell megoldani, ha valami jönne, vagy van az amit mindenki csinál, miszerint reggel jól begyógyszerezve irány be. A munkaszüneti napok száma az kb. ugyanannyi, mint otthon, de ez függ az államtól, az intézménytől is. Viszont az otthon természetesnek vett húsvéthétfő, pünkösdhétfő, karácsony másnapja itt nem ismertek. Húsvét hétfőn épp a bemutatkozó előadásomat tartottam, karácsony jó pörgősre sikerült. December 24-én kora délutánig dolgoztam, 26-án szinte egész nap, ráadásul aznap még tanítottam is.
Épp ma csináltam a 75. kísérletemet, ma volt az 5. napja a mérés és izolálásnak, még most jön az analízis és a fehérje vizsgálatok, így kb. plusz 3-4 nap. Szerencsére az elsődleges projektem jelenleg összegzési stádiumban van. Folyamatosan ábrákat, grafikonokat gyártok, lesem, hogy a diagramokon a vonalak, számok betűk, hibasáv egyforma-e. Nagyon remélem, hogy hamarosan meglesz és végre elkezdhetem írni a cikket is.
Igen, voltunk pár helyen - s mennyi helyet nem láttunk, s nem is fogunk már...
Az hogy néha elmegyünk pár helyre főként annak köszönhető, hogy Robi megszervezi a hétvégéket, keres olyan munkaszüneti napot, amit hozzátudunk tenni és elmegyünk valahová. Leggyakrabban úgy szoktuk megoldani, hogy pénteken kicsit hamarabb eljövök és vasárnap este visszajövünk, de ez is akkor ha épp nincs semmi halaszthatatlan hétvégi teendő bent, mert fő a projekt.
Gyakorlati biológia: így működik az aligátor. :D
Összességében elég kemény, talán életem legkeményebb 10 hónapja áll mögöttem, lélekben arra készülök, hogy a maradék kettő még annál is jobban az lesz. Sokat tanultam, Robi jó szervezőképessége következtében sok mindent volt módunk látni, ez által Amerika kultúráját is valamennyire megismerhettük. Remélem lesz még mód arra hogy pár dolgot megnézzünk – pl. Metropolitan Múzeum bejárása, Szabadság-szobor, a New England-i államok... S utána következnek a nyugodt, békés hétköznapok, otthon.
Hát lassan minden jó véget ér, s az USA-ban tartózkodásunk is a végéhez közeledik. Ennek több jele is van. Az első, hogy Ancsának most már lassan se éjjele, se nappala, annyit dolgozik, a másik, hogy most már igen gyorsan kell még azokat a helyeket megnéznünk, vagy oda visszamennünk, amit még látni szeretnénk. Az egyik ilyen volt, hogy a Dér család kedves invitálásának engedve a múlt hét végén útra keltünk, s visszamentünk Washingtonba. Nagyon kedveljünk mind a ketten a Dér családot, hiszen rengeteget segítettek akkor is, amikor kijöttünk, s azóta is.
A Capitolium...
Szóval pénteken felpattantunk a Greyhound buszára és... És az amerikai buszszolgáltatásról többet nem is írnék, mivel a legnagyobb erénye az volt, hogy bő egy óra késéssel, de legalább odaért. Sajnos az a kínai cég, amivel legutóbb mentünk az szünetelteti a szolgáltatását, pedig az legalább nagyjából pontos volt, s nem adtak el több jegyet, mint ahányan felférnek a buszra.
Szombaton reggel pedig fogtuk magunkat, s nekiindultunk a nemzet fővárosának, hogy pár dolgot megnézzünk. Szerencsénk volt. Már a szerencsénk akkor elkezdődött, amikor pár nappal korábban megnéztem, a Capitolium-ba, hogy van-e jegy. A látogatás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Amikor legutóbb ott jártunk nem volt egyáltalán jegy előre több hónapra, most épp akadt négy. Így nagyon gyorsan le is foglaltam, hiszen kifejezetten érdekelt.
A háttérben Thomas Jefferson...
A Capitolium az Egyesült Államok Kongresszusa, a szövetségi kormányzat törvényhozó ágának székhelye. Washingtonban van (Columbia Kerület), a Capitolium-dombon (Capitol Hill), a National Mall nevű nagy park keleti végén. Az amerikai nép és az amerikai törvényhozás szimbóluma, egyúttal egy jelentős amerikai művészeti kiállításnak is otthont ad. Az USA Alkotmánya szerint három részre lehet osztani a szövetségi kormányzást. Ez a három ág egymást felügyeli, egymást ellenőrzi. Ez a Kongresszus, az Elnöki Hivatal (egyszerűség kedvéért a Fehér Ház), és a Legfelsőbb Bíróság. Hivatalosan a legerősebb ezek közül a Kongresszus. A képviselőház jelenleg 435 képviselőből áll, míg a szenátusban 100 szenátor ülésezik. Az Egyesült Államok Kongresszusának a következő jogai vannak: Adók kivetése és behajtása, új hadtestek felállítása, államok közti vagy külföldi kereskedelem szabályozása, bírósági testületek létrehozása szövetségi szinten, hadüzenetek küldése... Hogy mennyire elnököt ellenőrző hatalma van, az elnök nem is köthet nemzetközi egyezményt a Szenátus jóváhagyása nélkül.
A Legfelsőbb Bíróság volt ülésterme
Egyébként a három hatalmi ág (szinte) teljesen el van egymástól választva. A Legfelsőbb Bíróság tagja nem lehet képviselő, szenátor nem lehet elnök, stb. Ez alól annyi a kvázi kivétel, hogy a Szenátus elnöke a mindenkori Alelnök, de ő nem szavazhat, csak szavazategyenlőség esetén van szavazati joga.
Biztos furcsán érezné itt magát, Rosa Parks, aki csak üldögélt...
A Capitolium egy hatalmas épület. Magassága 88 méter, a területe 72 ezer négyzetméter. Hivatalosan ez az a pont, ahol a Washington DC-t négy részre osztó un. kvadránsok találkoznak. Valójában a város középpontja egy picit arrébb van a Capitolium-tól. Tervezője William Thornton volt. 1793-ban kezdték építeni, a Kongresszus először 1800. november 17-én ülésezett itt, az építkezés azonban ezután meg folytatódott. Az 1850-es években az épületet jelentősen bővítették. 1909-ben a Capitoliumnak még saját földalatti vasútja is létesült, ami az épületet a környező kormányzati épületekkel köti össze, ez korszerűsítve a mai napig használatban van. Erről a föld alatti vasútról később még írni fogok.
Balsors, akit Reagen tép... Sose értettem gyerekkoromban, hogy miért van beleírva az amerikai elnök a himnuszba...
Rengeteg értéket tartalmaz ez az épület, amellett, hogy az amerikai politika központja. Maga a látogatás egy kb. 10 éve épült látogatóközpontban kezdődik, ahol levetítenek egy 13 perces filmet. Előtte a néni, aki a mozit indította kérdezgette ki honnan jött. Hát nekünk sikerült pont egy magyar hölgy mellé leülnünk, aki 10 éve él itt egy afroamerikai férjjel... Épp nyitottam a szám, hogy benyögjem: Hungary, amikor megszólalt mellettünk... Hiába kicsi a világ. A film után vezetett túrán vettünk részt, egy nagyon jó hangulatú, vidám idegenvezetővel. Sajnos az üléstermekbe nem lehetett bejutni, de többek között láttuk a Rotundát, ami a Capitolium közepe. Kicsit olyan, mint Budapesten az Országház kupolaterme. 29 méter átmérőjű, és több mint 50 méter magas. A tetején (ugyanúgy, mint Budapesten) dupla kupola van, melynek a legtetején áll az amerikai Szabadság szobra. Tele van az amerikai történelmet megörökítő festményekkel, illetve a legjelentősebb alakokat tartalmazó szobrokkal. A kupolát, mivel néhány évvel ezelőtt DC-ben volt egy földrengés most jelenleg felújítják, de azért jól látogatható. Egyébként érdekesség, hogy ezen a helyen ravatalozzák fel azokat a személyeket, akikről a Kongresszus olyan határozatot hoz, hogy olyan sokat tettek az USA-ért, hogy érdemesek rá. Például itt volt felravatalozva Kennedy is.
Az USA történetét ábrázoló festménysor...
A Rotundában jelenleg 11 szobor van, melyből hat un. örök szobor, tehát amíg áll az épület ott lesz, a többi pedig addig, míg a kongresszus akarja. A hat örök szobor hat elnököt ábrázol, Washingtont, Garfield-et, vagy éppen Gerald Fordot. Rajtuk kívül helyet kapott még Martin Luther King, vagy egy szoborcsoport, mely a nők szavazati jogáért küzdőket ábrázolja.
Több száz szobor van, de mindegyikre ki van írva: ne nyúlj hozzá...
Láttuk ezen kívül a Legfelsőbb Bíróság első üléstermét, s sok érdekességet. Emike, akivel voltunk külön megkérte az idegenvezetőt, hogy mutassa meg nekünk az egyetlen magyar érdekeltségű szobrot is. Sajnos az idegenvezetőnk ezt elfelejtette, de annyira szégyellte magát, hogy külön, soron kívül, s szabálytalanul visszavitt bennünket, s megmutatta Kossuth Lajos szobrát. A rotunda alatti un. Kriptának nevezett helyről nyíló kis teremben van, igen illusztris társaságban, Churchill és Havel volt cseh államfő mellett.
Házigazdáinkkal Kossuth Lajos szobra mellett...
Az idegenvezetőnk még egy kis ajándékkal meglepett bennünket, bevitt a látogatóktól elzárt területen lévő földalatti vasút állomásra, amely összeköti a különböző kormányzati épületeket, s amelyeket a szenátorok és képviselők, valamint a személyzet használhat. Ezen a napon - mivel hétvége volt - nem közlekedett a szerelvény, de azért egy titkot sikerült felfedezni. Egy kifüggesztett lapon fel volt tüntetve az összes szenátor és kongresszusi képviselő belső telefonmelléke, így ha valaki fel szeretné hívni Joe Biden-t, aki amellett, hogy a szenátus elnöke, az Egyesült Államok alelnöke is, a 9-2424-es számot tárcsázza, miután felhívta a Capitolium központját.
A kongresszusi metró, s jobbra a telefonszámokat tartalmazó lista...
Magát a Capitolium-ot föld alatti folyosó köti össze a Kongresszusi Könyvtárral, annak is a legrégebbi és legszebbnek mondható épületével a Thomas Jefferson-épülettel. A Kongresszusi Könyvtár az Amerikai Egyesült Államok nemzeti könyvtára, mely Washingtonban található négy épületben. Ez a világ legnagyobb könyvtára mind fizikai méretei, mind tárolt könyveinek, dokumentumainak száma szerint. A könyvtár elsődleges küldetése, hogy a kongresszusi tagok által felvetett kérdéseket kutassa. Bár a könyvtár nyitva áll a nyilvánosság előtt, csak könyvtártagok, kongresszusi tagok, a legfelsőbb bíróság bírói és más magas rangú hivatalnokok nézhetnek bele a könyvekbe. Csak úgy nem lehet egyébként könyvet kikérni, egy héttel előbb kell online jelezni, hogy ezt vagy azt a könyvet szeretné megkapni az ember, s ha a fenti személyiségek egyike, akkor megkaphatja. A könyvtár vezetőjét mindig az Elnök javasolja, s a kongresszus nevezi ki.
Hát pár év és pár kilométer eltelt. A bal oldali a péceli Ráday kastélyban készült egy nagyon forró napon...
Maga a Thomas Jefferson-épület, amelyet láttunk 1897-ben nyílt meg, nagyon szépen kialakított épület. Az előcsarnokában többek között Gutenberg egyik első nyomtatott Bibliáját is meg lehet tekinteni... Külön látogató erkély van a turisták számára, akik meg szeretnék nézni magát a könyvtár olvasótermét, mert bemenni - természetesen nem lehetett.
Az előcsarnok...
Természetesen magyar érdekeltség itt is akadt, hiszen a Kongresszusi Könyvtár egyik legnagyobb nyelvtudású könyvtárosa Sólyom C. Lajos, aki 1868-tól haláláig, 1913-ig végzett a könyvtárban rendszerező és feldolgozói munkát. Hogy azért ennek a könyvtárnak a méreteit érzékeltessem több, mint 130 millió könyvvel, fényképpel, levéllel, iratokkal, hanganyaggal stb., megközelítőleg 848 km hosszúságú könyvespolccal rendelkezik. Ami azt jelenti, hogy Budapesttől Nürnbergig lehetne eljutni ennyi könyvespolcon...
A Kongresszusi könyvtár olvasóterme
Mindezek után a Capitol Hillt a hátunk mögött hagytuk, s átmentünk a Nemzeti Archívumba. Itt egy kicsit sorba kellett állni, ami a mínusz jópár fokban annyira nem volt kellemes, de megérte. Vendéglátóinkra, meg az idő előrehaladtára tekintettel itt célzottan és kizárólag azt a termet kerestük meg, ahol az USA történelmének legjelentősebb emlékei vannak, a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példánya, az USA alkotmányának eredeti példánya és az első tíz alkotmánykiegészítést tartalmazó Bill of Rights. Nagyon szigorúan őrzik, légmentes tárlóban, ahol még vaku nélkül is tilos fényképfelvételt készíteni. Hát az Alkotmányról nem is sikerült, mert az őr hölgy nagyon szigorúan rám szólt, hogy kapcsoljam ki a fotógépet.
A Függetlenségi Nyilatkozat és az Alkotmány otthona...
Ránéztünk az órára, s arra a döntésre jutottunk, hogy ha még bejutunk akkor megnézzük a Nemzeti Katedrálist. Szombaton négy órakor zár, de mi négy előtt egy perccel odaértünk, s noha a pénztár már bezárt, hát mi belógtunk. A Washingtoni Nemzeti Katedrális (Szent Péter és Pál Székesegyház) egy templom Washington DC-ben, az Egyesült Államokban. Az ország második, a világ hatodik legnagyobb temploma. Az Episzkopális Egyház, azonbelül pedig a Washingtoni Egyházmegye gondozásában áll.
A Nemzeti Katedrális
Maga az épület 1907 és 1990 között épült, ami azért érdekes, mert sokkal régebbinek gondolná az ember. Stílusa a neogótikus, amit jól jelképez például a hatalmas rózsaablak a kórusnál. Több érdekességet is talál az ember, ha kicsit nézelődik, például emlékeznek rá, hogy Martin Luther King Jr. utolsó Istentiszteletét itt tartotta, illetve több elnök is itt van eltemetve. Ez a templom is súlyosan megsérült a 2011-es washingtoni földrengésben, s így most is újítják fel.
Egy érdekesség. A katedrális tornyain és kiszögellésin rengeteg faragott vízköpő és groteszk látható. Szám szerint 110 darab. 1980-ban a National Geographic World Magazin támogatásával gyermekrajz-pályázatot írtak ki az északnyugati torony groteszkjei (a szobrokból nem folyik a víz) megtervezésére. A harmadik helyen Christopher Rader a Csillagok Háborúja című filmsorozatból ismert Darth Vader „vízköpő munkája” végzett, amelynek modelljét egy évvel később Jay Hall Carpenter szobrász készített el és Patrick J. Plunkett faragta ki... Csodálkoztunk is, hogy a templomi shopban (mert természetesen volt) mit keres Darth Vader szobra...
Miután igen kimerültünk mindannyian, így a Washington melletti Maryland államban található szállásunkra mentünk, ahol a Dér családdal egy kellemes estét töltöttünk. S másnap délelőtt úgy döntöttünk, hogy nem megyünk sehova, mert a kinti hőmérséklet a mínusz 10 fokot is meghaladta, nem is beszélve a szélről. Így csak délután mentünk be DC-be, ahol még két dolgot néztünk meg nagyon gyorsan. Az egyik a Vietnámi háború emlékműve volt.
A vietnámi emlékműnél...
A Vietnami-emlékmű (Vietnam Veterans Memorial) nemzeti háborús emlékhely. A vietnami háború inspirálta az alkotót, amit 1982-ben adtak át a nyilvánosságnak. A fal 75 méter hosszú, 3 méter magas és 58,256 darab név szerepel rajta – 8 nőt is beleértve – akiknek a neve egyenként bele van vésve a V-alakú márványfalba; bar 1200 név meg hiányzik... Az emlékmű összesen három részből áll, az egyik ez a hosszú fekete márványfal, ezen kívül még van a Három katona szobra, amely a hadsereg három ágát jelképezi, illetve a Vietnámban szolgált nők szobra. Ez utóbbin három egyenruhás nő segít egy sebesült katonát.
A Vietnámban szolgáló nők emlékszobra...
Mivel kegyetlen hideg volt, ezért a szabadtéri ötleteket teljesen zárójelbe téve beugrottunk a Történelmi Botanikus Kertbe. Ezt Washington ötlete alapján 1820-ban hozták létre, s jelenleg több mint hatvanezer növény él itt. Zárt, fűtött épület, nagyon szép látvánnyal és hihetetlen illatokkal. Különösen érdekes, hogy Washington kellős közepén (pár lépésre a Capitolium-tól) egy kis dzsungel található... S a másik érdekessége, hogy ez volt az egyetlen múzeum-jellegű hely, ahol nincsen múzeumi üzlet. Mert eddig Ancsával azt mondtuk, hogy múzeum az USA-ban elképzelhetetlen múzeum shop, gift shop nélkül. Na tessék van kivétel.
Dzsungel a város közepén...
Ezek után fájó búcsút vettünk Emikétől a házigazdánktól és kiszálltunk a kocsiból az Union Stationnál. Ez a vasút- (és busz) állomás DC legnagyobb vonatállomása. 1908-ban épült, jelenleg ezt is felújítják. Maga az épület egy érdekes egyvelege többféle építészeti stílusnak, a fő homlokzat klasszikus, diadalíveket akar jelképezni, a nagy belső terek a régi fürdőket akarják másolni... S a központi csarnokban leüldögéltünk, megittunk egy-egy koktélt, majd a vonat úgy repített bennünket haza, hogy az odaúti négy és fél óra helyett bő másfél óra alatt Phildelphiában voltunk...
Az Union Station, s azon belül is a hely, ahol egy kivételesen jó koktélt ittunk...
Washington nem a nagy épületek, pontosabban nem a nagy felhőkarcolók városa. Nem is baj. Rengeteg a látnivaló. Remélem, hogy még azt meg tudjuk itt létünk alatt tenni, hogy egy szombat reggel lemenni, s éjjel vissza, hiszen még mindig van legalább öt hely, melyet látni szeretnénk... S még annyi város van itt az USA-ban, amire sajnos biztosan nem jut idő. Hiába egy év nagyon rövid idő...
És sajnos nem a köblábon, ahogy errefelé a víz és egyéb ilyen dolgok mértékegységét számolják. Immáron szeptember óta naponta, hetente visszatérő problémánk, hogy a vízrendszere a háznak, hát hagy bizonyos finoman fogalmazva hiányérzetet maga után. S igen, tudom, ez otthon se mindenütt megoldott, sőt még Pécelről is tudnék hosszan mesélni, amikor a vízszolgáltató lököttsége miatt decemberi hóesésben kellett kicserélnünk a teljes vízrendszert, de ez már egy kissé bosszantó.
Neki legalább van elég vize... :D
A dolog egy szép szeptemberi vasárnap délután kezdődött, amikor is vendégünk volt, s megérkeztünk Passaicból. Vendégünk aznap este akart felülni a repülőgépre, illetve fel is ült, mondván irány a festői Magyarhon. Gondolta, előtte beugrik a tus alá. Hát ez megvalósult, csak a tusból nem jött a víz. Az egész házban nem volt. Először a bejövő csővel volt gond, aztán azzal, hogy a pumpa, amellyel nyomják fel a vizet, víz hiányában besült. Kicserélték. A helyzet nem javult.
Sajnos ezen a problémán még a házszentelés sem segített... :D
Azóta nagyjából húsz-huszonöt olyan nap volt, amikor reggel, vagy este arra döbbentünk rá, hogy nincs víz. Vagy ha van is olyan kicsi a nyomása, hogy hát rendes fürdésről szó se lehet. S ami érdekesség, rendes, nyilvános uszoda nincs Philadelphiában. A Jeffersonnak van egy úszómedencéje, de oda csak éves belépőt lehet kapni, ami hatszáz (600) dollár. Fejenként. Illetve nekem még több is, mert nincs Jeffersonos belépőm.
Azért ahhoz hideg van, hogy ez alá álljunk be...
Több alkalommal írtunk barátságos, majd sokkal kevésbé barátságosabb leveleket a landlordnak (így nevezik errefelé a főbérlő céget), hogy ha már vizet nem biztosítanak, de elvárják, hogy mi időre fizessünk, akkor szíveskedjenek már valamiféle visszatérítést adni, mert hát mit is mondjak, kicsit problémás, hogy itt állunk (nem) megfürödve. Amikor már a hatóságokkal fenyegettünk akkor hajlandóak voltak 366 dollár 50 centet elengedni. Hogy ezt hogyan számolták ki, egyike azon rejtélyeknek, melyekre valószínűleg nem fogok rájönni. Egy tippem van, megnézték az órát, amikor Ancsa bejelentette a problémát, s az órát, amikor elvileg kijavították, ezt összeadták, s levonták a egy hónapban levő órák számából... S mindezt dollárosították.
Hétfőn elkezdték kicserélni a vízcsövet, ez elvileg mára, csütörtökre sikerült is. Ujjongás a köbön, reménykedtem, hogy most, most... Most se. A víznyomás nulla. Jelenleg négy szerelő vakargatja a fejét, mert ugye mi lakunk a 302-es apartmanban, a 202-es jó, a 602-es tökéletes, de a 302, 402, 502 nem működik. Úgyhogy most már Ancsa írt, hogy hagyják már nyitva a teljesen üresen álló 301-es lakást, hogy legalább természetes szükségleteinkre átmehessünk. Vagy ha semmiképp nem tudják megoldani, akkor átcuccolhassunk oda.
Nem kérek óceánnyi vizet, csak egy kádnyit, meg hogy a wc lehúzható legyen....
Most a választ várjuk. Költözni abszolúte nincsen kedvem, mert akkor megint el kell menni az áramszolgáltatóhoz, a gázosokhoz és ki kell hívni a neteseket, hogy átrakjanak mindent. Még jó, hogy a hét végére elmegyünk Washington DC mellé (sikerült jegyet szereznem a Kapitóliumba, így ha már a Fehér Házat nem lehet megnézni, akkor legalább ezt), s fürdünk egy jóízűt.
Addig pedig marad az öntögetés...
Sokszor kapom a kritikát, hogy túl kritikus vagyok Amerikával. De egyszerűen nem hiszem, hogy szeptember óta nem lehetett ezt a hibát kijavítani. Ennyi idő alatt már egy házat felépítenek...
Szóval az úgy volt, hogy farsangi ebédre készültünk Passaicba. Bableves, csülökkel és farsangi fánk. Finoman szólva annyit tudtam mondani erre, hogy ide nekem az oroszlánt is, aztán összenéztünk Ancsával, s azt mondtuk, hogy irány Passaic, de előtte, szombaton menjünk már be New Yorkba. Számtalanszor jártunk Passaicban, New York mellett, de New York nézésünk kimerült a kínai negyed egy bizonyos pontjában, ahova a busz érkezik, illetve indul. Úgyhogy szombaton reggel nekiindultunk. S az induláskor egymás után értek a meglepetések. A busz pontosan indult. Másodpercre. Ilyet busznál az USA-ban még nem láttam. S mi több oda is ért. Több, mint fél órával korábban a meghirdetett 9 órai érkezésnél. S ez ekkor gondot jelentett. Gondot, mivel az első múzeum, melyet meg akartunk tekinteni 10 órakor nyitott. Mit csináljon az ember New Yorkban másfél órát? Rengeteg dolgot lehet, ha éppen nem minusz 10 fok van és fagyos szél. Úgyhogy bevetettük magunkat a New York-i metróba, s elindultunk a Central Park felé.
A New York-i metró kinézetre rettenetes állapotban van. Rohadó falak, enyhe pisiszag, nyáron amikor voltunk olyan szauna, hogy majd megfulladtunk. Ellenben működik, több ezer kilométer hosszú. New York öt kerületéből négyet behálóz. S megfizethető. Kiegészíti a felszíni tömegközlekedést, magyarán a buszt. Jaj, igen. A busz számozás. Ezen gondolkodnom kellett egy ideig, de rájöttem. Van mondjuk az M2 busz. Ez azt jelenti, hogy Manhattan 2-es buszjárat, tehát Manhattanban közlekedik. De van olyan is hogy BxM43. Brooklyn és Manhattanon át közlekedő 43-as számú busz... De láttam BxMxQ221-est is. Mondjuk teljesen logikus számozás... Visszatérve a metróra, itt ért az első kellemes élmény. Felszállt két afroamerika jóember, s elkezdtek énekelni. Persze pénzt szerettek volna, de sajnos nem volt nálam apró (se). De azért titokban felvettem a dalolásukat. Még Ancsa, aki nagy zeneértő is azt mondta, a pasik nem énekeltek rosszul.
Menet közben döntöttem el, hogy ha már van majdnem egy óránk, akkor csináljunk valami érdekeset és hasznosat, úgyhogy a Rockefeller épület felé vettük az útirányt. Nem volt nehéz, csak a metrón kellett még négy megállót maradni. A Rockefeller Center New York egyik leghíresebb épületcsoportja, 22 hektáron terül el, s 19 épületből áll. Ebből mi konkrétan a GE épületet, amely ezek között a legmagasabb a maga 70 emeletével "másztuk meg", pontosabban lifteztük fel. A lift nagyon utopisztikus... Egy átlátszó műanyag tetőre végig, amíg mész felfele vetítenek. Maga a 70 emeletet kb. egy perc alatt teszi meg. Ezt az épületet a New York-i szleng csak The Rock-nak, a sziklának nevezi. Mellesleg itt készült az az ikonikus New York-i kép, amikor a munkások a sokadik emelet magasságában üldögélnek, eszegetnek, mindenféle biztosítás nélkül.
Szóval a lift nagyon érdekes volt, a fülünk meg jól bedugult. De mind esetre a látványért kifejezetten megérte felmenni.
Maga a Rock kicsit bentebb van mint az Empire State Building, s kicsit alacsonyabb is annál. De a látvány innen is nagyon szép (s nem is beszélve arról, hogy sokkal kisebb a sor, mint a másiknál, igaz lehet, hogy még New York nem tért magához). Az épület teteje úgy van kialakítva, hogy a fűtött részről is meg lehet nézni New Yorkot, de aki akar még fentebb is mehet, s akkor nagy üvegvédőfalak mögül meg lehet nézni jobban a várost. A csúcson lévő kilátóba a hatalmas szél miatt nem engedtek fel bennünket.
A Rockefeller Center környékén sok a látnivaló, miután lejöttünk a Rock-ról megnéztük a híres korcsolyapályát, ahol minden évben elhelyezik az ország híres karácsonyfáját is. No, meg innen van a híres karácsonyi koncert, meg ilyesmi. Mindenesetre ez egy nem túl nagy korcsolyapálya, egy arany(ozott) szoborral, meg rengeteg zászlóval. Azért természetesen megkerestük a magyar zászlót, s tudományunk híres nagykövetét, kedvenc egyetlen nejemet lefotóztam országunk zászlójával. Itt egyébként 200 zászlórúd van, az ENSZ tagállamainak zászlaja van felhúzva - általában. No, meg persze az USA tagállamai. Egyébként az USA ünnepei esetén a zászlókat levonják, s felhúzzák az összes zászlórúdra a csillagos-sávos lobogót.
Előbb említettem a szobrot, amely aranyozva van, ez Prometeus szobra, melyet Paul Manship készített. A szobor azt a jelenetet mutatja be, amikor a jó öreg Prometeus ellopja az istenektől a tüzet, s odaadja az embereknek.
Ezek után benéztünk kedvenc itteni televíziócsatornám ajándékboltjába, hiszen az NBC-t szoktam nézni. Mellesleg a New York-i stúdiója a cégnek itt van ebben az épületben. S ezek után visszamentünk gyerekbe, hiszen a világ egyik legnagyobb LEGO boltja van a Rockefeller Center aljában. Persze nem vettünk semmit, mivel finoman fogalmazva aranyárban volt minden, de élvezettel nézegettünk... Különösen nagy szívfájdalommal néztem a Csillagok háborúja LEGO-kat (ala 100 dollár körül), hiszen kedvenc százhalombattai cserkészcsapatom cserkészbálja pont ma lesz, s a tematikája a Csillagok háborúja. Jó lenne most ott lenni...
Ezek után nekiindultunk a Central Park felé, mivel a GSP szerint a Természettudományi Múzeum nagyon közel volt. A nagyon közel New York-i méretben értendő, hiszen kb 2 mérföldet jelentett. Azért nagyon élmény átmenni a behavazott Central Parkon, ahol a mókusok eszeveszetten szaladgáltak fel, s alá, s lopták a kukák tartalmát. Persze némi élelmet remélve rendkívül fotogénné váltak.
Alapulticélunk két múzeum volt. Az egyik a Természettudományi Múzeum volt, a másik pedig a Metropolitan Museum of Art. A Természettudományi Múzeum több filmből is ismerős lehet, a népszerű Éjszaka a könyvtárban 2. és 3. része játszódik nagy részt ebben a múzeumban. Hogy a film népszerű az a tömegen is látszik, amelyik megszállta a múzeumot. S itt áldassék Ancsa szemtelensége, Eszébe jutott, hogy van nekem sajtóigazolványom. S rákérdezett, hogy újságíró igazolvánnyal nincs-e valami kedvezmény. Nos, ingyen bemehettünk. Nagyon kellemes volt, persze az összeget háromszor is elköltöttük, mondván ez talált pénz.
A múzeum hatalmas. A Central Park tőszomszédságában, Manhattan közepén található múzeum négy háztömbnyi területet foglal el. Felsorolni is hosszú volna, hogy harminckét millió darabos tárgygyűjteménye hány tudományos területet érint. Egy nap kevés alaposan végigjárni termeit, ráadásul van itt egy könyvtár és egy interaktív planetárium is. Legismertebb kiállításai az ősembereket, a dinoszauruszokat és az óceánok élővilágát bemutató tárlatok, de nagyon kedveltek még az észak-amerikai indiánokkal, a drágakövekkel, meteoritokkal foglalkozó termei, ahogy óriási madárgyűjteménye is rendkívül népszerű. A múzeum nagy erőssége a tárlatok jól szerkesztettsége: részletgazdag diorámái, óriási hűlőcsontvázai könnyen emészthetővé teszik kiállításait.
Nekem az egyik kedvenc részem volt a múzeumhoz épült planetárium rész, amelyet már szintén egy filmben láttam, a K-Pax című film egy részét vették itt fenn. Úgyhogy most már elmondhatom, hogy két olyan helyen is jártunk ahol a film forgott, az egyik Nevadában a Red Rock Canyon volt, a másik meg ez. Egyszerűen akkora ez a múzeum, hogy eljártuk a lábunkat. De szó szerint. S még nem is néztünk meg mindent. Volt olyan emelet, amire azt mondtam, hogy hát ez annyira nem érdekes, inkább menjünk tovább. Persze nincs múzeum Amerikában, s egy ilyen helyen rengeteg mindent lehet venni. Például, ha már a teljes ötödik emeletet dinoszauruszok foglalják el, ezért lehet venni gyerekre való dinoszaurusz öltözéket. Nagypapa engedélyével az ifjú legényt le is fotóztam. Ha valaki kér, vihetünk gyermekének ilyen öltözéket.
Egyszerűen nem tudom leírni azt, hogy itt mennyi minden van. Hihetetlen mennyiségű anyag. Az ásványoktól az előemberekig, a mamuttól a lepkéig, a Buddha szobortól Mohamedig, A világűrtől a DNS-ig. Hatalmas, fel se fogható mennyiségű információ. Rengeteg élőkép. Eredeti méretű állatok (persze preparálva) úgy megcsinálva, mintha saját környezetükben lennének, s mindennapi tevékenységüket végeznék. Rendkívül látványos volt az egész múzeum, aki New Yorkban jár annak szívesen ajánlom figyelmébe.
Ezek után fogtuk magunkat, s átvonszoltuk fonnyadtnak minősülő porhüvelyünket a Central Park másik oldalára, Itt terül el a Metropolitan Museum of Art. A Central Park egyetlen nagyobb épülete a Jacquueline Kennedy tó délkeleti sarkánál álló Metropolitan Művészeti Múzeum. A leginkább csak Met néven ismert intézmény a világ legnagyobb művészeti gyűjteményével bír.
A tizenkilenc részlegre osztott múzeum az ókortól kezdődően mutatja be a képzőművészet különböző ágait és korait. Bronzkori és óegyiptomi kiállítási tárgyai különösen híresek, az amerikai gyűjteményénél pedig meglepő módon sokkal gazdagabb az európai, különös tekintettel a francia és holland impresszionista festőkre. Monet-tól harminchét, Cézanne-tól huszonegy alkotást őriz, de Vincent van Gogh több művét is megtalálni itt. A szobroknak szánt részlegen többek közt Rodin és Bernini alkotásai állnak.
Igen, lehetetlen. Esélytelen. Eszükbe se jutott, hogy ezt a múzeumot egy nap alatt, illetve egy pár óra alatt, amíg ott voltunk megnézzük. De egy része aznap zárt, úgyhogy azt a részt muszáj volt megnézni, így mivel mint kiderül, a sajtóigazolványom ide is érvényes, s itt is ingyen mentünk be, ezért úgy gondoltuk, hogy ide még visszatérünk. Úgyhogy fogtuk magunkat, s az El Greco in New York kiállítás felé vettük az irányt, ami egy nagyobb termet foglalt el.
Ancsa azt mondja, hogy Klimt-et jobban szereti, de El Greco a festészet egy nagy alakja volt. Én sajnos sokkal kevésbé értek hozzá, nekem El Greco festményei nagyon furcsák. Olyan nem szokványosak. A vonalvezetése valahogy... De én ezt nem tudom megfogalmazni. Számomra nem olyan egyszerű. Nem azt mondom, hogy nem tetszik. Mert nagyon szép képek voltak, végig is fotóztam az összeset. De Ancsa nagy élvezettel nézte, s ha ő így néz, mint művész lánya, akkor én bizony elhiszem, hogy ezek jó képek. Mert egyébként tényleg azok is voltak.
Nos, a MET-et igen gyorsan kivégeztük, mivel egyszerűen képtelenek voltunk több képet befogadni, s megbeszéltük, hogy ide vissza fogunk térni, s jól megnézzük. Még egy célom volt erre az estére, amiből aztán kettő is lett. Ugyanis mindenképpen meg akartam már végre nézni a Grand Central Stationt, New York nagy vonatállomását. A világ egyik legismertebb vasúti pályaudvara emblematikus előcsarnoka miatt ismert. A 84 méter hosszú, 37 méter széles és 38 méter magas csarnok hatalmas ólomüveg ablakai és a plafonra festett, csillagjegyeket ábrázoló freskói miatt kedvelt látnivaló. Nem meglepő, hogy az egyik leggyakrabban használt filmes helyszín a városban.
Napi negyedmillió utas fordul meg itt, és egyes források szerint legalább ennyi turista keresi fel a főszezon egy átlagos napján. A pályaudvarnak 44 peronja és 67 vágánya van, ezek számát tekintve világelső. A sínpályák az utcaszint alatt hagyják el a szigetet, két szinten futnak a föld alatt. Még az 1900-as évek elején süllyesztették le őket a drága telekárak miatt. De még mielőtt ideértünk volna, a buszról egy másik híres filmes helyszínnél szálltunk le a New York-i központi könyvtárnál. Ha valakinek nem ugrik be a Titkok könyvtára film, illetve sorozat alapja játszódik ennél a könyvtárnál...
Szóval a Grand Central nekünk kiesik, mivel ha vonattal mennénk akkor mi a Pennsylvania Stationra érkeznénk (mint ahogy első alkalommal oda is érkeztünk). De ezt a helyet meg akartam nézni magamnak, hiszen rengeteg látnivalója van. A Grand Central nagytermének információs pavilonja tetején található sárgaréz óra a pályaudvar legismertebb szereplője. A New York-iak számára “találkozni az óra alatt” egyértelmű meghívás a Grand Centralra. Az állomás órája nemcsak ikonikus, de kifejezetten értékes is. Négy, domború számlapja drága opálból készült és mind a Sotheby’s, mind a Christie’s aukciósházak 10 és 20 millió dollár között állapították meg piaci értékét, mely korántsem fejezi ki az óraremek szellemi értékét.
A GCT égszinkék plafonja nem volt mindig ilyen színű. Évtizedekig komor fekete volt, a sok füst és cigaretta miatt. Mikor felújították derült, ki, hogy nem csak égszínkék, hanem festményt is tartalmaz. 2500 csillagból álló (60 kivilágított), világhírű, October Zodiac névre hallgató falfestmény Paul César Helleu, francia poszt impresszionista művész alkotása. Mégpedig lentről nézve tévesen ábrázolja az univerzumot, pontosan fordítva. Ezt az építtetők úgy magyarázták, hogy az Úristen felől mutatja azt... A valóság kicsit egyszerűbb, a kivitelezők fordítva tartották a tervet....
Továbbra is a nagyterem zodiákus festményénél maradva, a Halak csillagjegy felett egy fekete lyukat talál a figyelmes szemlélő. A magyarázat kevésbé titokzatos, mint inkább megdöbbentő. 1957. október 4-én pályára állították a Szputnyik–1 műholdat. A NASA válaszként még nagyobb hangsúlyt fektetett az amerikai űrprogram reklámjára. A propaganda egyik állomása a Grand Central Terminál nagyterme volt. Itt állították fel a Redstope nevű rakétát. Az előzetes mérésekbe azonban hiba csúszott. A rakéta csúcsa nem fért el a plafon felsértése nélkül. A lyuk a mai napig erre a balul sikeredett kiállításra emlékeztet...
Ja és még egy érdekesség. A terminál órái pontosak, de a kijelző táblák nem. Minden vonat a valóságban egy perccel később indul, mint ami a táblán szerepel. Hát egy olyan helyen ahol negyedmillió ember fordul meg naponta egy perc is nagyon fontos lehet.
A K-Pax filmben de gyönyörűen törik át ezen az ablakon a fény...
Nos, mindezen látnivalók után elindultunk Passaicba, hiszen már várt bennünket Vas Laci atyánk, no meg a Applebee's, hogy egy jó hagymalevessel felmelegedjünk. New Yorkot nem lehet bejárni. Évek kellenének hozzá. De azt hiszem ezen a napon sok mindent sikerült megnéznünk, s elmondhatom: megérte.
