Még mindig New York... Szent Patrik Székesegyház, Metropolitan Múzeum

Utunkat folytatva úgy gondoltuk, hogy megtekintjük a Szent Patrik Székesegyházat. Picit az is bennem volt, hogy azon kívül, hogy ez egy hatalmas és építészetileg is különleges hely, mégiscsak New York katolikus székesegyháza. Arról nem is beszélve, hogy pár nappal korábban hunyt el Edward Michael Egan bíboros, aki New York korábbi érseke is volt. 

Nyugodjék békében

A gyönyörű neogótikus stílusban épült romai katolikus templomot arra a telekre építették, melyet a XIX. század elején egy Francis Copper nevű üzletember adományozott a Szent Patrik templomnak, mely akkor a város déli végében volt megtalálható. John Joseph Hughes New York-i érsek 1853-ban jelentette be, hogy egy új katedrálist emelnek majd a régi Szent Patrik-székesegyház pótlására. Alapkövét 1858-ban tették le. A templom végül 1878-ra készült el, a következő évben szentelték fel és nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A katedrális márvánnyal bevont téglából épült, amelyhez a nyersanyagokat Massachusettsben és New Yorkban bányászták. Az épület, mely összesen 2200 ember befogadására alkalmas, egy egész háztömböt foglal el az 50. és 51. utcák, illetve a Madison és az Ötödik sugárutak által határolva. A legmagasabb torony száz méterre magasodik az utcaszint fölé. Ablakai gyönyörű festett üvegből készültek, amerikai és európai mesterek munkái.

Bár száz méter, de gyakorlatilag eltörpül a többi épület között...

Jelenleg éppen hatalmas felújítás folyik, így sok mindent nem lehetett benne látni. Hallani viszont annál inkább. Nincs is csodásabb dolog az orgona hangolásánál... Nagyjából ahhoz hasonlítanám, amikor egy macskát a farkincájánál fogva húznak. A katedrális egyébként több szempontból is különleges. Az altemplomban eltemetettek között nyolc New York-i érsek van, és itt nyugszik Pierre Toussaint (1766-1853), az amerikai karitász egyik alapítója is, akinek boldoggáavatási pere – Fulton Sheen érsekkel (1766-1853) és Terence Cooke bíborossal (1921-1983) együtt – folyamatban van. Emellett itt misézett először pápa amerikai földön, mégpedig Boldog VI. Pál. De járt itt Szent II. János Pál is, és XVI. Benedek is. 

Alapos felújítás alatt...

S egy érdekesség. Az útikönyv alapján, melyet New Yorkról olvastam, a katedrális többek között azért viseli Szent Patrik nevét, mivel New York akkori lakosságából a katolikus vallás főleg az írek között volt elterjedve. S a templom felépítésének összegének jelentős részét is - hogy szinte szó szerint idézzem az útikönyvet - az írek adták össze. De egy ekkora épület építése nincs adósság nélkül. Néhány hete a Passaic-i Római Katolikus Magyar Templom évkönyveit, kiadványait digitalizálom, s rakom fel az egyházközség honlapjára. Hihetetlen érdekes kordokumentumok. Az első plébános, Messerschmidt Géza indított egy "hitbuzgalmi lapot". melynek Hajnal volt a címe. Nem sokáig maradt fenn, mert egy év után lényegileg tönkrement. De az első számában, mondhatni a színes hírekben volt egy rész a Szent Patrik Székesegyházról. Ez egy kis érdekesség, hogy a korabeli sajtó is beszámolt arról, hogy egy ekkora épület építésére nincs az a pénz, ami elég... Ami pedig ezeket a dokumentumokat illeti, hamarosan szakítok rá blogbejegyzést, mert nagyon érdekes, aranyos, néha megmosolyogtató... 

A székesegyház után már csak egyetlen hely volt, melyet aznap meg akartunk nézni. S ez a Metropolitan Museum of Arts volt, a világ harmadik legnagyobb múzeuma. Akartuk megnézni, be is mentünk, néztük is, de még egy huszadát se láttuk. Hatalmas. Most szombaton is visszamegyünk, szerintem három napi hideg élelemmel felszerelkezve. Szerencsére itt nincs előre megszabott belépő, elvben mindenki annyit ad, amennyit akar, de ha lehet minimum 25 dollárt kérnek. Nos, picit pofátlanul a sajtóigazolvány ürügyén, hát lényegesen kevesebbet adtunk. Illetve nem adtunk, de itt főleg írek élnek, s nem skótok, úgyhogy ezt a témát gyorsan le is zárom. 

S ez még csak a múzeum térképe... 

A múzeum maga megtekinthetetlen nagyságú. 190 ezer négyzetméter. Ha ötven négyzetméternek veszünk egy normál lakótelepi lakást akkor 3800 lakás férne el benne. Állandó gyűjteménye több mint kétmillió tárgyat tartalmaz, 19 múzeumi részlegbe rendezve. Mi ezen a délutánon a görög, a római, az etruszk és az egyiptomi kiállítást néztük meg, s halálosan elfáradtunk. 

Egy a kétmillióból...

Nekem legjobban az egyiptomi rész tetszett, rengeteg múmiával, hihetetlen gyűjteménnyel. Bár a Met egyiptomi gyűjteményének nagyobb része adományokból, magángyűjteményekből származik, a múzeum maga is szervezett 1906 és 1941 között tudományos expedíciókat a helyszínre, és természetesen az így feltárt és feldolgozott leletek tudományos szempontból még értékesebbek. Az így szerzett tárgyak a 36.000 darabos, Egyiptom történetét a paleolitikumtól a római korig végigkísérő kollekció csaknem felét teszik ki.

3000? 3500 év? Hát elég jól tartja magát...

A negyven termet számláló egyiptomi szárny legértékesebb kincsei közé tartozik az a 24 famodell, amelyeket Dejr el-Bahariban találtak egy sírban, 1920-ban. Ezek a modellek példátlan részletességgel állítják elénk az egyiptomi Középbirodalom korai szakaszának életét, csónakokat, kerteket, a mindennapok jeleneteit. Sajnos a legnagyobb rész (mivel este valami koncert volt ott) nem volt megtekinthető, így Dendur temploma, melyet Egyiptom úgy ahogy volt kompletten adományozott az USA-nak még ránk vár. Ahogy még rengeteg minden...

Nem ilyesmi volt az ötödikes törikönyvön?

Egy idő után fel is adtuk, s eldöntöttük, ha már most hétvégén úgyis megyünk Passaicba, hiszen március 15-i ünnepség lesz, bemegyünk, de most csak és kizárólag a MET-be. S nézzük, amíg bírjuk. S utána, mivel a szombatra elég jó időt mondanak, irány a Central Park, no meg Passaic... 

Hiába New York igencsak nagy... Madame Tussaud, Roosevelt-szigeti libegő

Igazából a dolog több héttel ezelőtt kezdődött. Mármint az a terv, hogy elmegyünk megint New Yorkba, s megnézünk ezt-azt. Most, hogy már tényleg a végjáték kezdődik az ittlétünk során nagyon kevés az időnk, s már tényleg nem fogunk sok új várost megnézni. De azért Washingtonba és New Yorkba még egyszer-kétszer el szeretnénk jutni. Úgyhogy a mostanit megelőző hétvége előtt ki is találtuk: megyünk. Csak aztán közbejött a szokásos problémánk, a víz. Most kivételesen volt. Nem is kevés. Magyarra lefordítva: csőtörésünk volt. S emiatt péntek éjjel hajnali kettőkor ment el a szerelő, s semmi kedvünk nem volt felkelni szombat reggel, hogy irány New York. Nem is beszélve, hogy hideg is volt. Szóval lustálkodtunk. Pontosabban, mielőtt valaki ezt félreértené: Ancsa egész hét végén ült a számítógépe mellett, s számolt orrvérzésig. Meg vasárnap bement az intézetbe. Tehát a pihenés azt jelenti ebben az értelmezésben, hogy csak menni nem mentünk sehová. 

Micsoda szobrok... 

Most a hét végén viszont már nem volt se kec, se mec, nekiindultunk. Mellesleg ezt az utunkat néhány hetes levelezés előzte meg. Nekem van egy sajtóigazolványom, melyet itt Amerikában azért pár helyen már tudtunk használni. Viszont arra gondoltunk, hogy elsőként megnézzük New Yorkban a Madame Tussaud Panoptikumát. Még valamikor ősszel jártunk benn, mármint a pénztáraknál, s ott adtak egy névjegyet, hogy ingyenes sajtóbelépőt azon lehet kérni. Nos, az illetékessel megközelítőleg negyven e-mailt váltottunk, de szombat reggel ott volt egy lapon a nevem, melyet csak alá kellett írnom, s átvehettem két ingyenes belépőt. Egyébként fejenként 37 dollár és 50 cent lett volna, amit nem biztos, hogy szívesen kifizettünk volna.

Repülni? Azt tudok. Leszállni? Azt nem... Szegény Harrison Ford, épp előtte való nap zuhant le repülőjével. 

Madame Tussaud Panoptikuma nem egy mai találmány. Egy Marie Tussaud nevű angol hölgy találta ki, aki 1761 és 1850 között élt. Tussaud első viaszfigurája Voltaire volt 1777-ben. Egyéb híres emberek, akiket szintén ebben az időszakban mintázott meg Jean-Jacques Rousseau és Benjamin Franklin alakja volt. A francia forradalom alatt számos híres áldozat figuráját készítette még el. Emlékirataiban azt állítja, megkereste a lefejezett polgárok fejeit, melyekből halotti maszkokat készített.

Ha valaki nem tudná: New Yorkban jártunk... :)

Madame Tussaud viaszmúzeuma napjainkra az egyik legjelentősebb turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát Londonban a londoni Planetárium nyugati szárnyában. A múzeumok száma bővült és bővülni is fog Amszterdam, Bangkok, Berlin, Dubaj, Hamburg, Hollywood, Hongkong, Las Vegas, Moszkva, New York, Sanghaj, Bécs és Washington városaiban is. A panoptikum mai viaszfigurái is történelmi és királyi személyek, filmsztárok, a sportolók és híres gyilkosok.

Oh, Happy day...

Amikor jó pár hónappal ezelőtt Los Angelesben jártunk már láttunk egy ilyen panoptikumot, így van összehasonlítási alapunk. A Hollywood-i nekem jobban tetszett. Lehet, hogy csak már nem volt akkora meglepetés, annyira újdonság. Azért örültem annak, hogy volt sok új híres ember, például Szent II. János Pál pápa. Mondjuk meglepett, hogy Fidel Castro, vagy éppen Jasser Arafat mellé állították, de a helyzeten Nelson Mandela kicsit javított.

Hát, amikor legutóbb Győrben láttam, kicsit messzebb volt...

Nagyot nevettem, amikor megláttam ingergazdag ifjúkorom jelentős személyiségét, a jó öreg Gorbacsov elvtársat. Hát az a nyavajás anyajegye (amikor mi akkor úgy tudtuk, hogy a Szovjetuniót ábrázolja) csak nem akart lejönni, pedig mint a Csupasz pisztoly filmben én is jó sokáig próbáltam dörzsölgetni.

Csak nem jött le az az anyajegy...

A panoptikum után - mivel az idő egészen elviselhető volt - egy kis kültéri programot terveztem be. Ez pedig nem más volt, mint a Roosevelt Island Tramway, amit magyarra nemes egyszerűséggel Libegőnek lehetne fordítani. A Roosevelt Island Tramway Upper East Side Manhattant köti össze a Roosevelt Szigettel. A libegő az East River felett halad át, párhuzamosan a Queensboro Híddal. 1984-ig ez a libegő volt Amerika egyetlen tömegközlekedésre használt légi villamosvasútja. A libegő Manhattan egyetlen olyan tömegközlekedési formája, melyet nem a New York-i Tömegközlekedési Hatóság (MTA-Metropolitan Transportation Authority), hanem a Roosevelt Sziget működteti. Ennek ellenére használhatjuk a Metro kártyánk, így a 27 dolláros belépőjegy helyett 2 dollár 75 centért élvezhetjük a magasból Midtown Manhattan sziluettjét.

Roosevelt Island Tramway

A libegő 1976-os átadása óta 26 millió utast szállított, napi 115 fordulóval. A 110 főt befogadó kabin 30 km/h-s végsebességgel, 76 méteres csúcsmagassággal, 3 perc alatt teszi meg az utat a sziget és a manhattani végállomás között, mely a 60. utca és a Második Sugárút kereszteződésénél, a Lexington Avenue metróállomástól körül-belül 5 percre található. S ráadásul egy nagyon kellemes kifőzde található a metróállomás mellett, ahol a New York-i étkezéseink közül elmondhatom, hogy a legjobb, mondhatni nr.1 csirkés szendvicsét ettem. Hihetetlen finom volt.

A Roosevelt-sziget egyébként egy nem túl nagy sziget az East River közepén, gyakorlatilag, illetve jogilag Manhattan része, de innen lehet már látni Queenset is.  A szigetet a Lenape indiánok Minnehanoncknak, míg a betelepedő hollandok Varkens Eylandt-nak (Disznó Szigetnek) nevezték. Később a Blackwell Sziget nevet kapta. 1921 és 1973 között Welfare Island-nek hívták. A sziget megközelíthetősége hosszú évtizedekig okozott fejfájást a sziget lakóinak és Manhattan közlekedési hatóságának. Gyakorlatilag a hetvenes évekig a szigetet csak lifttel lehetett megközelíteni, méghozzá akkora lifttel, hogy egy autó is belefért. Ma már van metró is, de azért a helyiek előszeretettel használják ezt a nagyon furcsa, és nagyon látványos közlekedési módot. Nem is beszélve arról, hogy egy csomó filmben felhasználták, hiszen tényleg nagyon egyedi rátekintést mutat New Yorkra. S hogy egy ilyen látványosság egy metrójegy árába kerül, míg mondjuk otthon a Sikló majdnem egy ezres...

Az út, mint már fentebb említettem három perc, de nagyon látványos. A zúgó East River, Manhattan, a rengeteg autó... Remélem, reméljük ez a kis videó megmutatja milyen látványos is egy ilyen utazás. Aki teheti, s New Yorkban jár tényleg menjen el, gyorsan megközelíthető, s maradandó élmény. A videón szemben látható egy épülő felhőkarcoló, ha elkészül, ez lesz Amerika legmagasabb lakóházként funkcionáló épülete. Hát tériszonyosok előnyben.

Mindezek után tovább folytattuk kalandozásainkat, ellenben, mivel most éppen jöttek hozzánk, szokás szerint a vizesek, nem folytatom, hanem a Szent Patrik katedrálisról, no meg a Metropolitan Museum of Arts egyhuszad részéről legközelebb mesélek.

Hát igen, a New York-i Metróban is tudják a választ. 

Források: http://tinkmara.com/tag/roosevelt-szigeti-libego/
http://en.wikipedia.org/wiki/Roosevelt_Island_Tramway
http://hu.wikipedia.org/wiki/Madame_Tussaud_panoptikuma

Ami a blogból kimarad, avagy a munkátlan hétköznapok…

Szóval Ancsa néhány keresett szóval leírta néhány napja, hogy hogyan is telnek a dolgos munkanapjai. Azóta van bennem a gondolat, hogy uccu neki, le fogom írni, hogyan telnek az én hétköznapjaim, amikor nem megyünk sehová. Bár most éppen az előzetes tervek szerint New Yorkban mennénk a busz felé, de kedvenc lakásunk ismét közbeszólt, Tegnap este engem hívott fel a vízvezeték szerelő, hogy gáz van, illetve víz van, az alattunk lévő szomszéd úszik. Hát tény, a fürdőszobában kicsit sok víz volt, ami első pillanatban kevésbé zavart, de ez a víz nem a kádban volt, hanem a földön. Ami kevésbé jó. S kiderült gyakorlatilag csőtörés van, ezért hajnali egyig a falat verte szét egy jóember, meg a csövet javította. Végül a gipszkarton falon csinált lyukat egy dobozzal elfedte, s azt Ancsa egészségügyi ragtapaszával rögzítette. Szóval ezek után a mára tervezett New York-i utat úgy tettük zárójelbe, mint a sicc.

Vízvezeték-szerelés éjfélkor...

Mindenek előtt egy jó tanács. Aki csak teheti a J2 vízumot olyan messzire kerülje el, amennyire csak tudja. Amikor kijöttünk az volt a terv, hogy kijövünk, belépünk az országba, s azonnal kérem a munkavállalási engedélyt.  Ez volt a terv, de már az SSN irodában közölték, hogy hát próbálni lehet, de nem sok esély van. Nem is beszélve Ancsa néhány kollégájának házastársáról, akik szintén malmoznak otthon, hiszen beadták a papírokat, s van akit már negyedszer utasítottak el. Természetesen lehetőség lett volna feketén munkát keresni, de nem akartam, mivel a bevándorlásiaktól eddig háromszor ellenőriztek, s nincs kedvem Ancsa karrierjét kockáztatni, mivel - s erre konkrétan figyelmeztettek lebukás esetén Ancsáért is mennek, s irány a reptér. 

Jövő héten csak azért is irány New York...

Szóval pár órán belül 11 hónapja lesz, hogy az Egyesült Államokban élünk, s igazából ez a tizenegy hónap volt, amikor nem sok mindent csináltam. Na jó, ez így nem igaz, háttérből igyekeztem Ancsa munkáját segíteni. Az első amit igyekeztem, hogy próbáltam lenyugtatni. Mint minden tudós, művész, az eszéből élő ember ő is, nos itt gondban vagyok a fogalmazással, de kéretik jól érteni (Ancsa, ez neked is szól, hogy kéretik jól érteni...) önző. (Bár, Ancsa szerint ez prejoratív kifejezés, de tessék úgy érteni, ahogy most én értem. Jó?) Ez azt jelenti, hogy el akar érni valamit, van egy célja, amiért tűzön-vízen át küzd. S csak az lehet igazán tudós, művész, akiben megvan az önzés is, s az alázat is. S amikor nem sikerül valami, akkor az ilyen típusú ember nehezen viseli el. Amikor azt látja, hogy mások nem értik mit akar ő, akkor ezt nehezen tudja feldolgozni. Az én egyik fő feladatom az, hogy hol hergelni kellett Ancsát, hol lenyugtatni. Főleg ez utóbbi. S amikor azt láttam, hogy kezd a fáradtságtól kibukni, akkor simán addig kellett morognom, amíg hajlandó volt eljönni egy-egy hétvégére valahova csavarogni. 

Kitünő kikapcsolódás: puzzle... Csak nekem nincs hozzá türelmem...

Persze az élet egyéb feladatai is rám hárultak. Például az ügyintézés egy jelentős része. Én ugyan nem beszélek jól angolul (bár a vízzel kapcsolatos szakkifejezéseket egyre inkább elsajátítom), de ki tudom találni vajon mit is akarnak az emberek, milyen papír kellhet. Pontosabban úgy vagyok vele, hogy az adott ügyet végiggondolom, s veszem a létező legbürokratikusabb agyamat, és elképzelésemet, s az alapján kitalálom, hogy vajon mi is lesz. S eddig ez valahogy bejött.  

Az amerikai bürokrácia egyik középpontja: a posta. Ma érkezett egy levelünk, egy esküvői meghívó, amelyet január 7-én adtak fel. Az esküvő három hete volt...

Persze vannak olyan feladatok is, melyek a mindennapokhoz tartoznak. Bevásárlás, amit egyedül nem szeretek, mert mindig elfelejtek egy csomó mindent, meg megveszek egy csomó olyan dolgot, ami nagyon megtetszik, de abszolúte semmi szükségünk nincsen rá - ilyen volt például az üdítősüvegre szerelhető szifonfej, amit Passaicban láttunk, s használtuk vagy háromszor, most meg ott áll... Nem baj, hazavisszük, ajándéknak jó lesz. Az én feladatom a mosás, ami itt - ha a mosógép működik - aránylag egyszerű. Egy óra a mosás, egy óra a szárítás, aztán majd Ancsa hajtogat. Azt nem tudtam (s nem akarom) megtanulni. 

Például ezt a szép darabot jó lesz hazavinni...

Vannak azért szerencsére olyan feladatok, melyek ezeken kívül lekötnek. Ilyen például, hogy szerencsére kitűnő kapcsolat alakult ki a Passaic-i magyar atyával, Vas Lacival, így szinte naponta beszélünk. Feladatul adta, s nagy örömmel csinálom az egyházközség honlapját, sőt nem egyszer volt olyan, hogy ide vagy oda nekem kellett nyilatkoznom, cikket írnom. Így például életemben először beszéltem a Vatikáni Rádióban, vagy pedig a legnagyobb észak-amerikai magyar nyelvű újságban megjelent életem első vezércikke, nagyságrendben 30 ezer példányban.  S mindezt önkéntes munkaként (nehogy a bevándorlásiak morogjanak) örömmel csinálom. 

Életem első vezércikke...

Azért így tizenegy hónap munkátlanság után most már nagyon hiányzik valami napról napra szóló tevékenység. Úgyhogy most már lassan nézegetem az otthoni álláshirdetéseket, munkaajánlatokat. Szívesen megyek majd haza, de nem megyek szívesen haza. Igen, ez a mondat teljesen értelmetlen volt. Megszerettem Amerikát, s egy csomó mindent még nem láttam, s már nem is fogok valószínűleg. Jó lenne még felmenni Chicagoba, jó lenne egy picit csavarogni a New England-i államokban, s csodás lenne felmelegedni Floridában, mert Philadelphiában hosszú és hideg a tél. De ezek közül minden már nem fog megvalósulni. S haza is örömmel megyek, mert egy év idegenben nagyon hosszú. Persze hihetetlen furcsa lesz visszaszokni, de majd meglátjuk. Meglátjuk, amikor jönnek majd a munkás hétköznapok. 

Ami a blogból kimarad, avagy a munkás hétköznapok…

Ma arra jutottam, hogy írok pár gondolatot a hétköznapokról, a nem csavargós hétvégéinkről, magyarul a munkáról is. Félreértés ne essék, ebben a bejegyzésben a  projekt legapróbb részletére sem fogok kitérni, mivel természetesen titoktartási kötelezettségem van, de még utalni se utalhatok rá, így csak általánosságban próbálom vázolni, hogy mivel töltjük az időnk nagy részét.

A blog, egy beszámoló a kalandjainkról, amiben szerencsére jó sok részünk akadt, s mivel Robi írásait szeretik sokan, így ezekről való beszámolókat az ő tisztje megírni. Bár a kalandok számával kapcsolatban Robinak más a véleménye, szerinte keveset mozdulunk ki, s ő sokat van bezárva, mivel nem kapott munkavállalási engedélyt. Ha tehetné minden héten menne valahova. 

Vasárnap délutáni analizálás....

A hétköznapi rutinunk itt úgy alakult ki, hogy reggel 9 körül bemegyek az intézetbe, dolgozom, kb. fél 7-7 körül hazajövök, vacsora, és analizálás, ameddig energiám van. Hetente egyszer-kétszer elmegyünk a boltba, körülbelül két hetente egy nagyobb főzés, ami utána adagokra fagyasztva könnyen elővehető, így mindig van mihez nyúlni és nem kerül sok időbe. Ezek azok a történések, amelyek az átlag olvasót annyira nem izgathatják, mert mindenkinek valahogy hasonló a napi rutinja.  Ami mégis itt nagyobb szervezést kíván az a lényegesen nagyobb munkatempó és elvárás.  

Jó néhány napra előre főzve...

Kis összehasonlításként egy-két számmal próbálom illusztrálni a két ország munkaelvárásainak különbségét. A munkaidő itt kicsit több az otthoni átlagos 8 órához képest itt általában 9-10 óra, vagy még több, de az biztos, hogy este 6 előtt az ember kellemetlenül érzi magát hogy eljön, és általában a többiek meg is jegyzik.  Ha mérések úgy kívánják ez lehet sokkal több, van aki reggeltől hajnalig mér és másnap reggel újra bent.  Nekem eddigi csúcsom még csak este fél 11 volt, így egész jól állok, de köszönhetem ezt annak, hogy a sejtjeim, amikkel dolgozom nem túl gyorsak és így kevesebb párhuzamos mérhető le. Közben fejjel folyamatosan ott kell lenni, ha korrigálni, újragondolni kell. Ebben nagy segítség hogy a témavezetőnk szinte folyamatosan bent van, és nagyon ritka az, hogy ha sürgősen kell dönteni nem kapsz segítséget.  

Ez a kép a laborban készült este hétkor. A gyerekmegőrző már bezárt, de a szülőknek még munka volt... Így a gyerekek benn rajzolgattak...

Szabadság. Otthon mindenki által megszokott 21 és plusz napok (évek, gyerekszám, veszélyességi fok függvényében). Itt 10 nap. Ráadásul a betegségeket is ebből kell megoldani, ha valami jönne, vagy van az amit mindenki csinál, miszerint reggel jól begyógyszerezve irány be. A munkaszüneti napok száma az kb. ugyanannyi, mint otthon, de ez függ az államtól, az intézménytől is. Viszont az otthon természetesnek vett húsvéthétfő, pünkösdhétfő, karácsony másnapja itt nem ismertek. Húsvét hétfőn épp a bemutatkozó előadásomat tartottam, karácsony jó pörgősre sikerült. December 24-én kora délutánig dolgoztam, 26-án szinte egész nap, ráadásul aznap még tanítottam is. 

Épp ma csináltam a 75. kísérletemet, ma volt az 5. napja a mérés és izolálásnak, még most jön az analízis és a fehérje vizsgálatok, így kb. plusz 3-4 nap. Szerencsére az elsődleges projektem jelenleg összegzési stádiumban van. Folyamatosan ábrákat, grafikonokat gyártok, lesem, hogy a diagramokon a vonalak, számok betűk, hibasáv egyforma-e. Nagyon remélem, hogy hamarosan meglesz és végre elkezdhetem írni a cikket is.

Igen, voltunk pár helyen - s mennyi helyet nem láttunk, s nem is fogunk már...

Az hogy néha elmegyünk pár helyre főként annak köszönhető, hogy Robi megszervezi a hétvégéket, keres olyan munkaszüneti napot, amit hozzátudunk tenni és elmegyünk valahová. Leggyakrabban úgy szoktuk megoldani, hogy pénteken kicsit hamarabb eljövök és vasárnap este visszajövünk, de ez is akkor ha épp nincs semmi halaszthatatlan hétvégi teendő bent, mert fő a projekt. 

Gyakorlati biológia: így működik az aligátor. :D

Összességében elég kemény, talán életem legkeményebb 10 hónapja áll mögöttem, lélekben arra készülök, hogy a maradék kettő még annál is jobban az lesz. Sokat tanultam, Robi jó szervezőképessége következtében sok mindent volt módunk látni, ez által Amerika kultúráját is valamennyire megismerhettük. Remélem lesz még mód arra hogy pár dolgot megnézzünk – pl. Metropolitan Múzeum bejárása, Szabadság-szobor, a New England-i államok... S utána következnek a nyugodt, békés hétköznapok, otthon. 

Oh, Washington...

Hát lassan minden jó véget ér, s az USA-ban tartózkodásunk is a végéhez közeledik. Ennek több jele is van. Az első, hogy Ancsának most már lassan se éjjele, se nappala, annyit dolgozik, a másik, hogy most már igen gyorsan kell még azokat a helyeket megnéznünk, vagy oda visszamennünk, amit még látni szeretnénk. Az egyik ilyen volt, hogy a Dér család kedves invitálásának engedve a múlt hét végén útra keltünk, s visszamentünk Washingtonba. Nagyon kedveljünk mind a ketten a Dér családot, hiszen rengeteget segítettek akkor is, amikor kijöttünk, s azóta is. 

A Capitolium...

Szóval pénteken felpattantunk a Greyhound buszára és... És az amerikai buszszolgáltatásról többet nem is írnék, mivel a legnagyobb erénye az volt, hogy bő egy óra késéssel, de legalább odaért. Sajnos az a kínai cég, amivel legutóbb mentünk az szünetelteti a szolgáltatását, pedig az legalább nagyjából pontos volt, s nem adtak el több jegyet, mint ahányan felférnek a buszra. 

Szombaton reggel pedig fogtuk magunkat, s nekiindultunk a nemzet fővárosának, hogy pár dolgot megnézzünk. Szerencsénk volt. Már a szerencsénk akkor elkezdődött, amikor pár nappal korábban megnéztem, a Capitolium-ba, hogy van-e jegy. A látogatás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Amikor legutóbb ott jártunk nem volt egyáltalán jegy előre több hónapra, most épp akadt négy. Így nagyon gyorsan le is foglaltam, hiszen kifejezetten érdekelt. 

A háttérben Thomas Jefferson...

A Capitolium az Egyesült Államok Kongresszusa, a szövetségi kormányzat törvényhozó ágának székhelye. Washingtonban van (Columbia Kerület), a Capitolium-dombon (Capitol Hill), a National Mall nevű nagy park keleti végén. Az amerikai nép és az amerikai törvényhozás szimbóluma, egyúttal egy jelentős amerikai művészeti kiállításnak is otthont ad. Az USA Alkotmánya szerint három részre lehet osztani a szövetségi kormányzást. Ez a három ág egymást felügyeli, egymást ellenőrzi. Ez a Kongresszus, az Elnöki Hivatal (egyszerűség kedvéért a Fehér Ház), és a Legfelsőbb Bíróság. Hivatalosan a legerősebb ezek közül a Kongresszus. A képviselőház jelenleg 435 képviselőből áll, míg a szenátusban 100 szenátor ülésezik. Az Egyesült Államok Kongresszusának a következő jogai vannak: Adók kivetése és behajtása, új hadtestek felállítása, államok közti vagy külföldi kereskedelem szabályozása, bírósági testületek létrehozása szövetségi szinten, hadüzenetek küldése... Hogy mennyire elnököt ellenőrző hatalma van, az elnök nem is köthet nemzetközi egyezményt a Szenátus jóváhagyása nélkül. 

A Legfelsőbb Bíróság volt ülésterme

Egyébként a három hatalmi ág (szinte) teljesen el van egymástól választva. A Legfelsőbb Bíróság tagja nem lehet képviselő, szenátor nem lehet elnök, stb. Ez alól annyi a kvázi kivétel, hogy a Szenátus elnöke a mindenkori Alelnök, de ő nem szavazhat, csak szavazategyenlőség esetén van szavazati joga. 

Biztos furcsán érezné itt magát, Rosa Parks, aki csak üldögélt...

A Capitolium egy hatalmas épület. Magassága 88 méter, a területe 72 ezer négyzetméter. Hivatalosan ez az a pont, ahol a Washington DC-t négy részre osztó un. kvadránsok találkoznak. Valójában a város középpontja egy picit arrébb van a Capitolium-tól. Tervezője William Thornton volt. 1793-ban kezdték építeni, a Kongresszus először 1800. november 17-én ülésezett itt, az építkezés azonban ezután meg folytatódott. Az 1850-es években az épületet jelentősen bővítették. 1909-ben a Capitoliumnak még saját földalatti vasútja is létesült, ami az épületet a környező kormányzati épületekkel köti össze, ez korszerűsítve a mai napig használatban van. Erről a föld alatti vasútról később még írni fogok. 

Balsors, akit Reagen tép... Sose értettem gyerekkoromban, hogy miért van beleírva az amerikai elnök a himnuszba...

Rengeteg értéket tartalmaz ez az épület, amellett, hogy az amerikai politika központja. Maga a látogatás egy kb. 10 éve épült látogatóközpontban kezdődik, ahol levetítenek egy 13 perces filmet. Előtte a néni, aki a mozit indította kérdezgette ki honnan jött. Hát nekünk sikerült pont egy magyar hölgy mellé leülnünk, aki 10 éve él itt egy afroamerikai férjjel... Épp nyitottam a szám, hogy benyögjem: Hungary, amikor megszólalt mellettünk... Hiába kicsi a világ. A film után vezetett túrán vettünk részt, egy nagyon jó hangulatú, vidám idegenvezetővel. Sajnos az üléstermekbe nem lehetett bejutni, de többek között láttuk a Rotundát, ami a Capitolium közepe. Kicsit olyan, mint Budapesten az Országház kupolaterme. 29 méter átmérőjű, és több mint 50 méter magas. A tetején (ugyanúgy, mint Budapesten) dupla kupola van, melynek a legtetején áll az amerikai Szabadság szobra. Tele van az amerikai történelmet megörökítő festményekkel, illetve a legjelentősebb alakokat tartalmazó szobrokkal. A kupolát, mivel néhány évvel ezelőtt DC-ben volt egy földrengés most jelenleg felújítják, de azért jól látogatható. Egyébként érdekesség, hogy ezen a helyen ravatalozzák fel azokat a személyeket, akikről a Kongresszus olyan határozatot hoz, hogy olyan sokat tettek az USA-ért, hogy érdemesek rá. Például itt volt felravatalozva Kennedy is. 

Az USA történetét ábrázoló festménysor...

A Rotundában jelenleg 11 szobor van, melyből hat un. örök szobor, tehát amíg áll az épület ott lesz, a többi pedig addig, míg a kongresszus akarja. A hat örök szobor hat elnököt ábrázol, Washingtont, Garfield-et, vagy éppen Gerald Fordot. Rajtuk kívül helyet kapott még Martin Luther King, vagy egy szoborcsoport, mely a nők szavazati jogáért küzdőket ábrázolja. 

Több száz szobor van, de mindegyikre ki van írva: ne nyúlj hozzá...

Láttuk ezen kívül a Legfelsőbb Bíróság első üléstermét, s sok érdekességet. Emike, akivel voltunk külön megkérte az idegenvezetőt, hogy mutassa meg nekünk az egyetlen magyar érdekeltségű szobrot is. Sajnos az idegenvezetőnk ezt elfelejtette, de annyira szégyellte magát, hogy külön, soron kívül, s szabálytalanul visszavitt bennünket, s megmutatta Kossuth Lajos szobrát. A rotunda alatti un. Kriptának nevezett helyről nyíló kis teremben van, igen illusztris társaságban, Churchill és Havel volt cseh államfő mellett.

Házigazdáinkkal Kossuth Lajos szobra mellett...

Az idegenvezetőnk még egy kis ajándékkal meglepett bennünket, bevitt a látogatóktól elzárt területen lévő földalatti vasút állomásra, amely összeköti a különböző kormányzati épületeket, s amelyeket a szenátorok és képviselők, valamint a személyzet használhat. Ezen a napon - mivel hétvége volt - nem közlekedett a szerelvény, de azért egy titkot sikerült felfedezni. Egy kifüggesztett lapon fel volt tüntetve az összes szenátor és kongresszusi képviselő belső telefonmelléke, így ha valaki fel szeretné hívni Joe Biden-t, aki amellett, hogy a szenátus elnöke, az Egyesült Államok alelnöke is, a 9-2424-es számot tárcsázza, miután felhívta a Capitolium központját.

A kongresszusi metró, s jobbra a telefonszámokat tartalmazó lista... 

Magát a Capitolium-ot föld alatti folyosó köti össze a Kongresszusi Könyvtárral, annak is a legrégebbi és legszebbnek mondható épületével a Thomas Jefferson-épülettel. A Kongresszusi Könyvtár az Amerikai Egyesült Államok nemzeti könyvtára, mely Washingtonban található négy épületben. Ez a világ legnagyobb könyvtára mind fizikai méretei, mind tárolt könyveinek, dokumentumainak száma szerint. A könyvtár elsődleges küldetése, hogy a kongresszusi tagok által felvetett kérdéseket kutassa. Bár a könyvtár nyitva áll a nyilvánosság előtt, csak könyvtártagok, kongresszusi tagok, a legfelsőbb bíróság bírói és más magas rangú hivatalnokok nézhetnek bele a könyvekbe. Csak úgy nem lehet egyébként könyvet kikérni, egy héttel előbb kell online jelezni, hogy ezt vagy azt a könyvet szeretné megkapni az ember, s ha a fenti személyiségek egyike, akkor megkaphatja. A könyvtár vezetőjét mindig az Elnök javasolja, s a kongresszus nevezi ki. 

Hát pár év és pár kilométer eltelt. A bal oldali a péceli Ráday kastélyban készült egy nagyon forró napon...

Maga a Thomas Jefferson-épület, amelyet láttunk 1897-ben nyílt meg, nagyon szépen kialakított épület. Az előcsarnokában többek között Gutenberg egyik első nyomtatott Bibliáját is meg lehet tekinteni... Külön látogató erkély van a turisták számára, akik meg szeretnék nézni magát a könyvtár olvasótermét, mert bemenni - természetesen nem lehetett.

Az előcsarnok...

Természetesen magyar érdekeltség itt is akadt, hiszen a Kongresszusi Könyvtár egyik legnagyobb nyelvtudású könyvtárosa Sólyom C. Lajos, aki 1868-tól haláláig, 1913-ig végzett a könyvtárban rendszerező és feldolgozói munkát. Hogy azért ennek a könyvtárnak a méreteit érzékeltessem több, mint 130 millió könyvvel, fényképpel, levéllel, iratokkal, hanganyaggal stb., megközelítőleg 848 km hosszúságú könyvespolccal rendelkezik. Ami azt jelenti, hogy Budapesttől Nürnbergig lehetne eljutni ennyi könyvespolcon...

A Kongresszusi könyvtár olvasóterme

Mindezek után a Capitol Hillt a hátunk mögött hagytuk, s átmentünk a Nemzeti Archívumba. Itt egy kicsit sorba kellett állni, ami a mínusz jópár fokban annyira nem volt kellemes, de megérte. Vendéglátóinkra, meg az idő előrehaladtára tekintettel itt célzottan és kizárólag azt a termet kerestük meg, ahol az USA történelmének legjelentősebb emlékei vannak, a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példánya, az USA alkotmányának eredeti példánya és az első tíz alkotmánykiegészítést tartalmazó Bill of Rights. Nagyon szigorúan őrzik, légmentes tárlóban, ahol még vaku nélkül is tilos fényképfelvételt készíteni. Hát az Alkotmányról nem is sikerült, mert az őr hölgy nagyon szigorúan rám szólt, hogy kapcsoljam ki a fotógépet.

A Függetlenségi Nyilatkozat és az Alkotmány otthona...

Ránéztünk az órára, s arra a döntésre jutottunk, hogy ha még bejutunk akkor megnézzük a Nemzeti Katedrálist. Szombaton négy órakor zár, de mi négy előtt egy perccel odaértünk, s noha a pénztár már bezárt, hát mi belógtunk. A Washingtoni Nemzeti Katedrális (Szent Péter és Pál Székesegyház) egy templom Washington DC-ben, az Egyesült Államokban. Az ország második, a világ hatodik legnagyobb temploma. Az Episzkopális Egyház, azonbelül pedig a Washingtoni Egyházmegye gondozásában áll.

A Nemzeti Katedrális

Maga az épület 1907 és 1990 között épült, ami azért érdekes, mert sokkal régebbinek gondolná az ember. Stílusa a neogótikus, amit jól jelképez például a hatalmas rózsaablak a kórusnál. Több érdekességet is talál az ember, ha kicsit nézelődik, például emlékeznek rá, hogy Martin Luther King Jr. utolsó Istentiszteletét itt tartotta, illetve több elnök is itt van eltemetve. Ez a templom is súlyosan megsérült a 2011-es washingtoni földrengésben, s így most is újítják fel.

Egy érdekesség.  A katedrális tornyain és kiszögellésin rengeteg faragott vízköpő és groteszk látható. Szám szerint 110 darab. 1980-ban a National Geographic World Magazin támogatásával gyermekrajz-pályázatot írtak ki az északnyugati torony groteszkjei (a szobrokból nem folyik a víz) megtervezésére. A harmadik helyen Christopher Rader a Csillagok Háborúja című filmsorozatból ismert Darth Vader „vízköpő munkája” végzett, amelynek modelljét egy évvel később Jay Hall Carpenter szobrász készített el és Patrick J. Plunkett faragta ki... Csodálkoztunk is, hogy a templomi shopban (mert természetesen volt) mit keres Darth Vader szobra...

Miután igen kimerültünk mindannyian, így a Washington melletti Maryland államban található szállásunkra mentünk, ahol a Dér családdal egy kellemes estét töltöttünk. S másnap délelőtt úgy döntöttünk, hogy nem megyünk sehova, mert a kinti hőmérséklet a mínusz 10 fokot is meghaladta, nem is beszélve a szélről. Így csak délután mentünk be DC-be, ahol még két dolgot néztünk meg nagyon gyorsan. Az egyik a Vietnámi háború emlékműve volt.

A vietnámi emlékműnél...

A Vietnami-emlékmű (Vietnam Veterans Memorial) nemzeti háborús emlékhely. A vietnami háború inspirálta az alkotót, amit 1982-ben adtak át a nyilvánosságnak. A fal 75 méter hosszú, 3 méter magas és 58,256 darab név szerepel rajta – 8 nőt is beleértve – akiknek a neve egyenként bele van vésve a V-alakú márványfalba; bar 1200 név meg hiányzik... Az emlékmű összesen három részből áll, az egyik ez a hosszú fekete márványfal, ezen kívül még van a Három katona szobra, amely a hadsereg három ágát jelképezi, illetve a Vietnámban szolgált nők szobra. Ez utóbbin három egyenruhás nő segít egy sebesült katonát.

A Vietnámban szolgáló nők emlékszobra... 

Mivel kegyetlen hideg volt, ezért a szabadtéri ötleteket teljesen zárójelbe téve beugrottunk a Történelmi Botanikus Kertbe. Ezt Washington ötlete alapján 1820-ban hozták létre, s jelenleg több mint hatvanezer növény él itt. Zárt, fűtött épület, nagyon szép látvánnyal és hihetetlen illatokkal. Különösen érdekes, hogy Washington kellős közepén (pár lépésre a Capitolium-tól) egy kis dzsungel található... S a másik érdekessége, hogy ez volt az egyetlen múzeum-jellegű hely, ahol nincsen múzeumi üzlet. Mert eddig Ancsával azt mondtuk, hogy múzeum az USA-ban elképzelhetetlen múzeum shop, gift shop nélkül. Na tessék van kivétel.

Dzsungel a város közepén...

Ezek után fájó búcsút vettünk Emikétől a házigazdánktól és kiszálltunk a kocsiból az Union Stationnál. Ez a vasút- (és busz) állomás DC legnagyobb vonatállomása. 1908-ban épült, jelenleg ezt is felújítják. Maga az épület egy érdekes egyvelege többféle építészeti stílusnak, a fő homlokzat klasszikus, diadalíveket akar jelképezni, a nagy belső terek a régi fürdőket akarják másolni... S a központi csarnokban leüldögéltünk, megittunk egy-egy koktélt, majd a vonat úgy repített bennünket haza, hogy az odaúti négy és fél óra helyett bő másfél óra alatt Phildelphiában voltunk...

Az Union Station, s azon belül is a hely, ahol egy kivételesen jó koktélt ittunk... 

Washington nem a nagy épületek, pontosabban nem a nagy felhőkarcolók városa. Nem is baj. Rengeteg a látnivaló. Remélem, hogy még azt meg tudjuk itt létünk alatt tenni, hogy egy szombat reggel lemenni, s éjjel vissza, hiszen még mindig van legalább öt hely, melyet látni szeretnénk... S még annyi város van itt az USA-ban, amire sajnos biztosan nem jut idő. Hiába egy év nagyon rövid idő...

Vízprobléma, most már a köbön...

És sajnos nem a köblábon, ahogy errefelé a víz és egyéb ilyen dolgok mértékegységét számolják. Immáron szeptember óta naponta, hetente visszatérő problémánk, hogy a vízrendszere a háznak, hát hagy bizonyos finoman fogalmazva hiányérzetet maga után. S igen, tudom, ez otthon se mindenütt megoldott, sőt még Pécelről is tudnék hosszan mesélni, amikor a vízszolgáltató lököttsége miatt decemberi hóesésben kellett kicserélnünk a teljes vízrendszert, de ez már egy kissé bosszantó. 

Neki legalább van elég vize... :D

A dolog egy szép szeptemberi vasárnap délután kezdődött, amikor is vendégünk volt, s megérkeztünk Passaicból. Vendégünk aznap este akart felülni a repülőgépre, illetve fel is ült, mondván irány a festői Magyarhon. Gondolta, előtte beugrik a tus alá. Hát ez megvalósult, csak a tusból nem jött a víz. Az egész házban nem volt. Először a bejövő csővel volt gond, aztán azzal, hogy a pumpa, amellyel nyomják fel a vizet, víz hiányában besült. Kicserélték. A helyzet nem javult. 

Sajnos ezen a problémán még a házszentelés sem segített... :D

Azóta nagyjából húsz-huszonöt olyan nap volt, amikor reggel, vagy este arra döbbentünk rá, hogy nincs víz. Vagy ha van is olyan kicsi a nyomása, hogy hát rendes fürdésről szó se lehet. S ami érdekesség, rendes, nyilvános uszoda nincs Philadelphiában. A Jeffersonnak van egy úszómedencéje, de oda csak éves belépőt lehet kapni, ami hatszáz (600) dollár. Fejenként. Illetve nekem még több is, mert nincs Jeffersonos belépőm. 

Azért ahhoz hideg van, hogy ez alá álljunk be... 

Több alkalommal írtunk barátságos, majd sokkal kevésbé barátságosabb leveleket a landlordnak (így nevezik errefelé a főbérlő céget), hogy ha már vizet nem biztosítanak, de elvárják, hogy mi időre fizessünk, akkor szíveskedjenek már valamiféle visszatérítést adni, mert hát mit is mondjak, kicsit problémás, hogy itt állunk (nem) megfürödve. Amikor már a hatóságokkal fenyegettünk akkor hajlandóak voltak 366 dollár 50 centet elengedni. Hogy ezt hogyan számolták ki, egyike azon rejtélyeknek, melyekre valószínűleg nem fogok rájönni. Egy tippem van, megnézték az órát, amikor Ancsa bejelentette a problémát, s az órát, amikor elvileg kijavították, ezt összeadták, s levonták a egy hónapban levő órák számából... S mindezt dollárosították. 

Hétfőn elkezdték kicserélni a vízcsövet, ez elvileg mára, csütörtökre sikerült is. Ujjongás a köbön, reménykedtem, hogy most, most... Most se. A víznyomás nulla. Jelenleg négy szerelő vakargatja a fejét, mert ugye mi lakunk a 302-es apartmanban, a 202-es jó, a 602-es tökéletes, de a 302, 402, 502 nem működik. Úgyhogy most már Ancsa írt, hogy hagyják már nyitva a teljesen üresen álló 301-es lakást, hogy legalább természetes szükségleteinkre átmehessünk. Vagy ha semmiképp nem tudják megoldani, akkor átcuccolhassunk oda. 

Nem kérek óceánnyi vizet, csak egy kádnyit, meg hogy a wc lehúzható legyen....

Most a választ várjuk. Költözni abszolúte nincsen kedvem, mert akkor megint el kell menni az áramszolgáltatóhoz, a gázosokhoz és ki kell hívni a neteseket, hogy átrakjanak mindent. Még jó, hogy a hét végére elmegyünk Washington DC mellé (sikerült jegyet szereznem a Kapitóliumba, így ha már a Fehér Házat nem lehet megnézni, akkor legalább ezt), s fürdünk egy jóízűt.

Addig pedig marad az öntögetés...

Sokszor kapom a kritikát, hogy túl kritikus vagyok Amerikával. De egyszerűen nem hiszem, hogy szeptember óta nem lehetett ezt a hibát kijavítani. Ennyi idő alatt már egy házat felépítenek...