2015. augusztus 1., szombat

Egy kis ráadás...

Már több mint három hónapja volt, hogy felültünk a repülőgépre, s egy iszonyú hosszú utazás után hazatértünk Magyarországra. Ez alatt, meg ez után többször is nekiültem, hogy írok még egy bejegyzést, mintegy lezárásként ebbe a blogba. Aztán ez valahogy elmaradt, utána meg úgy gondoltam, hogy már idejét múlt,
Sok minden történt azóta. Ancsa azonnal visszaállt a laborjába dolgozni, én meg elkezdtem munkát keresni, ami mostanság itthon nem könnyű. Szerencsém volt. Másfél hónap után, itt Pécelen találtam jogi asszisztens munkát. S nyugodtan írhatom - nem csak azért, mert esetleg a kollegáim olvasnák - élvezem a munkám. Azt mondhatom, hogy a helyemen vagyok. Saját asztalom, saját irodában. Saját feladatkörök, saját kihívások. Ez kellett nekem. 
Ancsa közben visszament Amerikába. Na jó, csak három hétre, de most éppen ott van. Először Chicago, IL-be ment, mivel volt ott egy konferencia, amire még az ösztöndíj, amivel kinn voltunk adott támogatást. 
A Wallis (Sears) toronyban 
Mivel én csak fényképeket láttam, meg amit Ancsa elmesélt, így másodkézből tudok beszámolni. Többek között arról, hogy járt a régi nevén Sears, most Willis-toronyban. Ide szerettünk volna eljutni kettesben, de nem sikerült. De neki legalább igen, s így hoz nekem majd onnan hűtőmágnest. Ja, persze, nem is meséltem, de a hűtőmágnes-gyűjteményem hat hetes utazás után, egy forró júniusi napon megérkezett. No, meg az összes többi csomagunk is. Eme gyűjtemény azóta az itthoni hűtőinket díszítik, de azért nem bírtam ki, hogy ne tegyem híressé, hiszen rákaptam arra, hogy Wikipédia oldalakat írjak, így megírtam a hűtőmágnes szócikket, melyet a saját mágneseinkkel illusztráltam. 
Kis gyűjteményünk...
Szóval Ancsa július 18-án felült a repülőre, s mivel csak így volt jegy Isztambulon keresztül elrepült Chicago-ba. Bevallom, kettős érzésem volt, s ez neki is a fejében járt. Amerika valahogy közös buli volt. Most pedig egyedül repül. Amit sose szerettem. Másik oldalon szorítottam neki, hogy legyen sikeres a konferencia, hiszen itt azt a kutatást mutatta be, amit egy éven keresztül csinált. S persze, amit lehet megnézett. Például a fentebb megemlített tornyot is. A Sears torony 1973-ban épült, s egészen 1996-ig a világ legmagasabb épülete volt. Most jelenleg az USA második legmagasabb épülete a New York-i One World Trade Center után. A Willis Tower kilátóterasza, a Skydeck, 1974. június 22-én nyílt meg a torony 103. emeletén. 412 m magasan van, és Chicago egyik leghíresebb nevezetessége. Az ide látogatók megtapasztalhatják, mennyire leng ki a torony egy szeles napon. Derűs időben el lehet látni Illinois-on túl is, Indiana, Michigan és Wisconsin államokig. 
Jó magasan van...
Aztán pár nappal később átrepült Philadelphiába, s elfoglalta jól ismert Martin Hall-unkban a szobáját. Ebben az épületben töltöttük első amerikai hónapunkat. S azóta napi 10-12 órát dolgozik abban a laborban, ahol dolgozott. S járja azokat az utcákat, amiket közösen jártunk. S szenved az amerikai 35-40 fokos hőségben. Fura innen kérni, hogy ugorj már be ide, vagy oda, ahova közösen mentünk. S az is igaz, hogy házasságunk négy éve alatt ennyi időt még nem töltöttünk külön. S még egy hét. Szegény nagyon hosszú úton keresztül jön haza. Először fel kell repülnie Chicago-ba, mivel így volt megfizethető jegy. Ott sok-sok, majdnem 10 órát kell várnia. Majd szintén a jó öreg Konstantinápolyon keresztül hazatér, úgy, hogy vasárnap érkezik haza. Már eléggé várom. Persze, addig olyan dolgokat is meg kell csinálnom, amik nagyon fontosak, például takarítani, mert még morogni fog. 
Kár, hogy nem ezzel a hajóval jön...
Utána folyik tovább a magyar életünk. Három hónap alatt sokat gondolkodtam azon jó lenne-e visszamenni. Egyfelől igen. Az életkörülmények sokkal jobbak, s valahogy olyan jó poén, hogy kinn van az ember. Másfelől nem. Itt van a családom, találtam egy jó munkát... De Amerika bármi is lesz, életem része marad. Egy izgalmas, gyönyörű kaland. Egy közös kaland. Még akkor is, ha most Ancsa egyedül van kinn, nélkülem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése