A Szabadság megvilágítja a világot - szóval irány a Bözsi.

Ezután a kis egyháztörténeti kutatás után térjünk vissza múlt heti kirándulásunkhoz, amikor is az Ellis-sziget után áthajóztunk a Szabadság-szoborhoz. Mindenek előtt egy kis humorforrás. A Szabadság-szobor egy női szoboralak. S meg nem mondom miért, amikor először láttuk én halkan felkiáltottam: ott a Bözsi. Miért pont Bözsi? Lila fogalmam sincs, lehet, hogy asszociáltam a budapesti Erzsébet-híd és a Kisfaludi Strobl Zsigmond által emelt Szabadság-szobor női, még rosszabb nyelvek szerint dugóhúzót formáló nő alakja alapján neveztem eme szobrot el Bözsinek. S ez most már - legalábbis kettőnk között  - rajta is marad. 

A szobornak persze van hivatalos neve is, mégpedig: A szabadság megvilágítja a világot. Meg hosszú és bonyolult története, hiszen a rézből készült szobrot Franciaország adta az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének százéves évfordulója alkalmából. A szobrász Frédéric Auguste Bartholdi volt, a belső szerkezet mérnöki munkáit Gustave Eiffel végezte. Ugyanaz az Eiffel, aki Párizsban tornyot épített, Budapesten meg állomást. Mármint a Nyugati Pályaudvar az ő cégének a munkája.

Maga a sziget, a Liberty-sziget, eredeti nevén a Bedloe-sziget, 1956-ban kapta ma is használt nevét. Egyébként jogi helyzete különleges, úgynevezett exlávé, tehát hivatalosan maga a sziget New York állam része, de körülötte a víz már New Jersey-hez tartozik. Mielőtt a szobor oda került volna 1800-tól egy erőd, mégpedig a Fort Wood erőd épült oda, s ennek a falait később fel is használták a szobor talpazatához.

Maga szobor kinézete aránylag ismert. Egy nőalak áll, egyik kezében fáklyát tart, a másik kezében meg táblát, aminek felirata szép latin számokkal  1776. július 4., az Egyesült Államok függetlenségének kikiáltása. A nőalak egyik lába láncokon áll, ez jelképezi az elnyert szabadságot. Az United States Information Agency (USIA) szerint a korona hét ága a hét tengert és a hét kontinenst jelképezi. A teljes magasság a talajtól a fáklya tetejéig 93 méter, beleértve a talapzatot is. Maga a szobor 46 méter magas. A szobor tömege 204 tonna. S hihetetlen mennyiségű lépcső vezet fel a talpazatba. Nem is beszélve a koronáról.

Ami a szobor történetét illeti, nos ahhoz el kell mennünk Franciaországba. Az akkori politikai helyzet nagyon egyszerű volt. A franciák támogatták a függetlenségi háborúban az USA-t, mivel azzal is gyengíthette a régi ellenfelet Angliát. S miután eltelt bő száz év arra gondoltak, hogy ezt egy emlékművel pecsételjék meg. Magát a Szabadság-szobrot nem ide tervezték, szobor Port Szaíd-ban állt volna és a tervek szerint Egyiptom fényt visz Ázsiába lett volna a címe. Az ihletet ehhez az Abu Szimbel-i templomok óriásszobrai adták. Ez a projekt folytatódott volna, ha Egyiptom akkori vezetője, Iszmáíl khedive nem találta volna túl költségesnek. Így aztán kitalálták, hogy kerüljön az USA-ba. A szobor mintája Eugène Delacroix A Szabadság vezeti a népet című képének főalakja volt. Az első kisméretű modellt 1870-ben építették. Ez jelenleg Párizsban található, a Luxembourg-kertben.

Két szobor... :)

Az ötlet megszületett, de hát mint mindenhez ehhez is pénz kellett - volna. Abban egyeztek meg a lelkes támogatók, hogy a talpazatot Amerika, a szobrot Franciaország építi. A pénz lassan gyűlt, a szobor lassan készült, állami támogatás nem érkezett, ellenben egy otthon is ismert név a makói származású  Joseph Pulitzer igencsak támogatta az újságjai segítségével a projektet. A szobor 1884 júliusában készült el Franciaországban és 1885. június 17-én érkezett meg New Yorkba az Isere fregatt fedélzetén. A szobrot 350 darabban szállították, 214 csomagban. A szobor összeállítása négy hónapig tartott. 1886. október 28-án az Egyesült Államok elnöke, Grover Cleveland leplezte le több ezer néző előtt. A vicc, hogy ez ugyanaz a Cleveland, aki mint New York-i kormányzó egy az egyben megtagadott 50 ezer dollárt a talpazat építésének támogatására.

Szóval ide látogattunk, s az első ami feltűnt az a hihetetlen biztonsági intézkedések voltak. Akkora puskákkal sétáltak katonák, hogy ahhoz képest egy Kalasnyikov egy kis csúzli. Ezen kívül a szoborba való belépés előtt még egy fémkereső kapu, még egy ellenőrzés. S persze nem teljesen értettem, de amikor először beléptünk a területre (még az Ellis-sziget előtt) ki kellett dobnunk a folyadékot, hiszen reptéri biztonsági szabályok vannak. Az Ellis-szigeten vettünk egy-egy folyadékot, azt meg itt dobatták ki. Hátha a folyékony atombombát a hajóúton kihalásztuk, s most fel akarjuk robbantani a szobrot. Mondjuk ennyi volt a kellemetlenség, utána a látvány mindenért kárpótolt. Persze a koronába nem tudtunk feljutni, mert hónapokra előre nincs jegy, de bevallom nem is hiányoltam, amikor láttam azt a hihetetlen meredek csigalépcsőt, ami még vagy 35 méter magasba visz fel.

Körbesétálva a talpazaton előttünk volt egész New York (na jó Manhattan), s az egész valahogy szürreális látványt nyújtott. Ez volt talán az első eset, amikor belegondoltam, egész gyerekkoromban annyira elképzelhetetlen volt, hogy én valaha is eljussak az Egyesült Államokba, s most itt vagyok, most itt élek már majdnem egy éve, s néhány hét, s hazamegyünk, s megint elképzelhetetlenné válik, hogy valaha is visszajöjjek, legalábbis hosszabb időre. S megállapítottam mi lehet a szabadság. A szabadság az, hogy oda mész, ahova akarsz és amikor akarsz. S talán ez lehetett azoknak is a gondolata, akik hajóval érkeztek az Ellis-szigetre, s megpillantották a Szabadság-szobrot. Bár Charles Vamossy kedves ismerősöm, aki 1957. január 16-án érkezett a USNS Marine Carp hajón pont nem láthatta, mivel hatalmas volt a köd. De az érzés, az biztosan megvolt. 

Egyházfai kutatások

Igen, és tudom. Adós vagyok még a Szabadság-szoborral, íródik is, csak hát kicsit most sok a dolgom. S ez nagyon jó. Tegnapi nap életem  egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb napja volt. A múltban jártam. Igaz, mondhatni, csak virtuálisan, de mégis. 100 évet mentem vissza a történelemben, hogy megtaláljak néhány embert. 

Sok régi könyv elérhető már a neten, ebben sok adat van...

A dolog Vas Laci atyával kezdődött. Pontosabban a Hajnal című újsággal. A Hajnal egy heti, majd havilap volt 1908-09-ben jelent meg, s az első Passaic-i plébános Messerschmiedt Géza szerkesztette. Igazából nem maradt belőle Amerikában fellelhető példány, s ezért egy ismerősöm segítségével otthoni forrásból igyekszünk összeszedni az összes létező számot. S amikor már a 13. számot digitalizáltam megjegyeztem Lacinak: nos, fogyott az öreg (mármint kicsit udvariatlanul Géza atyát öregnek neveztem) pénze, mert már nem az elegáns kék festékkel, hanem sima fekete festékkel nyomtattatta ki az újságot. 

Hajnal - egy száz éves friss újság....

Ekkor elhangzott (leíródott) a varázsszó. Vajon hány éves lehetett? A templom szentelés évkönyvében (mely 1903-ban jelent meg) alig néz ki 35 évesnek. Mégis honnan jött ez az ember? A 100 éves évkönyv lakonikusan annyit jegyez meg, hogy keveset tudunk róla. Magamban forrt a gondolat, az nem lehet, hogy egy alig 100 éve élt emberről, aki templomot épített, oltárt tervezett, újságot adott ki ennyire keveset tudjunk.

Ilyen adatokat lehet találni...

Nem is beszélve az őt követő két plébánosról, akikről még lakonikusabb rövidséggel írt az évkönyv: nem maradt fenn róluk semmi adat. S ekkor nekiestünk. Bevallom picit úgy tünt, hogy egymást hergelve - mármint a szó jó értelmében - kutattunk újabb és újabb adatok után. Hol itt bukkant fel egy születési dátum, hol ott egy halálozási évszám.

Megtalálható rengeteg sír fényképe is a neten...

S miközben ezt kerestem eszembe jutott egy pár hónapos emlék. Néhány hónapja amikor Hollywoodban jártunk részt vettünk egy túrán (benne volt a Los Angeles Pass-ban), ami végigvitt a sztárok háza mellett. S miközben tartott a túra egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Miért nézegetem én ezt? Ez az ő magánéletük. Nem tartozik rám, hogy mibe került a házuk, s milyen az úszómedencéjük. S mikor ez az emlék az eszembe jutott elgondolkoztam. Nem-e hasonlót teszek én most is? Kutatok egy-egy ember titkai után. Meg akarom tudni mikor, hol, hogyan éltek, hogyan haltak meg.

Valamint még több halotti bizonyítvány...

Aztán rájöttem, hogy ez teljesen más. Én most nem vájkálni akarok, hanem megérteni, hogy kik is voltak azok az emberek, akik vállalták, hogy hazájuktól távol éljenek, követték a híveket ide, az Újvilágba. S igen. Tudtam meg olyan dolgokat, ami akkor lehet, hogy kellemetlen, sőt kínos volt az adott illetőnek, vagy az őt körülvevőknek. De ez mind 80, sőt 100 éve történt. Azok az emberek már mind halottak. S lehet, hogy jobban lehet tudni hol is van a sírjuk, mint azoknak az atyáknak, akik őket szolgálták.

Sőt mi több magyar keresztelési anyakönyveket is digitalizáltak...

Ezt a tíz embert akit most kutattunk több dolog is összeköti. Mind katolikus pap volt. Egy kivételével mindegyiket bizonyíthatóan a történelmi Magyarország területén szentelték pappá. Illetve ez csak a kilenc plébánosra érvényes, volt egy atya akit ideiglenesen helyeztek Passaicra, mint adminisztrátor, ő amerikai volt. S mind hosszabb-rövidebb időt töltött Passaicban. S kettő kivételével mind itt Amerikában alussza örök álmát.

Mind itt is élt... S ez a templom nekem is sokat jelent...

Meg akartam ezeket az embereket ismerni, s talán azt mondhatom sikerült. Ma Laci atyával ketten vagyunk, akik elmondhatjuk: tudjuk kik voltak Passaicon a magyar plébánosok. S bár félek attól, hogy én leszek az egyetlen akit ez esetleg érdekel, de úgy gondolom, hogy ezek a pionírok megérdemlik, hogy - ha már annyit foglalkoztam ezen a blogon Passaiccal - meg legyen osztva az életük. Még egy érdekesség. Az USA-ban a személyiségi jogok kifejezés picit mást jelent, mint otthon. Itt nyilvános adat valaki születése és halála. Az interneten kereshető. Ahogy nem egy esetben - igaz csak régi - de halotti bizonyítványok is. S ennek segítségével rengeteg adat megismerhető. Nem vájkálás céljából. Hanem, hogy megismerje és megértse az ember azt a kort, s az akkori állapotokat.

Rev. Messerschmiedt Géza A Passaic-i Magyar Templom alapító lelkipásztora 1902 – 1911

Egyházközségünk első plébánosa, Rev. Messerschmiedt Géza (hivatalos okmányokon: Messerschmidt Géza, illetve Geysa Messerschmidt)  Bodrogon (Somogy megye) született 1870. július 4-én. Édesapja Messerschmiedt Géza, édesanyja Görgei Amelia. Azt tudjuk, hogy Kassai Egyházmegyés pap volt, de pappá szentelésének időpontja ismeretlen. 1902. január 19-én a Phoenicia fedélzetén érkezett Hamburgból Boulogne, New York kikötőjébe, nem bevándorló vízummal. Kiérkezése után a  Cleveland, OH, (Cleveland e. m.) Szent Erzsébet e. k. káplánja lett, s ennek keretében ellátta a Lorain, OH, (Cleveland e. m.) Szent István egyházközséget, mely ekkor még saját templommal nem rendelkezett, majd 1902. december 24-étől (bár a 25. éves évkönyv december 2-át nevezi meg a kinevezésének, valószínűleg ekkor érkezhetett a településre, de ő maga több helyen is december 24-ről ir) Passaicon plébános. Eddig úgy tudtuk, hogy itt halt meg, de kiderült, hogy 1911-ben (miután ellene feltételezett anyagi visszaélésekre hivatkozva feljelentést tettek a Newark-i püspöknél) a Toledo, OH, (Toledo e. m.) Szent István egyházközség plébánosa lett, mondhatni helyet cserélve Passaic-i utódjával. Pontosan nem tudni, mikor hagyta el Passaicot, de az biztos, hogy új szolgálati helyére már súlyos betegen érkezett, 1911. december 14-től folyamatos orvosi kezelésre szorult. 1912. március 29-én, 3:00PM-kor, 41 éves korában Toledo, OH-ban hunyt el.  A Calvary Cemetery-ben nyugszik, Toledo-ban, Lucas megyében, Ohio államban.

Rev. Schimkó János Pastor 1911-1913.

Egyházközségünk második plébánosa Rev. Schimkó János (más forrásban: Simkó János, John P. Schimko) 1883-ban született ismeretlen helyen. Pappá szentelési időpontja és egyházmegyéje ismeretlen. Az Egyesült Államokba 1905-ben érkezett.

1908-től toledói Szent István egyházközség plébánosa 1911-ig. 1911. december 21-től 1913. október 8-ig Passaicon plébános. 1913. október 15-től haláláig a Pennsylvania-i Bethelem, PA-ban a Kapisztán Szent János templom plébánosa. 1918. június 20-án hal meg 35 évesen. Betlehem, PA-ban nyugszik a Holy Saviour Cemetery-ben.

Rev. Kovács Lajos Pastor 1913 – 1915

Egyházközségünk harmadik plébánosa, Rev. Kovács Lajos (más változatban: Rev. Louis Kovacs, Lajos von Kovacs, Rev. Louis Von Kovacs de Jardanhaza, Járdánházi Kovács Lajos) volt, aki Nagykanizsán született 1879. augusztus 31-én. Édesapja Kovács Lajos, édesanyja Bunsel Hernin (Kovács Hermina) voltak. A középiskolai tanulmányai után Budapesten joghallgató, de ezt abbahagyva teológiai tanulmányokba kezdett. Még joghallgató korában közeli ismeretségbe került Ady Endrével, akivel gyakran levelezett Amerikából is. Miután egy évet a temesvári püspöki udvarban töltött, 1900. április 6-án szentelte pappá Dessewffy Sándor csanádi püspök. 1900-ban Nagyőszön valamint Gyarmatán (Temes megye), 1901. november 10-tól Szenthuberten (ma: Bánátnagyfalu), majd Mezőkovácsházán káplán, amíg le nem betegedik. 1904. február 5-től Nagybecskereken káplán és hitoktató. 1904-ben sikertelenül próbálja magát országgyűlési képviselőnek megválasztatni.  Az Egyesült Államokba 1905-ben vándorolt ki. 1905-től Dillonville, OH, 1906-ban Perth Amboy, N.J. (Metuchen e. m.), az ekkor épült a Magyarok Nagyasszonya templom plébánosa, 1907-08. között New York, NY (New York e.m.), Szent István e.k., 1911-ben South Bend, IN, (Forth Wayne-South Bend e. m.) Szent István e. k., 1912. májusától Bethlehem, PA, (Altoona-Johnstown e. m.) Kapisztrán Szent János e. k., 1913. október 15. és 1915. szeptember 1. között Passaic, NJ, (Paterson e. m.) Szent István e. k., 1915. szeptemberétől Youngstown, OH, (Youngstown e. m.) Szent István e. k., majd  Connelsville, PA, (Greensburg e m) Szent Imre e. k., 1918-tól Pittsburgh, PA, (Pittsburgh e. m.) Szent Anna e.k., végül 1921. decemberétől halálig Detroit, MI, (Detroit e. m.); Szent Kereszt e. k.

Habsburg Jenő főherceg 1907-ben felvette a German Cross of the Knights (Német lovagrend) tagjai közé.

Rev. Kovács Lajos Detroitban hunyt el, 1927. július 22-én 48 éves korában. A Saint Josephs Cemetery-ben nyugszik, Connellsville-ben, Fayette megyében, Pennsylvania államban, édesanyjával (+1917) közös sírban.

Rev. Marczinkó József Pastor 1915 – 1932

Marczinkó József atya Sátoraljaújhelyen született 1878. dec. 24-én. Édesapja Marczinkó József, édesanyja Nagy Júlia volt. Kassán szentelték pappá 1903. február 5-én. 1910-ben érkezett az Egyesült Államokba a Carpathia gőzösön. 1913 és 1915. között a Youngstown, OH, (Youngstown e. m.) Szent István egyházközség plébánosa volt, 1915-ben vette át a plébánia irányítását, és az ő idejében vészelte át a hitközség magyarsága az első világháborút, melynek végén bizonyos visszavándorlás is történt, csökkentve a plébániához tartozó hívek számát. 1921-ben az ő szervezésében 23 autónyi ajándékcsomagot küldtek az óhazába, amiért megkapta a Vöröskereszt Érdemkeresztje kitüntetést. 1925 és 27 között Magyar Szív címmel hetilapot jelentet meg. A gazdasági válság és egyéb körülmények az egyházközséget anyagilag szétzilálták, de a hitélet szépen virágzott – talán éppen azért. Marczinkó atyát a Szent István templom legjobb plébános-szónokának tartották. 1928-ban United States Patent 1681590 számon saját szabadalmat nyújt be, Bowling game board (Bowling játéktábla) néven, mely szabadalom a mai napig fenn áll. 1932 és 1935 közötti tartózkodási helye ismeretlen, néhány forrás Toledo, OH-t említ. 1935. július 28-án az Ohio állambeli Toledóban halt meg, a St. Vincents Hospitalban, agyembólia következtében, 5:55AM-kor.. Július 31-én temették el. A Calvary Cemetery-ben nyugszik, Toledo-ban, Lucas megyében, Ohio államban, ahol elődje Rev. Messerschmiedt Géza is.

Rev. Raile Jakab S.J. Pastor 1932 – 1933

Raile Jakab jezsuita atya 1894. október 6-án született a Baja melletti Vaskúton. Szülei Raile Antal és Faltum Rosina. Ír hangzású neve ellenére családja sok száz éve élt Magyarországon. 1912-ben lépett a Jézus Társaságba. Tanulmányait Kalocsán, Nagyszombaton, Pécsett és Innsbruckban végezte. 1925–1927-ben Bécsben, 1927–1933-ban Amerikában, 1933-tól 1935-ig Szegeden működött, 1935-től 1942-ig a jezsuita provincia gazdasági vezetője és egy ideig a provincia szóciusa. Amerikai munkáját Los Angelesben kezdte, ahol ő alapította az egyetlen kaliforniai magyar katolikus egyházközséget. Végigjárta Amerika minden magyar telepét, és missziósként szolgálta az itt élő magyarokat. Ő volt a Szent István templom plébánosa 1932 és 1933 között. A II. világháború alatt a budapesti Pápai Nunciatúra Segítő Bizottságának elnöke volt, és ebben a hivatalában saját élete kockáztatásával sok száz zsidót mentett meg a haláltól. Ennek elismeréséért 1992. február 24-én posztumusz Jad Vasem díjat kapott. A kommunista diktatúrától menekülve újra Amerikába jött, ahol minden idejét a magyar ügy szolgálatának szentelte. Megszámlálhatatlan előadást tartott a magyar sors szomorú voltáról, a Mindszenty-üggyel kapcsolatban pedig mindenkinél több helyre juttatta el a magyar fájdalom hangját. Dobosa volt a magyar sors jajkiáltásának, és buzgó hirdetője a velünk történő szörnyűségeknek: dörömbölt a nagyvilág lelkén. 1949. szeptember 6-án az országúton érte a váratlan halál. Állomáshelyére, Bostonba igyekezett Gáspár János atyával, aki az autót vezette. A bekövetkező balesetben Gáspár atya is megsérült, de enyhébben, és még fel tudta adni Raile atyának az utolsó kenetet. Sírja a Jesuit Cemetery at Campion Centerben van, Weston-ban Massachusetts államban. 

Rev. William Furlong Administrator 1933 és 1938

Raile atya távozása után a megyéspüspök az angol anyanyelvű Furlong atyát bízta meg az egyházközség szolgálatával. A plébánosi kinevezést nem kapta meg, mert a jóindulatú püspök magyar lelkipásztort keresett a plébánia vezetésére. Minden valószínűség szerint Furlong atya 1938-ban azért tért vissza kisegíteni, mert Gáspár atya a newarki egyházmegye zarándoklatának vezetőjeként a magyarországi Eucharisztikus Kongresszuson tartózkodott.

Rev. William Furlong 1905. november 16-án született, és 1986. október 8-án hunyt el. A Maryrest Cemetery-ben van eltemetve,  Mahwah-ban, Bergen megyében, New Jersey államban.

Rev. Gáspár János Pastor 1933 – 1963

Gáspár János 1898. május 6-án született a Vas megyei Nagysároslakon, szülei (Gáspár János és Schmidt Teréz) tizenhárom gyermekéből másodikként. Az I. világháborúban önkéntes, mint sebesült tartalékos főhadnagy szerelt le. A szemináriumot Szombathelyen és Esztergomban végezte. 1921. december 17-én vette fel az egyházi rendet. Első állomáshelye az ausztriai Incéd volt, majd a zalai Alsóbagód és aztán Zalaegerszeg következett, ahol Mindszenty József káplánja volt. Utolsó magyarországi helye Kőszeg, ahol hat évig működött, mielőtt 1929-ben Amerikába jött. 1929-ben Perth Amboy NJ, 1931-ben Arrochar, Staten Island NY, ahol az Isteni Szeretet Leányainak rendházában a kedvesnővérek lelkiatyja (káplánja), e melett latin és hittan tanár. Eközben a Fordham Jezsuita egyetemen apologetikát tanul. 1932-ben  az "Our Lady of Mt. Carmel Church (Woodbridge, NJ) plébánosa.  1933. október 14-től a passaici Szent István Egyházközség plébánosa egészen az 1963-ban bekövetkező haláláig. 1938-ban a newarki egyházmegye zarándoklatának vezetője a magyarországi Eucharisztikus Kongresszusra. Energikus, tetterős, nagy munkabírású vezető volt, aki megszilárdította az egyházközséget és irányította a magyar közösséget a két legválságosabb időben, a második világháborút követő években és az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időkben. Éveken át volt az Amerikai Magyar Szövetségnek egyik igazgatója. 1963. február 19-én New Yorkból tért haza, ahol megtekintette a Mona Lisa-t, s a plébánián az emeletre ment fel, ahol valószínűleg rosszul lett (szívszélüdést kapott), ennek következtében a lépcsőről leesett, s koponyaalapi törést szenvedett el. Passaicban, a St. Mary kórházban hunyt el 1963. február 21-én. A Calvary Cemetery-ben nyugszik, Patersonban, New Jersey államban. Temetését McNulty volt patersoni, akkor buffalo-i püspök végezte, február 25-én.

Rev. Dunay Antal Pastor 1963 – 1977 

Dr. Dunay (Demetrovics) Antal 1915. febr. 27-én született Nagykölkeden. Középiskolai tanulmányait Kőszegen, a bencéseknél végezte. A bécsi egyetemen, majd Esztergomban, végül megintcsak Bécsben, a Pázmáneumban készült föl papi hivatására. 1939-ben szentelték pappá Bécsben, ugyanott 1948-ban teológiai doktorátust nyer. Magyarországi állomáshelyei a Budapest-Herminamezői Szentlélek Plébánia, a felsővizi-városi Szent Anna, a kelenföldi Szent Gellért plébánia. Mindszenty bíboros figyelmeztetésére és utasítására a letartóztatás elől nyugatra szökik, ahol először az ausztriai magyar menekülttábor lelkésze, majd 1949-ben Amerikába érkezik, és a northamptoni (PA) Magyarok Nagyasszonya Plébániára kerül. 1963-tól plébánosa templomunknak egészen az 1977. május 29-én bekövetkezett haláláig. Az ő működése alatt látogatta meg plébániánkat Mindszenty József bíboros 1974-ben. Az Our Lady of Hungary Cemetery-ben nyugszik, Northampton-ban, Northampton megyében, Pennsylvania államban.

Rev. Török Béla Pastor 1978-1990.

Török Béla atya 1919. május 25-én született a Vas megyei Pinkamindszenten. 1943. június 27 én szentelték pappá. A szombathelyi egyházmegyéből menekült el 1950-ben, amikor alsószölnöki hívei figyelmeztették a letartóztatás veszélyére. 1952-ben került Amerikába, ahol először Michigan államban káplánoskodott, majd tizenegy évig a Whittemore-i St. James Church, aztán pedig Harbor Beach-ban egy német-lengyel egyházközség plébánosa volt. 1978-ban, Dunay atya halála után vette át a Szent István plébániát, amelyet 1990-ig, nyugdíjba vonulásáig szolgált az ő csöndes, reflektorfényt kerülő módján. Az ő idejére esik a plébánia körüli település demográfiai arculatának megváltozása, aminek következményeképpen sok hívő hagyta el a plébániát. Nyugdíjas éveit otthon, a nyugati határ mentén családja körében töltötte. 1998. február 22-án halt meg a burgenlandi Rechnitzben.

Rev. Mustos István Sch.P. Pastor 1990 – 2007.

Mustos (Nemesvámosi) István atya 1931. augusztus 10-én született Veszprémben, az ősi magyar városban. A gimnáziumot a kegyes atyáknál végezte, és 1949-ben ő maga is belépett a Piarista Rendbe. 1956 novemberében hagyta el Magyarországot és Rómában folytatta tanulmányait, ahol a Gergely Egyetemen szerzett teológiai fokozatot. Szerzetesi örökfogadalmát 1957-ben tette, pappá 1958. április 20-án szentelték Rómában. 1959-ben érkezett Amerikába, hogy csatlakozzék azokhoz a piarista atyákhoz, akiknek célja a Rend amerikai tartományának megalapítása volt. Matematikai és fizikai tanári diplomáját 1966-ban kapta a buffalói Canisius College-ban. Először Buffa-lóban tanít a Rend ottani iskolájában, majd 1969-ben Devonba helyezik át, ahol majdnem két évtizedig, 1987-ig a gimnázium igazgatója. Vezetése alatt az iskola anyagi helyzete és hírneve megerősödött. Ezalatt négyszer választották meg a tartomány helyettes provinciálisává és ő képviselte az iskolát a Főiskolai Bizottságban. 1985-ben a keleti partvidék Magyar Papi Egyesületének elnöke lett. 1987 és 1990 között a trentoni Szent István magyar plébánia káplánja, ahonnan 1990-ben került Passaicra, a mi egyházközségünk plébánosává. Azokban az években közli a három liturgikus évet felölelő heti elmélkedéseit a Katolikus Magyarok Vasárnapja. A külföldi magyarok püspökének, Miklósházy Attilának amerikai delegátusa. A Máltai Lovagrend észak-amerikai magyar csoportjának káplánja. Passaici tevékenysége alatt nagy energiával fogja össze nemcsak a plébániai híveket, hanem az összes itt élő magyarokat és azoknak különböző szervezeteit. Tevékeny támogatója a magyar cserkészetnek, iskolának, múzeumnak, minden magyar megmozdulásnak, szervezetnek. Mint a püspök delegátusa gondját viseli több más, papi ellátással küszködő magyar plébániának, és az ő áldozatos munkájának is köszönhető, hogy több magyar plébánia még mindig szolgálja a magyar híveket. Munkájáért 1998-ban a „Pro Ecclesia Hungariae” kitűntetést kapta a Magyar Püspöki Kartól. 1990-től 2007. júniusig a New Jersey Passaici Szt. István templom plébánosa, majd Magyarországon a Székesfehérvár-i papi otthon lakója. Hosszú és súlyos szenvedés után 2008. április 20-án hunyt el papszentelésének 50. évfordulóján. Temetése  2008. május 14-én volt a budapesti Újköztemetőben, a piarista parcellában.

Ahol először láthatták a Szabadság szobrát... Még csak rácsok mögül...

Mindenkinek van, még ha nem is így nevezi, úgynevezett bakancslistája. Ez azt jelenti, hogy egy olyan képzeletbeli, vagy valós lista, amely azokat a helyeket tartalmazza, amelyeket még látnia kell, addig amíg ezen a földön jár - vagy fogalmazhatnám durván fel nem dobja a bakancsot. Az egész ötlet egyébként egy pont ezt a címet (Bakancslista) című filmből származik. A film két haldokló öreg férfiról szól, akik rájönnek, hogy az életük eddig egy unalmas és semmirevaló élet volt. Nem akarnak így meghalni, ezért írnak egy listát – ez a bakancslista –, arról, hogy mit szeretnének még az életük hátralévő részében csinálni. Jack Nicholson a gazdag és nagyképű Edward Cole-t játssza, Morgan Freeman pedig a szegény és szerény autószerelőt Carter Chamberst alakítja. Szerintem azok túl, hogy egy kiváló filmvígjáték, nagyon elgondolkodtató... Nos, a bakancslistám járt az eszemben amikor szombat reggel ismét nekiindultunk New Yorknak. Hiszen olyan helyekre tartottunk, s erről fog ez, s a következő bejegyzés szólni, amely régen rajta van az én képzeletbeli listámon. 

Még jó, hogy tavasz volt...

Egészen pontosan egy kis kitérőt tettünk, mert kedves ismerőseinkkel, akiknél többször is voltunk Washington mellett volt találkozónk. Ők most épp Philadelphia mellett jártak, egy 92 éves néninél, s gondoltuk egy pár percre összefutunk. Hát, szeretnék így kinézni 92 évesen. Mind testileg, mind szellemileg teljesen rendben van a néni, valamint kiderült, hogy Ancsa dédapját a hölgy férje tanította Budapesten a baptista teológián, s a hölgy emlékszik Ancsa dédapjára. Telefonszámot, életrajzot kaptunk, s megbeszéltük, hogy rövid itt létünk során egyszer még kiugrunk hozzá, s reményeim szerint készítek vele egy interjút is. 

New York, New York... 

Mindezek után nekiindultunk a télbe, mivel előző nap, ha már a tavasz első napja volt esett vagy 4-5 incs hó. Az utak szerencsére nem voltak csúszósak, s hamar megérkeztünk a Liberty Park-ba. Ha valaki a Szabadság szobrot, vagy az Ellis szigetet akarja megnézni két oldalról közelítheti meg ezeket a szigeteket. Az egyik New Yorkban a Battery Park felől induló komp, a másik pedig New Jersey oldaláról a Liberty State Park felől induló kompjárat. Ezek negyven percenként közlekednek. 

Érkezik a komp New York felől

Mindenesetre két helyet terveztünk megtekinteni, két számomra, aki nagyon érdeklődöm a történelem iránt érdekes helyet. Az egyiket (amelyet másodjára látogattunk meg) szinte mindenki ismeri, Amerika jelképe, a Szabadság szobor. Nos, ma nem fogok a szoborról írni, mivel a másik témám bőven kimeríti egy blogbejegyzés keretét. Ez pedig nem más, mint az Ellis Island, Ellis-sziget volt. Talán azt mondanám, hogy ez volt a maga idejében Amerika kapuja, s ajtaja. 1892–1954 között ez a sziget volt a legforgalmasabb bevándorlási ellenőrző állomás. 

Sokszor hallottam, hogy innen látták először a Szabadság-szobor. Persze, miután megépült. S ekkor még rácsok mögül

Egyébként érdekes, hogy a sziget egy része New Jersey-hez, egy része pedig New York államhoz tartozik, ami abból derül ki, hogy az ajándékboltjában a New York-i TAX (magyarra fordítva ÁFA) szerint, még az éttermében a New Jersey-i TAX szerint kell adózni. Ez csak azért tűnt fel, mert megtartottam mind a két helyről a nyugtát, s ezen jól látszik. Félig-meddig egyébként ez egy mesterséges sziget, először egy aránylag kicsi sziget volt egy erőddel (a Gibson erőddel), majd fokozatosan töltögették fel, míg el nem érte a mai méretét. Nem kellene elvben hajóval közlekedni, hiszen New Jersey-ből egy kis vashíd is vezet át, de azt 2001. szeptember 11. után lezárták, így ma már csak hajóval közelíthető meg, kivéve azoknak, akik szeretnének egy kis ólmot magukba, mert a fegyveres őrök igen szigorúak. 

Miért különleges ez a hely? Mielőtt Ellis Island megnyílt, közel 8 millió emigráns érkezett New York-ba. Ezt a tömeget Manhattan alsó végén kialakított állomáson ellenőrizték. A szövetségi kormány 1890-ben átvette az irányítást és létrehozta az első szövetségi ellenőrző állomást a szigeten. Az első ellis island-i, emigránsokat ellenőrző állomás 1892. január 1-jén nyílt meg. Az első állomás fából épült, ami 1897-ben teljesen leégett. Azután éghetetlen anyagból újjáépítették. A sziget területe nem volt elégséges az emigránsok ellenőrzésére, ezért feltöltötték, megnagyobbították a szigetet. 1892-ben, egy ünnepség keretében nyitották meg az új állomást. Az első évben közel 450 000 emigráns haladt át az ellenőrző állomáson.

Megnyitása óta, több mint 12 000 000 emigráns haladt át az ellenőrző állomáson 1954-ig, amikor végleg bezárták. Az ellis island-i bevándorlási rekord éve 1907 volt, amikor 1 004 756 emigráns érkezett... Az USA lakosságának egyharmada vezetheti vissza őseit az ellis island-i bevándorló állomásig. A múzeum fényképeit megtekintve magyar bevándorlóra is akadtunk... Vajon mi lett vele? Nem lehet tudni. Ahogy nem tudni sokakról, akik itt jöttek be az országba. Nem kevés emberről beszélünk. 

Vajon mi lett vele? Megtalálta a számítását? Hol élt? S hol nyugszik?

Papíron, noha hallottam már más véleményeket is, az ide érkező emigránsok kb. 2-5 órát töltöttek a szigeten, amikor is első lépésben egészségügyi vizsgálaton estek át. Ha minden rendben volt, akkor elindultak jobbra, ha nem, akkor irány a kórház. Ott alaposabb vizsgálat következett. Egy teremben megmutatták azokat a jelzéseket, amelyeket itt gyorsan az orvosok a ruhára rajzoltak krétával. 14-15 féle betegséget próbáltak szűrni a mentális betegségtől a szembetegségen át, a TBC-ig. Ha valaki gyanús volt, az mint említettem további orvosi vizsgálatra ment. S elég sokan voltak így, mert a kórház-szárny, amely most csak kísérettel, s biztonsági sisakban látogatható, az évek során egyre, egyre nőtt.

Mentális betegséggel diagnosztizált bevándorlók. Az X jól látszik a ruhájukon.

Azok akik átjutottak az orvosi vizsgálaton, s nem találtak náluk - első ránézésre - betegséget a bevándorlási hivatal emberei elé kerültek. Ez egy hatalmas csarnokot jelentett, ahol boxokba ültették be a bevándorlókat, s ott kellett várakozniuk. A hangulatot el lehet képzelni. Nemzetiségek vegyesen, közös nyelv nincs. Csak közép és kelet Európából 8,2 millió ember érkezett ide. S a rettegés, hogy vajon mi lesz. Beengednek? Megtalálom a számításomat? Mi lesz a jövővel? Ki tudom hozni a családomat?

A nagy csarnok, ma már üresen... Pontosabban aki itt sétál, az már csak turista...

Amikor végre szólították az embert, akkr egy ügyintéző elé került, majd 29 kérdésre kellett válaszolniuk. A bevándorlóknak rendelkezniük kellett kezdőtőkével (18-25 dollár). Ez mai árfolyamon nagyjából 4-500 dollárt jelent. Bár a szigetnek a bevándorlók között rossz volt a híre, de mégis aki ide eljutott - ami szintén nem volt egyszerű, az általában bejutott az országba. A bevándorolni szándékozók 2%-át utasították el. 

Bevándorlók érkezése...

S ha sikerült minden tortúrán átjutni kezdődhetett az új amerikai élet. Kinek hogyan sikerült. Ki merre kapott irányítást, ki merre ment el. Sok magyar került ekkor Passaicba, New Brunswickba, s persze ekkoriban élte életét a New York-i magyar negyed is. Persze mindehhez el kellett indulni, mindehhez pénz is kellett. Itt - már akinek volt - be tudta váltani... Hiszen a szigeten étterem, üzletek, s pénzváltó üzlet is üzemet. S látszik, hogy mennyire sok magyar jöhetett ki, mert a cégtáblán nagy betűvel szerepel magyarul, hogy pénz váltó üzlet. 

Első találkozás a dollárral...

Bevallom, engem egy kicsit megrázott, megérintett ez a sziget. Magam elé képzeltem - na jó nem egyenként - azt a sok millió embert, aki ide megérkezett, viszontagságos hajóút után. Persze előtte még sok-sok hónap, talán év gondolkodás, ügyintézés, a családtól való elválás (hiszen a bevándorlók többségéből a családapák előbb kijöttek, s a feleséget, gyereket csak akkor hozták aki, amikor már valamiféle egzisztencia megvalósult), s a szülőföldtől való elköszönés. Picit, sőt nagyon más, mint a mi helyzetünk, akik bizonyos szinten mi is bevándorlók vagyunk (ha jogi értelemben nem is) még egy bő hónapig. Mi naponta tudunk az otthoniakkal beszélgetni, néha már sokat is. Most, hogy jóapámat műteni kellett (szerencsére jól van) egy kis készülék (telefon) segítségével azonnal megkaptam a híreket, s az eredményeket. Akkor ez teljesen más volt. A hazamenetel esélytelensége, az otthoniakkal való kapcsolattartás hihetetlen szűkre szabott lehetősége, az új nyelv... Mind, mind hatalmas teher lehetett.

A fénykép aláírása szerint ők is magyarok voltak. 

Picit kutattam, amikor ennek a bejegyzésnek a megírására készültem, mert szerettem volna tudni, hogy végül is, vajon hány magyar haladhatott át a szigeten, addig, amíg 1954-ben végleg bezárták. Mondjuk, tény, hogy 1924 után már kevésbé használták, inkább deportáló intézmény lett, azokat tartották itt fogva, akik gyanúsak voltak,. Utoljára 1954-ben egy norvég bevándorló, Arne Peterssen jutott át az itteni ellenőrzésen. Mégis, akkor hány magyar jöhetett át a szigeten? Nincs rá pontos válasz. Az amerikai magyar kivándorlók elsô kis csoportja Kossuth Lajos nyomában, 1849 után emigrált, s kevesen voltak, akik ezek közül le is telepedtek az Egyesült Államokban, de ekkor még a sziget nem létezett. 

Csavargó lett, vagy milliomos?

A nagy kivándorlási hullám 1880 után indult el és az I. világháborúig tartott. A hazai szegénységtől menekülő, Ellis Islanden partraszálló egyszerű emberek zömükben nem kivándorlók, hanem vendégmunkások voltak, akik százezrével, sőt bizonyos években (1904, 1907, 1910, 1913) kétszázezrével hagyták el magyar hazájukat a biztosabb állás, s a jobb kereset reményében.  Az I. világháború után az amerikai bevándorlás-korlátozást keresztül erőltető ún. kvóta-törvények (1921, 1924) radikálisan lefaragták a kivándorlók számát, s Magyarországról egészen 1965-ig, tehát több mint negyven éven át mindössze évi 473 (!) embert engedtek be az Egyesült Államokba. Ekkor kerültek Amerikába a szellemi kivándorlást képviselő magyar géniuszok, a nagy természettudósok, orvosok, filmesek, előadóművészek. Ekkor terjedt el az a mondás, hogy a magyarok nem mások, mint marslakók. 

Irány Baltimore... Anya és lánya oda kapott utazási igazolványt.

A többek közt Marx György által leírt történet szerint Enrico Fermi tette fel a híres kérdést, vajon hol késnek a földönkívüliek, ha az intelligencia kialakulásának valószínűsége a világegyetemben olyan magas. A történet szerint Szilárd Leó válasza ez volt: – „Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat.” A válasz azon a tényen alapult, hogy Magyarország – azon belül is Budapest (néhány belvárosi középiskolája) lélekszámához mérten valószínűtlenül nagy számban adott nagy tudósokat a világnak. A marslakók legendája a második világháború idején Los Alamosban terjedt el. Teller Ede maga is büszkén emlékezik vissza rá, hogy sokan felfigyeltek a „marslakókra”, a magyar tudósokra, akik gyakran mutatkoztak együtt és ilyenkor egy mások számára valószerűtlen nyelven – magyarul – beszélgettek. Visszaemlékezések, cikkek, tanulmányok mely magyar tudósokat tartanak a marslakók közé tartozóknak? Csak néhányan: Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő, Kármán Tódor, Bárány Róbert, Gábor Dénes, Békésy György, Lánczos Kornél, Oláh György, Telegdi Bálint, Hevesy György, Polányi János.

Ezt a történetet egyébként Áder János köztársasági elnök mesélte el, amikor Passaicban járt. 

A bevándorlási időszak egy különleges része, s ezt külön bejegyzésben szeretném majd kifejteni, az 1956-os események utáni bevándorlás. Akkor a kvóta alól felmentést adott az USA kormánya. Jelenleg néhány napja egy korabeli újságfolyamot, a Szabad Sajtó című hetilapot nézegetem, melyet majd viszünk haza az Országos Széchenyi Könyvtárba. S ezt a korszakot nagyon érdekesen és bőven írja le. Viszont az Ellis Island akkor már az eredeti funkciójában nem létezett. Azt hiszem, az ide érkező, fáradt, elkeseredett magyarok ezt annyira nem bánták. De erről néhány nap múlva fogok írni, persze előtte következzen a Szabadság-szobor... Hiszen nekünk volt lehetőségünk nem csak a rácsok mögül látni. 

Ünnepi napok az új világban

Azt hiszem megint rázós témához érkeztem, s előre félek, hogy lesz, aki azt amit írok félre fogja érteni. A hét végén megint sokat csavarogtunk (félreértés lehetőség Nr.1: Igen, Ancsa is jött, még akkor is, ha van aki szerint mást se csinál Amerikában, mint kirándulgat - a hétvégéink van, hogy szabadok, s akkor megyünk - elsősorban azért, hogy én ne csavarodjak be...), ismét ellátogattunk a Metropolitan Múzeumba, s még mindig nem végeztünk vele. Hatalmas. Erről már írtam legutóbb, s még fogok is, mert még egy alkalommal el fogunk menni. Remélem. 

Legközelebb ebben az öltözékben szeretnék menni a MET-be...

A múzeum után kimentünk Passaicba, s rögvest bele is csöppentünk az ünnepségekbe. Egészen pontosan egy családi ünnepségre lettünk meghívva, egy nagyon kedves családhoz, ahol házassági évforduló, névnap és születésnap is ünneplésre került. Kiváló vacsora után én is, Ancsa is olyan jót babáztunk, hogy csak na. A kis Sofia keresztelőjén már itt voltunk, s úgy látszik a lányzó megkedvelt, mert gyakorlatilag végig az ölemben ült, s még el is szunyókált volna, ha nem lett volna ünneplés. Nekem ez igazi ünnep volt. 

Mindjárt elalszik... 

Másnap pedig felvirradt március idusa, ami csak Julius Ceasarnak volt kellemetlen, mi magyarok elég jól éljük meg. S itt jön a félreértés lehetőség Nr.2. vajon ki mit ért március 15-e alatt? Mit ért egy itteni magyar és mit ért egy otthoni magyar? Otthon nem nagyon szoktam ünnepségekre járni. Jó múlt évben különleges volt, mert anyósom Magyarország Érdemes Művésze lett, s kitüntették. Ancsa pedig kiváló dolgozó díjat vehetett át. Őt is kitüntették. Én meg megveregettem a vállamat. Kitüntettem magamat. De igazából - ha nagyon őszinte szeretnék lenni - ezek az ünnepek elsősorban azt jelentik, hogy hosszú a hétvége. Hogy lehet pihenni, el tudunk menni a családi nyaralóba Zánkára, picit kimozdulhatunk a hétköznapi hajtásból. 

Előkészület

Bevallom férfiasan, hogy soha nem vettem részt nagygyűlésen, se a múzeum előtt, se máshol. Augusztus 20-i tűzijátékot is két éve láttam először élőben. Előtte, utána csak a televízióban. Miért? Talán ebben az is benne van, hogy nem szeretem a tömeget. S mielőtt rátérnék mi is volt Passaicban, egy érdekesség. Vas Laci atya 14-én éjjel nem aludt jól, s belenézett a televízió adásába. Van neki egy kütyüje, amivel sok-sok magyar tv-t tud venni, s valamelyik ismeretterjesztő csatornán az alábbi információ jutott el hozzá: Philadelphiának van köze a magyar forradalomhoz. Mégpedig az, hogy a Landerer és Heckenast nyomda, ahol a tizenkét pontot kinyomtatták egy olyan nyomdagépet használt, amelyet Philadelphiában készítették, s innen vitték oda. Ugye milyen kicsi a világ? 

Ünnepi ebéd és műsor

De ezután a kitérő után vissza az ünnepléshez. Passaicban teljesen más a hozzáállás ezekhez az ünnepekhez. (Félreértés lehetőség Nr.3.: nem azt mondtam, hogy rossz, vagy zavaró, hanem az, hogy az otthon általam megszokotthoz képest más.) Az ünnepek elsősorban annak a lehetősége, hogy a környék magyarsága találkozzon, s ünnepeljen. Ennek pedig megvan a maga kvázi szertartása, amely nekem idegenből jövőnek furcsa (lásd Nr.3), s sok szempontból elgondolkodtató. 

Vajon neki mit fog jelenteni március 15?

Passaicban hagyomány, hogy a szomszédos Clifton-i városháza előtt ilyenkor (és október 23-án) a városháza előtt felvonják a magyar zászlót és az egy hétig ott lobog. Ez nagyon érdekes esemény, sokan nézik, s keverik össze az olasz zászlóval. S most itt a zászlófelvonáson volt egy számomra érdekes esemény. Részt vett ezen Clifton polgármestere is, aki a rövid esemény elején, a résztvevőkkel együtt az amerikai zászló felé fordult, s elmondatta a Hűségesküt. Ez számomra azért volt különleges, mert még soha nem hallottam. Amikor Ancsának meséltem, kérdezte, hogy mi is az. A Hűségeskü, a Pledge of Allegiance, az Amerikai Egyesült Államokban elterjedt hűségnyilatkozat, amelyet a polgárok ünnepélyes alkalmakkor valamint az iskolások a tanítási nap kezdetekor mondanak el. A szövege az alábbi:„Hűséget fogadok az Amerikai Egyesült Államok Zászlajának és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan Nemzet az Isten színe előtt, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek.”

Számomra ez több érdekességet tartalmaz. Amerika elvileg egy szigorúan szekularizált ország, az állam és az egyházak egymástól szétválasztva vannak. Mégis, bizonyos szempontból Amerika egy nagyon vallásos ország. Az egydolláros bankjegyen az szerepel, hogy Istenben bízunk. A Hűségesküben Istenre hivatkoznak. A bíróságokon a Bibliára tesznek esküt, hogy az igazat, csak az igazat. S az Elnök se esküdhet fel anélkül, hogy a Bibliára ne tenné a kezét. Számomra ez furcsa ellenmondás. (Félreértés Nr.4.: Számomra. De ugye nem érthetek én se mindent, hiszen még picit kevesebb időt, mint egy év töltöttem el ebben az országban)

Az ünnepi műsorral kapcsolatban az alakult ki az évek, évtizedek során, hogy egyik évben a katolikus egyházközség, másik évben a református gyülekezet szervezi, rendezi meg. Most a református gyülekezet volt soron. Ha valaki szívesen megnézné, készítettem videófelvételeket, melyeket ezen az oldalon nézhet meg: Március 15-i videófelvételek

Itt látható elsőként a zászlófelvonás, s az ott már fentebb említett esemény is, a Hűségeskü.

Kedvenc kis énekesem: Keresztes Ami...

Amerikában egyébként ilyenkor komoly ünnepségek vannak, hiszen március 15-e után következik az írek nagy nemzeti ünnepe, Szent Patrik napja. Ha ma valaki megnézi a híradót, jó eséllyel szó lesz benne a Szent Patrik napi ünnepségről. New Yorkban például karnevál lesz, Chicagoban meg akár még a folyót is zöldre festik ebből az alkalomból, de az ünnep fő központja természetesen Írország, ahol egész nap felvonulások, sörözések, és nagy bulik lesznek. De ki is volt Szent Patrik, és miért ünneplik meg?

Szent Patrik

Szent Patrik Írország védőszentje. Pedig nem is "odavalósi": Britanniában született kb. 387-ben, de 16 évesen ír rablók elrabolták, és ezután hat évig ír földön szolgált (pásztorként), míg végül visszaszökött. A története itt érdekes fordulatot vett: megkeresztelkedett, járt Franciaországban és a feltételezések szerint Rómában is, majd papként visszatért Írországba, hogy megkeresztelje az íreket (nem nehéz a történetben felfedezni a jézusi megbocsátást). Itteni életéről és munkásságáról keveset tudunk - vannak források, de kritikus szemlélettel kell fogadni azokat, mert a legtöbbet jóval halála után írták -, egy azonban biztos: sikerrel járt. Halálának időpontja is kérdéses: valószínűleg 461. március 17-én halt meg.

Ahogy kinézek az ablakon már látom, hogy Szent Patrik napja van. Ennek nagyon egyszerű az oka. Ilyenkor mindenki visel valami zöldet magán. Még Ancsát is kényszerítettem (igen, amíg kinn vagyunk, igyekszem betartani az itteni hagyományokat és szokásokat), hogy vigyen magával egy zöld ruhadarabot. Ezt a napot az írek a saját nemzetüket ír termékekkel és ír kultúrához köthető szokásokkal ünneplik meg. Ilyenkor hordószámra folyik a Guinness sör, felvonulásokat tartanak karneváli hangulatban, szól az ír népzene, és mindenki zöldbe öltözik, hogy hódoljon Paddynek, az ír nemzetnek, az ír hagyományoknak, a manóknak, a tündéreknek, a szivárvány végén elásott kincsesládának, a háromlevelű lóherének - igen, mindennek, mi Írországhoz köthető...

S igen, hogy mi köze az egésznek a háromlevelű lóheréhez. Nagyon egyszerű. Szent Patrik ezzel magyarázta el a Szentháromság lényegét. Nos, ma Szent Patrik napján, két nappal a magyar nemzeti ünnep után ünnepi hangulatban vagyok. S nem csak én. Most nézem a televíziót, s éppen New York bíboros-érseke megy a menet közepén. Le se tagadhatná ír származását. De szerintem nem is akarja.

Az írek olyanok, amilyenek. A legutóbbi bejegyzésemben elsütöttem egy skót viccet, amit volt aki félreértett. Igen, érdekesség, hogy itt Amerikában a skótok sokkal nyíltabbak, mint az írek. De akkor is most ma nagyon tetszik, hogy mindenki, akár ír, akár nem, egymásra mosolyog, s zöldbe öltözik. Na jó, nekem az egyetlen olyan ruhadarabom, ami zöld színt is tartalmaz egy melegítő felső, ami igazából piros-fehér-zöld, s egy braziliai magyar néptánccsoport ajándéka. De azért felvettem, kicsit kacsingatva március 15-re is. S gondolataimat befejezve szeretném megosztani Vas Laci atya záró gondolatait, melyeket a március 15-i ünnepségen mondott el. Talán ez ami összeköti igazán az otthoni és az itteni magyarokat: hogy összefogásra volna szükség.