Az elnök emberei nyomában, avagy egy nap Washington DC-ben

Jó pár évvel ezelőtt volt egy filmsorozat, amely felkeltette a figyelmemet. Az volt a címe, hogy az Elnök emberei. A legelső résznek volt egy alcíme is, hogy a Fehér Ház mindennapjai. Nagyon szerettem a humoráért, s azért, mert pici betekintést engedett a politika nagy gépezetébe. Már napok óta ez a sorozat jár az agyamban, amikor csak arra gondolok, hogy néhány nap, s elmegyünk Washingtonba. Igazából megfelelő indokunk is van rá, hiszen az amerikai kontinens sajátosságai miatt egy nappal korábban, szombaton tartják az Európai Uniós választásokat. A parlamenti választásokra New Yorkba mentünk, az EU-sra Washingtonba, s remélem az önkormányzati választásokat Los Angelesben az ottani Főkonzulátuson fogjuk majd abszolválni. 

A fenti rövid zene az Elnök emberei főcímzenéje volt. Nos, ma (illetve amikor befejezem ezt a blogbejegyzést akkor ez az egész már tegnap lesz) reggel kilenckor felpattantunk a Washington felé tartó buszra, s három órás utazás után oda is értünk. Míg várakoztunk a buszra, mert az természetesen késett - na jó New Yorkból jött - összeismerkedtünk egy argentin hölggyel, aki egy barátnőjével (talán lányával) utazza körbe Amerikát. Egy-két nap itt, egy-két nap ott... Ráérnek. Mondjuk abszolút nem tudták hol is van Magyarország, de mit várjunk egy dél-amerikaitól? Érdekes egyébként, hogy egy csomóan mondták, hogy majd itt nem tudják hol is van Magyarország, közben akivel csak beszéltem mind tudta... Volt aki lazán felmondta az Aranycsapat összetételét. Pedig csak egy sarki kifőzdés volt. S még egy üdítőt is adott Puskásra való tekintettel, ingyen. 

Első ulticélunk a Magyar Nagykövetség volt, de ezt pici kerülővel közelítettük meg. Ugyanis, a busz a kínai negyedbe vitt, s onnan két utcányira volt a híres-neves Ford színház. Be nem mentünk, mert négyszáz méteres sor állt, s semmi kedvünk nem volt végig állni.

The Ford's Theatre

S most egy kis történelem következik.  Abraham Lincoln amerikai elnök volt. Egészen pontosan az amerikai polgárháború alatt az Északiak vezetője. Ekkoriban ugyanis az USA két részre szakadt. Az déli államok (egy része) kivált az Unióból, s megalapította az Amerikai Konföderációs Államokat.  Indokaik között szerepelt, rabszolgatartók fenyegetése és a rabszolgaság tervezett eltörlése, ezenkívül Georgia azt a szövetségi törvényt is sérelmezte, amely az északi gazdasági érdekeltségeket előnyben részesítette a déliekkel szemben. De a fő indok az volt, hogy a hócipőjük tele volt azzal a hórihorgas fickóval, akit Lincolnnak hívtak. Kedvenc indokom még az, hogy a a fehér délieknek joguk és kötelességük volt fenntartani a rabszolgaságot, hogy ezzel a „gyengéd és hűséges” de „tehetetlen” négerek védelmezői legyenek, megvédjék a világgazdasági érdekeket és a hitet az ateista felszabadítás elől. Dél fővárosa Richmond lett, ami Washingtontól van vagy 109 mérföldre. Szóval elindult az amerikai polgárháború, s mindenki aki akarja elolvassa vagy a Wikipedián, Vagy Töke Péter: Az elnök futára című könyvében a történteket. Lényeg, észak nyert. S a győzelem után Lincoln arra gondolt, hogy elmegy szórakozni egyet, egy jó kis színházi előadásra. A Ford színházba.  1865. április 15-ét írtak. Szép verőfényes éjszaka volt. S egy John Wilkes Booth nevű gazdag, marylandi születésű ifjú, elismert fővárosi színész lazán, így végzik a zsarnokok felkiáltással odasétált Lincolnhoz, s főbe lőtte. Aztán elmenekült. Később agyonlőtték, a társait meg felakasztották. Lincolnon ez sokat nem segített, átvitték a szembe levő házba (amely ma természetesen múzeum), s rövid úton kiszenvedett. Mellesleg republikánus volt. Csak később a republikánusok és a demokraták lényegileg nézetet cseréltek. Szóval ez volt az amerikai polgárháború, valamint a Ford színház (ami egyébként egy mai napig működő színház) története. 

A pirosas épületben halt meg Lincoln. Mellette étterem. 

Mindezen történelmi kitérő után (mellesleg kívülről láttuk a Nemzeti Kém Múzeumot, ami még szintén egy tervezett látnivaló számomra), elindultunk megkeresni a Magyar Nagykövetséget. Nos, azt nem mondta senki, hogy túracipőt, háromnapi hideg élelmet kell vinni az útra. Ugyanis a Magyar Nagykövetség, hát hogy finoman fogalmazzak kinn van. De nagyon. Először is egy csomót metróztunk. Amikor kijöttünk Amerikába eléggé megdöbbentett mind a kettőnket a metró. Mármint az, hogy a hármas metró otthon egy luxusmetró ezekhez képest. A Washingtoni az más. Az elegáns. Minimalista design, de ettől függetlenül kényelmes, tiszta, szőnyegpadlós... Látszik, hogy politikusok is használják.

Mondjuk kicsit futurisztikusan sötét...

Akkor most egy pici kitérő. Előre jelzem, ez egy nagyon-nagyon hosszú blogbejegyzés lesz. Washington egy bonyolult hely. Ugyanis, az USA ötven tagállamból áll. No, meg néhány társult államból. Meg néhány külbirtokból. Meg Washington DC-ből. Ennek az ötven tagállamnak mindegyiknek van egy-egy fővárosa. Értelemszerűen Pennsylvaniának, nem, nem Philadelphia, hanem Harrisburg. Hogy ez miért van így, azt nem tudom, de érdekes, hogy nem a legnagyobb város a főváros, hanem mintha Magyarországnak Szeged lenne... Mondjuk volt Szeged Magyarország fővárosa... 1849-ben pár napig. Ezen kívül van az államoknak összességében egy fővárosa, na ez Washington DC. A DC jelentése nem az elektromossággal függ össze, nem is egy zenekar nevének második része, hanem Washington területe egyben megegyezik a Columbia Kerület területével, s egyetlen önkormányzat próbálná igazgatni. Mármint, ha hagynák. Ugyanis, itt sokkal kisebbek az önkormányzat és a polgármester hatáskörei, mert a terület felett a kongresszus rendelkezik hatáskörrel. Ők mondják meg mennyi a pénz, milyen legyen az oktatás, és milyen színre ne fessék ki a metrót. Mellesleg sok beleszólást nem hagynak, mivel Washingtonnak nincs kongresszusi képviselete, ellenben adózniuk azt bőven kell. Így nagyságrendileg 650 ezer amerikai nem tud levelet írni a képviselőjének, hogy intézzen el ezt, vagy azt, mert simán, egyszerűen nincs képviselője. Ha jól emlékszem "a világ legfejlettebb demokráciájáról" beszélünk...

Magyarország Nagykövetsége, Washington

Na ezután kis politikatan után vissza a gyalogtúrához. Nos a nagykövetség gyönyörű helyen van, de nagyon messze, főleg gyalog. Megérkeztünk, s látható volt, hogy azért a hatalmas munkatempó, melyet ezen a választáson a bizottságnak végeznie kell azért nem viseli meg az urakat és a hölgyeket. S bocsánat, kicsit morgok. Én tudom, hogy csak egy buta kis állampolgárocska vagyok, de legalább valami minimális örömet mutathattak volna, hogy milyen jó, hogy eljöttetek, rászántatok pénzt, paripát, fegyvert... Ehelyett unottan, már már flegmán intézték az ügyeket. Mellesleg az is kiderült, hogy bár az egyetlen lehetőség bejutni a Fehér Házba az, ha a Nagykövetség ebben segít, a Magyar Nagykövetség erre nem hajlandó, mondván nem utazási szerv. Ez tény, csak ezt is miért kell lekezelően elmondani? Na mindegy, a lényeg megvolt, szavaztunk.

Na ezek után visszagyalogtúráztunk a metróhoz, s miután Obama elnök fényképével ellátott jegyünket behelyeztük a beléptetőkapuba, elmetróztunk a Fehér Házhoz. Nos, a fent említett filmsorozatban még az is a fantasztikus volt, hogy hihetetlen mértékben törekedett a pontosságra. Teljes mértékben lemásolta a Nyugati szárnyat (ahol az ovális iroda is van) így nagyjából tudom, hogy melyik szoba honnan nyílik. De jó volt az egészet a saját szememmel is látni.

Egy általános fotótéma...

Azon mosolyogtam közben, hogy a sorozatomban nem egy jelenetet a helyszínen vettek fel (mivel mondjuk az egész házat értelemszerűen nem építették fel), s például az utolsó részben az egyik főszereplő pont ezen a kapun jött ki. Nem lényeges, tudom, de ez egy szubjektív blog, s nekem ez a hely fontos, s örömmel fotóztattam le magam...

C.J. is itt jött ki... :D

Mondjuk a biztonság az elsőrangú. Évről évre megpróbál néhány bolond és/vagy részeg beugrani a kerítésen, de általában 5-6 lépésen belül nyolcvanhat pisztolycsővel néz farkasszemet, ami bizony jelent némi kellemetlenséget az utána következő egy-két-tíz évben. A Titkosszolgálat abszolút jól működik, s lehetőleg úgy, hogy igazából nem nagyon lehet látni őket. Mondjuk én kiszúrtam, hiszen ott parkoltak a Pennsylvania Ave 1600 előtt. Ez a Fehér Ház eredeti címe.

Itt a felirat... Secret Service... Remélem ezért a képért holnap nem kopogtat az FBI. 

Washington egyébként egy tervezett város. Eredetileg  Pierre Charles L’Enfant francia születésű építész, mérnök és várostervező munkája, aki rövid úton összeveszett a megbízójával a jó öreg Washingtonnal. Ez az L'Enfant igazi barokk várost tervezett széles sugárutakkal, nagy terekkel. Ezt néhány helyen módosították, de alapból ezt a jóembert tartják a város alapító-tervezőjének. Egyik nagy alkotása, illetve ötlete a National Mall nevű igen nagy terület, amely a Fehér Ház környékét jelenti. Ha azt mondom nagy, akkor nem mondok eleget. Hossza 3 kilométer. Területe több mint 1,2 millió négyzetméter.

A Fehér Ház a pénzjegyek oldaláról... :)

Egy csomó minden van rajta. Igazából az volt a terv, hogy szépen megnézzük az egészet, de ismét be kell, hogy valljam, elszámoltam magam. Nem gondoltam, hogy ez ekkora. Nem gondoltam, hogy bár csak nagyságrendben egytizedét sétáztuk végig, de ma alig tudunk lábra kapni. Persze, hogy egy kis kitérőt tegyek, rengeteg a bóvli, s rengeteg az árus, akik hihetetlen ócska dolgokat, vagy néha viccesen aranyos dolgokat árulnak, pofátlan áron.

Ehem, kedvenc egyetlen nejem, tudod, hogy ha egy gyermek Amerika földjén születik még elnök is lehet? 

Tehát ez a Hill nagy. S tele van látnivalóval. Ott van mindjárt a Washington Monument. Szép magyarsággal a Washington emlékmű. Ez nem más, mint egy homokszínű obleszk (Aszterix nélkül). Kb. 170 méter magas, a teteje alumíniumból van. Az építése picit hasonlít a szegedi Fogadalmi Templom építéséhez. Elkezdték építeni, aztán 46 méter magasságban elfogyott a pénz, meg kitört a polgárháború. Ja és volt még egy párt is, akik azon kívül, hogy kellemesen utálták a katolikusokat, no meg a bevándorlókat, közölték, hogy az egésznek semmi értelme, minek építsünk ilyet. Úgyhogy az építkezés állt egy csomó évig, s ez látszik is az obleszken, mert más színű a kő. Körülötte természetesen 50 darab amerikai zászló, hogy még jobban mutasson.

Most már biztos nem dől el, mert Ancsa fogja...

A tér végén van a Lincoln emlékmű. Igazából ezt nagyon szerettem volna közelebbről is megtekinteni, előtte a mesterséges tóval, amin a Forrest Gumpban Forrest átrohan... De hihetetlen messze volt. S igazból a nyolc-tíz múzeum közül egy volt az, melyet arra a napra kiválasztottunk, s arra felé vettük az irányt. Ez pedig a Nemzeti Légi és Űrkutatási Múzeum...

Ha minden igaz pár héten belül megyünk újra Washingtonba, s akkor megnézzük ezt is.

Nos, kedves olvasó, figyelemfelhívás következik. Ami most jön az a tobzódás. Ugyanis a repülőgépekért, valamint az űrhajózásért rajongok. A repülésért nem, de magáért a vasért, főleg, ha az régi, s főleg, ha rengeteget olvastam róla. Éppen ezért régi álmom volt, hogy bejussak a washingtoni National Air and Space Museum-ba. Mert itt bizony minden megvan, ami maga a csoda. Nem álltak sokan sorba, hogy bejussanak ez egyébként szintén egy csoda. A biztonsági ellenőrzés után (belépőjegy egyébként nem szükséges, mert a Smithsonian múzeumok ingyenesek), már ott is állt előttem teljes valójában az Apolló-11 űrhajó leszálló egysége... Igazából az összes ami megmaradt abból a 110 méter magas rakétából, melyet 1969 júliusában elindítottak... Mellette ott állt a Freedom 7, az első amerikai űrhajó...

Az Apolló-11...

Maga a kiállítás rendkívül, hihetetlenül gazdag. Amennyire üres volt itt Philadelphiában az Indepencence House, olyan bővében voltunk a látnivalóknak. A repülést teljes történetét bemutatták, a Wright testvérektől, a Nemzetközi Űrállomásig.

Orville Wright (1871. augusztus 19. – 1948. január 30.) és Wilbur Wright (1867. április 16. – 1912. május 30.), meg én...

Bemutatták az leghíresebb női pilóta, Amelia Mary Earhart történetét, valamint a repülőgépét. Ő egy olyan korban volt pilóta, amikor az még nagyon a "macsó" dolognak számított. Aztán egy szép napon eltűnt, s soha többet senki nem hallott róla. Valahol a Csendes-óceán mélyén nyugszik, de hogy hol, az titok. Az egyik repülőjét ki is állították, persze odaültettem Ancsát, s mikor végre volt egy pillanat, amikor negyven kínai legény nem futott át a képen sikerült lefotóznom.

Mind a kettő a maga módján nagy felfedező...

 Aztán ki volt állítva Charles Lindberg gépe. Ő 1927. május 20-án New Yorkból Spirit of Saint Louis nevű, Ryan NYP típusú repülőgépével 33 és fél óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. 5810 kilométer megtétele után május 21-én szállt le a párizsi Le Bourget repülőtérre. Emellett egy igen szomorú és szerencsétlen esetről is híres. Gyermekét elrabolta egy banda, óriási mértékű váltságdíjat követeltek, s bár az összeg ki lett fizetve a gyerek holtan került elő. Egy strómant a villamosszékbe ültettek, de hogy valójában ki volt az értelmi szerző, az végig titokban maradt, s ma se lehet tudni. Ez az eset ihlette Agatha Christie-t, a Gyilkosság az Orient-expresszen megírására.

Spirit of Saint Luois

Nagyon tetszett ebben a múzeumban, hogy annyi mindent lehet látni. Annyi féle gép, annyi féle rakéta, annyi féle használati eszköz. S ráadásul ez még javában csak a múzeum fele. A másik fele nem messze a Dulles Nemzetközi Repülőtértől van, a hangzatos nevű Steven F. Udvar-Hazy Centerben. Hogy az illetőnek van-e valami köze a magyarokhoz még nem tudtam kideríteni, de a neve alapján igen esélyes. Ide még tervezzük a látogatást, hiszen itt a Concorde-tól az űrrepülőig minden jelen van. 

Volt még Boeing pilótafülke, DC-7-es gép, s még sorolhatnám

A kiállítás egy jelentős része azért az űrhajózásról szólt. S itt egy szolid megjegyzés. Mivel méretarányos másolatok voltak, ezért nyugodtan elmondhatom, nem egyszer felmerült bennem a mondat, hogy ez mekkora... Ki volt állítva többek között az összekapcsolt Apolló-Szoljuz űrhajó másolata, valamint személyesen a holdkomp. Hát, azt meg kell állapítani, hogy ez a szerkezet egy hihetetlenül ormótlan, alapjába véve csúnya szerkezet volt. Hogy hogyan volt bárkinek bátorsága arra, hogy ebbe beülve, leszálljon egy másik égitestre, nos azt nem tudom. 

Hogy én beültem volna-e? Naná. Csak kellett volna még néhány nadrág, tartaléknak...

Apropó nadrág. Nagyon aranyos volt a kiállításon, hogy bemutatták az ürhajósok (mármint az első csapat) személyi felszerelését. Többek között kiállítva van John Glenn és Jurij Gagarin űrruhája, melyben megkerülték a földet. Hogy ez Gagarin esetében az eredeti ruha-e, azt nem tudom, de azért fényképen megmutatom. Egyébként John Glenn a világ legöregebb űrhajósa címmel is rendelkezik, mert kb. 40 évvel az első repülése után még egyszer felment az űrsiklóval. Közben kicsit képviselősködött is a Kongresszusban, de ez egy másik történet. 

Balra Glenn, jobbra Gagarin

Hihetetlen dolog ez a holdraszállás. Mai világunkat abszolút a számítógépek határozzák meg. Egy ilyen gépen írom most ezt a bejegyzést, amikor mentünk, s kerestük a múzeumot egy kis vacak mutatta az utat. S ezek felmentek egy olyan géppel, mely számítógépének belső memóriája nem érte el az egy megabájtot. :) Ma a karórákban több memória van... Felszálltak, megtették azt a kis lépést, s leszálltak újra földön...

Az Apolló parancsnoki moduljának műszerfala

S persze az Apolló programon kívül sok mindent bemutattak, például egy újabb kép készült a világ legtöbbet fényképezett toalettjéről. Ismertetésképpen, hogy az űrben is vannak bizonyos folyamatok, s hát azokat ott is el kell intézni. S gondolom már megunták, hogy mindenki ezt kérdezi, ezért szakszerű leírással kiállították az űrsikló egyik mellékhelyiségét.

Ez se nagyobb, mint a mi fürdőszobánk...

Külön teremben foglalkoztak magával az űrsiklónak, ami sajnos már szintén a múlt. 2011-ben elrepült az utolsó. Hogy hiba volt-e leállítani azt én nem tudom, hiszen nem értek hozzá, de minden esetre azóta Amerika ember szállítására alkalmas űrhajó nélkül maradt. 

Az űrsikló méretarányos modellje.

Külön terem foglalkozik a NASA két legnagyobbnak minősülő közelmúltbeli sikerével, a Spirit és az Opportunity nevű marsjárókkal. Ezeket 2003-ban indították a Marsra eredetileg azzal a szándékkal, hogy kb. 90 napig fognak üzemelni. Ehhez képest a Spirit több mint hét évig "élt" az Opportunity pedig még a mai napig küldi a jeleket és az adatokat a földre. Szép dolog két akkora "jószágtól", mint egy tisztességes méretű kutyaól... A robotok működőképes másolatát állítják ki a múzeumban. Ezt a másolatot akkor kölcsönkérte a múzeumtól a NASA amikor a Spirit elakadt... Ezzel tesztelték le, hogy hogyan is kell kiszabadítani a rovert, ami ennek a pici járműnek a neve...

A Marsjáró másolata...

Ekkor bizony már nagyon elfáradtunk. S beültünk megnézni a Planetáriumba egy műsort. Hihetetlen volt. Néha azt éreztem, hogy a széksorok mozognak velem, pedig csak a vetítés volt olyan. Talán egyszer jártam életemben 12 évesen a kecskeméti planetáriumban, de akkor, ha jól emlékszem Barna Kriszta, aki mellettem ült sokkal érdekesebb volt, de a részletekre már nem emlékszem. Szóval fél órás üldögélés, s Ancsa részéről szunyókálás után bevetettük magunkat a múzeum boltjába. Az a jó ezekben a múzeumokban, hogy ingyenesek, tehát amit az ember el akar költeni, azt a múzeumi boltba tudja elkölteni. Vettem egy űrsikló modellt, ha már Ancsának van New York-i taxija. Ő vett egy útikönyvet, én pedig egy pólót. 

Gyerek űrhajós-ruha, sapkával... Felnőtt méret sajnos csak Floridában kapható...

Mindezek után a hazafelé vivő busz felé vettük az útirányt, menet közben rövid ránézéssel a Capitolium-ra. Itt ülésezik maga a Kongresszus, a maga két házával. Ide is ingyenes a belépés, de előre regisztrálni kell, s sajnos már augusztusra sincsenek belépők. De azért nagyon remélem, hogy valahogy majd bejutunk mégis. 

Biztonság az itt is van. Ennél közelebb nem is engedtek bennünket...

A hazafele út kellőképp unalmasnak tűnt, hiszen három órás autópálya várt ránk. Mígnem - miközben Ancsa édesen szunyókált - arra eszméltem, hogy a sofőrünk kellőképpen megveszett. Ugyebár ez egy kínai szolgáltató busza, ami nem jelent semmit, csak annyit, hogy olcsó. Méghozzá negyedannyiba kerül, mint a normális hivatalos busz. A pontosságáról meg annyit, hogy az ugyanolyan, mint a normál busz. De a sofőr sietett. Az 55, 60 mérföld/órás táblákat úgy látszik nem neki találták ki. Menet közben volt egy baleset, ami miatt állnia kellett. Ekkor válogatott kínai és angol nyelvű rövid, de erős véleménynyilvánítás keretében lement valahová, ahol legutóbb Kolumbusz idején mehetett utazó, s átkormányozta a buszt a helyszínen. Utána belekapcsolt. Azért nem tudom megmondani, hogy mennyi volt a csúcssebessége, mert a mérföldórája max. nyolcvanig mért. De én úgy láttam hajlott a mutató. Úgy száguldott a belső sávban, leelőzve mindenkit, szalomot nyomva, hogy tisztán azt gondoltam, eltévedtem, s egy Forma-1 autóba ültem be, csak az máshogy néz ki. De épen, s éppen vacsoránkat viszont nem látva landoltunk, 15 perccel a kiírt érkezési idő előtt Philadelphiában. 

Nos ez volt egy nap Washingtonban. S biztos, hogy lesz még, hogy oda megyünk. Mert bőven van mit látni. De az biztos, hogy ennyi látnivalót nem tervezünk be egy napba. Vagy ha mégis, akkor helikoptert bérlünk, hogy oda tudjunk érni mindenhova. Mert gyalog, sőt még metróval is lehetetlen.