Viva Las Vegas! - Las Vegas és a Death Valley

Szerda este, mint ahogy azt az előző részben megírtam átrepültünk Las Vegasba. Las Vegas, egy nagyon fura hely, egy nagyon fura város. Nem véletlenül nevezik Sin Citynek, azaz Bűnös városnak. A pilótánknak valószínűleg találkája lehetett az egyik kaszinóban, ezért jó fél órával korábban érkeztünk, mint a kiírt időpont, amit azért annyira nem bántunk. Talán ez az egyetlen repülőtér, ahova ekkor megérkeztünk ahol több a játékgép, mint a bolt... Végestelen végig rengeteg félkarú rabló várta a szerencsére áhítozó vendégeket... Vagy azokat, akik utolsó centjeikkel még egy próbát akartak tenni hogy hátha most...

Las Vegas Nemzetközi Repülőtér várója

Igazából jelenlegi utunkon Las Vegas mindössze egy szálláshely kívánt lenni, ahonnan csütörtökön körtúrát teszünk, majd pénteken tovább utazunk keletre, s szombaton vissza, de akkor már egy másik hotelba megyünk. Éppen ezért leszállás után az első dolgunk az volt, hogy, miután automata vonatra szálltunk, amely átszállított bennünket a kijárathoz, elbuszozzunk az autókölcsönzőhöz, nem gondolva, hogy mennyi nehézség vár még ránk emiatt a döntés miatt. 

Kilátás a 24. emeleten lévő szobánkból

Igazából egy kis kocsit vettem ki, mivel az volt a legolcsóbb, s a kis kocsi is elvisz oda, ahova a nagy. Persze. Csakhogy amikor elindultunk vettem észre, hogy ezzel a kocsival nem a Grand Canyonig, hanem a hotelig is nehéz lesz eljutni, ugyanis először is égett büdös szaga volt, másodszor pedig az autópályán se tudtam 40 mérföld/óra fölé kerülni. Pedig padlógáz, meg minden. Na mindegy, elég a napnak a maga baja, ezért nagy nehezen eljutottam a Flamingo hotelig, ahol a szállásunk volt. De micsoda szállás. Amikor kivettem, akkor pont egy akció volt, s 86%-os kedvezménnyel kötöttem le a két éjszakát, amelyet itt szándékoztunk tölteni. Hogy ez egy profi hotel abból is kitűnt, hogy már előző nap jött az email, hogy akár az interneten keresztül is csekkolhatok, azaz bejelentkezhetek, így maga a check-in alig 10 perc volt. Igaz, gond nélkül leemeltek 100 dollár biztosítékot a számlámról, de aztán a végén azt vissza is rakták. S megkaptuk 24. emeleti luxusszobánkat... Nos, az árban nagyjából ennyi volt benne. Minden másért fizetni kellett, méghozzá igencsak borsos árat. Egy joghurt 5 dollár volt, ami itt a boltban alig egy. A többiről nem is beszélve. 

Viva Las Vegas!

Egyébként érdekesség kedvéért a Flamingo Las Vegas egyik jelképe. Valódi természetvédelmi terület terül el a területén (hú ez mennyire magyaros volt), flamingókkal, amely a létező egyik legfurcsább színű - rózsaszín - madár. Mellesleg látszik azért a szállodán, hogy már hatvan éves, főleg a liftek vannak elég lepukkant állapotban. A hotelt és a kaszinót egyébként Benjamin "Bugsy" Siegel (New York, 1906. február 28. - Los Angeles, 1947. június 20.) zsidó származású amerikai gengszter hozta létre, aki egyébként kitalálta, hogy Las Vegas egész jó lenne kaszinó-paradicsomnak. A vállalkozás sikeres lett, ellenben Bugsy - noha még az öreg Al Capone is támogatta - sajnos klasszikus gengszter-módra végezte - egy kisebb géppisztolysorozat végzett vele. A Flamingo egyébként Bugsy egyik kollegájának becenevéről kapta a nevét, ez a jóember volt a pénzügyminiszter a bandában. Mindenesetre Bugsy ötlete volt a Las Vegas Strip, amely mellett a mai napig a legnagyobb kaszinók elterülnek. 

Ezek élőnek, ahogy a pelikánok és a kacsák is...

Picit nézelődtünk, aztán másnap reggel az autókölcsönző hotelben lévő kirendeltségére vettük az irányt, ahol gond nélkül lecserélték az autónkat, s ráadásul mivel a hotelben nem volt az a kategória, hárommal magasabb kategóriájú autót kaptunk, amit annyira nem bántunk, egészen addig, amíg haza nem értünk, s meg nem néztük a számlánkat. Ugyanis se szó se beszéd, levettek 300 dollár kauciót, ez még rendben van, de miután leadtuk a kocsit, elfelejtették lezárni a dossziénkat, így még 370-et. Igen komoly utánajárás után ismerték be a hibát, s tették vissza a pénzt. No, ennyi kellemetlenség belefér, de a kocsi az nagyon, de nagyon kényelmes volt. S nem is evett sokat, nem is beszélve a tempomatról, ami nagyon kellemes volt...

Sztárfotó

Erre a napra egy nagyon különleges földrajzi érdekességet terveztem be, nem mást, mint a Death Valley meglátogatását. Ennek a helynek a nevét úgy lehet lefordítani magyarra, hogy a Halál völgye. 

A Death Valley Nemzeti Park (magyarul Halál-völgy Nemzeti Park) a legszárazabb és legforróbb amerikai nemzeti park. Itt található Észak-Amerika legalacsonyabb pontja, Badwater-medence is, 86 m-rel a tengerszint alatt. Nevét 1849-ben, a kaliforniai aranyláz idején kapta bevándorlóktól, akik eltévedtek és majdnem odavesztek a völgyben. A park területe 13 647,63 km², tájegységei: a Saline Valley, a Panamint Valley nagy része, a Death Valley és több hegylánc egy-egy része.

A Death Valley a Föld egyik legforróbb területe, száraz, sivatagos, az éves csapadékmennyiség a völgyben kevesebb mint 50 mm. A barátságtalan időjárás ellenére sokféle állat és növény otthona a terület. Még őshonos, csak itt élő halfaj is van némelyik vízforrásban. A változatos geológiai múltjának köszönhetően különleges természeti képződményekben is páratlanul gazdag. Többek közt itt van a híres Zabriskie Point, a Racetrack Playa vitorlázó kövei, de találunk a parkban ércek festette sziklákat és holdbéli kanyonokat is. 1933 óta áll védelem alatt, 1994-ben nyilvánították nemzeti parkká.

Maga a táj tényleg holdbéli. Növényzet nincs, vagy csak alig, s a hőség, most novemberben is alig elviselhető, nem is beszélve arról, hogy a levegő annyira száraz, hogy szinte folyamatosan szomjasak voltunk, pedig bőven vittünk magunkkal folyadékot. Bár ezen a héten jó sok különleges képződményt láttunk, de azért az, hogy Amerika belsejében egy olyan helyen is járhattunk, ahol még homoksivatag is van, az azért nagyon meglepő volt.

Jártunk egy látogató-központban, ahol láttam egy papírt, ahol ki volt írva, hogy ebben az évben már t kb. 5 mm eső is esett. Ebből júliusban volt egy nap, amikor kész zivatar volt, mert 3 mm eső esett. Egész évről beszélek. Magyarországon az átlagos csapadékmennyiség éves szinten 500-750 mm...Az óceán felől érkező nedves légtömegeket a hegyek felfelé kényszerítik. A vízpára kicsapódik, és hegylánc túloldalára már csak száraz levegő érkezik. A Death Valley-t három nagy hegylánc választja el az óceántól: a Parti-hegység, a Sierra Nevada, végül az Argus és a Panamint hegység, a Mexikói-öböl felől érkező felhőknek a Sziklás-hegység állja útját. Éppen ezért ide csak igen kevés csapadék jut, ráadásul ez a kevés viszont hirtelen, nagy esők formájában hullik. A völgyben nincs növényzet vagy nagyon gyér, a kopár hegyoldalak pedig nem tudják megtartani a hirtelen lezúduló esőt, és ez komoly árvizekhez vezet. 2004 augusztusában egy ilyen áradásban két ember életét vesztette, és a nemzeti parkot teljesen le kellett zárni. Télen északi, nyáron déli az uralkodó szélirány.

Szinte hihetetlen de még itt is van azért víz. Badwater-medence (magyarul Rosszvíz) az USA legmélyebben fekvő pontja, 86 m-rel van a tenger szintje alatt. A tóban források törnek fel, ezért itt mindig van víz. Télen több, nyáron kevesebb, mert hamar elpárolog. A tó vize háromszor sósabb a tengernél (innen a hely neve). Ennek ellenére több állat és növény él itt, köztük a sehol máshol elő nem forduló, mikroszkopikus méretű Badwater csiga. A legmélyebb pont tulajdonképpen nem itt van, hanem néhány kilométerrel nyugatabbra. A táblát a forráshoz tették, mert a pontos hely a vízmosások miatt folyton változik, és a különbség amúgyis nagyon kicsi. 

Nagy levegőt, több mint nyolcvan méterrel vagyunk a tenger szintje alatt... A hőmérséklet 26 fok volt. Novemberben.

Természetesen ez a sivatagnak minősülő hely is olyan, hogy oázis nélkül nem ér semmit. Van egy pont a Halál Völgyében, ahol a helyi mikroklíma, meg általam nem értett okok miatt sok víz van, s ott pálmafák, meg természetesen hotelek várják a kalandvágyókat. Na ott tényleg kellemes lehet akár még nyáron is. Csak senkinek ne jusson eszébe odasétálni, mivel a völgy bejáratától kb. 50 kilométerre van ez a pont, s addigra játszva kiszárad az ember fia és lánya. 

Zöld a semmi közepén...

Bevallom egy picit jó volt szabálytalankodni, mivel hát hivatalosan a kocsibérlésnél az off-road a nem javasolt kategóriában van. De nem bírtam ki, hogy egy picit ne menjünk fel egy kanyon felé vezető úton, s ebből a videóból az a tanúság, hogy vezetni ilyen úton egy kifejezetten országútra készült kocsit, no meg kommentálni közben nem a legegyszerűbb. Nagyon nagyon nem mondanék igazat, ha azt mondanám nem élveztem...

A Death Valley egy érdekes pontja még Scotty vára, melyet én az előző videóban picit másként nevezek. Na jó a videóban több mindenre rosszul emlékszem, ezért az inkább csak az útviszonyokra jellemző. A valós történet szerint a  Scotty’s Castle (Scotty vára) a völgy északi részén, a Grapevine-kanyonban fekvő spanyol villa. Scotty, azaz Walter Scott aranybányász és szélhámos, több üzletembert is megkörnyékezett, hogy fektessenek be nem létező bányájába. Albert Johnson chicagói milliomos belement az üzletbe, de miután nem jött a várt nyereség, személyesen ment a völgybe. Az asztmás Johnson állapota a völgy száraz, meleg klímájában meglepően gyorsan javulni kezdett, és felesége rábeszélte, hogy építsenek ott egy luxusvillát. Az 1922-ben kezdődött építkezés kétmillió dollárt emésztett fel. Közben Scotty elterjesztette a pletykát, hogy a házat a bányászott aranyból építette, és ezt bölcsen Johnson is megerősítette. Az épület pompája és a hozzá tartozó történet sok ezer embert vonzott, a magánvillából prosperáló vendégház lett. Johnson a luxusvillát a Gospel Foundationre hagyta, amitől a nemzeti park 1970-ben 850 000 dolláért vásárolta meg.

Scotty vára

Nos, ez a hely már ténylegesen a Death Valley szélén van, s nem sokára elhagytuk azt is, valamint elhagytuk véglegesen Kaliforniát, s visszaléptünk Nevadába, azzal a tudattal, hogy valószínűleg utoljára láttuk a szépséges Kalifornia földjét. Szép volt ott...

Erre az estére még egy célom volt, el akartam jutni Rachel, NV-ba, megkerülve a híres 51-es körzetet. Az 51-es körzet (angolul Area 51) egy amerikai katonai bázis beceneve, amely Nevadában található, az Amerikai Egyesült Államok nyugati részén. A terület a Groom Lake nevű kiszáradt tóban terül el, melynek déli részén egy nagy területű titkos katonai repülőtér van. A katonai bázis elsődleges célja a kísérleti repülőgépek és fegyverek tesztelése és fejlesztése. Igazából a neve se ez, hanem valami nagyon unalmas katonai kifejezés, de főleg azok körében akik a földönkívüliekben hisznek, ez maga a Kánaán. Teszem hozzá, én nem tartozom közéjük, szigorúan a buli miatt akartam megkerülni, s fel akartam hajtani az un. Földönkívüliek Országútjára, ahogy itt - méghozzá hivatalosan - nevezik az egyik utat. Ha majd visszagondolok Nevadára akkor a végtelen egyenes utak államára fogok gondolni. A leghosszabb egyenes út, amelyen mentünk, úgy, hogy se kanyar, se görbölet, se semmi sem volt benne 41 mérföld, azaz több mint hatvan kilométer volt... 

Ez egy végtelen út...

Az ulticél, mint már említettem egy pici 50 fős település volt, Rachel, amelyet az 51-es körzet "fővárosának" neveznek. A "fővároshoz" ami valójában egy igazi csodálatos kis útmenti kocsma, a fentebb említett földönkívüliek országútja vezet, amelyet mi átkereszteltünk hülye öngyilkos nyulak országútjának. Ancsának átadtam a kormányt egy 20-30 mérföldre, hát öngyilkosjelölt nyulak tucatjai szaladtak elő, esetleg egy-egy rókával a sarkukban. Az egyik tapsifüles koppant egyet, de úgy láttam túlélte. Hogy érthető legyen a helyzet. Több mint száz mérföld út. Nagy része tök egyenes. Negyven mérföldenként egy autó. S erre az a lökött nyúl kirohan. 

Szóval megérkeztünk Rachel-be, ami valójában egy nagyon pici település, de több filmet is forgattak itt, például a Függetlenség napjának egy csomó jelenetét. S van itt egy valódi útmenti csehó, egy igazi kamionos kocsma, ahol megvacsoráltunk. S a kaja is jó volt. A hely meg nagyon hangulatos. A mennyezetről például a vendégek által aláírt, borravalóként itt hagyott 1 dollárosok lógtak (ránézésre több, mint amennyit maga a hely ért), rengeteg emléktárgy, természetesen hűtőmágnes...

Little Alle'inn kocsma és motel...

Ettünk, jót kuncogtunk és tovább indultunk. S itt következett be utunk egyik legpechesebb eseménye. Valami érthetetlen okból az egyébként 75 mérföld/órás sebesség 200 méteren keresztül 55 mérföld/órára lett csökkentve. S ezt nem vettem észre. S nem az a baj, hogy ezt nem vettem észre, hanem az a nagyobb gond, hogy a mellé mellékelt rendőri szervet, amely a világ végén ott állt a semmi, de tényleg a semmi közepén... Komolyan ott áll egy rendőr a legközelebbi lakott településtől kb. 50 mérföldre, a sötét éjszakában. S egyszer csak azt látom, hogy mögöttem villog. Hozzám egy szót se szólt, mindent Ancsától kért... De állítólag nagyon jól megúsztuk, mert 95 dolláros csekket kell elküldeni, s akkor köszönjük szépen. Elvileg 20 mérföld átlépésért vendégeskedhettem volna talpig bilincsben, ami az esti programomat elrontotta volna. 

E fölött érzett bánatunkban visszaautóztunk Las Vegasba, s 20-20 dollárral rulettezni kezdtünk. Végül az őrületes 52 dollárnyi nyereménnyel álltunk fel az asztaltól, ami még tisztán is 12 dollár nyereség... Úgyhogy életünk első, s valószínűleg utolsó kaszinó-játéka sikeresen ért véget. Nem sokkal később gyorsan nyugovásra tértünk, mert másnap több száz mérföld várt ránk. De erről legközelebb...