San Francisco utcáin - 1. rész: Elindulás, Golden Gate

Lassan, sőt gyakorlatilag harmadik napja vagyunk úton, s most jutottam el odáig, hogy elkezdjem a beszámolót kalandjainkról. Jelenleg San Jose repülőterén ülünk, a helyi idő reggel, mit reggel hajnali 4:57, s 6:01-kor indul a gépünk utunk második állomása Los Angeles, azon belül is Hollywood felé. Az elmúlt két és fél napot San Franciscoban töltöttük, s nyugodtan mondhatom el tudtam volna itt tölteni akár több hetet is, hiszen rengeteg a látnivaló... 

Kicsit szép nagy város? 

Azért mielőtt leírnám az élményeket - legalábbis elkezdeném - beillesztem ide azt a blogkezdeményt, amit a Minneapolis-i gépen írtam három napja, amikor jöttünk San Jose felé. A repülést ma se szeretem, de ma egy kicsit kényelmesebb gépen fogunk majd menni...

Még az utazás elején...

Szóval elindultunk erre az igencsak nagynak tűnő kalandra. Most már 34 ezer láb magasan vagyunk, az ég felhős, a kilátás csodaszép, ugyanis kivételesen én ülök az ablaknál, Ancsa alszik. Ugye, hogy megmondtam előre? Na jó, az elmúlt héten rengeteget dolgozott, tegnap is 12 órát volt benn, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa, s el tudjon jönni őszölni.

Most már aránylag sokat repültünk Amerikában, meg azért néhányszor Európában is, noha ott ez még mindig valahol úri huncutság, de én Isten bizony nem tudom ezeket a gépeket kiknek tervezik. Szerintem alulfejlett, Barbibaba méretű, törpéknek. Mert az, hogy az előttem lévő asztalkára nem tudok normálisan letenni egy nem túl nagy notebookot, az rendben van. Hogy a karomat nem tudom kinyújtani, még azt is elfogadom. De a lábamat se tudom hova tenni… S azért ez egy három órás út, elég kényelmetlen így.

Természetesen az a legjobb, amikor az ember előtt ülő illető, hopp fogja magát, s hátra dobja az ülést. Ilyenkor ő ölbéli cimborámmá válik, s ha mázlim van, észreveszem a szándékát, s még el tudom kapni az asztalkáról a gépet, különben úgy járunk mint annó az Ancsáéval, hogy mehetett a szervízbe…

Mondjuk a kilátás első osztályú

Szóval péntek este itteni idő szerint este majdnem nyolckor érkeztünk ide, ami a mi philadelphiai időnk szerint már este 11. S egy nagyon kedves házaspárt szálltunk meg a szó átvitt és valós értelmében, nem győzöm most is megköszönni Emesének és Andrásnak, hogy szívesen láttak bennünket. Ők Ancsa rokonai, még ha távolról is, s voltak nálunk valamikor nyáron Philadelphiában, s most mi jöhettünk el hozzájuk. 

Vendéglátóink velünk egy időben indulnak - Hawaii-ra

Szombat reggel kivettem egy autót, s úgy gondoltuk, hogy nekiindulunk San Francisco környékének. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mi is az, amire engem Amerika megtanított. S erre azt tudom mondani, hogy talán az elengedésre. Egy csomó ötlettel és tervvel érkeztem akár ide San Franciscoba is, de ennek egy része sajnos idő hiányában kimaradt. El kellett engedi. Annyira nagy Amerika, hogy mindent megnézni gyakorlatilag lehetetlen. 

Golden Gate a ködben...

Az első, ami nagy élmény volt, s az úgynevezett bakancslistámon ha nem is előkelő, de azért komoly helyen volt, az a Golden Gate hídon való átvezetés. A Golden Gate híd (magyarul Aranykapu) az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja, amely a Csendes-óceánt és a San Franciscó-i öblöt elválasztó szorost íveli át. A San Francisco-félsziget északi csúcsán elterülő San Franciscót köti össze Marin megyével. A Golden Gate híd építését 1933. január 5-én kezdték el, és 1937. május 27-én adták át a gyalogos forgalomnak, ezt követően 27 évig, a New York-i Verrazano-Narrows híd elkészültéig; a világ leghosszabb függőhídja volt. A híd azóta San Francisco szimbóluma lett. Az Amerikai Építészek Intézete 1999-ben listát állított össze az USA legnépszerűbb építményeiről, a Golden Gate híd az 5. helyen szerepelt. 

A hatsávos út mellett a hídon gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni.Az építkezés 1933. január 5-én kezdődött. Strauss, aki zenét nem tudott szerezni, ellenben kitűnően értett a hidakhoz, bár a függőhidakról gyakorlatilag fogalma se volt, de jól tudta eladni magát, a projekt vezetője naponta ellenőrizte a munkálatokat. A déli hídfő alapozásánál egy téglát helyezett el, amely egykori alma materéből, a Cincinnati Egyetem egyik lebontott épületéből származott. Strauss mozgatható védőhálót szereltetett fel az építkezés alá, ami akkoriban újdonságnak számított. Tizenvalahány munkást mentett meg ez a háló, akiknek utána saját klubjuk volt. Hát volt miről beszélgetniük... 

A híd színe azért elég merésznek minősíthető. Ugye a hidakat azért aránylag semleges színekre szokták festegetni, ellenben a Golden Gate az un. international orange színben leledzik. Ennek egyik fő oka nem a divatozás, nem is a látványosság, pontosabban, pont a látványosság, hiszen ezen a környéken átlagosan naponta négyszer van köd, s a komoly hajóforgalomnak nem árt, hogy ha egy olyan híd van előtte, amely elüt a környezetétől. Mellesleg az se lényegtelen, hogy jelenleg ez a híd 8,9-es erősségű földrengést bír ki, gond nélkül. Nem is árt neki, hiszen ezen a környéken aztán földrengésből van bőven.

A Golden Gate-nak több saját kilátója van, a látvány azért hihetetlen. Egyik oldalról a San Francisco-i öböl, másik oldalról a Csendes-óceán hullámai... S az utak... Azok is csodásak... A Golden Gate egyik kilátójától a 18%-os lejtő vezet lefele. Gyakorlatilag ez megfelel egy csúszda meredekségének. S mindehhez maga az út össze-vissza kanyarog. Kitűnő rallit lehetne ezeken az utakon rendezni. 

Nos, mostanra ennyi, mert be kell szállnunk a gépbe. Ott igyekszem megírni San Francisco-i kalandozásaink folytatását, hiszen láttunk óceánt, mamutfenyőket, láttuk a naplementét a Csendes-óceánba, s annyi mindent... Úgyhogy, amikor tudom folytatom... De most irány, a napfényes Los Angeles...

A mesének még nincs vége, ne aludjatok gyermekek... :)