Pakolászunk

Szóval itt van a pakolás ideje, de nagyon. A Lufthansával történt hosszas telefonhívás után úgy döntöttünk, hogy viszünk egy plusz bőröndöt. Sok honlapot olvastam végig, s a honlapokon különféle információk voltak. Így tegnap fogtam magam és felhívtam őket, s azt mondták, hogy ahova a Lufthansa megy, s nem szállunk át másik repülőgép-társaságra, akkor az amerikai desztinációba fél áron lehet feladni egy 23 kg-os csomagot. 

S mivel - természetesen - az én csomagom nehéz, ezért úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk azt a 75 Eurót, s inkább kényelmesen pakolunk. S most ez mindenre jó. Mivel egy kedves papismerősünknek felajánlottam, hogy viszek magyar nyelvű misekönyvet, ezért most ez mindenre a hivatkozási alap. A misekönyv jöhet, de az mitokondrium könyv nem? Persze, hogy az is jöhet, hiszen 23 kg-ba sok minden belefér. 

Na a szent iratok hány kilót is nyomnak? 

Szóval két napja csomagolunk. Meg mosok. Alsógatya-hegyek, póló-válogatás (lehetőleg csak olyat vigyek ki, melyet kedvenc macskám nem karmolt teljesen lyukasra), valódi és műpulik, pirospaprika, unicum szilva, pipadohány, tisztasági cucc... Még nyakkendőt is viszek, hátha szükség lesz rá. Illetve máshogyan fogalmazva, hátha kedvenc egyetlen nejem rákényszerít, hogy felvegyem. 

Egy hegynyi ruha...

Ancsa most éppen (23:33-kor) harmadik alkalommal pakolja át a bőröndjeinket és a táskáinkat. Mindjárt megyek segíteni, mielőtt bárki azt mondja, nem segítek, de, de. Csak éppen leültem megírni ezt a pár sort, hiszen pillanatnyilag nem férek be abba az előszobába. 

A káosz közepén biztosan áll... Ancsa.

Persze, közben a lakás is pakolva van, hiszen azért káoszt nem hagyhatunk itthon. Illetve hagyhatnánk, mert az ember saját lakásban azt csinál az ember, amit akar, de mégis nem célszerű. Ezért Ancsa is, meg én is ma kisebb nagytakarítást csináltunk. Például ennek része volt a hűtőszekrény takarítása. Meg a teljes lakásé. 

Még a hűtő is jól áll neki...

Hát megyek, s folytatjuk. S bizakodunk, hogy holnapra kész leszünk, hogy hétfőn már csak pihenjünk, kikapcsolódjunk, esetleg elmenjünk úszni, vagy bármi ami nem az utazáshoz kapcsolódik. De addig még el kell jutnunk. Mondjuk én már délután azt gondoltam kész van, s le is fotóztam a csomagokat. Hát kis előlegként íme, a reménybeli csomagkép...

De jó lesz ezt mind cipelni....

S most jön a slussz-poén: a két gép között (hiszen Frankfurtban átszállunk), 50 perc van. A légitársasági minimum 45 perc, éppen beférünk. Ellenben azt javasolja az útitársaság, hogy mindenképpen vigyünk pár napi ruhát a kézipoggyászba, hiszen komoly esélye van, hogy a csomagjaink nem érnek aznap oda. S akkor én majd fanyar mosolyt fogok az arcomra erőltetni, s azt mondom majd kedvenc egyetlen nejemnek: hát nem megmondtam, hogy elég lett volna csak bedobálni? Ő pedig majd a szokott fejleszedős arckifejezését küldi felém. De már Amerikában...

Elfáradva a káosz közepén, de biztosan ül...