És elméne ővéihez...

Már megint egy igen pörgős, és fogalmazhatom nyugodtan úgy, hogy igen felemelő hétvége van mögöttünk. Ahhoz, hogy a történet érthető legyen egy kicsit vissza kell menni a történelemben, egészen pontosan 110 évet. 110 évvel ezelőtt magyarok egy csoportja New Yorktól nem messze fogta magát, s templomot épített. Egészen pontosan a másodikat. Ugyanis egy templomépítésbe már a szlovák testvérekkel is belekezdtek, de már akkor is nagy volt a két nép között a barátság, s végül külön építettek egy templomot. Alig egy év alatt épült fel a St. Stephen R.C. Magyar Church. 

A templom napjainkban

Hogy miért ide telepedtek le magyarok? A hatalmas textilipar elsőrendű munkalehetőséget nyújtott. Meg talán az is benne lehetett, hogy azért itt annyira nem voltak szem előtt a nem mindig teljesen legálisan letelepülő magyarok. Felépült a templom, felépült az iskola. Az első világháború előtti idő óta, különböző formákban és nevek alatt, a külföldre szakadt magyar ifjúság itt mindig részesült magyar nevelésben. A mai napig minden szombaton járnak gyerekek, s tanulnak magyarul. Nevezetes hely egyébként Passiac, nem csak az 1926-os nagy textil-sztrájk miatt - amiben persze nyakig benne voltak a magyarok - hanem azért is, mert Mindszeny József hercegprímás 1974. május 19-én itt misézett. 

Arról is nevezetes ez a hely, hogy a keleti parton itt van magyar pap. S akkor egy kis kitérő. Mivel teológus vagyok, ezért a mise alapjába véve fontos a számomra. Mégis amióta kinn vagyunk a mise szerepe és fontossága átalakuló félben van. Otthon annyira egyszerű. Ha nem tetszik a templom, elmegyek egy másikba. Ha nem jól beszél a pap, elmegyek egy másikba. Ha nincs kedvem reggel menni, megyek este. Ha nincs kedvem este menni, elmegyek reggel. Jaj, fáj a fejem, nem megyek... Itt ez nem lehetséges. Itt tényleg rá kell szánni magát az embernek, hogy misére menjen. Mert a templom, ahol magyarul beszélnek több mint 100 mérföldre, nagyságrendileg 170 kilométerre van. Be kell buszozni New Yorkba (két óra), át kell menni a városon (kb. egy óra), s ki kell buszozni Passiac-ba (kb. 50 perc). Tehát majdnem négy óra, mire odaér az ember. Mintha nem az autópályán Szegedre mennék Pécelről misére...

S még csak nem is mi jövünk legmesszebbről. A kántor úr, aki szépen énekel magyarul, bár érdekes, hogy nem igazán szépen beszél még messzebbről Atlantic City mellől jön, három gyerekkel felpakolva. 

Szóval ennek a templomnak, ennek a közösségnek volt 110. évfordulója, s ide mentünk el, azzal a jó eső érzéssel, hogy szinte már haza megyünk. 

A főcelebráns Böcskei László nagyváradi megyéspüspök

Szombat reggel indultunk, mivel gondoltuk, hogy lesz mit segíteni. Nem is tévedtünk nagyot. Illetve inkább a pörgés mennyiségét számoltuk alá egy kicsit. Volt azért munka és volt azért szaladgálás. S egy kis kitérő, vagy inkább szolgálati közlemény. Kedves keleti parton lakók! Ha nagyon unjátok az amerikai kosztot gyertek ki Passaicba, mert itt van egy magyar bolt, egy magyar hentessel és olyan kolbász, szalonna, mint otthon. Tudom nem lényeges, de az otthonból nagyon hiányoznak az ízek, s itt tényleg hazai ízesítésűt lehet kapni. Olyan jó csípős kolbászt, hogy tényleg kétszer csíp, az inputnál és az outputnál...

Ha valaki még nem éhes, ettől a látványtól az lesz... :)

Vas Laci atyánk a maga szokott pörgésével fogadott, s mivel a főcelebránst, Böcskei László nagyváradi megyéspüspököt, valamint Vakon Zsolt püspöki titkárt éppen behozta New Yorkba egy úttal bennünket kivitt. S utána kezdődött a futkozás. Ancsa jobbra, én balra. Nem, nem megrémültünk, csak egyikünk egy valakinek segített, a másikunk másiknak. Én Laci atyával mentem el egy olasz tulajdonban lévő boltba, ahol minden, értsd és mondd minden van, mármint nemzetközi választék szintjén. Magyar tarhonya, bolgár juhsajt, szerb pálinka... Szóval ami kell. Na és ennyi zöldséget én együtt egy rakáson még az életben nem láttam, pedig boldogult nagymamámmal nem egyszer és nem kétszer jártam én piacra.

Egy csomó zöldség volt, amit még fel se ismerek...

Este aztán összeismerkedtünk a díszvendégekkel. Laci atya nagyváradi egyházmegyés, s a püspöke 10 napra kijött, hogy meglátogassa. Mivel ez egy szubjektív blog, s tudom, hogy senki nem fog megsértődni, ezért elmondhatom, azért attól egy kicsit tartottam, hogy milyen lesz egy püspök mint magánember. Mert ugye püspökökkel találkoztam én bőven, sekrestyében, vagy vizsga keretében, vagy ünnepi ebédeknél üldögélt a főasztalnál, én meg valahol futkároztam, meg ügyeket intéztem. Úgy viszont, hogy leülni vacsorázni, vagy reggelizni, közben kötetlenül beszélgetni, urambocsá, még esetleg egy malátaszörpöt is elfogyasztani közösen, erre még nem volt példa. S örömmel mondhatom, hogy Böcskei László püspök úrban egy nagyon közvetlen, nagyon baráti, nagyon emberei püspököt ismerhettem meg. Az akire azt szoktam mondani, hogy na ez egy jó ember. Ez az a kifejezés, melyet megmagyarázni nem tudok, de szerintem a többség érti. 

Főtisztelendő és excellenciás Böcskei László nagyváradi püspök

Aztán szombat este még Laci atyával is egy egész jót sikerült beszélgetni. Na ő az a típusú pap, akit lehet vagy nagyon kedvelni, vagy nagyon nem. Mert határozott, tudja mit akar, tudja honnan jön, s tudja hova kíván eljutni. S ez a gondolkodás nekem nagyon szimpatikus. Ráadásul van egy igen jó fej macskája, ami éjjel velünk aludt (pontosabban mi aludtunk az ő szobájában, s ezt tisztességére legyen mondva elfogadta). Nos, két élményről még hagy számoljak be itt. Az első, hogy néhány napja ugye voltunk Washington DC-ben, ahol vettünk egy pólót nekem. Csillagképek vannak rajta. S szombat este megyek be a sötét szobába, s Ancsa megszólal, te világítasz... Kiderült, hogy a pólón a csillagkép ábrák foszforeszkálnak... Nagyon vicces... A másik pedig, hogy ha nem is életem első, de életem első amerikai szivarját most pöfékeltem el, mivel Laci atyától - aki nagy szivaros - kaptam egyet ajándékba. S micsoda csoda, még Ancsa se fintorgott... Ellenben fotózott.

Tudom, nem egészséges, sőt. De a pipám dohánya erősebbnek tűnt.

Vasárnap reggel pedig az ünnepi misén, valamint az ünnepi ebéden vehettünk részt. Nagyon érdekes volt, amit a püspök úr mondott, amikor hasonlatot vont Erdély és Amerika között. A XVII. században a török után németeket telepítettek Erdélybe, s pontosan szabályozták, hogy hogyan kell egy települést létrehozni. S ez megvalósult Passaicban is. Először is meg kell építeni a templomot, Isten házát. Aztán a plébániát, a közösség házát. S utána az iskolát, a tanulás, az oktatás házát. Majd a lakóépületeket, az élet házát. S ha ez megvalósul akkor egy közösség megmaradhat. Passaicban már nem nagyon laknak magyarok, sok a spanyol. De a plébánia, az iskola és főleg a templom továbbra is áll és üzemel. S ez nem kis szó. Amerikában a keleti parton ez az egyetlen, önálló magyar templom, amelynek élén önálló pap áll. New Brunswikben van még egy magyar templom, de nem rég elvesztette önállóságát, beolvasztották egy másik templom joghatósága alá. 

Jópár évvel ezelőtt itt Mindszenty hercegprímás állt...

A szentmisének - számomra - külön színfoltja volt a Kolombusz lovagok szolgálata. Ez a lovagrend katolikus férfiak jótékonysági szervezete. Segíti a hátrányos helyzetű családokat és gyermekeiket (iskolázás, táborozás), árvákat, fogyatékosokat, hadirokkantakat, betegeket. Vallási, oktatási programokat támogat; élet-, betegség-, balesetbiztosítási rendszereket működtet; ösztöndíjakat ad. Világszerte segítséget nyújt a természeti csapások, háborúk okozta károk enyhítésére. A Catholic Advertising Program keretében a felekezetközi megértés előmozdítására nemkatolikusok körében ismertetéseket ad a katolikus felfogásról, katolikus hittételekről. Létszámuk kb. másfélmillió fő. S kardjuk van. Melyet amikor bevonultunk kivontak. Pont előttem. Bevallom egy pillanatra megálltam, mert kissé meglepett, két akkora kard, mint Dobó Istvánnak volt az Egri csillagokban, s ez most előttem villan. Aztán csak túléltük, nem kaszaboltak le, egyébként is  az én kezemben volt a füstölő, így még védekezni is lett volna rá módom.

Csoportkép a magyar iskolásokkal.

A szentmise után a Szent István Magyar Iskola tanévzárójával összekötött ünnepi ebéd következett, melynek teljes bevételét a Nagyváradi Egyházmegye céljaira szánta az egyházközség. Jó százötven fő, magyarok és nem magyarok közösen jól érezték magukat, s többek között részleteket láthattunk a Légy jó mindhalálig című musicalből, amit Csonka Tünde magyar színésznő tanított be. S amikor felkonferálta a műsort elhangzott egy nagyon érdekes gondolat, melyet érdemes megosztani. Hogy mennyire nehéz volt egy-egy dalt megtanulni. Ha én azt mondom: Egy kitömött egér gazdát cserél, ára egy fél kilós lekváros kenyér, akkor én ezt értem. Én értem mi a kitömött egér (bár nálunk most élő van), s azt is tudom mi a fél kiló. De ezek a gyerekek a napjuk nagy részében inkább angolul beszélnek. A magyar főleg idegen nyelv. Mégis próbálták, s rendkívül aranyosak voltak... Hogy voltak hamis hangok? Persze. De amikor két ránézésre max. 8 éves gyerek kiáll, s elénekel egy nagyon hosszú dalt, 150 ember előtt, akkor belefér néhány hamis hang is. 

Légy jó mindhalálig - Finálé

Szóval összességében nagyon finom volt az ebéd, s még egy nagy vágyam teljesült a hét végén. Lementem a templom könyvtárába. Szintén keleti partra érkezőknek jelzem, hogy ha olvasni szeretnének Passiacban több ezer kötetes magyar könyvtár van. Igaz, most kb. 15 kötettel kevesebb, mert kikölcsönöztem, hogy legyen végre mit olvasni. 

Vas László passaici plébános, Gál Anikó, Dudás Róbert Gyula, Böcskei László nagyváradi püspök, Vakon Zsolt püspöki titkár

Annyi még hozzátartozik, hogy ugye írtam már fentebb, hogy ez egy jótékonysági ebéd volt. S az amerikai magyar papi liga adományával együtt a Nagyváradi Egyházmegye céljaira a Passaici Egyházközség 6000 dollár (kb. 3,5 millió forint, kb. 21 ezer új lej) adományt tudott átadni. S itt se gazdag emberek járnak templomba. Nyugdíjasok, gyerekek, dolgozó emberek. Mégis fontosnak tartották, hogy közösségben legyenek, s adjanak, amennyit csak tudnak. 

Püspöki köszönő beszéd

Ennek a bejegyzésnek azt a címet adtam, hogy "És elméne ővéihez". Picit furcsa itt a keleti parton az egyházi élet. Sok magyar van, de nem sok jár templomba. Sokaknak nincs rá igénye, s biztos van, akinek lenne rá igénye, de nincs rá módja. De mégis annyira jó, hogy van egy templom, ahova, ha nekiindulok magyar nyelven hallgathatom a misét, ahogy a régiek mondták volt. Nem is beszélve az emberekről, akik több száz mérföldről is összejönnek. S hiszem, hogy ahol ketten, vagy hárman összejönnek, ott nem csak közösség, hanem krisztusi közösség is lesz. S ezt a közösséget látogatta meg egy olyan püspök, aki valóban jó ember és jó püspök.