Amerika versus Európa

Hogy miben más az USA-ban élni mint Európában, ezt a kérdést nagyon sokat feltették már nekünk.

Indulás előtt a pre-departure meetingen szó volt róla, hogy először izgalom hogy jövünk, az elválás fájdalmas, lezárni az aktuális dolgokat nehézkes, utána hurrá itt vagyunk minden új, és utána jön a kultúr-sokk. Ez bevallom teljesen így van. 

Mielőtt indultunk számtalan feladat szakadt ránk. Lezárni mindent, összekészülni.  Próbáltam mindent naprakészre hozni, hogy a kollegáimnak ne legyen vele gondja és mivel sokat fejben tartok és fejben követem szerintem így is volt, mert nem minden jut nyilván eszembe leírni. Azon túl prioritási sorrendet kellett felállítani. Egyik diákom rektori pályamunkát írt, amivel az indulás előtti két, vagy három hétvégém teljesen elment, ezen túl egy cikkre készítettem elő anyagot, zártam le a diagnosztikai feladataimat és az utolsó percben még egy minőségbiztosítási auditra is fel kellett készülnünk ami nagyrészt rám hárult,  így a rokonlátogatásokat igen szerényen tudtuk lerendezni. Bár tekintettel arra, hogy az mai világban ahol országon belül is interneten tartjuk  a kapcsolatot sokszor  a rokonokkal évente egyszer találkozunk (főként a karácsonyi Pannonhalmi „Party-n”), így ez annyira nem is volt nehéz. 

A nagy zabálás... :D Na jó, ünnepi ebéd. Ami után mozogni se tud az ember fia...

A diákom dolgozata és az azt követő előadása jól sikerült, nyert, most írjuk a cikket, csak remélni tudom, hogy ha végez jön PhD-zni és tovább lendíti a szekeret. A templomokba ahová járunk sikerült eljutni elbúcsúzni ami meglehetősen fura érzés volt. Robi részéről nyilatkozni nem tudok, mert Ő egy pár éve jár csak péceli Katolikus templomba azelőtt máshol volt, viszont nekem kissé más, Újpestre ahová járunk erős kötelékek kötnek. Egyrészről a templom egyik első lelkipásztora a dédnagyapám volt, így nagypapámék ezen területen nőttek fel. Sajnos a falak nem teljesen ugyanazok mint ma mert az 1980-as években Újpest városképének áralakítását zavarta a templom jelenléte, így olyan formán kellett átalakítani, hogy ne legyen felismerhető a templom mivolta. 

Hogy mennyire meleg volt... Bár Philadelphia éghajlata lényegesen melegebb...

A szószék és úrasztala (oltár) díszítését Pannonhalmi kerámiák borítják (itt érdekesség, hogy a régi templomban a bemerítő medencének hátfalát díszítette Pannonhalmi Béla festménye a  Jordánról), most ugyan ezen helyen lévő medencét, aminek funkciója nem változott Pannonhalmi Zsuzsa (mamám) kerámiái díszítik.  Külön szubjektivitás, és érzelmi kötődés nyilván, hogy az átalakítást félretéve csak a funkciót vizsgálva ezen templom falainál esküdtek felmenőink, 1941-ben dédnagyapám eskette nagyanyámékat, 1971-ben szüleim mondták ki az igent, míg 2011-ben ugyanennél az oltárnál fogadtunk mi is egymásnak holtodiglan-holtáiglant… itt volt az esküvői vacsoránk, ugyan abban a teremben ahol a család nagyobb összejövetelei szoktak lenni, mint pl. temetés utáni emlékezések, esküvői vacsorák stb. Ebben a teremben próbáltak anno karvezetést tanítani nekem, és ebben a teremben hallgattam zenetörténetet, valamint vettem részt a karácsonyi ifjúsági alkalmakon és számtalan újévet köszöntöttünk.  

Oh, a jó öreg mérleget nem hoztuk el. Helyette guberáltunk egy másikat...

Aztán egyik este hazaértem, de még jó pár nap volt az indulásig mire Robi kitalálta, kezdjünk el pakolni. Onnantól felgyorsultak az események. Már nem volt nyugodt munkára mód, az Intézetben is össze kellett pakolásznom és összerakni a cuccaim. Hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy indulás a reptérre. 

Még New Jersey felett, de már az államhatáron... 

Itt minden más lett hirtelen. Főnököm kijött értünk a reptérre, befelé jövet beszélgettünk kicsit mutatta Philadelphiát. Aztán hirtelen egy kolesz szobában találtuk magunkat minimális csomaggal. Hirtelen a kényelmes, magunkra berendezett lakás helyett van egy-egy ágyunk, egy íróasztal szekrény, hűtő es egy mikro. Külön kiváltságnak számított, hogy külön fürdőnk volt és nem a közösre kellett járni. Ezen túl gyors telefon az otthoniakkal, mert meg netet nem találtunk és hát a rooming az drága (pedig még jól hozzá voltunk szokva az éjfél körüli órákig tartó beszélgetésekre).

Felhúzni még sikerült...

Visszakanyarodva, hogy itt mi más mint Magyarországon. Nagyon sok. 

Ami az egyik legnagyobb problémát okozta az a fűszerek. Hoztunk otthonról némi delikátot de hát azért az gyorsan elfogyott és mire megtaláltuk hogy hogyan lehet itt normális vegeta-féléhez hozzájutni kipróbáltam pár dolgot, de az íze nem, nem olyan. Sóval nem nagyon lesz olyan finom, mint az ételízesítővel, és legalább abban amit Európában gyártanak nem vonják ki a káliumot és nem csökkentett nátrium tartalmú. Az kész kabaré, amit itt a  sóval művelnek, mindenből kivonják a káliumot és csökkentik a nátrium tartalmat. Ennek persze az  a következménye, hogy az embernek görcsölnek az izmai. (Ez a jelenség Magyarországon is megvan, de nem ekkora mértékű – otthon is a ropit már csak úgy lehet kirakni, hogy 2-3 kanál sóval az ember meghinti és legalább a „Chips adóból” az egészségügy kap és mi meg megvehetjük a sót és utána sózhatjuk a mesterségesen sótlan dolgokat  - ezzel az egészségügyi kormányzat is azt hiszi hogy jót tesz, mi meg segítünk magunkon és pótoljuk és még bérkiegészítést is kapunk).  

Azóta már találtunk egy boltot, ahol ilyen csoda is kapható. Ez Robi megjegyzése volt...

Étkezésekre kitérve még, normális pl. félbarna kenyeret még nem láttam. Van előrecsomagolt sok adalékanyaggal ellátott „csodák” amik nem nagyon penészednek, romlanak meg. Sokszor a kifli és a zsömle fel is van vágva hogy még azzal sem kelljen foglalkozni. Nincs pl. klasszikus párizsi, traubi és Túró Rudi. Sok minden van. Nagyon sok készétel. Van olyan amit csak be kell rakni mikroba pár percre és kész (valami ehető is), a krumplipüré egyszerűbb mert lehet kapni burgonyapehelyt amihez kis víz es mehet  a mikróba (és még ez egész jó is).

Pedig Amerikai első kórháza a mi utcánkban áll...

Még nagyon különbség, hogy Magyarországon azt mondjuk, hogy bürokrácia van, de az az USA bürokráciának közelébe sem megy. Ugyanez van pl. ha valakinek valami egészségügyi gondja van csak oda mehet, amit a biztosítója áll. Sokszor csak nővérek akarják ellátni, utána ők akarják meghatározni, hogy ki hová menjen és mit szedjen be. (Nem az mint otthon 2-3 telefon, protekciós VIP betegként odamegyünk, esetleg egy SMS az orvosnak hogy a váróban vagyunk és így bevisz soron kívül, utána meg közösen eldöntjük a kezelési tervet és hogy milyen gyógyszerek szükségesek - néha ez már emailben is megvalósul, esetleg felajánlott bent hentergések azonnali saját felelősségre aló negálása, stb). Ja és mindezt otthon az OEP fizeti, míg itt csak egy részét állja a biztosítód (co-pay-t kell fizessél). Szerencsére ebben még csak az oltási mizériánál volt részem, és nagyon próbálom kerülni az itteni ellátási rendszert mert nem értem és félek, hogy kevésbé enged a betegnek saját életébe beleszólást mint otthon. 

A Washingtoni metró üdítő kivétel volt... No, nem az ára...

Ami még nagyon meglepő volt az a tömegközlekedés állapota és az ára. Nagyon szidjuk a budapesti közlekedést, de az itt töltött 1-2 nap után ezt a nézetemet felülírtam. A metró hihetetlen koszos, büdös, Philadelphiában és New Yorkban nincsenek mozgólépcsők, így a lejutás nehéz (nekem aki kicsit rosszul mozgok szinte alig bírok ezeken a vaslépcsőkön közlekedni, lift meg ritka). A buszok ritkán járnak, bár sokkal tisztábbak. Meglepő hogy kettőnknek egy átszállásos út az olcsóbb taxival mint busszal és persze nem is beszélve, hogy  pl. költözés előtt kimentünk az IKEA-ba és a Walmartba, és erre egy egész napunk ráment mert busszal átszállással 1.5 óra alatt értünk ki és vissza. Következő alkalommal kipróbáltuk a taxit, 10 perc volt, és olcsóbb mint a 4 buszjegy. 

Mellesleg éppen sztrájkra készülnek..

A vásárlás általában más mint otthon, itt általában egyszerre sokat vesznek mindenből, csak a városon kívül vannak a boltok – oda főként csak kocsival lehet kijutni. Ebből a helyzetből mi szerencsések vagyunk ui. kivételes helyzet, hogy Philadelphia belvárosában van két nagyobb bolt és mindkettő közel hozzánk. Ott minden kapható kivétel az alkohol, mert azt állami monopólium szerint csak külön Spirit and Wine boltokban lehet kapni a bort és a töményet, valamint külön arra specializálódott sör boltokban a  sört. Persze ezekben a választék nagy.

Vas Laci barátunk zöldséget válogat...

Ami nagyon pozitív, hogy az intézetben olyan, hogy valami nincs csak kivételes esetben van, de akkor is áthidalható. Elromlik a lézer másnap ott a szerviz és csinálja. Nálunk egy-egy javítás, kalibrálás több hónapnyi engedélyeztetéssel jár, utána esetleges közbeszerzés. Közben állunk és néha már nem is tudjuk hol tartottunk…

A Jefferson Egyetem nevezetes épülete...

Megtanít sok mindenre ez az év. Pl. időhiányában a főzésre heti 1.5-2 óra jut. Ez alatt készre megcsinálok mindent vagy legalábbis sütésre előkészítem és mehet a fagyasztóba. Remélem szakmailag is sokat tanulok és a megtanult technológiákat, metodikákat tudjuk otthon kamatoztatni. Ehhez persze az is szükséges, hogy itt töltött idő alatt elvégzett munkának jó lapokban történő publikációjával, az impakt faktor (Az impakt faktor (leggyakoribb magyar fordításban hatástényező) a tudományos folyóiratok átlagos idézettsége alapján létrehozott mutatószám, melyet egyébként egy philadelphiai tudós hozott létre) és a Hirs index emelkedésével sikeres pályázatokat tudjunk magunkévá, amellyel a meglévő infrastruktúránkat otthon kibővíthetjük. 

Még vasárnap is dolgozik...

Összességében, nagyon más, nagyon furcsa és nagyon szokatlan. De nem tartom kizártnak azt sem, hogy hazaköltözés után pár dolog innen hiányozni fog, amit itt megszoktunk. 

De legalább a macskám ott lesz... Ismételten Robi belenyávogása...

És persze Lurkó kutya is... S még sütit is kaphat...