- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
 |
| Képregényként, no meg hangoskönyvként se volt utolsó.... |
A dolog úgy áll, hogy kitaláltuk ha már jövő hét vége ama kevés alkalom közé tartozik, amely itt hosszú hétvégének minősül, ugyanis július 4-e lesz, amely nem csak egy filmről, hanem a Függetlenségi Nyilatkozat alá nem írásáról is szól, ezért elmegyünk egy nagyon-nagyot csavarogni. Akkor álljunk meg egy kis történelemre. Szóval az úgy volt, mélyen tisztelt történelemre vágó olvasóink, hogy 1776. június 11-én a Kongresszus öttagú bizottságot állított fel a nyilatkozat megfogalmazására, melynek tagjai John Adams (Massachusetts), Benjamin Franklin (Pennsylvania), Thomas Jefferson (Virginia), Robert R. Livingston (New York) és Roger Sherman (Connecticut) voltak. A bizottság tevékenységéről nem készített jegyzeteket, ezért nem tudjuk pontosan, hogyan dolgoztak – Jefferson és Adams évekkel későbbi visszaemlékezései ellentmondásosak, s így nem igazán megbízhatók. Abban biztosak lehetünk, hogy a dokumentum felépítésének megbeszélése után a bizottság Jeffersonra bízta az első fogalmazvány megírását. Jefferson ugyan tizenhét napig dolgozott a szövegen, ám mivel a Kongresszus sűrű programja sok idejét lefoglalta, valószínűleg sietve fogalmazott, illetve hát a szövegben maradtak bizonyos ellentmondások. Az első fogalmazványt a bizottság többi tagjának javaslataival módosítva és kiegészítve készítte el azt a változatot, amelyet 1776. június 28-án a Kongresszus elé terjesztettek Az Amerikai Egyesült Államok képviselői általános kongresszusának nyilatkozata (A Declaration by the Representatives of the United States of America, in General Congress assembled) címen. Na már most ezt a szöveget megvitatta a Kongresszus, majd július 1-jén el is fogadták. Mondom, július 1. Miért lett mégis július 4? Nem, nem azért, hogy később egy film születhessen Született július 4-én címmel, hanem azért, mert ugye legyünk szabályosak, ahhoz, hogy szabályosan lázadni lehessen kellett a Kongresszus elnökének és a Kongresszus titkárának az aláírása, s hogy kihirdessék. Aztán kellett hozzá a Liberty Bell is, de erről már jóval korábban, még a múlt hónapban bővebben írtam.
 |
| Ez a festmény a közhiedelemmel ellentétben nem az aláírást, hanem csak a szöveg bemutatását ábrázolja. |
Szóval ez munkaszüneti nap az Egyesült Államokban, mármint az állami alkalmazottaknak. A magánszférában dolgozók vagy megkapják, vagy nem. Ancsa viszont megkapja, ezért egy hosszabb kirándulást terveztünk, tervezünk. Harrisburg (Pennsylvania fővárosa, nagy csata volt ott a Polgárháború idején), majd észak felé indulnánk, Pittsburg, esetleg Toledo, Dotroit, ezzel kipipálva Ohio és Michigan államokat, s utána Londonon át (ez nem az a London) a Niagarához vennénk az irányt. Ez mind szép és jó. Csakhogy. London, meg Cambridge Kanadában van. Ami ugye mindenki előtt, még előttem is világos nem az Egyesült Államok. Egy szép, nagy ország, ott fenn északon. Egy ország, ahol az államfő az angol királynő, ahol a metrikus rendszer van, oh, a szép kilométerrel, kanadai dollárt használnak, s mindenbe tesznek majonézt. Mellesleg az egyetlen ország, amely úgy folytatott háborút az USA ellen, hogy egy időre egy részét el is foglalta. Ez persze régen volt, a Függetlenségi Háború idején. Azóta teljes a béke, hiszen a két ország között, gyakorlatilag vonalzóval meghúzták a határt, a 49. szélességi fokon.
 |
| Az USA és Kanada határa valahol északon... |
Szóval ide szeretnénk mi elmenni. A picit lenézett (mármint USA által) Kanadába. Az utazás előkészületei pillanatnyilag folynak, s több dolgot le kellett ellenőrizni. Először is a vízum. Ezt mondjuk gyorsan lezongoráztam, a Külügyminisztérium honlapján megtekintettem magyar állampolgár érvényes útlevéllel turistáskodás céljából hat hónapra vízum nélkül mehet be. Hurrá, mehetünk. A szervezés gondja nem itt kezdődött, hanem a visszajövetel szervezésénél. Mert hiába van vízumunk, s az a vízum hiába érvényes több belépésre, a dolog még se ilyen egyszerű.
 |
| Ilyen nem kell... |
Ugyanis itt jön az, hogy mi nem normális vízummal vagyunk, hanem a "J" vízum keretében tartózkodunk itt. Hogy pontosan leírjam, idézvén az USA vízumhonlapját: "A cserelátogatói program J típusú vízumának célja az oktatás, művészetek és tudományok terén való személy-, tudás- és ismeretcsere elősegítése. A programok résztvevői lehetnek tetszőleges tudományos fokozatú diákok; gyakornokok, akik vállalatoknál, szervezeteknél és ügynökségeknél végzett munkájuk során szerzik meg szakmai gyakorlatukat; általános, középiskolai és szakiskolai tanárok; egyetemi tanárok, akik tanítási vagy kutatási szándékkal érkeznek valamely felsőfokú oktatási intézménybe; kutatók; orvosi, egészségügyi szakmai gyakorlatra érkező személyek; valamint külföldi látogatók, akik utazás, megfigyelés, konzultáció, kutatás, oktatás, speciális tudás vagy ismeretek megosztása vagy bemutatása, valamint szervezett, személyes kapcsolatokra épülő rendezvényeken való részvétel céljából érkeznek az Egyesült Államokba." Magyarán, gyere hozd a tudást, de ne akarj sehova menni, vagy ha akarsz, akkor jön az adminisztráció. Egy olyan, melyről otthon nem szóltak, csak pletykákból tudtuk meg, s szerencsére utánanéztünk, mert jött volna a Fülig Jimmy-s kényszermosoly, amikor nem engednek vissza...
 |
| S itt nincs olyan, hogy átsétálsz, mert ezek először lőnek, aztán kérdeznek. |
Tudni kell, hogy a J (illetve a K) vízummal rendelkezők szent grálja nem az útlevél, melyben benne található a vízum. Még nem is az ID, hiszen azzal nem lehet határt átlépni. Nem. A mi szent grálunk egy kicsit gyűrött A4 méretű papír, amely DS-2019 névre hallgat. Ez végigkísér bennünket az egész kalandon. Ez kellett ahhoz, hogy elmehessünk vízuminterjúra, ekkor a vízum-konzul ezt írta alá, ez kellett az SSN megszerzéséhez, a lakásbérlésnél is szükség volt rá, ez kellett az ID-hez is. S ahhoz, hogy kimenjünk, illetve, hogy visszajöjjünk is ez kell. Illetve ez, meg ennek némi kiegészítése.
 |
| A DS-2019 |
A dolog úgy kezdődött, hogy mondtam Ancsának, hogy azt hallottuk ugye pletykaként, hogy ha ki akarunk menni valahova, akkor azt a pályáztatónak ez jelezni kell. Nos, írt is Ancsa egy e-mailt, hogy helló, mi megyünk Kanadába. Erre érkezett egy hosszú levél, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy mehessünk. Mindenképpen első lépésként ezt a szent DS-2019-et el kell küldeni a pályáztatónak, ahol aláírják, hogy mi jó gyerekek vagyunk, s mindent megtettünk, s engedélyezik a ki és belépésünket. Természetesen azt is előírták, hogy milyen szolgáltató, milyen fajta küldeményeként kell elküldeni, s amikor ezt ma megtettem picit ment el a kedvem az egésztől, hiszen gyakorlatilag ez egy heti kosztpénzbe került. Ez az engedély 3 hónapra érvényes, tehát három hónapig mondják rólunk, hogy kiléphetünk az országból. Utána megint el kell küldeni, s megint aláírják. Pontosabban két aláírás kerül az egészre az egyik jóváhagyja az utazási jogunkat, a másik pedig azt állítja, hogy mi jó gyerekek vagyunk. Hogy ezt mi alapján vizsgálják, azt nem tudom. Mindenesetre nagyon remélem, hogy jövő héten visszaérkezik sértetlenül eme papírunk, s akkor megyünk át Kanadába, már csak azért is. Ha meg nem, akkor a Niagarát csak az USA oldaláról tekintjük meg. Onnan állítólag szebb is.
 |
| A Niagara este |
Mi ebből a tanúság? Ismét Rejtőt idézve: Nem tudom. Talán annyi, hogy hiba egyértelmű valami, akkor is résen kell lenni. Mert komolyan, el se merem képzelni, hogy ha erre a dologra nem figyelünk oda, akkor mi lett volna. Lehet, hogy a határőr int, hogy menjünk Isten hírével. De az is lehet, hogy ott integetünk a kanadai oldalon, s itt a távolságok sokkal, de sokkal nagyobbak, hogy odarángassunk valami angolul jobban veszekedő illetékest, hogy mi akkor is jó gyerekek vagyunk. Még a végén a foci VB döntőjére se érnénk haza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése