Amerika legrosszabb múzeuma

Én most komolyan félek. Tényleg. Nem akarom magamra haragítani az esetleges amerikai olvasókat. S ezért már a téma felvetésétől is borsózik a hátam. De mit tegyek? Ma tényleg volt szerencsém látni Amerika legrosszabb, legálszentebb és leg-történelemhamisítóbb múzeumát... Még akkor is ezt kell írnom, ha szeretnék politikailag korrekt lenni. Ellenben vannak helyek és helyzetek amikor az ember képtelen korrektnek, vagy legalábbis álkorrektnek lenni. Persze, az is igaz, hogy miközben ezeket a sorokat írom gyönyörű (film) zenéket hallgatok, a bécsi filharmonikusok előadásában, ami kellemesen elringat, kellemesen szól, így nagyon nehéz rosszat írni bármiről is. S kérem, mindenki értse meg, ha morgok is, értük teszem...

Eredetileg szelfinek készült, de jött egy turista, s kikapta a kezemből a készüléket... 

Kivételes esetnek tűnően ezen a hét végén nem mentünk sehova. Jövő héten és azutáni héten is Passaicba megyünk, neves rendezvényekre, aztán már tervben van november környékén egy San Francisco - Los Angeles hatalmas út, s győzködöm Ancsát, hogy a szilvesztert töltsük Floridában, mikulássapkákkal a fejünkön, koktéllal a kezünkben, s lábunkat lógatva a tengerbe... De ezek még távlati tervek, fontosnak gondoljuk, hogy azért jelenlegi kies otthonunkat is megtekintsük, hiszen Philadelphia marha nagy. Úgyhogy ma múzeumtúrára adtuk a fejünket. Itt tőlünk nem messze történelmi emlékhelyek vannak, melyeknek egy részét már láttuk (én például az első "Fehér Házat" kétszer is), de még bőven volt és van mit nézni. Úgyhogy vasárnap egy csomó múzeumban jártunk. S be kell, hogy valljam, a döbbenet hangjai szárnyalnak bennem, hogy egy csomó képzavart vessek itt fel.

Az aláíró...

Philadelphia egyik "negyede" az Old City nevet viseli. Valóban nagyon szép régies épületek vannak, s alapjába véve tisztességesen rendben van tartva. Mindhez kötődik valami az Egyesült Államok első pár évéből, hiszen 6 évig Philadelphia volt az USA fővárosa, amíg nagyjából el nem készült Washington DC. Mondjuk az utótörténet picit hasonlít Esztergom történetéhez, hiszen a valamikori főváros még csak nem is megye (itt állam) székhely, hanem kvázi egy vidéki város. Pennsylvania fővárosa ugyanis az "alig" kétszázezer lakosú Harrisburg. Így múlik el a világ dicsősége.

A fagy nem igazán kíméli az oszlopokat...

Összesen négy múzeum-jellegű létesítményt néztünk meg, volt benne olyan, ami tényleg szép volt. A Second American Bank valamikori épületében az alapításkori Philadelphia arcait gyűjtötték össze, nagyon szép portréfestményeken. Nos, ez az a múzeum, amire azt mondom, hogy tényleg rendben van. Szép festmények, logikus elrendezés, jó megvilágítás. Természetesen nem bírták ki, hogy ne állítsák ki a legfontosabb amerikai jelképet, a sast. Nos. Egész szép, néhány száz éves képek, s mellette egy vitrinben egy kitömött műsas.

Talán nem is kell mondanom, Ancsa mennyire "boldog" volt ettől a fotótól...

Ezután tovább sétáltunk, s megnéztük a Carpenters 'Hall-t. Ez egy 1775-ben épült két szintes ház, az alsó szint egy tágas tárgyalóhely, ahol a függetlenség támogatói a korai időszakban találkozgattak. Az első Kontinentális Kongresszus tagjai itt találkoztak egymással. Itt hoztak döntést arról, hogy minden áron megakadályozzák új rabszolgák behozatalát Brit-Észak-Amerikába. Ez nem elsősorban emberbaráti cselekedet volt, hanem szigorúan gazdasági. Ha akadályozva van a briteknek a munkaerő behozatala, előbb-utóbb tönkremennek. 1798-ban a Second American Bank fiókja volt ebben az épületben, melyet jól ki is raboltak. A zsákmány $162,821 volt. A tetteseket azóta se találták meg. Nos, itt van egy történelmi emlékhely. Egész jó állapotban. Kiállítás benne pedig nulla. Komolyan nulla. Semmi érdekesség nincs kirakva, ha nem számítjuk a két kandalló feletti történelmi zászlót, illetve két karosszéket, mely egyikében ő maga Washington üldögélt... Akkor mi foglalja el a kiállítótér nagy részét? Természetesen a múzeumi bolt. Mi más...

Annyi mindent lehetett volna ide kiállítani, igaz kevesebb bevétel lenne...

Mielőtt jelen blogbejegyzés fő témájára rátérnék - hiszen a jó cikkben a végén jön a csúcspont - mesélek Betsy Ross-ról. Betsy története tipikus amerikai történelmi történet. A legfontosabb pontja, hogy annak, amit mesélnek, annak nincs történelmi bizonyítéka, de legalábbis jól hangzik. Betsy 1752-ben született, méghozzá január elsején. Tizenhat testvére volt. Azon kívül, hogy háromszoros özvegy (első férje a Függetlenségi Háborúban halt meg, a másodikat az angolok elfogták, árulónak minősítették, s börtönben hevert haláláig, a harmadik meg beteges volt), a legfontosabb dolog amit csinált, hogy elvileg ő varrta meg az első amerikai lobogót.

Betsy Ross sírja

Nos, vannak történelmi viták. Először is van Betsy Ross háza, ami egyébként egy nagyon szép, régi ház. Hogy élt-e benne valaha is Betsy, nos, ez viták tárgya. Hogy ő varrta-e meg az amerikai zászló első verzióját, ez is történelmi vita kérdése. Maga az épület nem nagy, s ennek nagy részét is nem más foglalja el, mint a múzeumi bolt. Természetesen. Mi nem kértünk un. audio-vezetőt, hanem mentünk a saját orrunk után. Egészen addig, míg egy kedves amerikai pár, fülhallgatókkal a fejükön ránk nem szólt, hogy szíveskedjünk ne arra menni, mert az audio-guide máshogy utasít... Amikor mentünk a ház felé, mondtam Ancsának, hogy figyelj, az Independence House-ban kiállították a tintatartót, amelyből vették a tintát, amivel aláírták a függetlenségi nyilatkozatot, fogadjunk, hogy itt kiállítják a tű, amivel varrták a  zászlót. Elfelejtettem, hogy úriember biztosra nem fogad. Nem csak a tűt, hanem az ollót is kiállították. S az egyik szinten egy modern Betsyvel futottunk össze, aki ott varrogatott, mindenféle háztartási cuccokat, melyeket természetesen jó áron meg lehetett vásárolni.

Hát, a cuccok ára az aranyéval vetekedett

S akkor most visszatérek jelen írásom fő részére, melyet - eddigi tapasztalataim szerint - Amerika legrosszabb múzeuma névvel és státusszal illetek. Ez nem más, mint az Amerikai Szabadság Múzeuma. Mindenek előtt számomra, mint teológus számára az tűnt fel, hogy mennyire multikulturális. S ezt most a szó negatív értelmében értem. A szó összemosó értelmében. Mert, hogy a pápa és Eszter az ószövetségből hogyan sakkozhat egymással (még most se értem magát a kompozíciót), Hogyan lehet egy tórát és bibliát és egy koránt úgy összevágni, hogy harmadolva van, számomra furcsa. De az egyik kedvenc "multikulti" képem, az volt, ahol feltüntetik a lélek központjait. Mindezt természetesen a szivárványszín központoz. Amerikában a szivárványszín nem csak bizonyos nemi felfogást jelent, hanem, hogy mind tök jó, mindenhova nyugodtan lehet menni. Buddhista templomban buddhista az ember, zsinagógában zsidó, katolikus templomban katolikus... S ebbe senki ne szóljon bele. Innen is egy kevés, onnan is egy kevés... Egyszóval "multikulti".

Ide nekem az oroszlánt is...

A csúcs ebben a múzeumban az Amerika ellenségei kiállítás volt. Mondjuk udvariasan, s cseppet se nagyolva a világ ellenségeinek nevezték az ott szereplő személyeket, nem is beszélve az ujjongó, a már elintézett ellenségek fotósora. Hogy ezért miért kell fenntartani egy múzeumot? Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy teljesen logikátlan, teljesen összecsapott anyag van eme épületben. Nagy részét egyszerűen nem értem. Például azt a "szobrot" amely gömbrágókból van elkészítve, s a háttérben papírlepkék rezegnek. Hogy mi az értelme, azt én bizony nem tudom, de biztos volt, ha már egy egész termet kapott...

Persze Amerika hősei között külön falat kaptak az amerikai elnökök. S ebből látszott, hogy ez egy republikánus múzeum. Van egy kép, melyen az összes elnök szerepel. Természetesen legelöl Washington. Az érdekesség a mostani elnök jól eldugva, míg Bush teljes életnagyságában magát alaposan kihúzva, igen előkelő helyen. Clinton a legszélén Taft elnök mellett, aki, mint hivatalban lévő elnök a legnagyobb vereséget szenvedett, mindössze két elektori szavazatot szerzett...

Szép kis banda... :)

Magával a múzeummal nem az a baj, hogy létezik. Szükség van rá. Ellenben szerintem álszent, mellébeszélő, s nem egy alkalommal összemossa a tényeket és az elképzeléseket. Ezt pedig egyetlen múzeum se teheti meg. Egy múzeum se lehet az aktuálpolitika eszköze, legalábbis szerintem. Egy múzeumnak kérdéseket kell feltennie, nem pedig egyértelmű véleményt nyilvánítania. S főleg pedig egy múzeum se lehet ujjonghat senkinek a halálán, még akkor se, ha az illető konkrétan diktátor volt. Amerikában eddig kb. 50 múzeumot láttunk, de szerintem ez volt a legrosszabb... Természetesen múzeumi bolt itt is volt...

A diktátor szobra, mögötte a már "semlegesített" diktátorok fényképei

Mindezen múzeumi túra után ki akartuk egy kicsit szellőztetni a fejünket, így kimentünk a szintén történelmi Jackson squere-re. Ez egy játszótér igazából, két nagy nevezetességgel. Az egyik egy nagyon szép körhinta, ahol a pacik mellett akár sasra is fel lehet ülni, a másik pedig egy minigolf pálya. Sajnos a kőrhintára nem ülhettünk fel, mert maximum 14 évesig lehet felmenni, s hiába bizonygattam nem hitte el a tulaj, hogy mi még nem töltöttük be.

A minigolf pálya nagyon aranyos volt. Philadelphia város nevezetes épületeit helyezték be. Ha valamit megért  megnézni, akkor ez a pálya volt, még akkor is, ha sok múzeumot láttunk. Egyszerűen, s röviden jól nézett ki, bár némi karbantartás ráférne. Ide egyszer remélem visszamegyünk, s kihívom Ancsát egy golfpartira. Még akkor is, ha egyikünk se tud golfozni.

Ancsa-zilla... :D

Mivel vasárnap a legtöbb olyan múzeum ami még eszükbe jutott, s utunkba került zárva volt, így már csak egy dologra vágytunk, kisétálni a Penn's Landing-ig, s az ott található pihenőparkban beheveredni egy hintaszékbe, valamit iszogatni és eszegetni, s kipihenni Amerika néhány nagyon fárasztó múzeumát... Ugyanis - nagyon úgy tűnik - Amerikában mindennek van múzeuma. S annak ellenkezőjének is. De nem baj. Pár hét, esetleg hónapon belül meg fogjuk nézni a komolyabb, nagyobb múzeumokat is. Nem is beszélve a tűzoltók múzeumát, vagy pedig a USS Olimpiát, aminek nagyon komoly történelme van, de erről majd akkor mesélek. Most ezeket a múzeumnak nevezett kiállító helyeket kell feldolgoznom. S némelyiket sajnos nem túl könnyű...

Hát kellett egy órácskát heverni ennyi sokk után...