Sztárok között - Hollywoodi kalandok - 3. nap: Argo és Cadillac Drive

Mindenek előtt vallomással tartozom. Amikor készültem erre az útra sok internetes útikönyv, no meg egy kedves otthoni barátném által lemásolt teljes nagy útikönyv mellett két filmet néztem meg. Az egyiket csak kikapcsolódásból, a másikból pedig konkrét ötleteket gyűjtöttem. Mind a két műsort szórakoztatónak tartom, noha nem állítom azt, hogy kultúrkincsek lennének. A másodikkal kezdeném, az elsőt majd megfelelő ponton említem meg. Szóval indulás előtt megnéztem két részt a Cadillac Drive című un. road-sorozatból. Ez arról szólt, hogy Fábri Sándor és Wahorn András jó pár évvel ezelőtt fogta magát, s Los Angelesből indulva, San Francisco-n át, no meg Alaszkán és Szibérián keresztül hazahozott egy ősrégi Cadillac autót. Hogy ebből mennyi a valóság, s mennyi a mozi, nem tudom, történetünkben nem is érdekes. Mindenesetre ebben a két részben több olyan helyet is bemutattak, amelyek eléggé érdekesnek bizonyultak ahhoz, hogy Ancsát elvigyem oda. Ezen a napon ugyanis, Los Angeles-i, pontosabban Hollywood-i túránk utolsó napján kicsit csavarogtunk Kaliforniában...

Első, s mondhatni legfőbb úticélunk a Csendes-óceán partján elterülő Malibu volt. S akkor itt be kell vallanom a másik filmet, ami miatt elmentünk Malibu-ra azon kívül, hogy egy tényleg gyönyörű környék, remélem, hogy a fenti videó mindenkit meggyőzött. Bő tíz évvel ezelőtt jelent meg az Argo című magyar film, amely sem nyelvezetében, sem pedig stílusában nem az enyém, de mégis valahogy kedves lett. Talán meg a szereplők olyan hihetetlenül bunfordiak... Nos, ebben a filmben akarnak a szereplők minden áron eljutni Malibura. Természetesen nem sikerül nekik. Most jön a folytatás, s gondoltam meglepem a forgató stábot, hogy küldök nekik Malibu-i fotókat. Ha már mi eljutottunk. Hátha honorálják egy pólóval... Na jó, ez főleg a duma része, szerettem volna eljutni ezen belül két helyre. Az egyik, hogy még egyszer szerettem volna sétálni a Csendes-óceán partján, a másik pedig, hogy hajtani szerettem volna az 1. számú úton, amely Los Angelestől egészen elvisz Alaszkáig. Amerikában ilyenek az utak. Mármint az un. Interstate utak. Itt Philadelphián megy át a 95-ös, mely valahonnan Bostontól indul, s egészen Floridáig lehet menni vele. Ami bő 2000 mérföld. Egyébként bizonyos szempontból nagyon könnyű közlekedni Amerikában. A páratlan utak észak-déli irányúak, míg a párosak (többek között a híres hatvanhatos út, melyről lesz még szó ezen a blogon) kelet-nyugatiak... S a legtöbb kocsiban a műszerfalon van egy jelző, amely kiírja éppen milyen irányba mész, tehát akkor már csak azt kell tudni, hova is akarsz eljutni.

Maga a Csendes-óceán ugye Magellántól kapta a nevét, amikor átjutott a Magellán-szoroson, s az nagyon viharos volt, meg hullámzott, de nem kicsit, s kiértek az óceánra, az meg olyan csendes volt. Nos szerintem a világtörténelemben ez lehetett az egyetlen nap, amikor a Csendes-óceán csendes volt, mert összehasonlítva az Atlantival szerintem sokkal hullámosabb... Ezt jól bizonyítja a lenti videó is.

Miután nem csak én, hanem Ancsa is kellemesen elmerült, s némileg kabaréba illő módon az út mellett átöltözködött - erről természetesen személyiségi jogok védelme miatt nem készültek fényképek - elindultunk délre Santa Monica irányába, elsősorban azért, hogy találjunk valami étkezdét, mivel a reggeli már megint zárójelbe került. Végül Malibu belterületén találtunk egy helyet, s itt jött a furcsa ellentmondás: ez Kalifornia egyik legdrágább része. A tényleg hipersztároknak van itt otthona. S a KFC mellékhelyisége a bolt mögött egy toi-toi hordozható wc... Hát megnézném, hogy Julia Roberts leugrik egy csirkeszárnyért és... Na mindegy. Csak ellentmondás, na.

Háttérben Santa Monica, CA

A következő megállónk, illetve itt nem álltunk meg, csak körbekocsikáztuk egy nevezetes pont, a 66-os út nyugati végpontja. A keleti vége majdnem a szomszédban Chicago, IL mellett van. A 66-os amerikai országút az Egyesült Államok és talán a világ leghíresebb országútja. Szokták a „The Mother Road”, azaz Az országutak anyja, illetve „Az Egyesült Államok főútja” néven is emlegetni. Az USA-ban szokás, hogy az autóutak egy-egy híres ember nevét viselik. A 66-ost Will Rogers humorista után nevezték el. Az autópálya mind közlekedésileg, mind pedig történelmileg rendkívül fontos volt. Manapság már csak turisták és megszállottak keresik fel a 3943 kilométeres országút egy-egy szakaszát, vagy akár a teljes hosszát. Én pedig megszállottan akartam vezetni rajta egy kicsit, s ez az út több alkalmával sikerült.

Az út kezdetét és nevét jelző emléktábla

Mindezek után még egy picit mentünk az óceán mellett, majd végleg elköszöntünk a jó öreg Csendes-óceántól, s elindultunk vissza Los Angeles felé. Már említettem, hogy többek között a Cadillac drive című sorozatból készültem, s abban volt egy üzlet, melyet szerettem volna a saját szememmel látni. Ez pedig a Soap Plant Vacko nevű üzlet. Eredetileg ez egy szappangyár volt, de jó humorú tulajdonosa  - aki magát csak Free Man, azaz szabad embernek nevezi - létrehozta a világ - szerinte - legnagyobb giccs-boltját. Komolyan, ami a giccsben megjelent, az itt van. Persze, azért akadnak normális cuccok is, amit az is bizonyít, hogy Ancsa vásárolt egy Kis Herceg könyvet, egy olyat, aminek, ha kinyitjuk a lapját, akkor felnyílik egy ábra, stb. Mindenkinek volt szerintem ilyen könyve, de mostanság már régen kimentek a divatból. Jó nagy könyv. Jó nehéz volt hazáig cipelni, de most már itt van a polcon... Fotózni elég nehéz volt, mert igazából nem lehetett. De azért sikerült pár képet ellőnöm, s ehhez hozzátettem egy - szintén - nagyon giccses zenét, melyet a cseppet se szerény, no name zeneszerző Los Angeles - The Song címen helyezett el az interneten.

Ezután bentebb mentünk a városba, s megtekintettük a Hollywood Múzeumot. Annyit érdemes elmondani róla, hogy eredeti díszleteket és eredeti jelmezeket gyűjt össze, s mutat be. Így például az alagsorban egy az egyben építették fel a Bárányok hallgatnak című film teljes cellasorát, még a széket is odatették ahol a főszereplő üldögélt Dr. Hanniballal szemben.

Azért nem a legkellemesebb hely...

Külön gyűjteménye van többek között Monroe kisasszonynak, hiszen ő az egyik legnagyobb Hollywood-i híresség. Nem azért, mert a legjobb színész lett volna, hanem azért, mert az arcával, valamint a csatolt részekkel a mai napig szinte mindent el lehet adni. Éppen ezért a panoptikum cégtábláján ő szerepel, ez előtt a múzeum előtt is álldogál szobra, s itt több terem is róla szól. Emellett azért vannak érdekes dolgok is. Sokan nem tudják, de a híres Hollywood felírat eredetileg Hollywoodland felírat volt, s igazából egy ingatlaniroda hirdetéseként üzemelt, a cél az volt, hogy eladják a Hollywood környéki földeket. Aztán a land részt eltávolították, de a most fenn lévő betűk se az eredetiek, mert az idő és a vasfog és a turisták. Szóval ebben a múzeumban szerepel egy darab az eredetiből. Hát nem olyan fényes fehér, mint az új, az biztos.

Jobb oldalon látható az eredeti felírat is.

 Ezen kívül főleg jelmezeket tartalmaz ez a múzeum, de abból nagyon profi. Olyan szinten van ez így, hogy amikor az Indiana Jones film folytatását készítették innen a múzeumból kérték kölcsön az eredeti kalapot és ostort, s komoly papírokat kellett aláírnia a produkciónak, hogy sérülésmentesen adják vissza, mert ha nem akkor jaj nekik... De mindenféle egyéb rekvizitum is van itt, a Harry Pottertől a Casablanca-ig, hogy az időben pont visszafelé beszéljek.

Dr. Jones felszerelése

Ezek után már csak arra maradt időnk, hogy megpróbáljunk bejutni az Oscar-díjak átadási helyére, régi nevén a Kodak-színházba. Ennek 2012 óta Dolby Teather a neve, mivel a Kodak úgy ahogy volt csődbe ment. Sajnos ide nem sikerült bejutni, mert egész héten zárt körű rendezvény van, így csak a bejáratnál lévő vörös szőnyegen tudtam egy kitűnő művésznőt lefényképezni.

A kordonok a rajongók miatt vannak....

Ezennel végeztünk Hollywood-dal, s elindultunk a repülőtér irányába, mert várt bennünket utunk következő állomása: Las Vegas, ami már Nevadában van... Erről viszont majd legközelebb mesélek...