Ezen a szép péntek reggel aztán elköszöntünk a Flamingo hoteltől, s nekiindultunk délkeletnek. A napra néhány száz mérföld és két hely volt betervezve, s azt is bele kellett számolnunk, hogy el fogunk veszíteni egy teljes órát, mivel átlépünk egy időzónát. Ennek a helyszíne pedig elő megállóhelyünk volt, a Hoover Dam, magyarul a Hoover-gát.
A Hoover-gát egy nagy teljesítményű vízerőmű Arizona és Nevada államok határán, a Colorado folyón, az Amerikai Egyesült Államok területén. Építése 1931-től 1936-ig tartott, és elkészültekor ez volt a világ legnagyobb gátja. Az elnevezés sok vitát kavart a közvéleményben, végül a korábbi elnökről, Herbert Hooverről nevezték el. A duzzasztás eredményeként a gát mögött létrejött tó a Mead-tó. Nos, ezen e gáton át lehet vezetni, s az egyik oldalán a Csendes-óceáni idő van érvényben, a másik oldalon pedig a Hegyvidéki idő. Hogy egy kis földrajzot írjak, a kontinentális Amerikában négy időzóna van. Keleten, ahol mi is élünk a Keleti-parti idő van érvényben, ez Magyarországtól számítva mínusz hat óra, tehát ha otthon éjfél van, itt délután hat óra. A Chicago - New Orleans vonalban a közép-idő (-7 óra) van, majd utána a hegyvidéki idő következik (-8 óra), ez van például érvényben a Hoover-Dam egyik oldalán, s végül van még a Csendes-óceáni idő (-9 óra), ez meg a Hoover-Dam másik oldalán van érvényben egészen a Csendes-óceánig. Ezen kívül még van Hawaii-idő, meg Alaszkai-idő, nem is beszélve arról, hogy Nevada egyes részein nincs nyári időszámítás, így aki átmegy egyik megyéből a másikba (egyik indián rezervátumból a másikba) állítgathatja ide-oda az óráját.
 |
| Az egyik oldalon ennyi, a másik oldalon annyi. Nem lehet könnyű itt dolgozni. |
A Hoover gát 1931 és 1936 között épült, amely meglepően rövid időnek tűnik, ha figyelembe vesszük a kor építészetének technikai színvonalát. A gát első betonelemét 1933 nyarán helyezték el, és az építkezés során számos technikai újítást alkalmaztak. Ezek közül az egyik legérdekesebb a világon először itt alkalmazott, speciális eljárás, amellyel a gátat alkotó betonelemeket le lehetett hűteni. A mérnökök kiszámolták, hogy ha a gátat egyetlen hatalmas tömbben építenék meg, akkor a betonnak 125 évre volna szüksége, hogy elérje a megfelelő hőmérsékletet, és megkössön. Ráadásul az összehúzódás miatt be is repedezne és morzsolódna. Ezért a gát számtalan, egymásba illeszkedő, trapéz alakú betonoszlopból áll. A további hűtés érdekében az alkotó elemek mindegyike 25 mm átmérőjű hűtőcsöveket tartalmaz, amelyekben a folyó vize cirkulált. Miután mindegyik réteget lehűtötték, a csöveket eltávolították, és kiegyenlítették a nyomást.
Az építkezéshez 3 330 000 m³ betont használtak fel. Ez akkora mennyiség, hogy egy San Franciscót New Yorkkal összekötő kétsávos autópálya építéséhez is elegendő lett volna. Az építés összköltsége meghaladta a 49 millió dollárt. A gát azonban nemcsak anyagi, hanem emberi áldozatokat is követelt. Összesen 21 000-en vettek részt az építkezésben. A munkálatok során 112 fő vesztette életét, közülük 96-an haltak meg az építkezés közben. A sok erőfeszítés azonban nem volt hiábavaló. A 221 méter magas, 379 méter hosszú és – helyenként – 200 méter vastagságú gát 1936 tavaszára elkészült, s mind a mai napig eredeti berendezéseivel működik. A gát lábánál álló vízerőmű 16 hatalmas turbinája egy U-alakú épületben kapott helyett (8-8 turbina mindkét oldalon), a rendszer üzembe helyezése 1936-ban vette kezdetét s 1961-ig tartott.
 |
| A eltérő szín a legmagasabb vízszintet mutatja... |
A hatalmas szerkezet kulcsszerepet játszik a folyószabályozásban, emellett létfontosságú édesvízzel látja el az év minden napján Nevada, Arizona és Kalifornia több mint 20 millió lakosát. Ugyancsak fontos feladata az elektromos áram termelése. Az erőmű több mint 2000 megawatt teljesítményű, amely 1,3 millió ember számára elegendő áram termelését jelenti. Az áramot több száz mérföld hosszú villamos távvezetékek szállítják a környező államok gyáraiba, finomítóiba és a civil felhasználókhoz, köztük a 40 km-re fekvő Las Vegashoz. Mellesleg egy csomó film is készült itt, természetesen James Bond is küzdött is a világ megmentéséért.
 |
| Ancsa egy órányi távolságban... |
Miután megnéztük a gátat, s tisztában lettünk, hogy mennyi is lehet az idő fogtuk magunkat, s elindultunk a Grand Canyon West felé. A Grand Canyon a világ egyik legfurcsább helye. Egyszerűen azok a színek, amelyekben játszik, hihetetlen. Mondhatnám azt is, hogy meseszép, de még ez a szó se írja le magát azt ami láttunk... Maga a Grand Canyon majdnem 450 kilométer hosszú, átlagosan 5-10 kilométer széles. Szóval jó nagy. Ezen a napon a nyugati részt tekintettük meg, amely a Hualapai indián rezervátum területén terült el. Az indiánok jó üzletemberek, s elég erősen fog a ceruzájuk.
 |
| Két lépéssel mögöttünk kb. 400 méter szakadék volt. |
Fejenként nagyságrendileg 80 dollárt kellett fizetni, de ezért kaptunk ebédet is, ami meglepően jó volt. Három megállót tartalmazó hop on-hop off busz van, a parkolás szerencsére ingyenes. Az első megálló egy félig indián-félig vadnyugati falut bemutató hely volt, lehetett lovaskocsikázni, de aki akart vívhatott pisztolypárbajt, s ha valaki rosszul viselkedett akár még az akasztófán is végezhette. Természetesen aranyásásra is volt lehetőség.
 |
| Wild West de nagyon... |
Utána visszapattantunk az öt percenként közlekedő buszra, s elindultunk az egyik legnagyobb látványosság felé, ami nem más mint a Skywalk. A Colorado folyó 1220 méter mélységben kanyarog a Grand Canyon Skywalk kilátó alatt. A különleges kilátó a Hualapai indián rezervátum területén épült fel. Az “üveghidat” 400%-os biztonságra tervezték, terhelése 71 Boeing 747 súlyának felel meg (32200000 kg ) és 160 km/órás szélsebességet is kibír, emellett pedig egy 8.0-as erősségű földrengésnek is ellen áll. Az üveghídon biztonsági okokból 112 ember tartózkodhat egy időben, de amikor mi ott voltunk alig tízen voltunk. Valami érthetetlen okból a Skywalkon nem lehet fényképezni. Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom, valószínűleg az lehet, hogy több hivatásos fényképészt alkalmaznak, s ezeket a fényképeket nagyon, de nagyon drágán árusítják. Mi erre nem tartottunk igényt, ami nem nagyon tetszett a helyieknek.
 |
| Skywalk |
Egyébként érdekes volt, hogy itt folyamatosan énekeltek indiánok, igaz nem autentikus indián öltözékben (mert szerintem a baseball-sapka az nem az), valamint bemutatták a klasszikus épületeiket. A dalok, melyeket énekeltek szépek voltak, bár szintén furcsa volt, hogy noha énekeltek, de azért a háttérben ment az egész magnóról is.
Nagyon szép volt a kilátás, de a közelébe se ért az utolsó ponthoz képest, amely az un. Guano-point. Itt régebben - mondjuk ki madárürüléket termeltek ki, mivel madárból bőven van, s a madárürülék nagyon hasznos volt, trágyaként. Komolyan itt volt a legszebb a látvány. Itt jól lehetett látni a Colorado folyót, nem is beszélve azt, hogy ahogy ment egyre lentebb a nap, egyre inkább ragyogóbb, szebb színekben ragyogott az egész.
 |
| Ancsa kitalálta, hogy megmássza... Aztán én meg kereshettem. Aztán ő keresett engem... |
Szóval a Grand Canyon West egy nagyon érdekes hely, bár bennem hagyott némi hiányérzetet. Mindenesetre miután besötétedett nekiindultunk utunk legkeletibb pontjára a 66-os úton egészen Flagstaff-ig. A szokásosan végtelen nyugati utakon megtaláltuk a hotelunkat, s elkezdtünk gondolkodni a másnapon. S ekkor volt az, hogy be kellett látnom, megint túlterveztem magam. Úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk Új-Mexikót, kihagyjuk Ohio-t és Colorado-t a következő napot a Grand Canyon nyugati részén töltjük el. Mit mondjak? Megérte. De erről holnap mesélek... Most megyek, s megveszem a Hálaadási pulykát, hiszen csütörtökön Amerika egyik legnagyobb ünnepe lesz a Hálaadás... Majd erről is fogok írni. Hát igen, van amikor alig van téma, s van amikor túl sok is.
 |
| Naplemente a Grand Canyonnál |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése