Sztárok között - Hollywoodi kalandok - 2. nap: Universal Stúdió

Hollywoodi kalandjaink második napján egy teljes napos programot terveztünk be. Igazából a CityPass-t elsődlegesen emiatt vettem meg, mivel így sokkal olcsóbb volt a belépő, mint ha külön, vagy akár a helyszínen váltom meg. Egyébként tanúság, hogy Amerikában elővételben majdnem minden olcsóbb. Ezen a napon a filmkészítés egyik komoly központjába, az Universal Stúdióba látogattuk meg. Igaz, a napunk kicsit kalandosan indult. Először is, ahhoz, hogy az ember elmenjen az Universal City-be metróval kell mennie. Ehhez pedig jegyet kell venni. Az automata meg nem akarta elfogadni a kártyámat. Aztán nagy nehezen elfogadta, s a visszajárót fém egy dollárosokban adta vissza. Amióta kinn vagyunk fém egy dollárost még egyszer se láttam, most lett egy tucattal. Aztán kiderült, hogy az előre megváltott jegyeket ott hagytuk a hotelban. Ancsa azt gondolta én hoztam el, én meg azt, hogy ő. S miután visszamentünk érte, mivel annál drágábbak a belépők, hogy azt mondjuk, jó majd veszünk másikat, jöttem rá, hogy végül is a vonalkódot a telefonom is tartalmazza...

A híres kapu

Universal Pictures filmvállalkozást Carl Laemmle alapította 1912-ben. Los Angeles környékén nyitotta meg a Universal City Stúdiótelepét, a világ legnagyobb filmgyártó vállalkozását. A biztonságos, már bevált filmtípusokat gyártották. Felkarolták a feltörekvő tehetségeket. Laemmle fia a harmincas években átvette a stúdió vezetését, és azokban az években neki „köszönhetően” veszteségesen működtek. Jelentős sikert a 1930-ban bemutatott a Nyugaton a helyzet változatlan című, valamint az 1931-es Frankenstein és a Lugosi Béla főszereplésében bemutatott Drakula produkció hozott. 1936-ban az idősebb Laemmle eladta a stúdiót. A világháború után a Universal és az International Pictures egybeolvadt. 1952-ben a Decca lemezkiadó vásárolta meg a céget. Az ötvenes években számos filmsztárt szerződtettek, akik néhány sikeres darabot hoztak a stúdiónak. 1962-ben az MCA szerezte meg a Universalt. Lew Wassermann vezetésével a televíziós műsorgyártás élére kerültek. Ők készítették az első televíziós sorozatot. A hetvenes években Alfred Hitchcock lett az Universal legnépszerűbb rendezője. 1973-ban George Lucas bemutatta Amerikai Graffiti című munkáját, majd 1975-ben a Cápa című horrorfilmmel hatalmas kasszasikert könyveltek el. A nyolcvanas években a főbb bevételi forrást már csak a televíziós munkák jelentették, néha elvétve akadt mozifilmes sikerük, mint Spielberg E.T. című filmje. 

Híres filmjeik közül azért kapásból párat fel tudok sorolni, Jurassic Park, Bridget Jones, Gladiátor, Apolló-13, Vissza a jövőbe, nem is beszélve a Shrek-ről... Vagy ha a tv-s munkákat nézzük akkor mindjárt ott van a Simpson család véget nem érő sorozata, de a Dr. Csont-ot is ők készítették. Szóval elég nagy vállalkozás. Mindehhez egy komoly szórakoztató-központ társul, gondolom kiegészítő bevételként. A jegyár tényleg nem olcsó, de egy egész napos lehetőséget biztosít kikapcsolódni és szórakozni. 

Szamár kollega tisztességesen mondta a magáét...

Mint említettem ez tényleg egész napos program, különösen amiatt, mert nagyon sokan vannak, s szinte mindenütt ki van írva, hogy erre, vagy arra a műsorszámra 40-50 percet kell sorba állni. Már a jegypénztárnál kicsit bonyolultak, mert valamiért ID-t (személyit) kérnek, hiába van előre megváltva a jegyed, aztán a bejáratnál nem csak papírt, de még ujjlenyomatot is akartak, noha ezt enyhén csodálkozó arcomra tekintettel nem csináltuk meg. Persze felmerül, hogy minek akartak ujjlenyomatot, ezt a mai napig nem értem. Ami pedig a sorban állást illeti, tényleg nem szoktuk kihasználni, de most az egyszer segítségként vettük, hogy Ancsa néha használ botot, így bemehettünk a mozgássérült bejáraton. Így például nem kellett végigállnunk másfél órát és nyolcvannégy fordulónyi folyosót...

Hihetetlen mennyiségű ember...

Az első amit megnéztünk egy trükkbemutató volt. Ez igazából egy kvázi színházi előadás volt, amikor megmutatták, hogy a filmekben milyen trükkökkel szoktak operálni. Hiszen trükk az rengeteg van. Van például a jó öreg Psycho című film, melyet nem más, mint a tegnap már bemutatott Alfred Hitchcock  mester készített. Abban a jelenetben, amelyben Arbogast nyomozó hátrazuhan a lépcsőn, az őt játszó színész, Martin Balsam valójában nem esik hátra. A lábát nem látni, mégis olyan benyomása van az embernek, mintha leesne a lépcsőn. Ehhez először lefilmezték a lépcsőt felülről lefelé haladva, de szereplő nélkül. Majd Balsamot Hitchcock beültette egy külön erre a célra készített székbe, a vetítővászon elé, amelyre rávetítették a lépcsőn való lejövetelt. Ekkor jól megrángatták a széket, Balsamnak meg csak annyi dolga volt, hogy kinyújtott karral kalimpáljon egy kicsit a levegőben. S a végén a kettőt simán összevetítették. A látvány pedig abszolúte hihető. 

A kép előterében a szereplők, a háttérben a zöld függöny, s oldalt a végeredmény...

Az egyik fő pont, ami miatt mentünk az maga a stúdió látogatás volt. Kisvasúttal viszik körbe az embert, s ha szerencséje van - mint ahogy nekünk volt - láthat valódi forgatást is. Ezen kívül eredeti díszleteket, eredeti kellékeket is láthattunk. Például ott álldogált a Knight Rider sorozatból Kitt, az autó, de a Vissza az időben c. filmekből ismert Delorien is kellemesen pihent...

Frédi és Béni kocsija...

Egyébként a fotók minőségéért elnézést kérek, de ezen a túrán nagyon nehéz volt fényképezni, mivel egy izgága japán srác állandóan beleugrott a képekbe... Minden áron a legjobb fotókat akarta készíteni. Legalább 20 olyan képem van, amikor fogta magát és belenyúlt a képbe... Én meg majdnem felrobbantam tőle. 

Egy valódi forgatás

Maga a túra nagyon izgalmas, volt, hogy bevittek egy épületbe, ahol 4D-s technikával próbáltuk túlélni azt, hogy a dinoszauruszok megtámadnak bennünket. Szerencsére King King megmentett a rossz dínóktól. A technika, ahogy ezt megcsinálták hihetetlen. Nem csak 360 fokban vetítettek, hanem még a vonat is szó szerint ide-oda rázkódott, félig az oldalára dőlt, szó szerint kapaszkodni kellett, hogy nehogy kiessen az ember. Hát ha ez a jövő mozija, akkor az nagyon izgalmas lesz. Emellett konkrét jeleneteket is bemutattak, legyen az a Cápa című film, vagy legyen az a Dr. Csont egyik jelenete, amelyben egy New York-i metrókatasztrófát szimuláltak... Az ember meg csak kapkodhatta a fejét... A következő amatőr videó a Cápa film technikáját mutatja be...

Persze, van amikor egyszerűbb - s főleg olcsóbb - házon belül felépíteni egy díszletet, mint mondjuk egy utcát kibérelni. Ilyen volt például a Született feleségek utcája, melyet teljes egészében itt építettek fel. Mármint az utcafrontot. Ami nem látszik, vagy a lakás belseje, az teljesen üres, hiszen, a lakásbelsőket egy másik nagy épületben, egy stúdióban vették fel. 

Azért az nagyon édes volt, hogy az egyik utcában a húszas évekbeli New Yorkot láthattuk, a másik utcában Párizst, vagy éppen Londont. Mondani se kell, hogy mekkora anyagi megtakarítás, ha nem kell az egész stábbal akár csak New York-ig elrepülni, s ott dolgozni. Egy kis festék, egy kis trükk, s New York Los Angelesbe költözik. Erre példa többek között az általam nagyon kedvelt Elnök emberei című sorozat, melyet 90%-ban Los Angelesben forgattak, s csak olyan jelenetek felvételére mentek el Washington DC-be, amikor valami abszolút felismerhetően csak ott van meg - például olyan utcai jelenetre, melyen sétálnak a Lincoln Mauzóleum felé...

A Psycho c. film motelje...

Az is érdekes, hogy Hollywood évente több repülőgépet is vásárol. Nos, nem magánhasználatra, hanem azért, hogy darabokra szedje őket szét, s ezeket később kiváló katasztrófafilmekben felhasználjon, A repülőgéproncs nem igazán felismerhető, nem igazán beazonosítható, éppen ezért kiváló arra, hogy akár többször is felhasználják... Mondjuk ezt a részt több évig zárva tartották, mivel szeptember 11. emléke olyan szinten élt az emberekben, hogy itt többen pánikba estek... A vonatunk műsorvezetője itt külön felhívta a figyelmet, hogy ez csak szimuláció, ne essünk pánikba...

A túlélőket már elszállították...

A stúdió-túra után több olyan vetítéssel összekötött pontot néztünk meg, amely egy-egy filmhez kötődik. Az amerikaiak nagyon szeretik a hullámvasutakat, így volt olyan mozifilmből készített egyfajta hullámvasút, amelyre csak azt tudom mondani, hogy na ez azért durva... Az első ilyen a Jurassic Park című filmből készült egyfajta montázs, aranyos mozgó dinoszaurusz bábukkal, s a végén egy olyan lecsúszással kb. nyolc emelet magasból, hogy a szemünket alig mertük nyitva tartani... S legvégén belecsúszás a vízbe, amitől persze jó nedvesek lettünk... De volt olyan is, amire gyereket én be nem engednék, mert mondjuk aki látta a Múmia c. filmet, ez tudja képzelni, valódi horror... S egy olyan hullámvasút, amely akkora tempóval ment, hogy volt, hogy gyakorlatilag elemelkedtem az üléstől a centrifugális erő hatására.

A T-Rex szabira ment...

Ebből a fajta - általában vetítéssel összekötött - műsorból volt 4-5 darab is, mindegyiket nem írnám le, mivel fényképezni úgy se lehetett. Mondjuk nekem a kedvencem a The Simpson's volt, a sztori is nagyon aranyos, nem is beszélve, a technikai megoldásról... Ez volt az egyetlen, ahol gyakorlatilag a helyünkről az a kocsiszerű, amelyben ültünk szinte el se mozdult, mindössze egy szimulátor-szerűen mozgott csak, de az érzékeinkkel elhitették, hogy nem csak mozgunk, hanem száguldunk is. Nagyon profi volt... Igaz ez volt az egyetlen hely, ahol állnunk kellett, legalább egy fél órát, mire bejutottunk. 

The Siiiimpsssssoooonnnn...

Egy műsorszámról szeretnék még egy kicsit bővebben írni, mivel tényleg látványos volt, de egy kicsit érhetetlen is. Amerikában a közönséggel való kapcsolatfelvétel egy show elején elengedhetetlen. Amikor bementünk a Waterworld c. élő előadásra, akkor poénból azt mondtam, na az eddigiekből kiindulva itt valószínűleg majd vizesek leszünk. Sajnos a próféta szólt belőlem. Ugyanis még a műsor előtt a nézőtér három oldalára kijött három szereplő, hogy felrángassa a közönséget. Kis tapsgyakorlat, kis dobogásgyakorlat és... és... és rengeteg víz a nézők nyakába.

Loccs, a nyakba...

Sajnos mi is elől ültünk, úgyhogy bőven kaptunk belőle. Illetve én kevésbé, de Ancsa konkrétan ronggyá ázott. Nem is beszélve arról a lányról, akit konkrétan nyakon öntöttek egy vödör vízzel. Ez az egész Los Angelesben az év nagy részén érthető. Amikor negyven fok van. De most alig 16-17 fok volt... S egyébként nem értem, hogy az egész löttyintésre minek volt szükség, mert igazából funkciója a műsorban nem volt...

Kissé robbant...

Maga a műsor hihetetlenül látványos volt, tele kaszkadőr jelenetekkel, verekedésekkel, égő emberrel, robbanásokkal, hajókkal, a térbe berobbanó repülőkkel... Az biztos, hogy nem semmi munka van minden egyes mozdulatban. A sztori természetesen hollywoodiasan egyszerű, jönnek a rossz fiúk, akiket egy jó fiú, természetesen egy amazontermészetű nőszeméllyel legyőz... S a végén a rosszfiúk szörnyű halálnak halálával halnak, míg a főhős és a nőszemély romantikus csókban forrnak össze, miközben a háttérben ég minden. Mi meg a műsor végén a romantikus csókot zárójelbe helyezve elvonultunk az első pólóárusító helyre, s bár itt nem akartunk pólót venni, mert aranyáron volt, de a tüdőgyulladás elkerülése végett talpig Simpsonba öltöztünk. Ancsa azért kikötötte, hogy ezt a pólót nem vehetem fel az utcán, maximum alvós-pólóként használhatom.

Ugye milyen szépek voltunk? 

Összegezve azt mondhatom, az Universal Stúdióba érdemes elmenni. Nem csak azért, mert kiváló családi program, hiszen a Shrektől kezdve az Apolló-13-ig mindent meg lehet találni, hanem azért is, mert aki tényleg kíváncsi a filmkészítés hátterére az bele tud egy cseppet tekinteni. Egy tanács azért. Van olyan jegy, ami picit drágább, de mindenhova elsődleges sort jelent, s nem kell végigállni 40-50, van hogy másfél órát. Ezt azért szívből javaslom, mert rengeteg unalmas percet meg lehet vele takarítani. Ja és a Múmia bemutató előtt ne egyen az ember, mert olyan gyorsan megy az egész, hogy esetleg kijöhet...

Ikonikus kép... Mármint a háttér....

Mivel ezen a napon az étkezést majdhogynem teljesen zárójelbe tettük (a hotelben nem igazán volt reggeli, mondjuk inkább nem volt, az Universalban meg minden aranyáron volt), elindultunk enni. Előtte azért még megnéztük a szintén a Hollywood Blwd-on lévő Vax-múzeumot. Ez gyakorlatilag ugyanolyan, mint az előző nap megnézett Madame Tossaud's múzeuma, na jó, minőségében kicsit gyengébb. Mindenesetre Ancsa már megint összefuthatott régi ismerősével Ross dokival...

Hogy is volt abban a Vészhelyzetben? 

Ancsa, amikor otthon vagyunk jár egy kórusba, amelyik igen gyakran lép fel a Művészetek Palotájában is. Ez nem más, mint a Budapesti Akadémiai Kórustársaság. Energikus karmesterük, Hollerung Gábor kitalálta, hogy gyakran van olyan koncert, amikor filmzenéket dolgoznak fel, úgy hogy a háttérben a filmből megy egy montázs. Éppen ezért nem bírtam, ki, hogy Ancsát ne állítsam be a lent látható pózba, hiszen nem egyszer énekelték a Titanic című film zenéjét... 

Vigyázat, jéghegy balra...

Természetesen blogírói tevékenységem nem kerülhette el az amerikai hatóságok figyelmét sem, éppen ezért személyesen Obama elnök gratulált nekem, hiszen az előző nap kezet fogni elfelejtettünk. De ezt ezen az estén rendesen bepótoltuk, ami mondjuk nem volt könnyű, hiszen egy komplett 15 tagú mexikói családdal kellett megküzdenem egy fotó erejéig. Csak négyszer jöttek be a képbe... Igaz előtte egy kicsit megleptem őket. Ancsa lemaradt pár terem erejéig, én meg beálltam, mint egy bábu, hogy meglepem. Helyette ők jöttek, s körbefotóztak. Én meg, ha már lúd legyen kövér nem mozogtam. Gondolom tépelődtek, hány Oscar díjam is lehet... Utána meg szépen sétáltam tovább. Amikor megláttak kicsit meglepődtek... Sajnos spanyolul se tudok, így nem tudom milyen szépeket mondhattak rám. 

Bezzeg munkavállalási engedélyt nem kaphatok....

Szóval Hollywoodban eltöltött második napunk hiteles története ez volt. Ezen az estén már csak annyi történt, hogy elsétáltunk egy kiskocsmába, ahol - s ez tényleg nagyon ritka amerikai földön - lehetőség volt arra, hogy kérjek egy vizipipát, s azt ott elpöfékeljem. Hogy ez mennyire ritka azt jól mutatja, hogy egyszer szerettünk volna meginni Ancsával egy sört, s én szerettem volna elszívni egy szivart valami vendéglátó ipari helyen, s fél Philadelphiában nem találtunk olyan helyet, ahol ezt lehetett volna. Itt viszont kitűnő vízipipát kínáltak, s mi több, még Ancsa is megkóstolta... Persze ilyenkor merül le az összes fényképző alkalmatosság... No, mindenesetre ezen a napon is jól elfáradtunk, de már készültünk a következő napra, amikor is Hollywood környékét akartuk bejárni... De erről legközelebb... Mára befejezésként még egy videót szeretnék megosztani, noha elfogadom, hogy ebben a bejegyzésben már több volt, mint amennyi talán illendő. Mégis úgy éreztem, hogy nem tudok elmenni Hollywood-i bábkészítők mellett anélkül, hogy egy picit meg ne osszam azokat az élményeket, melyeket ott átéltünk. Ezért, a Forrest Gump zenéjével kísérve, egy kis videómontázsban szeretném megosztani azokat a színészeket, akiket láttunk.