Ismerd meg Philadelphiát felkiáltással indultunk neki a hét végének, s most amikor ezeket a sorokat írom szombat este van, s a lábunk már bokáig le van gyalogolva, de holnap még újabb kalandok várnak ránk, úgyhogy nem csüggedünk, maximum jajongunk. Városnéző túránk első megállója, s jelen bejegyzésben erről szeretnék mesélni az Eastern State Penitentiary, azaz magyarra fordítva a Keleti Állami Fegyház, rövidítve ESP volt.
Első ránézésre vár. Másodikra börtön... |
1829 és 1971 között üzemelt szövetségi börtönként. Hogy ez érthető legyen, egy kicsit bele kellene merülni az amerikai jogrendbe. Amerikában minden több szintű. Van a helyi, van az állami, s van a szövetségi szint. Ilyen a jogalkotás, de a jogalkalmazás is. Elég csak azt mondani, hogy békebíró, s az gyakorlatilag a helyi szintű ítélkezés. Valaki gyorsan hajt, odakerül, s megy 30 napra közmunkázni. Vannak az állami szintű ítéletek, s vannak olyan bűncselekmények, melyek szövetségi szintűek, tehát az un. szövetségi bírók járnak el. De ez nem csak a bűncselekményekre érvényesek, például szövetségi szintű hivatalok betöltéséhez szükséges esküt szövetségi bíró előtt kell letenni. Ilyen többek között az elnöki és alelnöki státusz. Na, de visszatérve, a legsúlyosabb bűncselekményekért kapott büntetéseket az un. szövetségi börtönökben kell lecsücsülni. Nos, az ESP egy ilyen intézmény volt.
Csak a láncainkat veszíthetjük... |
Picit azt is lehet mondani, hogy ez minden börtönök alapja és szülője. Ugyanis, egészen ennek a börtönnek a létrejöttéig a börtönök célja a rab kikészítése volt. Ebben az időben két szemlélet terjedt igazán el, az egyik az un. Auburn-rendszer, melyet a New York állambeli Auburn börtönéről neveztek el. Lénye: csend van, vélemény, önérzet nincs, munka van, láncok bőven, fenyítés bőven, sötétzárka bármely kis vétségért. Ezzel szemben állt a Philadelphia-i módszer, amelyben a rabok szintén el voltak egymástól különítve, de tanulhattak, S ráadásul a szabadidőben akár még sportolhattak is együtt.
Az ESP épületrendszere |
Maga ez a börtön a maga korában nagyon modern volt. Folyó víz volt benne, már akkor amikor még a Fehér ház se volt ellátva ilyen luxussal. Igen komoly oktatási és vallási tevékenység folyt a börtönön belül, hiszen a cél abszolút az volt, hogy a mélyen tisztelt rab, miközben elmélkedik a csendben az életéről szépen megváltozzon. Éppen ezért naponta többször is lehetősége volt akár lelkésszel beszélgetni (külön papjai és rabbija volt a fegyháznak), nem is beszélve arról, hogy egy apró dologgal mindig felhívták a rab figyelmét arra, hogy az Isten mindig mindent lát. Ezek pedig az ablakok voltak. A börtönben nincsenek olyan ablakok, amelyek a normál függőleges falon lennének, valamennyi ablakot, a plafonba vágták, s így a fény is fentről érkezett. Ennek kifejezetten az Isten figyelmére való felhívás volt a célja.
Az ablak neve Isten szeme volt... |
Persze az is igaz, hogy volt olyan eset, amikor egyes rabokat egy-két hétre bevágták a sötétzárkába, vagy jeges vízben kellett fürdenie, vagy akár, hogy elfelejtettek neki enni adni, egy-két hétig. Ettől függetlenül ez a börtön még Amerika egyik leginkább normális börtönrezsimjéhez tartozott. Bár ezt azért nézzük a XIX. század fényében. A fegyházban katonás rend uralkodott. A vezetők úgy gondolták, a legjobb mód arra, hogy a rabok magukba nézzenek, a csönd. A fegyházban a kezdetekben tökéletes csend honolt, még az ide-oda mászkáló őrökön is bőrkötésű cípők voltak, a zaj elkerülése végett. A rabok itt tényleg magukba zárkózhattak,és így feltárultak előttük elméik legsötétebb bugyrai. Ez pedig az őrületbe kergette őket. Érdekesség még, hogy bár volt halálsora, itt soha nem végeztek ki senkit. Ennek elsősorban babonás okai voltak, de erről majd később. Magát az épületet a jó öreg Benjamin Franklinnak (többek között a villámhárító, stb. feltalálójának, philadelphiai lakosnak) javaslatára kezdték építeni, s kezdték így építeni. Az épület hasonló a mi jó öreg Csillagbörtönünkhöz. Van egy központi része, ahonnan valamennyi folyosó, valamennyi blokk, s ez által valamennyi ajtó jól megfigyelhető. Valamennyi cella, kb. 3 méter széles, s hat méter hosszú, s természetesen a minimális kényelmet is nélkülözi. Van egy priccs, WC, folyó víz, aztán nagyjából kész is.
Egy normál zárka. Az a fényes valami szemben az az ajtó volt. Direkt kicsi, hogy a rab csak meghajolva jöhessen ki. |
Már említettem, hogy ebben a börtönben nem végeztek ki senkit. Ennek a fő oka az volt, hogy a hagyomány szerint azok a rabok, akik itt hallnak meg, azok visszajárnak kísérteni. Hozzáértő, akarom mondani jó fantáziájú személyek szerint az alábbi paranormális események figyelhetőek meg jelenleg a börtönben:
- Egy árnyszerű alak, amely gyorsan elszalad, ha megközelítjük
- Egy másik alak, amely az őrtoronyban áll
- Egy gonoszan nevető hang, amely a 12-es blokkból jön
- Egy falon át közlekedő árny, a 6-os blokkban
- Titokzatos arcok jelennek meg időnként a 4-es blokkban
Nos. Mi egyiket se láttuk, de amióta kicsit gúnyosan beszéltem Marie Laveau-ról New Orleansban, s ezért úgy, de úgy megáztunk, hogy csak na, én már nem merek semmit se mondani.
Életkép... |
Ami a szellemeket illeti, az épület leghíresebb "vendégének" is voltak kellemetlenségei. Ez a vendég pedig nem más volt, mint a jó öreg Al Capone. Bizony, az öreg Sebhelyesarcú. A bandavezér azonban - természetesen a babona szerint - nem jött egyedül a börtönbe, úgy tartják. Ő maga bevallotta, hogy kísérti egy szellem, bizonyos Jimmy, aki a hírhedt Valentin-napi mészárláson vesztette életét. Annyi tény, hogy meghalt egy bizonyos John May is, ő alkalmilag segített a Capone ellenfeleinek, igaz mindössze autószerelőként, s nem volt tagja a rivális szervezetnek. Korábban kétszer letartóztatták ugyan, de egyszer sem ítélték el, és egyébként igyekezett legális munkákból fenntartani magát. Maynek felesége és hét gyereke volt, ezért állt újból és újból Al bácsi ellenfelei közé. De igazából, valószínűleg rosszkor volt rossz helyen, s hát a jó szemtanú a halott szemtanú... A mészárlást követően hirtelen űr támadt Al barátunk körül. Már nem tudta tartani kapcsolatait a rendőrséggel, politikusokkal és az alvilág is azt méricskélte, mikor fog megrogyni Chicago urának a hatalma. A szövetségiek rászálltak, minden lépését követték, így még nehezebb volt számára erőt felmutatni. Néha azért sikerült. 1929 májusában hírét veszi az első, ellene szőtt összeesküvésnek. Nem sok energiát pazarol arra, hogy utánajárjon a gyanúnak. Meghívja egy vidéki házba a két feltételezett árulót és baseball ütővel szétveri a fejüket. Elég volt egy rosszindulatú besúgó, egy irigy rivális és Capone kérdezés nélkül lecsapott. De már nem volt biztonságban. Szorult körülötte a hurok. Az adóhatóság előbb testvérét, majd helyettesét is letartóztatja. Capone nekilát, hogy javítson némileg a renoméján. Szegénykonyhákat nyit, adományokat oszt, jótékonykodik.
Amikor ez láthatóan nem működik sebhelyesarcú úgy dönt, már csak egyetlen helyen van biztonságban: egy börtönben valahol távol Chicagótól. Nos, ez volt Philadelphia... A hírhedt bűnöző az emberivel fordult meg a városban, bement egy moziba, egy akkora pisztollyal az oldalán, mint egy kisebb ágyú, természetesen engedély nélkül, mikor az egyik rendőr felismerte. Fegyverrel való visszaélésért kilenc, azaz kilenc hónapot kapott. S hozta - állítólag - magával kellemes házi szellemét is.
A cellákból sokszor kihallatszott Capone kiáltásai: "Jimmy, ne csináld!" vagy "Jimmy, ne üss meg!". Sokan úgy tartják, miután Caponét kiengedték innen Jimmy szellemét is magával vitte, mivel abból a cellából nem észleltek több jelenséget. Mindenesetre nekem fogalmam sincs, mert nem értek hozzá, de az tény, hogy Al barátunk ettől függetlenül azért viszonylagos kényelemben töltötte azt a kilenc hónapot. Nem csak normális ágya volt, de fotelje, íróasztala, széke, lámpái, s természetesen rádiókészüléke. Emellett orvosi rendelvényre megkapta a napi betevő italát is. A szesztilalom legszebb éveiben. S természetesen olyan is akadt, hogy csinos hölgyismerőst fogadhatott, s nem a beszélőként használt teremben. Ja, igaz, a telefon nem volt bekötve a cellájába, de az igazgatói irodában található telefont bármikor használhatta, s ez alatt az őrök tisztelettel elhagyták a helyiséget, nehogy zavarják. Gondolom nem kis kézpénzösszeg cserélt gazdát ez alatt a pár hónap alatt...
Amikor ez láthatóan nem működik sebhelyesarcú úgy dönt, már csak egyetlen helyen van biztonságban: egy börtönben valahol távol Chicagótól. Nos, ez volt Philadelphia... A hírhedt bűnöző az emberivel fordult meg a városban, bement egy moziba, egy akkora pisztollyal az oldalán, mint egy kisebb ágyú, természetesen engedély nélkül, mikor az egyik rendőr felismerte. Fegyverrel való visszaélésért kilenc, azaz kilenc hónapot kapott. S hozta - állítólag - magával kellemes házi szellemét is.
Al Capone-t letartóztatják Philadelphiában... |
Al Capone cellája. A berendezést, büntetése letöltése után a börtönnek adományozta. |
A másik igen nevezetes rabhoz, mégpedig Willie Suttonhoz, aki Amerika legnótóriusabb bankrablója és börtönszökevénye volt, kapcsolódik magának a börtönnek az egyik legnagyobb botránya. Ugyanis, 1945-ben tizenkét rab fogta magát, s úgy gondolta, hogy kellemes itt a hely, adnak enni, meleg is van, főleg nyáron, de azért a szabad levegő, az szabad levegő. S mivel szabályosan mégse sétálhattak ki, ezért fogták magukat és egy szép alagutat ástak. S 1945. április 3-án éjjel a 30 méter hosszú alagút végén felcsillant a holdnak és a szabadságnak a fénye, s gyorsan ez a tizenkét fő meglépett. Tizenegyet, többek között Willie-t még aznap elfogták, de egyről azóta sincsen hír. A történethez hozzá tartozik, hogy Willie-t átszállították egy másik börtönbe, ahol szerzett egy létrát, s átmászta a falat. Amikor a fényszóróval felfedezték, hogy mászik, odakiabált az őrnek, hogy minden rendben, s az őr meg csak nézett. Jó két percig. Ez bőven elég volt barátunknak, hogy három éves szabadságot vegyen ki az életfogytig tartó büntetéséből. Mellesleg a városi legenda szerint megkérdezték Willie-t, hogy miért rabolta ki a bankokat, s erre azt válaszolta: Mert ott van a pénz...
Az alagút térképe... Egyébként olyan jó minőségű lett, hogy a régészeti feltárás 2010-ben épen találta... |
Sok-sok rab közül, akik hosszabb-rövidebb ideig szenvedtek itt, egyet szeretnék még megemlíteni. Eme rab némiképp különbözött a többitől. Nem a börtöntűrő képességét említeném, hanem azt, hogy ez nem volt más, mint egy kutya. Pep. A hagyomány szerint Gifford Pinchot, Pennsylvania akkori kormányzója ítélte Pep-et életfogytiglan tartó börtönre, méghozzá azért, mert Pep meguzsonnázta a kormányzó feleségének a macskáját. Hogy ebből a történetből mennyi az igaz? Az tény, hogy Pep kapott egy rabszámot. Az is tény, hogy le lett fotózva. S az is tény, hogy ez újsághír lett. De a többi legenda. Igaz, hogy a kormányzó adta a kutyát, de azért, mert ez volt az első börtön a világon, ahol kipróbálták, az állatok milyen hatással vannak az emberek rehabilitációjára. Arról nem is beszélve, hogy Pep mindent megrágott, s a kormányzó papucsa volt az utolsó pont...
Ancsa és Pep, a rossz kutya... |
Végezetük annyit, hogy ugye a börtönt 1971-ben bezárták, s nagyjából húsz éven át állt üresen. Ez az idő arra pont elég volt, hogy az épületkomplexum nagy része életveszélyessé váljon. A cellák nagy részén ez látszik, hiszen félig tele vannak törmelékkel, leszakadt tető és oldalfal maradványokkal. Pici doh és büdösség, mindenütt érezhető. Mégis, így romjaiban is nagyon érdekes volt ez az épület, a maga neó-gótikus monumentalitásával, elképzelt szellemeivel, s múltjával. Persze szívesen mondanám, hogy milyen jó lenne, ha a jövőben börtönökre már nem lenne szükség, de a valóság mást mutat. A valamikori sportudvaron áll egy grafikon-szobor, amely mutatja, hogy mennyit változott a bűnözés nagyságrendje 1900 óta. Több, mint 800 százalékkal nőtt... S azt is mutatja, hogy minden százezer rabból, amely az USA-ban vendégeskedik (s több, mint két millió ilyen ember van) 179 fő magyar, vagy magyar származású. Ezek szerint több mint négyezer magyar üldögél amerikai börtönben. Nem a legjobb országimázs...
A bal szél 1900. A piros 2010. |
Nagyon érdekes volt ez a börtön. S nem kizárt, hogy hamarosan a jó öreg Al nyomába lépünk, s követjük őt, mivel a komolyabb büntetése nagy részét az Alcatrazban töltötte, s ha minden igaz, mi arrafelé tartunk majd novemberben. Addig is, még szombaton megnéztük a Philadelphia Museum Of Art-ot, de erről majd legközelebb mesélek. Most pedig nagyon remélem, hogy az öreg Al Capone nem haragszik, hogy elmeséltem egy kis részét az életének. Ha pedig igaz, akkor majd ha eljutunk Chicagoba elnézést kérek tőle a sírjánál. Remélem addig se fog kísérteni...
A börtönben készült további képek - szellemmentesek, garantálom: Fotóalbum
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése