Houstont látni, s odajutni...

Szóval most éppen úton vagyunk Houston felé, ami nem kis szó, hiszen elég kalandosnak sikerül ez az utunk is. De elkeserítem a mélyen tisztelt olvasóközönséget, de ezt a kalandot csak később  fogom elmesélni. Vagy amikor visszafelé jövünk… Tehát visszatérve a pénteki napra, megnéztük a Louisiana Állami Múzeum egyik részét, majd átsétáltunk a másikba, ahol rögtön két múzeumot is találtunk. Mind a kettő közvetlenül kötődik New Orleans jelenéhez, így nagyon érdekes volt számomra. Egyébként ez a két épület a Szent Lajos székesegyház két oldalán van, így gyorsan megközelíthető. 

Ez valaha egy Steinway zongora volt...

Szóval a földszinten megemlékeztek a Katrina-hurrikánról. A Katrina hurrikán egy trópusi ciklon, ami a Bahamáknál alakult ciklonná. 2005 augusztusában pusztított. New Orleans jelentős részében nagyon komoly károkat okozott, a város egy része víz alá került, nagyon sokan meghaltak. A Katrina volt az egyik legtöbb áldozatot követelő vihar az USA-ban, 10 000 áldozatról szóltak a hírek, bár valójában 1833-an haltak meg. Sok helyen fertőzésveszély volt és a kolera is megjelent e térségben. A hurrikán óriási hatására több olajfúró torony is elsüllyedt a Mexikói-öbölben, illetve olajfinomítók váltak használhatatlanná. Emiatt emelkedett a kőolaj világpiaci ára. A hurrikán 300 000 embert hagyott áram nélkül Dél-Louisianában, míg Louisiana, Mississippi és Alabama államban 1,3 millió otthonban és munkahelyen szakadt meg az áramszolgáltatás. 

Jobb sorsot is látott...

Több százezren hagyták el New Orleanst az evakuálási utasítás hatására, mivel kezdetben úgy tűnt, hogy a várost telibe kapja, és ezáltal katasztrofális csapást mér rá a Katrina. A vihar ötös erősségű szörnyként érkezett, azonban hamar négyesre mérséklődött, valamint némileg el is kanyarodott, azonban így is tetemes károkat okozott. A tengerszint alatt fekvő várost védő gát átszakadt. Sajnos voltak, akik figyelmen kívül hagyták a kiürítési felszólítást, főleg a szegények, akiknek nem volt hová költözniük. A hatóságok szerint közülük sokan odaveszhettek az árban, mivel a mentőalakulatok a legtöbb helyre nem tudtak bejutni a magas vízállás miatt.

Elég durva vihar volt. Emlékszem televízión nyomon követtem az eseményeket, s még azon keresztül is borzasztó volt, hát még gondolom átélni. S utána a mentés enyhe, vagy inkább mondjuk ki komoly szervezetlensége. S hogy még nagyobb legyen a káosz egy-két hétre a Katrinára jött a Rita. S ekkor nem csak a menekülteket kellett kitelepíteni, hanem Houston lakosságát is. Másfél millió embert. Gyakorlatilag egy majdnem teljes Budapestnyi lakosságot kellett nagyon rövid idő alatt minél messzebb vinni. 

A múzeum erre emlékszik meg. Videókkal, hangfelvételekkel mutatja be az eseményt. S hogy még életszerűbb legyen, a videó mellé, melyet három vászonra is vetítenek imitálják a szelet, a villámlásokat… Ráadásul a teremben félhomály van, szóval eléggé izgalmas volt. S ezen kívül eredeti tárgyak, például egy olyan illető falra írt naplója, aki több mint két hetet töltött a lakásába szorulva, s jegyzeteit ákom-bákom betűkkel a tapétára jegyezte fel. No, meg a még szomorúbb részek, ahol egy nagy X van az ajtón, ami azt jelenti, hogy ott halott van. Elgörbült, összetört tárgyak, használati cikkek…

A második szint ebben a múzeumban azért sokkal vidámabb. New Orleans legnagyobb ünnepe a Madri Gass. A New Orleans-i karnevál a legrégebbi ismert karnevál az Amerikai Egyesült Államokban. A New Orleans-i karnevált „Mardi Gras”-nak is nevezik. Az USA Louisiana államában lévő, a franciák által alapított ipari központ, kikötőváros, tíz felsőfokú oktatási központtal, szép épületekkel rendelkezik. Itt egy igazi turisztikai negyed alakult ki szállodákkal, éttermekkel, ahol a világhírű „kreol konyha” és a zenei hagyományok őshazája található meg. Ezt az ünnepet a latinos, könnyed zenére és a vidámságra hajlamos itteni lakosság készíti elő. Évente százezrek vonulnak fel a Canal Streeten néhány órás önfeledt ünneplésre. Ugyanis éjfélkor véget ér a bolondozás és a móka. 

Madri Gass jelképek

Arthur Hardy, egy népszerű karneváli kalauz kiadója szerint az egész karnevál egy részeg orgiához hasonlítható. „Legalább négy cég állt rá az országban a karneváli videók terjesztésére. Tévéműsorok közvetítik a csupasz melleikkel büszkélkedő nők és magukat mutogató férfiak képeit” - mondja Hardy. Úgy tartják, hogy ez a „mindent szabad” világ a fiatal turisták paradicsoma, ahol a tradíciókat büntetlenül és gátlástalanul lehet semmibe venni”. Az emberek hosszú utat tesznek meg azért, hogy levetkőzhessenek és bujálkodhassanak” - idézi a CNN az egyik New Orleans-i lakos véleményét, aki szerint az esemény hajdani családi jellege mára teljesen eltűnt.  Az eseményre évente közel egymillió ember látogat el.

Kinézetre az egész szerintem hasonlít a Velencei karneválra, csak az egész a szárazföldön játszódik le, meg mivel itt húshagyó kedden is aránylag meleg van, az egész sokkal bujább, sokkal kevesebb ruhában van mindenki. Persze itt is van a bálnak királya, meg mindenféle udvari személyzete, nagyon díszes ruhákban. S mindenhol árusítanak úgynevezett Madri Gass láncot, amely kifejezetten giccses, nagy szemekből áll, rajta mindenféle egyéb rekvizitumok. Ancsának vettem egyet, amin hangszerek vannak. 

Mivel az eső kitartóan esett, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a víz alá, megnézzük a helyi akváriumot. Lehet, hogy a Candem-i akvárium miatt, de egy kicsit többre számítottam. Igaz, azt is bele kell venni a számításba, hogy ez a létesítmény, s különösen a halak nagyon megjárták a Katrina miatt, gyakorlatilag az összes olyan élőlény elpusztult, amely teljes egészében a vízben él. A pingvinek, s a fehér krokodil túlélte. Egyébként érdekes volt, különösen a Mississipi vidékének bemutatása, vagy pedig az esőerdők élővilágának kézközelbe hozása. De erről a helyről sokkal többet nem tudok írni, mivel nem volt túl nagy, nem volt annyira magával ragadó, mint Candemben volt néhány hete. Leszámítva egy játékos fókát és néhány pingvint amelyik határozottan kíváncsian nézte a fényképezőgépemet. De a fehér krokodil nem volt hajlandó előbújni, délutáni sziesztáját töltötte. Természetesen, mint a legtöbb amerikai múzeumban játékból itt sincs hiány, az egyik helyen be lehetett menni a halak közé gyakorlatilag, mintha mi lennénk egy akváriumban. Ancsa ki is próbálta, mígnem egy kis afroamerikai srác odament hozzá és közölte vele, hogy ez a gyerekeknek van, menjen innen. Még egy óra múlva is ezen nevettünk...

Igazából pénteken ennyit néztünk meg, s azt mondom egy elég gazdag napot töltöttünk el. Este azért még a hotel medencéjében megmártóztunk, illetve lazítottuk izmainkat a mai nap előtt a jakuzziban is. S ma, szombaton hajnalban taxiba vágódtunk, s most ülünk egy repülőn, ami valahova elvisz bennünket. Bár esélyes volt, hogy esetleg a vihar miatt Houston helyett Austinban kötünk ki, de végül mázlink volt. S ráadásul ragyogó napsütésünk. 

Houston madártávlatból...

Úgyhogy megkerestük a lefoglalt reptéri buszt, illetve az ügyintézőt. S tényleg bocsánat, hogy ilyet mondok, de hihetetlenül nem szeretem azokat az embereket akik láthatóan utálják a hozzájuk forduló egyént. Évekig voltam ügyfélszolgálatos, nekem is volt rossz napom, de akkor is. Tőlem kapja a fizetését kérem szépen. Odamentünk az ügyintézőhöz, s tényleg az volt az érzésem, hogy szívből, de látványosan utál. S üldögéltetett vagy fél órát, hogy majd jön a busz. Na mindegy.

A városba sajnos nem jutottunk be...

A NASA egyik központja Houston. Egészen pontosan ez olyan, mint amikor azt mondjuk, hogy a mogyoródi Hungaroring Budapesten van. A reptértől szolid 44 mérföldet utaztunk a Nasa Space Centerbe. Igazából ez volt, ami miatt átjöttünk. Amióta az eszemet tudom ez az egyik hely, ahova el szerettem volna jutni. Hiszen ez az a hely, ahonnan a Mercury-ket, no meg a Geminiket irányították, itt adták ki a leszállási engedélyt az Apolló-11-nek, itt beszélgettek az űrsiklókkal, s a mai napig innen vezérlik a Nemzetközi Űrállomást. 

Az elhunyt űrhajósok és szakemberek emlékkertje

Maga a látogatócentrum láthatóan elsődlegesen két korosztálynak készült. Az egyik a gyerekek, hiszen rengeteg játék van, többek között egy űrsikló dokkoló program, amikor az ISS-hez (ez a Nemzetközi Űrállomás leánykori neve) kellett egy űrsiklóval dokkolni. Sajnos az én kétszeri próbálkozásom sikertelen volt. Mind a két esetben az űrállomás és az űrhajó is megsemmisült. Ennyit az én űrhajósi álmaimról. A másik korosztály pedig azok akik gyerekkorukban álmodoztak erről a világról, s most egy picit belenézhetnek. Nos, én ebbe tartozom. 

Természetesen az amerikaiak képesek a semmiből is sorokat generálni, így szokás szerint kb. fél órát álldogáltunk végig, amíg vártuk a Tram tour-t. Ez egy kvázi kisvonat, amely bejárja az egész (egyébként nem túl feltűnően, de igencsak védett) környéket. Két állomása volt az útnak, az első a Mission Control Center, magyarul az irányítóközpont. Pontosabban a két irányítóközpont közül az egyik. Ugyanis az egyikből (amely biztonsági okokból nem megtekinthető) van maga az irányítás székhelye, a másikból, ahol mi jártunk munkaidőben a kísérleteket vezénylik le. Ez viszont mivel most hétvége, sőt hosszú hét vége van lényegileg üres volt. Egy jóember (szerintem régi űrhajós) viszont kitűnő humorral, s gyönyörűen érthető beszéddel sokat mesélt. Ugyanis hamarosan a NASA nagyon komoly új programba kezd bele. Ha minden igaz 2017-re visszamegyünk a Holdra, s 2024-ben pedig szeretnék elindítani az első emberes Mars utazást. Mondtam is Ancsának, hogy jelentkezem rá. Azt mondhatom, hogy szia Ancsa, hamarost jövök, a Marsra mentem, kb. 5 év…

A második, nagyon látványos rész a rakétapark volt. Itt többek között megtalálható a világ legnagyobb rakétája a SATURN-V rakéta, mely a holdraszállás nélkülözhetetlen kelléke volt. Eddig is tudtam, hogy nagy, de nem gondoltam volna, hogy ekkora. Annyit olvastam róla. S most kézzel fogható közelségben magasodott, mit magasodott tornyosult fölénk. Még így elfektetve is hatalmas. A Saturn V magassága 110 méter, átmérője 10 méter, tömege 2800 t. Alacsony pályára 118 tonna terhet tud szállítani, a Holdhoz 47 tonnát. Az Apollo-programban felhasznált rakétáknak 3 fokozatuk volt... S ebből a monstrumból alig egy két méter magas valami jött vissza a földre, amit parancsnoki modulnak neveznek...  Maga a rakétából több darab is eredeti volt, hiszen az első fokozat, mely először levált ejtőernyővel visszatért. Aztán évtizedekig rozsdásodott Floridában, míg 2000 körül aprólékosan felújították.

110 méter nehezen fér be egy képbe...

Szintén érdekes volt, egy belső kiállító helyiség, ahol a Mercury, a Gemini és az Apolló űrhajók voltak kiállítva. Az Apollóból a 17-es, az utolsó. S nem bezárva egy műanyag kalodába, hanem megfogható, hozzáérhető. Úgyhogy elmondhatom kezemmel fogtam egy olyan tárgyat, amely látta a Hold túlsó oldalát is. Szintén nagyon felemelő dolog volt az Űrhajósok falát megnézni. Itt az összes amerikai parancsnokság alatt felszállt űrhajó személyzete fenn van. S olyanok is, akik sose járhattak az űrben, de mégis űrhajósnak tekinti őket mindenki. Az Apolló-1 személyzete egy földi teszt során tűzben halt meg. Esélyük se volt szegényeknek. Közöttük a parancsnok Gus Grissom már járt az űrben, ő az első hét tagja volt. Ha nem halt volna meg, akkor ma nem Armstrong nevét és szavait emlegetnénk, hanem Gus Grissomét… S ugyanígy ott van gyászkerettel a Columbia és a Challenger űrhajó személyzete is… Ahogy a Star Trek című film „bálnás” részében mondják: emlékük élni fog a 23. században is.

Nem véletlenül említettem meg a Star Treket. A filmsorozatban jó néhányszor feltünik egy szállító eszköz, egy kvázi pici űrhajócska. S ez a tárgy, természetesen egy forgatási kellék szintén sanyarú sorsot „élt meg” a forgatás után. Majd néhányan összefogtak, restaurálták, s az Enterprise egyik szállítóeszköze is itt van… Talán előbb-utóbb ilyen eszközök is lesznek megtalálni és megérteni a nem ismert tartományt…

Kirk kapitány és Spock mindjárt jön...

Az épületen kívül található a NASA egyik szállító repülőgépe. Ha az űrsikló valamilyen okból nem tudott leszállni Floridában, akkor ennek a tetejére felhelyezték az űrsiklót, s „hazarepültek” vele. Szükség volt ilyen gépre, hiszen az űrsikló a saját erejéből nem tudott repülni. Nos, ennek a tetejére felhelyeztek egy 1:1 makettet, amely eredetileg az Expoler nevet kapta. Igen ám, de ezt a nevet tavaly megváltoztatták Independent-re. Mi az oka? Ez egy banális, tipikusan amerikai történet. Tavaly kijött egy film, ami a Gravitáció címet viseli. Mellesleg nem rossz film, bár van benne jópár lehetetlen dolog. Nos ebben van egy űrsikló, amely megsemmisül, s az Expoler névre hallgat. S hogy az amerikai polgár ne keverje őket össze, ezért meg kellett változtatni a makett-űrsikló nevét.

A repülő valódi, az űrhajó makett... De jól néz ki...

Nos, azon kívül, hogy eme makettet nézegetve Ancsa úgy döntött, hogy heveredjünk le a zöld fűre, ami ötletnek kitűnő volt, csak legközelebb megnézem, hogy van egy ott egy vöröshangya boly, melybe belefekszem, illetve, hogy a reptéri buszos alig talált meg bennünket (igaz a következő címet még nehezebben, amit mondjuk elég nehéz lehetett, mert egy katolikus templom volt, s a plébánost kellett kivinni a reptérre...) más izgalmas nem történt. Lassan indulunk haza, s bízunk benne, hogy a Houston-New Orleans gép kivételesen időben és mindenféle kaland nélkül elindul, s oda is ér. Hiszen holnap vacsorázni megyünk… Mégpedig a Mississipire… De erről majd legközelebb…

Majd ha ők szállnak le először a Marsra sokat fog érni ez a kép...