A repülőgépek szerelmeseinek - Stefen F. Udvar-Házi Center

Bizony, bizony, amióta kijöttem Amerikába nem aludtam ekkorát, s ilyen jót. A békák néha fülsüketítőek kuruttyoltak, a tücskök ciripelése dolby stereoban jött, s néha még a bagoly is huhogott. Szóval a tipikus, hamisíthatatlan falusi idill. Sehol egy dudálás, sehol hajnalban érkező vidám szemetesbrigád, sehol hangos légkondicionáló. Hanem a csend és a béke, no meg a nyugalom. S micsoda reggeli... Kőrözött. Magyar kolbász... Kenyér... S hosszas tervezgetés merre is menjünk. 

S az erdő szélén gyereklak... Hej, mindig ilyenre vágytam...

Tudni kell, hogy István, a házigazdánk repülőmérnök. Egészen pontosan a repülőgépek vezérlését szervezi, tervezi, koordinálja. Erről bővebbet azért nem írok, mert kérem szépen, hadititok. Szó szerint. S amikor ezt megtudtam, akkor arra gondoltam, hogy biztosan neki is tetszeni fog az Udvar-Hazy Center. Udvarházy Ferenc István (Steven Ferencz Udvar-Házy) (Budapest, 1946), magyar származású amerikai filantróp üzletember. Az Air Lease Corporation ügyvezető igazgatója. Korábban ő volt az elnöke és az ügyvezető igazgatója a ILFC-nek, mely a világ két legnagyobb repülőgép-bérbeadással foglalkozó vállalatának egyike. A másik ilyen vállalat a GECAS. Udvarházy 2008-ban a Forbes magazin besorolása alapján a világ 208. leggazdagabb személye volt a 3,7 milliárd amerikai dolláros vagyonával. A válság azonban őt sem kerülte el, hiszen a 2010-es lista alapján 2,7 milliárdosra becsült vagyonával visszaesett a 363. helyre. Üzleti sikereinek köszönhetően Udvarházy 65 millió amerikai dolláros támogatást adott a Smithsonian Intézetnek és ezáltal vált lehetővé, hogy a Nemzeti Légügyi és Űrkutatási Múzeum részeként megépíthessék a róla elnevezett Steven F. Udvar-Hazy Centert, mely a Washington Dulles nemzetközi repülőtér mellett található. Nos ide látogattunk el, s a nap nagy részét - mivel a repülőgépekért én is rajongok - finoman fogalmazva nyál-csorgatva itt töltöttük...

Egy valóban gazdag magyar úr....

Már említettem ezen a blogon, hogy a repülést magát nem szeretem, de a vasért, a gépekért nagyon rajongok. S ezen a hét végén két olyan helyen is járhattam, amelyben gyönyörű modern és régi repülőgépeket mutattak be. A másikról a hét végéről szóló sorozat harmadik részében fogok majd írni. Alapból ez a hely, amit láttunk egy-két nagy hangár, tele, de szó szerint tele repülőgépekkel. Maga az épület 71 ezer négyzetméter, nagyságrendileg 200 repülőgép van itt. Rengeteg. Éppen ezért, alapból az az érzésünk volt, hogy nagyon zsúfolt. Úgy lehet elképzelni, hogy egymás fölé függesztve van, hogy három gép is lóg. Az ember nem is tudja, hogy hova nézzen.

Sok gyönyörű gép...

Rengeteg különleges dolog is van itt. Akár II. világháborús német és japán gépek, szovjet MIG-ek, egy darab a Hindenburg léghajóból... Megtalálható itt Felix Baumgarten kapszulája, amiből egy-két éve 37 ezer méter magasból ejtőernyővel kiugrott... Ebben a hangárban van a Boeing-707-es repülőgép első példánya, s egy Concorde... Csak kapkodtam a fejem, nem is tudtam hova is nézzek. Nem is beszélve egy un. lopakodóról, vagy a csomó katonai repülőről, F-14-esekről... Rögtön egy érdekesség, itt van elhelyezve az a MIG-15-ös, amelyet egy lengyel disszidáns pilóta Franciszek Jarecki "lopott el" a lengyel légierő kötelékéből 1953-ban. Ez a jóember pár évvel ezelőtti haláláig itt élt Pennsylvaniában.

Hogy most konkrétan ez az-e, vagy ez egy MIG-21 azt nem tudom. Mindenesetre a két gép egymás mellett áll...

Nagyon érdekes volt, hogy egymás mellé tették a csúcstechnikát és a repülés őskorának gépeit. Így a Concord hasa alatt több igen réginek tűnő repülőgép is helyet kapott. Maga a Concord korának egyik csodája volt. Gyakorlatilag, ha csak az órát néztük előbb ért Párizsból New Yorkba, mint maga az óra. Tehát, ha elindult mondjuk 9 órakor, akkor óra szerint 8-ra legkésőbb ott volt. (Persze a hat órás időeltérést számítva). A Concorde átlagos utazósebessége 2,04 mach volt, azaz körülbelül 2510 km/h, és a maximális repülési magassága eléri a 18 000 métert. Összehasonlítás képpen az a gép, amellyel mi jöttünk 11 ezer méter magasan jött, átlagosan 800 km/h sebességgel... Magával a géppel sok gond nem volt, de az üzemeltetése rendkívül drága volt, s szeptember 11., valamint egy párizsi baleset betett a karrierjének. Így 2003-ban ezeket a csodákat kivonták a forgalomból. Kár értük.

A Condorde... Csak sréhen, ferdén fért be a hangárba...

Közvetlenül a Condorde mellett található a Boeing 707-es típusának prototípusa. Ez egy négy hajtóműves, sugárhajtású utasszállító repülőgép, amit az 1950-es évek elején az amerikai Boeing cég fejlesztett, és amely az 1960-as és 1970-es években élte fénykorát. Az 1010 db legyártott Boeing 707-es repülőgépből 2006 októberében már csak 68 állt a légitársaságok szolgálatában. Mint tipikus tesztgép, ezen még az utasablakoknak a helye csak jelezve van, de még nincs beszerelve, nincs kivágva a törzsből. Első repülését 1957. december 20-án hajtotta végre, s innentől beszélhetünk a polgári repülésben a sugárhajtás megjelenéséről.

Boeing 707

Hosszú, hosszú irást tudnék csak erről az egy helyről mesélni, hiszen minden egyes gépnek hosszú története van. Mégis itt és most két gépet szeretnék kiemelni. Az egyik - legalábbis számomra - a világ egyik csodája, a másik pedig az emberiség egyik legborzalmasabb pillanatához kötődik. Ugyanis itt van kiállítva a Discovery űrrepülőgép. Nem tudom összeszámolni, hogy az internet segítségével hány indítást néztem végig, amikor emberek indultak meghódítani a világűrt. S mindig álmodoztam arról, hogy egy űrrepülő közelébe, szinte kézzel fogható közelébe kerülhetek. S ez most megtörtént.

A Discovery...

A Discovery űrrepülőgép (OV–103) volt a három használatban lévő Space Shuttle egyike. 1984-ben repült először (STS–41–D), ez volt a harmadik amerikai űrrepülőgép. Műholdakat, űrszondákat indított, kutatórepüléseket végzett és részt vett a Nemzetközi Űrállomás építésében.
Nevét korábbi kutatóhajókról kapta, köztük a HMS Discovery, amely részt vett James Cook harmadik felfedezőútján, Henry Hudson Discovery hajója, amelyet 1610-1611-ben használtak az északnyugati átjáró keresésében, és az RRS Discovery, Robert Falcon Scott és Ernest Shackleton 1901-1904-es antarktiszi expedíciójának hajója. A Discovery űrrepülőgéppel indították az Ulysses űrszondát, három TDRS műholdat, a Hubble-űrtávcsövet és ezzel végezték a második és harmadik karbantartó repülést a Hubble-nél. Az 1986-os Challenger-katasztrófa és a 2003-as Columbia-katasztrófa után a Discovery végezte el az első próbarepülést. 1998 októberében a Discovery fedélzetén utazott John Glenn, az első amerikai Föld körüli pályán és akkor 77 évesen a világ legidősebb űrhajósa. A Discovery szolgálata a 2011. március 9-én történt sikeres leszállással befejeződött, és 2012-ben került az Udvar-Hazy Centerbe. Előtte az Enterprise volt kiállítva, amely szintén űrsikló volt, de nem volt alkalmas űrrepülésre, hanem amikor tervezték az űrrepülőgépeket azzal a géppel hajtották végre a légköri teszteket. Ez a gép, most New Yorkban van.
A Discovery 38 alkalommal járt a világűrben, 365 nap, 12 óra, 53 perc, 34 másodpercet töltött fenn. 5830 alkalommal kerülte meg a földet, 238 539 663 km-t tett meg. Egy alkalommal csatlakozott a MIR űrállomáshoz, és 13 alkalommal a Nemzetközi Űrállomáshoz. A fedélzetén összesen 246 ember utazhatott abba a nagyon furcsa világba.

Nagyon szép gép volt...

Egyébként néhány érdekesség, ami lehet, hogy csak engem érdekel, de izgalmas dolog. Az űrrepülőgépek (szemben a rá nagyon hasonlító Buran-ra, amely a szovjet űrprogram űrrepülője volt) nem tudtak a visszatéréskor motorral manőverezni, mivel nem volt meghajtásuk. Úgy tértek vissza, mint egy siklógép. A sebességükből folyamatos S kanyarokkal veszítettek. A másik érdekes, hogy az űrrepülő hőpajzsa szilicium-karbidból készült, melyet nagyrészt Magyarországról Hódmezővásárhelyről szereztek be, teljes titokban. Ezt egy éppen ott tartózkodó, az űrrepülővel foglalkozó ember is megerősítette. Szerintem ez, amit még otthon se sokan tudnak...

Szilicium-karbid hőálló csempék

 A másik gép, melyről szeretnék egy kicsit bőven írni a másik véglet. Egy olyan esemény, amire nem igazán lehet büszke az emberiség. Jó, egyfelől megértem, de mégsem. Ez a gép, egy szépen fényezett, fémszinű gép, Enola Bay névre nevezte el a pilótája, mégpedig az édesanyja után. Ez a gép egy Boeing B-29-Superfortress bombázó, amely egy, azaz egyetlen egy bomba ledobása miatt lett híres. A Little boy nevű bomba ledobása miatt. Egy bomba miatt, amely a II. világháború végén gyakorlatilag elpusztította Hiroshimát.

Csúnya dolog a háború...

Nem értek a háborúhoz. Szerencsére soha nem voltam háborúban. Tudom a történelemből, hogy Truman, az akkori elnök úgy magyarázta meg az atombomba ledobását, s valószínűleg van is benne valami, hogy több mint egy millió amerikait kellene beveti Japán elfoglalásához. De mégis. 1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor az Amerikai Egyesült Államok légierejének egy B–29-ese, az Enola Gay, amelynek Paul W. Tibbets ezredes volt a parancsnoka atombombát dobott a Hiroshimára. Urán 235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás elvű), 15(+/- 20%) kilotonna robbanó erővel rendelkező atomfegyver volt, „puska” típusú bombának megépítve. A vakító villanással és gombafelhővel kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát. Az atomtámadás az utólagos becslések szerint 90-140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig később, a sugárzás okozta betegségek következtében vesztették életüket. S ez megismétlődött három nappal később (ez a gép akkor is ott volt, bár nem ebből dobták akkor le a bombát). Tény, Japán néhány héten belül kapitulált, s véget ért a II. világháború. Számomra ez mégis a pusztítás jelképe marad. Még akkor is, ha maga a gép gyönyörű.

Túl sokan látták ezt a gépet utoljára életükben... 

Rengeteg mindenről írhatnék még az Udvar-Hazy Centerrel kapcsolatban, hiszen sok olyan érdekes tárgy volt, mely akár hosszabb szöveget érdemelne. Volt többek között egy Apolló űrhajó leszálló egysége, ott volt, az a karantén, amelybe helyezték az Apolló-11 utasait, miután visszatértek a Holdról, hogy nehogy véletlenül valami fertőzést hozzanak be onnan, a Gemini-VII űrhajó hőpajzsa, vagy például az a napelemekkel ellátott repülőgép, ami először repülte át Amerikát, nem is beszélve arról a helikopterről, amelyik 1988-ban először repülte körbe a földet. Mindenesetre, aki Washingtonba jön, ha teheti jöjjön ki oda, a Dulles repülőtér mellé. A belépő ingyenes, csak a parkolásért kell 15 dollárt fizetni. S bőven megéri.

A repülőgépek szerelmeseinek ez egy kötelező hely...

Szombati napunk nem ért ekkor még véget, de a nap további része annyira sok történést tartalmazott, s a délelőttől annyira eltérő volt, hogy úgy éreztem, azt egy külön bejegyzésben kell megosztanom. Úgyhogy folytatása következik.