Eső előtt, eső után... Avagy egy újabb nap a Nagy Lazában...

Amikor az ember fia és neki kedvenc egyetlen felesége ilyen nagy útra megy el - s most nem az egész éves amerikás kalandot értem, hanem azon belül ezt a hetet - csak kapkodja a fejét, s keresi az időt és a helyet, amikor megírhatja az előző napot. Mivel most éppen a repülőtéren ülünk, s van még szűk két óránk a Houston, TX-i gép indulásáig, ezért most épp ráérek. Így elmesélem a tegnapot.

Nem, nem alszom. Koncentrálok...

Tegnap csütörtökön folytattuk a város felfedezését, s ebben az se gátolt meg, hogy szolíd égzengéssel leszaladt az eső. Az első hely, ahova elmentünk az a Francia piac volt. Hát ez igazából egy bolhapiac. Magát a helyet 1791-ben alapították, s jelentős szerepe van abban, hogy a kávé és a praliné elterjedt Amerikában. Mostanság főleg ékszereket, ruhákat, pólókat árusítanak itt. Ellenben gyakorlatilag minden megkapható. Ha most nem lenne a poén, melyet szoktam használni elég otromba, s sajnos politikailag nagyon találó azt mondanám, hogy még halott ukrán katonát is lehet találni. Mindenesetre Ancsa vett magának egy csinos felsőruhát, elég jó áron. Ez a vásárlás egyébként viccesen alakult. Ugye, meséltem, hogy előző nap vásároltam egy sheriff-jelvényt, melyet fel is tűztem a táskára. Ez mind szép és jó volt, kivéve azt az esetet, hogy furcsán nézegettek az árusok, s a zsebből-zsebbe adómentes fizetés lehetősége elszaladt irányomba. Lehet, hogy túl élethű az én szép kis jelvényem? 

Nem hinném, hogy ez originál New Orleans-i termék...

New Orleans ugye eredetileg francia város volt, bár jó ideig a spanyolok birtokolták, s utána visszaszerezték a franciák, majd Napoleon eladta egy Egyesült Államoknak. Éppen a francia hatásból következik, hogy a a város védőszentje - mármint az egyik -, nem más mint Szent Johanna, akinek aranyozott szobra közvetlenül a French Market mellett áll. Na Szent Johanna se volt egy egyszerű személyiség. Szent Johanna (Domrémy, 1412. január 6. – Rouen, 1431. május 30.), az „orléans-i szűz”, katolikus szent, francia nemzeti hős. A százéves háború idején vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Parasztlányként látta meg a napvilágot Kelet-Franciaországban. A százéves háborúban a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, amelyek megfordították a háború kimenetelét és lehetővé tették VII. Károly trónra lépését. A burgundok fogták el és adták az angolok kezére, majd az egyházi törvényszék elítélte és 19 éves korában máglyán megégették. 24 évvel később, 1455-ben VII. Károly király – akinek hírnevét beárnyékolta, hogy koronáját egy elítélt eretnek segítségével szerezte – felkérte III. Kallixtusz pápát, vizsgáltassa felül a szentszék döntését. Az új eljárásban Johannát ártatlannak találták és mártírrá nyilvánították. 1909-ben boldoggá, 1920-ban pedig szentté avatták. Johanna egyike Franciaország 9 védőszentjének; Szent Dénes, Tours-i Szent Márton, Szent Lajos, Szent Mihály, Szent Remigius, Szent Petronella, Szent Radegunda és Lisieux-i Szent Teréz mellett. 

Maga a szobor a francia nép adománya, s egy rendkívül ízléstelen beton talapzaton áll...

Sétánkat, azzal egyetemben, hogy lógott az eső lába a Jackson Square-n folytattuk, kicsit jobban megnézve azt. Maga a tér Andrew Jacksonról kapta a nevét, aki nem volt más, mint az USA 7. elnöke. De ennél nagyobb dolgot itt tett. Ugyebár 1812-ben kitört a brit-amerikai háború. A háború kitörését közvetlenül a napoleoni kontinentális zárlatra válaszoló angol blokád problémái, közelebbről az európai vizekre merészkedő amerikai hajókkal szemben foganatosított kemény londoni intézkedések idézték elő. A háttérben azonban jelentősebb szerepet játszott a kanadai területekre vonatkozó amerikai igény s a vád, hogy Anglia bujtogatta Washington ellen az indiánokat. Az amerikai hadsereget és flottát mégis előkészítetlenül vetették be, ráadásul a lakosság nagy részében népszerűtlen volt. A jenkik 1812 őszén jelentős sereggel vonultak Kanada felé, ám vereséget szenvedtek. Majd a Napóleon elleni háború befejezésével Nagy-Britannia erősítést küldhetett Amerikába, s augusztus 24-n, kanadai vezénylet és zászló alatt elfoglalták Washingtont. Bár a békeszerződést 1814-ben aláírták, de a gyorsposta hiánya miatt 1815. január 8-án még bőven harcolgattak, s Jackson New Orleans-t megvédte az angol Pakenham tábornok seregétől. S éppen ezért ő New Orleans hőse. Ezen kívül egy csomó mindent csinált, megverte az indiánokat az első szeminol háborúban, elfoglalta Floridát a spanyoloktól, szolidan támogatta Texas törekvéseit Mexikótól való elszakadásra, ezen kívül meg összeveszett a politikában mindenkivel akivel csak tudott. Még a saját alelnökével is olyan rossz volt a viszonya, hogy egyszer - állítólag - jól össze is verekedtek. Hát igen, vidám évek lehettek, amikor a political correct kérdés még szóba se jött... 

Micsoda balettmozdulat... 

Na eddig tartott ezen a napon a szabadtéri séta, mivel ömleni kezdett az eső. Úgyhogy első lépésben megtekintettük a Szent Lajos Székesegyházat. Annyira nem volt nagy túra, mivel közvetlenül a Jackson szobor mögött található. A templom 1827-re készült el, majd 1788-ban a sekrestyés sikeresen felgyújtott egy csipkefüggönyt, aminek köszönhetően nem csak a templom égett le, hanem a fél város is. Így új templomot kellett építeni, ami akkor már székesegyház lett, mivel 1793-ban létrejött a New Orleans-i egyházmegye. 

A világ legmodernebb érseki "palotája". Komolyan, ez az érsekség...

Szóval maga a templom alapjába véve egyszerű. Egy főhajó, két oldalhajó, ízléses festés, szerintem nagyon szépen megoldott szembemiséző oltár. VI. Pál pápa basilica minor (kis bazilika) rangra emelte, Szent II. János Pál pedig egyik amerikai lelkipásztori útján járt is itt. Ki is van állítva az a pásztorbot, amelyet akkor használt. 

Szent Lajos székesegyház

Mivel az eső kitartóan esett, ezért továbbra is múzeumoztunk. S akkor most egy betoldás. New Orleans egy őrült hely. Nem csak azért, mert egy olyan helyre épült, ami szerintem teljességgel alkalmatlan nagyvárosnak, hiszen ez itt lényegileg egy mocsárvidék. Aztán itt sok a hurrikán, meleg és párás az idő, amikor építkeznek az emberek először a falak felhúzása után a légkondicionálót építik be. S pont emiatt az emberek kissé lököttek. Mondhatni életművészek. Egy jazz zenészt az se zavar, hogy ömlik az eső és dörög az ég. A kollégával csak kiáll, s csak énekli a magáét... S megjegyzem: jól. Nagyon jól.

Ez a valódi ének az esőben...

Mindezek után továbbra is múzeumokat néztünk, s végre volt egy hely, ahol elfogadták a sajtóigazolványomat, úgyhogy kemény 10 dollárt meg is takarítottunk. S volt egy múzeum ami arról is különleges volt, hogy nem volt ajándékboltja. Előző nap voltunk ugye a II. világháborút feldolgozó múzeumban, ott három shop is állt a rendelkezésünkre, hogy hűtőmágnes készletünket növeljük. Nos, amit megnéztünk az a Louisiana Állami Múzeum volt, melynek egy része Louisiana állam történetét mondja el, kezdve az indián kultúrával egészen a polgárháborúig. Ancsa különösen sokáig nézegette az indián (korrekt néven: amerikai őslakos) kultúrát. Egyébként érdekes, hogy az indián kultúrából a vaskor lényegileg kimaradt, mivel a vas, mint olyan, csak az európaiakkal jött be. Mint ahogy az európaiakkal jött be egy csomó betegség, meg ragadozó, aminek köszönhetően az őslakosok 90% rövid időn belül megnézte az örök vadászmezőket.

Francia olajtartó... (Mint arra Ancsa felhívta a figyelmemet, mivel eredetileg azt írtam alá, hogy indián tárgy...)

Eddig én se tudtam, hogy komoly tervek voltak egyébként arra, hogy Napoleont, amikor már Szent Ilonán tengette napjait kimenekítsék ide, s itt szervezze újra világ, illetve franciahon megváltó terveit. Nos, mire kitalálták hogyan is történjen a dolog Napoleon elhunyt. De a halotti maszkja eme múzeum egyik sötét sarkában van...

Ennél jobb képet nem tudtam készíteni...

Nos, mostanra ennyit. Be kell szállnunk a gépbe, s irány Houston... Folytatása következik...