Oh, a nyavajába...

Oh, a nyavajába, ez az a mondat, na jó kicsit finomítva, mert igazából úgy hangzik el, hogy oh, a francba, de ezt az ember nem adhatja egy nyilvánosságnak szánt blogbejegyzés címének, szóval ez az a mondat, melyet naponta többször hallok, s ez bizony egyértelmű jel. Vannak jelek és jelzések az ember életében, amelyeket bizony, bizony figyelembe kell venni. Például Ancsánál az oh, a... egyértelmű jel. Egyértelmű jele annak, hogy itt a nyár.

Kedvenc képem Ancsáról...

S mit jelent az, hogy itt a nyár? Azon kívül, hogy meleg és viharos Philadelphiában az élet - most pillanatnyilag 32,2 fok van celsiusban és 58% a páratartalom - azt is jelenti, hogy bizony, bizony Ancsa fárad. Éppen ezért sok minden kiesik a kacsójából. Tegnapelőtt reggel a ház arra ébredt, hogy a serpenyőt ejtette volt ki, majd egy fakanál segítségével próbálta a serpenyőnek az eredeti formátumát visszaadni. Tegnap este amikor éppen aperol spritz-et kevertünk (emlékezve a jó öreg Olaszországra) kicsit erősebben csukta be a hűtőt és egy mogyorókrémes műanyag flakon landolt a lábán. Ezek már otthon is jelek voltak, hogy ideje lenne egy kis szabadságra menni. Ami itt Amerikában nem olyan egyszerű dolog. Először is az alapszabadság itt nagyon kevés. De még ha lenne is, a pályázat összesen 10 nap szabadságot ír, s ezt Ancsa főnöke bizony komolyan veszi. Úgyhogy nehéz dolog szabadságra menni, amit tovább nehezít a mélyen tisztelt férj, azaz én, akinek vannak ötletei, hogy hova menjünk el a hét végén. Most például szombaton tervezünk egy Ocean City-t, ha jó lesz az idő, de jövő hétvége Washington... Mondjuk az kellemes lesz, mert egy nagyon kedves magyar családnál leszünk... De ez még mindig nem a szabadság. Sőt! Ez még mind semmi, hölgyeim és uraim. Ez még mind semmi. Emiatt nem írtam volna meg ezt a villámbejegyzést...

Oh, a jó öreg zánkai sörök és korsók, melyeket mindig elkunyeráltam... Mármint a korsót. A sör jött velem. 

Tegnap este katasztrofális eseményeket éltünk át. A jó öreg, nem rég erre járt Arthur hurrikán okozhatott ily káoszt a környezetben, mint a tegnap este a lelkekben. Tegnap este ugyanis Ancsa hajmosást végzett. Ez ugyebár egy normális tevékenység, meg az is, hogy utána a hosszú hajára való tekintettel úgy jön be, mint Unapalomablanka indiai csodafakír, hogy ezt a képzavart elhintsem az olvasók között. Lényegileg a feje be van bugyolálva törölközőbe, s ilyenkor én mindig szalemalajkummal köszönök neki. Arca zavart, megrökönyödést és bizonyos szintű belenyugvást jelzett. Én mindjárt tudtam, valami baj van. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ez most valami hihetetlen nagy dolog lesz. Nagyságrendileg olyan szintű arc és feldúltság, mint amit boldogult nagyapám érezhetett, amikor otthon bejelentette, hogy kiesett a Szeged SC, s erre nagyanyám közölte, hogy rendben, hoztál párizsit? S erre nagyapám felvetette magában a gyilkossági kérdések hadát. Szóval, ránéztem Ancsára, s tudtam, valami rettenetes katasztrófa történt, csak én még nem szereztem róla tudomást. De azt is tudtam, nincs esélyem, hogy ne történjen meg az, hogy nem szerzek róla tudomást. 

Nem, annál sokkal nagyobb a gond, hogy Argentína kikapott, sokkal, de sokkal....

Szóval az történt, hogy letargikus hangsúllyal kedvenc nejem megszólal: találtam egy ősz hajszálat... S ráadásul egyenes. Hát mi lesz ebből? Megőszül és kigöndörödik? Egyenes ősz haja lesz a nejemnek? Mondjuk én azért nem tudom megnöveszteni rendesen a szakállamat, azért kell időről időre tarvágást végrehajtanom, mert ősz. Van egy nagyon jó barátom, aki meg azt szereti, ha göndör a haja, s ezért két havonta eljár a női fodrászhoz, s göndörítteti. Ha így folytatjuk mi is így járunk. S az amerikai kormány összes pénze kevés lesz ennyi haj befestéséhez, meg göndörítéséhez. Mindez miért, vonom én le az ideát? Mert Ancsa fárad, s szabadság kell. Én nem vagyok fáradt, mert kényszerből négy hónapja szabadságon vagyok, de akkor is. Hát, Ancsa, Ancsa, valahogy ki kell járnunk azt a pár nap, lehetőleg egy hét szabadságot, mert ebbe a nagy Amerikába csak beleőszülsz. Én is, csak én más részen. Hogy hova menjünk? Ötleteim már vannak. New Orleans-ben jó kávét mérnek, a Yellowstone-ban sok a medve, s a történelmi 66-os út is vár még bennünket. De legrosszabb esetben itthon maradunk, s megnézzük a vízilabda EB meccseit. Ott maximum csak az izgalomba őszülhetünk bele.