Boldog nem jubileumot

Tegnap este jubileumot ültünk. Na jó, nem olyan jelentős jubileum, de mégiscsak. Amikor kijöttünk, gondoltam egyet, s el kezdtem strigulázni az alábbi kérdést: na és nagyon más Amerika? S tegnap este egy Emese nevű ismerősöm megnyerte a virtuális vállba-veregetést, mert ő volt a századik, aki ezt megkérdezte. S ha már megvolt ez a jubileum, akkor egy kicsit elgondolkodtam. Igen, Amerika sokban más. Mégis, mindaz, amit itt nagy dolognak látunk, otthon is megvan, s egy csomó minden van otthon, ami itt nincs. 

Bármilyen toalett-papír kapható, még Obama elnökös is... Ha valakinek ez kell...

Amerikában majdhogynem mánia a higiénia. A lifteknél, a boltokban csomó helyen van kitéve kéztisztító gél, sőt tegnap feltünt a boltban, ahol vásárolni szoktunk, hogy van egy külön ember akinek csak az a dolga, hogy a kosarak, bevásárlókocsik fogóját törölgesse. De ha ez még mindig nem elég valakinek, külön nejlonkesztyű is van, amit csak le kell tépni, hogy ne kelljen megfogni a fogantyút. Ezzel szemben az utcákon "szemetes napokon" hegyekben áll a szemét, várva, hogy elszállítsák. S félreértés ne legyen, mi Philadelphia turisták által látogatott egyik legnépszerűbb utcáján lakunk. 

Szerintem még a malacoknak is van lábtörlője...

A házak régiek, de jó állapotban vannak. Mondjuk ez egyszerű, bizonyos szempontból, hiszen itt nem volt háború, nem volt előző, meg még előzőbb rendszerek. A házak - legalábbis kívülről - rendben vannak. Mondjuk a tűzerkélyre kicsit aggódva ülök ki, mert olyan rozsdás, hogy csodálom, hogy még áll. Ellenben a legtöbb nagyvárosnak, így Philadelphiának is az egyik legnagyobb problémája, hogy rengeteg a rágcsáló. Nekünk is van egy vissza, visszatérő vendégünk, egy egér, melynek a hangzatos Béla nevet adományoztam. 

Apodemus sylvaticus - azaz Béla (Ancsa szerint Mus Musculus)

Vásárolni nagyon egyszerű, bár néha úgy tűnik, sok minden nincsen. Pontosabban nem az, hogy nincs, mert van, csak az adott üzletben nincs. De a netes vásárlás hihetetlenül egyszerű. Ma például lejártam a fél lábam hogy elektromos egér riasztót vegyek. Nem vagyok híve a méregnek, azt lehet kapni. Nem tartom fer játéknak. Ha egy macska üldözi az egeret, az a természet rendje. Ha az egérnek van esze, akkor megússza. Ha nincs, akkor uzsonna lesz. De ki vagyok én, hogy elpusztítsak egy élőlényt, ami igazán kárt nem okoz, maximum kényelmetlenséget. Boltokban ilyet nem találtam, hazajöttem, s kereken négy kattintással megrendeltem. Holnapra itt van. A szállítási költség vagy ingyenes, vagy pedig minimális. 

Mi főleg itt vásárolunk....

Amiben Amerika nagyon különbözik az a bürokrácia, oda és vissza. Van amiben abszolút lazák. Például amikor kibéreltük a lakást, magával a bérbeadóval nem is találkoztunk. Egy gondnok megmutatta a lakást, rámondtuk az igent, kiküldték a szerződést e-mailen, kinyomtattuk, aláírtuk, odaadtam a gondnoknak, s kész. A bérbeadó által aláírt papírt azóta se láttunk. De nem is kérték sehol. Elég volt egy példányt magunkkal vinni (aláírás nélkül) különféle szolgáltatókhoz (áram, gáz, internet), s gond nélkül a nevünkre írtak mindent. A kocsi bérlés, amikor csavarogni akartunk menni szintén ilyen egyszerű volt. A neten lefoglaltam, odamentünk, 10 perc múlva már indulhattunk is. De ebből a 10 percből talán három azzal telt, hogy a magyar útlevelet tanulmányozta az ügyintéző, mert hát nem a legkönnyebben értelmezhető. Amikor meg felmutattuk, hogy de kérem nekünk van ID is a tarsolyban, akkor pillanatok alatt ment minden. 

Ráadásul, ha mire odaérsz elfogy az a kategória amit kértél, jobbat adnak... Ugyanazért az árért...

Amerikában még van ereje az adott szónak, és a kézfogásnak. Persze vannak helyek, ahol nem. Régebben sokat írtam az ID megszerzéséről, na ott aztán volt bürokrácia. De ott se bosszantani akartak. Ott se belénk taposni. Legalábbis nem nagyon. Csak az egy hivatal. Egy olyan hely, ahol csak azért is betartatunk mindent. Ellenben amikor a bankszámlát nyitottunk, az állunk is leesett. Egy óra alatt úgy jöttünk ki a bankból, volt számlánk, csekkfüzetünk, bankkártyánk. Ami nagyon más otthonnal szemben az a bankkártya használat. Szinte minden helyen, minden üzletben lehet fizetni bankkártyával. Bankjegy nem volt a kezemben lassan másfél hete. 

A bankunkat a TB bankot kitűnő szakemberek védik...

Az amerikai konyháról tervezek egy hosszabb bejegyzést, s ezért erről nagyon most nem akarok írni. De ebben a kérdésben is az van, hogy ha nagyon akarja az ember, akkor mindent meg tud szerezni. Óriási öröm volt, hogy találtunk egy magyar hentest, amelyik ki is szállít házhoz. Jó. Komolyan mondom, nagyon jó kolbásza, szalonnája van. Ellenben az üzletekben mondjuk normális felvágott, mint olyan nem létezik. Nem is beszélve a Túró Rudiról... 

A legfinomabb hely Passiac, NJ-ben...

Amerikában nem szégyen magyarnak, nem szégyen idegennek lenni. Sose voltam egy magyarkodó típus, sőt a mellveregető magyarkodás finoman fogalmazva is az idegeimre ment, s megy. De itt nem gond, hogy nem beszélsz jól angolul, mert megpróbálnak akkor is segíteni. Egy régi poén jut eszembe, hogy Párizsban nagyon okos emberek élnek, hiszen még az utcaseprő is beszél franciául. Ezt nem tudom átrakni ide. Hihetetlen sokan nem beszélnek angolul. Pedig itt élnek évek, sőt évtizedek óta. Rengeteg a spanyol-ajkú, rengeteg a kínai. Egy hely van, ahol következetesen nem segítenek az embernek. Az a telefonos ügyfélszolgálat. Ha az ügyintéző nem érti mit akarsz, nem tököl veled, lerakja a telefont. Nem tudod elmondani? Oldd meg máshogy. 

Néha nyávogni is könnyebb lenne, mint telefonon ügyeket intézni...

Mondjuk az angollal Ancsa is, én is megszenvedünk. Ancsa azért, mert beszél angolul, de egyfelől ő az "irodalmi" angolt beszéli, másfelől pedig a "biológus" angolt. Én pedig kitűnően beszélek magyarul, ami mondhatni egy szupererő, de az angol nagyon nehezen megy. Azért lassan alakul, hiszen rá vagyok kényszerülve. Ami viszont nagy előnyöm, s picit ez Ancsával szemben is fenn áll, hogy jó a következtető képességem. Kitalálom mit akar egy ügyintéző. Kitalálom mi lehet a következő logikus kérdése. S így aránylag gyorsan megoldódik minden. Ráadásul itt a környéken nem a kvázi normál angolt használják, hanem annak Pennsylvania-i változatát, amiben elég erős a német és holland hatás. 

Az egyik kedvenc új pólóm...

Amerikában a tárgyaknak sokkal kisebb az értéke, mint otthon. Nem csak az ára olcsóbb (gyakorlatilag átváltva 300 ezer forintból berendeztük az egész lakást), hanem a megbecsültsége is. Itt szinte lehetetlen bútorozott lakást kivenni (persze erre is van ellenpélda, Ancsa rokonai a nyugati parton vannak, ugyanezzel a pályázattal, ők találtak bútorozottat, de az azért San Francisco), s arra sincsen lehetőség, hogy itt hagyd a következő bérlőnek a bútort. Nem lehet rákényszeríteni a bérlőt, hogy használtat használjon. Így amit nem tudunk hazavinni, azt vagy sikerül eladnunk, vagy ki kell raknunk az utcára, hogy vagy valaki elviszi, vagy pedig a kukásautó elnyeli... Nekünk, otthon vannak ötven-hatvan éves bútoraink, van amit többször is felújítottunk, amikor összeházasodtunk nem új ágyat vettünk, hanem megtoldottuk... Ez itt lehetetlen szinte. Sokkal olcsóbb újat venni... Egyébként az is igaz, hogy a tárgyak, például a ruhaneműk sokkal jobb minőségűek, mint otthon. Kevesebb a kínai, de több a hondurasi... S amire az van írva, hogy 100% pamut az az is. 

Azért mi hazavágyunk, mint E.T.

Mielőtt kijöttünk többen azt mondták, majd haza se fogtok jönni. Négy hónap után azt mondom, ez kizárt. Jövő áprilisban hazaköltözünk majd. Nem csak azért, mert a pályázat erre kötelez. Hanem, mert minden csoda ellenére nem vagyunk itthon. Ez egy kaland. Ez egy izgalmas történet. Ez egy olyan dolog, amiről az ember mesélni tud. De hogy mit nem adnék egy Túró Rudiért, mit nem adnék egy lángosért, egy Pécsi Szalon sörért, egy kis magyaros egymásra fújásért, az otthoni egerekért és a macskámért... 

Hazamegyek, mert - többek között - a macskám is vár... Bélák reszkessetek!