Ünnepi napok az új világban

Azt hiszem megint rázós témához érkeztem, s előre félek, hogy lesz, aki azt amit írok félre fogja érteni. A hét végén megint sokat csavarogtunk (félreértés lehetőség Nr.1: Igen, Ancsa is jött, még akkor is, ha van aki szerint mást se csinál Amerikában, mint kirándulgat - a hétvégéink van, hogy szabadok, s akkor megyünk - elsősorban azért, hogy én ne csavarodjak be...), ismét ellátogattunk a Metropolitan Múzeumba, s még mindig nem végeztünk vele. Hatalmas. Erről már írtam legutóbb, s még fogok is, mert még egy alkalommal el fogunk menni. Remélem. 

Legközelebb ebben az öltözékben szeretnék menni a MET-be...

A múzeum után kimentünk Passaicba, s rögvest bele is csöppentünk az ünnepségekbe. Egészen pontosan egy családi ünnepségre lettünk meghívva, egy nagyon kedves családhoz, ahol házassági évforduló, névnap és születésnap is ünneplésre került. Kiváló vacsora után én is, Ancsa is olyan jót babáztunk, hogy csak na. A kis Sofia keresztelőjén már itt voltunk, s úgy látszik a lányzó megkedvelt, mert gyakorlatilag végig az ölemben ült, s még el is szunyókált volna, ha nem lett volna ünneplés. Nekem ez igazi ünnep volt. 

Mindjárt elalszik... 

Másnap pedig felvirradt március idusa, ami csak Julius Ceasarnak volt kellemetlen, mi magyarok elég jól éljük meg. S itt jön a félreértés lehetőség Nr.2. vajon ki mit ért március 15-e alatt? Mit ért egy itteni magyar és mit ért egy otthoni magyar? Otthon nem nagyon szoktam ünnepségekre járni. Jó múlt évben különleges volt, mert anyósom Magyarország Érdemes Művésze lett, s kitüntették. Ancsa pedig kiváló dolgozó díjat vehetett át. Őt is kitüntették. Én meg megveregettem a vállamat. Kitüntettem magamat. De igazából - ha nagyon őszinte szeretnék lenni - ezek az ünnepek elsősorban azt jelentik, hogy hosszú a hétvége. Hogy lehet pihenni, el tudunk menni a családi nyaralóba Zánkára, picit kimozdulhatunk a hétköznapi hajtásból. 

Előkészület

Bevallom férfiasan, hogy soha nem vettem részt nagygyűlésen, se a múzeum előtt, se máshol. Augusztus 20-i tűzijátékot is két éve láttam először élőben. Előtte, utána csak a televízióban. Miért? Talán ebben az is benne van, hogy nem szeretem a tömeget. S mielőtt rátérnék mi is volt Passaicban, egy érdekesség. Vas Laci atya 14-én éjjel nem aludt jól, s belenézett a televízió adásába. Van neki egy kütyüje, amivel sok-sok magyar tv-t tud venni, s valamelyik ismeretterjesztő csatornán az alábbi információ jutott el hozzá: Philadelphiának van köze a magyar forradalomhoz. Mégpedig az, hogy a Landerer és Heckenast nyomda, ahol a tizenkét pontot kinyomtatták egy olyan nyomdagépet használt, amelyet Philadelphiában készítették, s innen vitték oda. Ugye milyen kicsi a világ? 

Ünnepi ebéd és műsor

De ezután a kitérő után vissza az ünnepléshez. Passaicban teljesen más a hozzáállás ezekhez az ünnepekhez. (Félreértés lehetőség Nr.3.: nem azt mondtam, hogy rossz, vagy zavaró, hanem az, hogy az otthon általam megszokotthoz képest más.) Az ünnepek elsősorban annak a lehetősége, hogy a környék magyarsága találkozzon, s ünnepeljen. Ennek pedig megvan a maga kvázi szertartása, amely nekem idegenből jövőnek furcsa (lásd Nr.3), s sok szempontból elgondolkodtató. 

Vajon neki mit fog jelenteni március 15?

Passaicban hagyomány, hogy a szomszédos Clifton-i városháza előtt ilyenkor (és október 23-án) a városháza előtt felvonják a magyar zászlót és az egy hétig ott lobog. Ez nagyon érdekes esemény, sokan nézik, s keverik össze az olasz zászlóval. S most itt a zászlófelvonáson volt egy számomra érdekes esemény. Részt vett ezen Clifton polgármestere is, aki a rövid esemény elején, a résztvevőkkel együtt az amerikai zászló felé fordult, s elmondatta a Hűségesküt. Ez számomra azért volt különleges, mert még soha nem hallottam. Amikor Ancsának meséltem, kérdezte, hogy mi is az. A Hűségeskü, a Pledge of Allegiance, az Amerikai Egyesült Államokban elterjedt hűségnyilatkozat, amelyet a polgárok ünnepélyes alkalmakkor valamint az iskolások a tanítási nap kezdetekor mondanak el. A szövege az alábbi:„Hűséget fogadok az Amerikai Egyesült Államok Zászlajának és a köztársaságnak, amelyet jelképez: egy és oszthatatlan Nemzet az Isten színe előtt, amely szabadságot és igazságosságot nyújt mindenkinek.”

Számomra ez több érdekességet tartalmaz. Amerika elvileg egy szigorúan szekularizált ország, az állam és az egyházak egymástól szétválasztva vannak. Mégis, bizonyos szempontból Amerika egy nagyon vallásos ország. Az egydolláros bankjegyen az szerepel, hogy Istenben bízunk. A Hűségesküben Istenre hivatkoznak. A bíróságokon a Bibliára tesznek esküt, hogy az igazat, csak az igazat. S az Elnök se esküdhet fel anélkül, hogy a Bibliára ne tenné a kezét. Számomra ez furcsa ellenmondás. (Félreértés Nr.4.: Számomra. De ugye nem érthetek én se mindent, hiszen még picit kevesebb időt, mint egy év töltöttem el ebben az országban)

Az ünnepi műsorral kapcsolatban az alakult ki az évek, évtizedek során, hogy egyik évben a katolikus egyházközség, másik évben a református gyülekezet szervezi, rendezi meg. Most a református gyülekezet volt soron. Ha valaki szívesen megnézné, készítettem videófelvételeket, melyeket ezen az oldalon nézhet meg: Március 15-i videófelvételek

Itt látható elsőként a zászlófelvonás, s az ott már fentebb említett esemény is, a Hűségeskü.

Kedvenc kis énekesem: Keresztes Ami...

Amerikában egyébként ilyenkor komoly ünnepségek vannak, hiszen március 15-e után következik az írek nagy nemzeti ünnepe, Szent Patrik napja. Ha ma valaki megnézi a híradót, jó eséllyel szó lesz benne a Szent Patrik napi ünnepségről. New Yorkban például karnevál lesz, Chicagoban meg akár még a folyót is zöldre festik ebből az alkalomból, de az ünnep fő központja természetesen Írország, ahol egész nap felvonulások, sörözések, és nagy bulik lesznek. De ki is volt Szent Patrik, és miért ünneplik meg?

Szent Patrik

Szent Patrik Írország védőszentje. Pedig nem is "odavalósi": Britanniában született kb. 387-ben, de 16 évesen ír rablók elrabolták, és ezután hat évig ír földön szolgált (pásztorként), míg végül visszaszökött. A története itt érdekes fordulatot vett: megkeresztelkedett, járt Franciaországban és a feltételezések szerint Rómában is, majd papként visszatért Írországba, hogy megkeresztelje az íreket (nem nehéz a történetben felfedezni a jézusi megbocsátást). Itteni életéről és munkásságáról keveset tudunk - vannak források, de kritikus szemlélettel kell fogadni azokat, mert a legtöbbet jóval halála után írták -, egy azonban biztos: sikerrel járt. Halálának időpontja is kérdéses: valószínűleg 461. március 17-én halt meg.

Ahogy kinézek az ablakon már látom, hogy Szent Patrik napja van. Ennek nagyon egyszerű az oka. Ilyenkor mindenki visel valami zöldet magán. Még Ancsát is kényszerítettem (igen, amíg kinn vagyunk, igyekszem betartani az itteni hagyományokat és szokásokat), hogy vigyen magával egy zöld ruhadarabot. Ezt a napot az írek a saját nemzetüket ír termékekkel és ír kultúrához köthető szokásokkal ünneplik meg. Ilyenkor hordószámra folyik a Guinness sör, felvonulásokat tartanak karneváli hangulatban, szól az ír népzene, és mindenki zöldbe öltözik, hogy hódoljon Paddynek, az ír nemzetnek, az ír hagyományoknak, a manóknak, a tündéreknek, a szivárvány végén elásott kincsesládának, a háromlevelű lóherének - igen, mindennek, mi Írországhoz köthető...

S igen, hogy mi köze az egésznek a háromlevelű lóheréhez. Nagyon egyszerű. Szent Patrik ezzel magyarázta el a Szentháromság lényegét. Nos, ma Szent Patrik napján, két nappal a magyar nemzeti ünnep után ünnepi hangulatban vagyok. S nem csak én. Most nézem a televíziót, s éppen New York bíboros-érseke megy a menet közepén. Le se tagadhatná ír származását. De szerintem nem is akarja.

Az írek olyanok, amilyenek. A legutóbbi bejegyzésemben elsütöttem egy skót viccet, amit volt aki félreértett. Igen, érdekesség, hogy itt Amerikában a skótok sokkal nyíltabbak, mint az írek. De akkor is most ma nagyon tetszik, hogy mindenki, akár ír, akár nem, egymásra mosolyog, s zöldbe öltözik. Na jó, nekem az egyetlen olyan ruhadarabom, ami zöld színt is tartalmaz egy melegítő felső, ami igazából piros-fehér-zöld, s egy braziliai magyar néptánccsoport ajándéka. De azért felvettem, kicsit kacsingatva március 15-re is. S gondolataimat befejezve szeretném megosztani Vas Laci atya záró gondolatait, melyeket a március 15-i ünnepségen mondott el. Talán ez ami összeköti igazán az otthoni és az itteni magyarokat: hogy összefogásra volna szükség.