Szóval Ancsa néhány keresett szóval leírta néhány napja, hogy hogyan is telnek a dolgos munkanapjai. Azóta van bennem a gondolat, hogy uccu neki, le fogom írni, hogyan telnek az én hétköznapjaim, amikor nem megyünk sehová. Bár most éppen az előzetes tervek szerint New Yorkban mennénk a busz felé, de kedvenc lakásunk ismét közbeszólt, Tegnap este engem hívott fel a vízvezeték szerelő, hogy gáz van, illetve víz van, az alattunk lévő szomszéd úszik. Hát tény, a fürdőszobában kicsit sok víz volt, ami első pillanatban kevésbé zavart, de ez a víz nem a kádban volt, hanem a földön. Ami kevésbé jó. S kiderült gyakorlatilag csőtörés van, ezért hajnali egyig a falat verte szét egy jóember, meg a csövet javította. Végül a gipszkarton falon csinált lyukat egy dobozzal elfedte, s azt Ancsa egészségügyi ragtapaszával rögzítette. Szóval ezek után a mára tervezett New York-i utat úgy tettük zárójelbe, mint a sicc.
 |
| Vízvezeték-szerelés éjfélkor... |
Mindenek előtt egy jó tanács. Aki csak teheti a J2 vízumot olyan messzire kerülje el, amennyire csak tudja. Amikor kijöttünk az volt a terv, hogy kijövünk, belépünk az országba, s azonnal kérem a munkavállalási engedélyt. Ez volt a terv, de már az SSN irodában közölték, hogy hát próbálni lehet, de nem sok esély van. Nem is beszélve Ancsa néhány kollégájának házastársáról, akik szintén malmoznak otthon, hiszen beadták a papírokat, s van akit már negyedszer utasítottak el. Természetesen lehetőség lett volna feketén munkát keresni, de nem akartam, mivel a bevándorlásiaktól eddig háromszor ellenőriztek, s nincs kedvem Ancsa karrierjét kockáztatni, mivel - s erre konkrétan figyelmeztettek lebukás esetén Ancsáért is mennek, s irány a reptér.
 |
| Jövő héten csak azért is irány New York... |
Szóval pár órán belül 11 hónapja lesz, hogy az Egyesült Államokban élünk, s igazából ez a tizenegy hónap volt, amikor nem sok mindent csináltam. Na jó, ez így nem igaz, háttérből igyekeztem Ancsa munkáját segíteni. Az első amit igyekeztem, hogy próbáltam lenyugtatni. Mint minden tudós, művész, az eszéből élő ember ő is, nos itt gondban vagyok a fogalmazással, de kéretik jól érteni (Ancsa, ez neked is szól, hogy kéretik jól érteni...) önző. (Bár, Ancsa szerint ez prejoratív kifejezés, de tessék úgy érteni, ahogy most én értem. Jó?) Ez azt jelenti, hogy el akar érni valamit, van egy célja, amiért tűzön-vízen át küzd. S csak az lehet igazán tudós, művész, akiben megvan az önzés is, s az alázat is. S amikor nem sikerül valami, akkor az ilyen típusú ember nehezen viseli el. Amikor azt látja, hogy mások nem értik mit akar ő, akkor ezt nehezen tudja feldolgozni. Az én egyik fő feladatom az, hogy hol hergelni kellett Ancsát, hol lenyugtatni. Főleg ez utóbbi. S amikor azt láttam, hogy kezd a fáradtságtól kibukni, akkor simán addig kellett morognom, amíg hajlandó volt eljönni egy-egy hétvégére valahova csavarogni.
 |
| Kitünő kikapcsolódás: puzzle... Csak nekem nincs hozzá türelmem... |
Persze az élet egyéb feladatai is rám hárultak. Például az ügyintézés egy jelentős része. Én ugyan nem beszélek jól angolul (bár a vízzel kapcsolatos szakkifejezéseket egyre inkább elsajátítom), de ki tudom találni vajon mit is akarnak az emberek, milyen papír kellhet. Pontosabban úgy vagyok vele, hogy az adott ügyet végiggondolom, s veszem a létező legbürokratikusabb agyamat, és elképzelésemet, s az alapján kitalálom, hogy vajon mi is lesz. S eddig ez valahogy bejött.
 |
| Az amerikai bürokrácia egyik középpontja: a posta. Ma érkezett egy levelünk, egy esküvői meghívó, amelyet január 7-én adtak fel. Az esküvő három hete volt... |
Persze vannak olyan feladatok is, melyek a mindennapokhoz tartoznak. Bevásárlás, amit egyedül nem szeretek, mert mindig elfelejtek egy csomó mindent, meg megveszek egy csomó olyan dolgot, ami nagyon megtetszik, de abszolúte semmi szükségünk nincsen rá - ilyen volt például az üdítősüvegre szerelhető szifonfej, amit Passaicban láttunk, s használtuk vagy háromszor, most meg ott áll... Nem baj, hazavisszük, ajándéknak jó lesz. Az én feladatom a mosás, ami itt - ha a mosógép működik - aránylag egyszerű. Egy óra a mosás, egy óra a szárítás, aztán majd Ancsa hajtogat. Azt nem tudtam (s nem akarom) megtanulni.
 |
| Például ezt a szép darabot jó lesz hazavinni... |
Vannak azért szerencsére olyan feladatok, melyek ezeken kívül lekötnek. Ilyen például, hogy szerencsére kitűnő kapcsolat alakult ki a Passaic-i magyar atyával, Vas Lacival, így szinte naponta beszélünk. Feladatul adta, s nagy örömmel csinálom az egyházközség honlapját, sőt nem egyszer volt olyan, hogy ide vagy oda nekem kellett nyilatkoznom, cikket írnom. Így például életemben először beszéltem a Vatikáni Rádióban, vagy pedig a legnagyobb észak-amerikai magyar nyelvű újságban megjelent életem első vezércikke, nagyságrendben 30 ezer példányban. S mindezt önkéntes munkaként (nehogy a bevándorlásiak morogjanak) örömmel csinálom.
 |
| Életem első vezércikke... |
Azért így tizenegy hónap munkátlanság után most már nagyon hiányzik valami napról napra szóló tevékenység. Úgyhogy most már lassan nézegetem az otthoni álláshirdetéseket, munkaajánlatokat. Szívesen megyek majd haza, de nem megyek szívesen haza. Igen, ez a mondat teljesen értelmetlen volt. Megszerettem Amerikát, s egy csomó mindent még nem láttam, s már nem is fogok valószínűleg. Jó lenne még felmenni Chicagoba, jó lenne egy picit csavarogni a New England-i államokban, s csodás lenne felmelegedni Floridában, mert Philadelphiában hosszú és hideg a tél. De ezek közül minden már nem fog megvalósulni. S haza is örömmel megyek, mert egy év idegenben nagyon hosszú. Persze hihetetlen furcsa lesz visszaszokni, de majd meglátjuk. Meglátjuk, amikor jönnek majd a munkás hétköznapok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése