Egy év Amerikában

Április 1. Bolondok napja. Egyfelől. Másfelől számunkra rendkívül fontos évforduló. Magyar idő szerint ezen a napon délelőtt 10-kor felültünk a frankfurti képre, s ott átszálltunk arra a gépre, amely Philadelphiába hozott bennünket. 365 nap. Ennyi ideje vagyunk Amerikában. S már csak 28 nap, s megyünk haza.

Egy éve ilyenkor a repülőn. Nem szeretném kifejteni, hogy az ötödik óra repüléskor mi nem fáj az embernek. Bár nem lenne hosszú lista....

Ancsa nyolcvanhárom kísérletet hajtott ez alatt végig (átlagosan napi 8-10 órás kísérlet), ezen kívül sok száz órát számolt, rengeteg táblázatot csinált. Az anyag, melyet itt kutatott 130 Gb-nyi anyagot ölel fel a számítógépén. öt spirál füzetet írt ezen kívül tele. Átlagosan reggel 9-től délután hétig volt a laborban, s itthon éjfélig kutatott... A kb. 10 szabadnapon kívül - amely jogilag járt - folyamatosan dolgozott. Ez nagyjából 3500 munkaórát jelent. Eközben megjelent - igaz ettől függetlenül, mivel az átfutási idő nem rövid - egy elsőszerzős cikke. Emellett, a jövőre előtekintve megírt két pályázatot is.

A laborban nem nagyon szabad fotózni, így ritka képek egyike.

Jelenleg folyamatosan ír, valami nagyon nagy cikk készülődik, aminek kéziratában már most van:
 28 db átlagolt grafikon,
68 mikroszkópos kép
27 Western blot (fehérje vizsgalat)
4 összehasonlító kép
1 családfa
1 szekvencia

A kevés nyugodt hely egyike New Yorkban: Central Park

A rengeteg kutatás mellett (ami ebből a blogból azért nem derül ki pontosabban, mert ez a blog elsősorban a közös kalandozásainkat mutatja be), sok helyen jártunk. Legtöbbször természetesen Passaicban, ahol hihetetlen jó barátokat és egy olyan papot ismertem meg, aki - bár nagy szó, s kicsit talán csöpögősen hangzik, s bocsánatot kérek, de jobban nem akarom megmagyarázni - visszaadta a hitemet abban, hogy lehet együttműködni papokkal, s igazán jó ember. Ettünk püspökökkel, s kvázi pacsiztunk a Köztársasági Elnökkel. A New York-i főkonzulátus emberei csak úgy fordultak hozzám: te vagy a Robi? 

Sokszor jártunk New Yorkban. Láttuk a Central Parkot, a Metropolitan Museum of Artsot, a Grand Central állomást, a Hudson folyót, Ellis-szigetet, a Szabadság-szobrot. Megismertük Manhattant, kellőképpen szörnyülködtünk a New York-i metrón, Kipróbáltuk a híres New York-i taxit. Megnéztük a Empire State Buildinget, a Rockefeller-épületet, jártunk az NBC stúdiójánál. 

Empire State Building

Háromszor jártunk Washington DC-ben. Két alkalommal egy hihetetlenül kedves család vendégei voltunk Emike és István olyan házigazda volt, akinél jobbat soha el nem képzelhet magának az ember. Ahova csak szerettünk volna elvittek. Megnéztük a Mall-t, ahol a nagy dolgok vannak, Lincoln emlékmű, Washington-emlékmű, Fehér-ház (persze csak kívülről), Capitolium, láttuk az Arlingtoni Katonai Temetőt, a Ford-szinházat, a botanikai kertet.

Emikével és Istvánnal még az első héten. Hoztak nekünk párnát, evőeszközt... A csomagjaink ekkor még ki tudja hol voltak...

Persze bejártuk Philadelphiát is. Volt amit volt szerencsém többször is látni. Jártunk az Independence-hallban, egy csomó helyi múzeumban, felfutottunk (na jó sétáltunk), a Rocky-lépcsőn, láttuk a Rodin múzeumot, megismertük, megszerettük ezt a várost. Ma már ha valaki jön hozzánk, azt kvázi idegenvezetni tudom a nevezetes helyeken. 

Láttuk Al Capone celláját. Többet is. 

Tettünk hosszabb-rövidebb utakat. Jártunk az Atlanti óceánnál Atlantic City-nél és Ocean City-nél fürödtünk az óceánban. Megnéztük Lucy-t a világ legnagyobb elefántját, megmásztunk négy világítótornyot. Bejártuk Pennsylvania (egy részét) megnéztük a Gettysburgi csata helyét, elmentünk a Niagarához, átmentünk Kanadába, s láttuk a Scranton-i villamos és vasútmúzeumot. Ez majdnem 1000 mérföldes utazást jelentett. 

A Niagara. Ide még visszamennék...

Voltunk délen. Bejártuk, végig csodálkoztuk New Orleanst, láttuk az űrhajózási központot Houstonban. Hajóztunk a Mississippin, lapátkerekes hajón. Utazásunk közben átéltük életünk első - s remélem utolsó kényszerleszállását, az Ohio partján, Clevelandban.  

Utaztunk a híres New Orleans-i villamossal...

Megnéztük a Pocono-t, amit a helyiek Pennsylvania-i Niagarának nevezik, s indiánokat is láttunk. Megismertük és megtapasztaltuk az ünnepeket, különösen a nemzeti ünnepeket Amerikában. Mind az amerikaiakat, vagy magyarokat. Egy kedves családnál, Rékáéknál mi is sétáltunk a gyerekekkel házról házra Halloween-kor. S megsütöttem életem első pulykáját Hálaadáskor.

Hú, de félelmetes ez a tök leány...

Átutaztunk a nyugati partra, picit beleszagoltunk San Franciscoba, megnéztük a Golden Gate-t, láttunk hatalmas fákat és megmártottuk a lábunkat a Csendes-óceánba. Ez után átmentünk Hollywoodba, sétáltunk a vörös szőnyegen, nézegettük a csillagokat a sztárok nevével. S Las Vegasban nyertünk a kaszinóban. Vezettem a hatvanhatos úton, láttunk a Death Valley-t, a Grand Canyon-t, s a Red Rock Canyon-t. 

A Grand Canyon szélén. Mellettünk olyan 100 méter szakadék...

Jártunk Baltimore-ban, ami nem tetszett annyira, de nagyon szép hajókat, s delfineket láttunk. S megünnepeltük a karácsonyt, ketten is, közösségben is. Szilveszterkor egy gyönyörű helyen jártunk Cape May-ban, az óceán partján, s új év hajnalán láttuk a napfelkeltét az ágyunkból, ahogy felkel az óceánból.

Naplemente Cape May-ban.

Megcsináltam a passaic-i egyházközség honlapját, s néhány hete, lassan egy hónapja régi újságokat, könyveket digitalizálok, s hagyok itt ajándékba. Persze ehhez lelkes segítők is kellenek, Emese és Laci bácsi, no meg kedves otthoni barátném Ildikó. Sikerült Laci atyával kikutatni az előző plébánosok életrajzát. Ha semmit nem értem el, itt Amerikában, de ezt meglesz, akkor már megérte.

Még Tessával is össze sikerült haverkodni... Ami nagy szó.

Megírtam ez alatt az egy év alatt 143 blogbejegyzést, Ancsa, meg négyet, amit több mint 25 ezren olvastak el. Nem hatalmas szám, de nekem pont elég. 

Ez már csak 28 napig érvényes. De örök emlék marad.

Még 28 napunk van. Szeretnénk még egyszer eljutni Washingtonba. Most megyek majd csütörtökön - remélem Ancsával - Passaicba, hiszen a húsvéti szent három napot szeretném méltóképpen megünnepelni. S remélem még sok mindent láthatunk. Bár hosszabb utat már nem tervezhetünk. Nincs már rá esély. Egy dolgot viszont megtanultam Amerikában: ez egy akkora ország, hogy muszáj elengedni tudni a terveket. Hogy visszajövünk-e? Nem hiszem. Bár most ott tartok: szeretnék. De most az a terv, hogy ezt a 28 napot jól megélni, s április 28-án Newarkról hazarepülni. Mert mindenütt jó, de legjobb otthon. S most egy év után - bizonyos szempontból - azt mondhatom: hazulról haza megyünk.